Fül- orr- gégegyógyászat, 1958 (4. évfolyam)

Tartalomjegyzék

A Győri Megyei Kórház Fül-orr-gégeosztályának (Főorvos : Csillag Sándor dr.) közleménye Az orogen meningitis lit­era­piája az antibioticumok korában * írta: CSILLAG SÁNDOR dr. Az a haladás, melyet a sulfonamidoknak és antibioticumoknak gyógy­szerkincsünkbe történt bevezetése jelentett, nem maradt hatás nélkül az otogen intracranialis szövődmények gyógyeredményeire sem. Az antibioti­cumok alkalmazása folytán ezek oly mértékben javultak, ahogy azt néhány évtizeddel ezelőtt el sem tudtuk volna képzelni. Mai eredményeinket azonban nem írhatjuk csupán az antibioticumok javára, mert már a sulfonamidok fel­fedezése és therapiás alkalmazása is jelentős fordulatot hozott az otogen menin­gitis elleni küzdelemben. Határt kell tehát vonnunk a sulfonamidok előtti fél évszázad (1935-ig), a prontosil megjelenésétől a penicillinig eltelt idő és az antibioticumok mai időszaka között. Az elsőben a műtéti beavatkozások mellett még a legkülönbözőbb szerekkel (urotropin, tripaflavin i. v. stb.) történtek therápiás kísérletek, ma pedig már korszakalkotó fejlődési folyamat­tal állunk szemben, amint az a statisztikai adatokból is kitűnik. Az otogen meningitis halálozási arányszáma nem is olyan régen még 96—98% volt s az operáló fülorvosok legnagyobb becsvágya meningitises betegük meggyógyítása volt. Érthető, hogy minden gyógyult esetet szívesen publikáltak. Mc Lay szerint az otogen meningitises betegek gyógyulása a sulfonamidok idején 38%-ra, a penicillin bevezetése után pedig 74%-ra emel­kedett. Shapiro közli, hogy 1946-ig, míg csak sulfonamidokat adtak, betegeik 20,4%-a, kombinált sulfonamid-penicillin kezelésre pedig 62,5%-a gyógyult. Lüscher nemrég megjelent tankönyvében azt írja, hogy a sulfonamidokkal és antibioticumokkal való gyógykezelés által a mortalitás a régebbi közel 100%-kal szemben 40% alá esett. Matschnig 1952-ben a bécsi Schlander­­klinika eredményeit regisztrálva, 60—80%-os gyógyulásról számol be. A füleredetű agyhártyalob pathogenesise jórészt tisztázott. A praeformált utak (vér-, nyirokerek, perivascularis nyirokrések, dehiscentiák) jelentősége általánosan ismert. Kelemen histologiai metszetek egész sorával bizonyította, hogy a középfíjlgennyedés a kemény agyhártyára perivascularisan terjed, Popper pedig agykészítményeket vizsgálva, megállapította, hogy a kórokozók extravasalisan, a capillarisokat és nyirokréseket követve terjednek a környe­zetbe. Újabban a közlekedés és ipar nagyarányú fejlődése következtében mind gyakoribb koponyaalapi, ill. sziklacsont törések létesítenek a fül­üregeken keresztül oly közvetlen összeköttetést a koponyaűr és a külvilág között, amelyen át a meninxek fertőzése könnyen válik lehetővé (Götze). Az otogen meningitis geomeningitis, mely eredhet a dobüregből (tympa­­nogen), tömkelegből (labyrinthogen) és sziklacsontból (petrogen). Eredményes *A Győri­­Megyei Kórház fennállásának 200-ik évfordulója alkalmával 1955. november 5-én rendezett jubiláris ülésen tartott előadás nyomán.­ ­ Fül- orr- gégegyógyászat 1

Next