Függetlenség, 1944. január (12. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-01 / 1. szám

m Szombat, 1944 Jénostr . Berlini vélemény az invázióról az angolszász h­írverés következményeiről Háromnegyed részben az amerikaiaknak kell vállal­n­tok a kockázatot Berlin, dec. 81. Az Invázió kérdésének hetek óta tartó angolszász szellőzteté­se a Wahelmstrasse véleménye szerint olyan helyzetet teremtett a szövetségesek számára, hogy most vagy tényleg megkísérli a legrövidebb időn belül az invá­ziót, vagy pedig beszüntetik az inváziós hírverést. Egy-két hétnél tovább a szö­vetségesek­­semmiesetre sem foly­tathatják ezt a hírverést —mon­dotta a Wahelmstrasse egyik magasrangú tisztviselője —, mert különben nehéz helyzetbe kerül­nek, hacsak nem kísérlik meg most már tényleg az inváziót. A szövetségeseknek tehát a legkö­zelebbi napokban el kell dönte­niük: abbahagyják-e hírverési hadjáratukat, vagy pedig más módon próbálnak kievickélni azokból a nehézségekből, ame­lyekbe az elmúlt hetek során folytatott sajtóhadjárat juttatta őket. Pillanatnyilag még teljes erővel tart ez a sajtóhadjárat, amely most már a legapróbb részletkérdésekre is kiterjed.­­ Legutóbb például főleg azzal fog­­lalkozik az inváziós hírverés, hogy mit tesz majd a szabad franciák algíri bizottsága Fran­ciaország elözönlése esetén. A választ a szövetséges sajtó abban foglalja össze, hogy az algíri bi­zottság átköltözik Párisba és ott alakítják meg az új kormányt. A Wilhelmstrassén mindezt a hírverést nevetségesnek mondják s leszögezik, hogy a szándék ez­úttal is nyilván Németország ide­gesítene. Nagy figyelmet kelt egyébként Berlinben az amerikai kö­zvéle­­mény visszhangja azokra a jelen­tésekre, hogy az Egyesült Álla­mok 75 százalékos arányban vál­lalnak részt az inváziós hadjárat­ban. Berlini megfigyelések sze­rint az amerikai kormány mégis kénytelen magyarázkodni amiatt, hogy az USA ilyen nagymérté­k­ben veszi ki részét az inváziós vállalkozásból. Az amerikai köz­véleményt határozottan kellemet­len meglepetésként érte az a tény — mondják a Wilhelmstras­sén —, hogy ilyen nagy részt kell vállalnia egy olyan Háború­ból, amelybe mesterségesen vit­ték bele elsősorban Anglia és nem utolsó sorban a Szovjet­unió kedvéért. Berlin, dec. 31. A Koroszten, Zsitomir, Berdi­­csev és Bjelaja-Cerkov közötti térségben egyre szélesebb arc­vonalon folyó nagy szovjet tá­madás újabb váltakozó harcokat eredményezett, amelyek he­vessége és elkeseredett volta semmivel sem maradt a ka­rácsonyi ünnepek alatt le­folyt küzdelem mögött. A helyzetet az jellemzi, hogy az ellenség nagy fölényben levő erőket vet harcba, a németek vi­szont takarékoskodnak erejük­kel és e taktika következtében a rugalmas védekezés alapján tör­tént Koroszten városának ki­ürítése is. Zsitomirtól és Berdi­­csevtől keletre a német ellenál­lás kissé merevebb, míg Berdi­­csev és Bjelaja-Cerkov között a harcok ide-oda hullámzanak az előrenyomuló ellenséggel. To­vábbra is úgy látszik, hogy Vatutin tábornok a déli szárnyra összpontosított fő­erejével itt hadműveleti át­törést igyekszik elérni, amellyel befolyásolhatná a nagy Dnyeper-könyök helyzetét is, ahol a német csapatok még min­dig sikeres helyi ellentámadáso­kat folytatnak. A vitebszki térségben a csata jellege nem változott. Az össz­pontosított támadások továbbra is igen hevesek, különösen a Polock felé vezető vasútvonal­nál. A rendkívül szívós és ismé­telten ellenlökéseket végre­hajtó német védekezésnek köszönhető, hogy az arcvo­nal helyzete, néhány elrete­szelt ellenséges betöréstől el­tekintve, nem változott lé­nyegesen. Mivel az ellenség támadó ereje eddig nem gyengült, egyelőre további súlyos harcokkal kell számolni. Ami az általános helyzetet il­leti, erősödik az a benyomás, hogy a szovjet téli offenzíva to­vábbi során ismét a déli arc­vonalszakasz lesz a főhad­színtér, ahol az ellenség legnagyobb erő­feszítéseit összpontosítja. Már most is félreismerhetetlenül meg­mutatkozik, hogy az ellenséges hadvezetőség a téli offenzívára készenlétbe­­­helyezett tartalékok nagyobb részét mind emberben, mind hadianyagban a Dnyeper középső szakaszától nyugatra levő térségben vetette harcba, nem pedig a nevelt vitebszki szakaszon. Vatutin tábornok, aki eredetileg egy hadsereget veze­tett, most egész hadseregcsoport parancsnoka, amely legalább felerészben teljesen új lövészhadosztá­lyokból áll, amelyekhez több, ugyancsak újonnan létesített páncélos had­test járul. Ennek következtében a keleti arcvonal déli szakaszán bekövetkezendő harcokat külö­nösen nagy figyelemmel kell kí­sérni. Ez természetesen nem je­lenti a vitebszki térségben jelen­leg folyó ellenséges erőfeszítés lebecsülését, sem pedig az ottani hadműveleti lehetőségek figyel­men kívül hagyását, másrészt vi­szont tény, hogy a nyári és őszi szovjet offen­zíva súlypontja kétségkívül délen volt és az akkori távolabbi hadműve­leti cél, a balkáni német katonai és hadigazdálkodási pozíciók fe­nyegetése, illetve elpusztítása még csábítóbb a szovjet szá­mára, mint a Baltikumba való betörés. Valószínű, hogy a szov­jet hadvezetőség ezt a távolabbi célját nem is adta fel. \ ' Váltakozó, heves harcok Koreszten, Zsitomir térségében A Biscayai tengeri csatában a németek elsüllyesztettek öt brit rombolót, három c­ikálót súlyosan megrongáltak . BERLIN, dec. 31. A biscayai öbölben lefolyt több napos tengeri ütközetről csü­törtök este német részről hivata­los közleményt adtak ki, mely súlyos brit veszteségekről szá­mol be. Az ütközetben résztvett német romboló- és torpedónaszá­dok megrongálták a Glasgow és az Enterprise brit cirkálót, azon­kívül felgyújtottak egy­ harma­dik cirkálót. Német tengeralatt­járók pedig megtorpedóztak hat brit rombolót és ezek közül öt bebizonyíth­atóan elsülyedt. A német veszteség egy romboló és két torpedónaszád volt. A brit haditengerészet három nap alatt összesen hét rombolót veszített. — Az ösztöndíjtanács új tagjai. A vallás- és közoktatásügyi­­mi­niszter dr. Szily Kálmán műegye­temi tanárt, Boldizsár István festő­művészt, dr. Tiefenthaler József pápai kamarást, dr. Yonand Ar­thur egyetemi tanárt és dr. Zsirai Miklós egyetemi t­aért az 1944— 49. évkörre, továbbá dr. Hankiss János államtitkárt, egyetemi ta­nárt 1945 december 31-ig terjedő időre az Országos ösztöndíjtanács tagjává meghívta. — Kormányzói elismerést. A Kor­­mányzó a pénzügyminiszter előter­jesztésére megengedte, hogy Páter Jánosnak, a Kunszentmiklós—Da­­bas—Szabadszállási Takarékpénz­­tár vezérigazgatójának elismerését tudtul adják. .. Kémeri Nagy Imre-emlékbi­zottság. A napokban alakult meg a Társadalmi Turul­ Szövetség ke­retén bel­ül a Kémeri Nagy Imre­­emlékbizottság, amelynek célja, hogy a keleti fronton hősi halált halt Kémeri Nagy Imre százados emlékét politikai irányzattól men­tesen, méltóképpen megörökítse. Kémeri Nagy Imre, mint Turul-ve­zér, az Ifjúság Ideáljainak önzetlen harcosa volt, hősi halálával pedig az a magyar ifjúság katona­eszményévé vált. Ezért határozta el a Turul Szövetség, hogy a mai történelmi időkben az Ifjúság kö­rében terjeszti Kémeri Nagy Imre hősi kultuszát,­­ jrülök. kendőt kíván 4^1?ed#’s vevőinek M arádió­­/ u« * Ráday­!* II sz. Telefon: 186—303. 3 - ha olyan miss közérdeket hosszabb itt van, amelyet úgysem hallgat így f :olgolja érammegtakarítással és meg*­ORION készülékének élettartamét . Nyugalomba vonult a komá­romi alispán. Kom­árom vármegye törvényhatósági bizottsága vitéz Nagy Nándor főispán elnökk­­ével rendkívüli közgyűlést tartott, ame­lyen ünnepélyesen búcsúztatták el Reviczky István alispánt, aki tel­jes szolgálati idejét kitöltötte és saját kérelmére nyugalomba vo­nult.­­ A Magyar Nemzetpolitikai Társaság január 4-én, kedden este félhét órakor a Magyar Sajtó Háza klubhelyiségében (Andrássy­­út­bóli összejövetelt tart, melyen Mester Kálmán „Kereskedelmünk az 1944. évi költségvetés tükrében" címmel tart elő­adást. .............................................. ............... Budapest, XIII., Váci­ út 45. Tel. 299 060 Kolozsvár, Honvéd­ u. 30-36. Tel. 29-25 Gépkocsijárá nagyüzem Személy- és tehergépkocsik eladása Alkatrészgyártás és eladás Fagázgenerátor beszerelése

Next