Fül- orr- gégegyógyászat, 1958 (4. évfolyam)
Tartalomjegyzék
A Győri Megyei Kórház Fül-orr-gégeosztályának (Főorvos : Csillag Sándor dr.) közleménye Az orogen meningitis literapiája az antibioticumok korában * írta: CSILLAG SÁNDOR dr. Az a haladás, melyet a sulfonamidoknak és antibioticumoknak gyógyszerkincsünkbe történt bevezetése jelentett, nem maradt hatás nélkül az otogen intracranialis szövődmények gyógyeredményeire sem. Az antibioticumok alkalmazása folytán ezek oly mértékben javultak, ahogy azt néhány évtizeddel ezelőtt el sem tudtuk volna képzelni. Mai eredményeinket azonban nem írhatjuk csupán az antibioticumok javára, mert már a sulfonamidok felfedezése és therapiás alkalmazása is jelentős fordulatot hozott az otogen meningitis elleni küzdelemben. Határt kell tehát vonnunk a sulfonamidok előtti fél évszázad (1935-ig), a prontosil megjelenésétől a penicillinig eltelt idő és az antibioticumok mai időszaka között. Az elsőben a műtéti beavatkozások mellett még a legkülönbözőbb szerekkel (urotropin, tripaflavin i. v. stb.) történtek therápiás kísérletek, ma pedig már korszakalkotó fejlődési folyamattal állunk szemben, amint az a statisztikai adatokból is kitűnik. Az otogen meningitis halálozási arányszáma nem is olyan régen még 96—98% volt s az operáló fülorvosok legnagyobb becsvágya meningitises betegük meggyógyítása volt. Érthető, hogy minden gyógyult esetet szívesen publikáltak. Mc Lay szerint az otogen meningitises betegek gyógyulása a sulfonamidok idején 38%-ra, a penicillin bevezetése után pedig 74%-ra emelkedett. Shapiro közli, hogy 1946-ig, míg csak sulfonamidokat adtak, betegeik 20,4%-a, kombinált sulfonamid-penicillin kezelésre pedig 62,5%-a gyógyult. Lüscher nemrég megjelent tankönyvében azt írja, hogy a sulfonamidokkal és antibioticumokkal való gyógykezelés által a mortalitás a régebbi közel 100%-kal szemben 40% alá esett. Matschnig 1952-ben a bécsi Schlanderklinika eredményeit regisztrálva, 60—80%-os gyógyulásról számol be. A füleredetű agyhártyalob pathogenesise jórészt tisztázott. A praeformált utak (vér-, nyirokerek, perivascularis nyirokrések, dehiscentiák) jelentősége általánosan ismert. Kelemen histologiai metszetek egész sorával bizonyította, hogy a középfíjlgennyedés a kemény agyhártyára perivascularisan terjed, Popper pedig agykészítményeket vizsgálva, megállapította, hogy a kórokozók extravasalisan, a capillarisokat és nyirokréseket követve terjednek a környezetbe. Újabban a közlekedés és ipar nagyarányú fejlődése következtében mind gyakoribb koponyaalapi, ill. sziklacsont törések létesítenek a fülüregeken keresztül oly közvetlen összeköttetést a koponyaűr és a külvilág között, amelyen át a meninxek fertőzése könnyen válik lehetővé (Götze). Az otogen meningitis geomeningitis, mely eredhet a dobüregből (tympanogen), tömkelegből (labyrinthogen) és sziklacsontból (petrogen). Eredményes *A GyőriMegyei Kórház fennállásának 200-ik évfordulója alkalmával 1955. november 5-én rendezett jubiláris ülésen tartott előadás nyomán. Fül- orr- gégegyógyászat 1