Gazdák Lapja, 1904. február (3. évfolyam, 6-9. szám)
1904-02-05 / 6. szám
2 oldal. GAZDÁK LAPJA. (>-ik szára. Takarmányozás üszögös polyvával. Múlt alkalommal elmondtam, hogy mily hasznos és úgyszólván pótolhatatlan takarmány az egészséges polyva; jelen alkalommal az egészségtelen illetve üszögös polyváról akarok egyet-mást elmondani. A pelyvát megtámadó gabonapenésznek főleg 3 fajtája szokott leggyakrabban jelentkezni, és pedig: a) a rozsdapenész, b) a pleospora és c) az üszögpenész. Ez utóbbival mint leggyakrabban előfordulóval óhajtom a t. olvasót megismertetni. Azelőtt vajmi keveset törődtek azzal, hogy a házi állatoknak nyújtott takarmány gombáktól fertőzve van-e vagy sem; általánosan az a nézet uralkodott, hogy azok teljesen ártalmatlanok, miután az állatok erős gyomornedve a gombák szervi erejét szétrombolja. Később, midőn a gombák szervezetével és fejlődési feltételeivel jobban megismerkedtek, csakhamar belátták ezen nézet téves voltát. A kísérletek bebizonyították, hogy az élősdi gombák még csekély mennyiségben is minden körülmények között veszélyesek az állati testben, sok esetben az állatok megbetegedését, sőt nem ritkán elhullását vonják maguk után. Mindennemű üszög és rozsdagomba, a külömböző penészek többé kevésbbé veszedelmesek az állati szervezetre és utókövetkezményeik rendkívül külömbözők. Azt észlelték, hogy az ugyanazon élősdiekkel fertőzött takarmány egy esetben súlyos betegséget, sőt halált idézett elő, más esetben pedig csak múló rosszullétet okozott. Ezen elütő hatás oka még ma sincs egészen tisztázva. Ami magát az üszögös búzát illeti, a megfigyelt esetek egész sorozata tanúsítja, hogy az az állatok egészségére a legnagyobb mérvben veszedelmes. A legtöbb észlelet a szarvasmarhákra vonatkozik ugyan, azonban lovaknál is történtek megfigyelések, de ha ez az eset nem is állana, akkor is teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy oly anyagok, melyek a szarvasmarhánál veszélyesek, eme tulajdonságukat a lovaknál is megtartják. Már 28—30 évvel ezelőtt észlelték a tehenek marhavészszerű megbetegedését az üszöggel erősen fertőzött takarmány következtében. A jelenségek a következők voltak: Görcsös és folytonos kérődzés, kisérve erős nyálfolyással a szájból; egyes megbetegedett állatoknál az első roham alatt a nyak rángatódzása és hátrafordulása, sőt az erős görcsök után az állat öntudatlan összerogyása; feltűnő gyengeség összekötve érzéketlenséggel és eltompultsággal; az orr folyása és a szemek könnyezése; erőltetett gyors lélegzés ; gyakori ürülés és erre való erőltetés ; többszöri erőlködés a vizelésre, nagyfokú tifus jellegét mutató láz. Az elhullott állat boncolásakor a gyomor és a bélcsatorna nyákhártyáján jelentékeny daganatok, a negyedik gyomorban és a vékonybélben kék foltok és szabálytalanságok találtattak és egészben véve a bélcsatorna kormos színt mutatott. A betegség valódi okát csak azon körülmény derítette fel, hogy két ló teljesen azonos tünetek közt betegedett meg és hogy a cseléd, ki a beteg állatokat gondozta, kezein, karjain és lábain, mely testrészek a fertőzött takarmánnyal gyakori érintkezésbe jöttek — gennyes kiütések egy nemét kapta. Később ugyanazon üszögös takarmánnyal egy vén tehénen kísérletek tétettek és ennél szintén azonos tünetek állottak be. Az üszöggombák ugyanazon sajátos hatást gyakorolják az anyaméhre, mint az anyarozs. Három tehén, mely üszögös búzából került polyvával takarmányoztatott, elvetélt, még pedig kettő 2 nappal és egy 3 nappal az üszöggel fertőzött takarmány élvezete után. Eltekintve az elvetéléstől, az üszögös búzából került polyva etetése következtében rendesen gyomor és bélhurut, gyomor és bélgyulladás és a marhavészre emlékeztető tünetek állnak be. Az üszögös búzából eredő pelyva, — hogy takarmányozási czélra alkalmassá váljék — az élősdi gabonáktól semmiféle módon sem tisztítható meg, nem használ a legszorgosabb szelelés, rostálás, mosás, sőt még a leforrázás sem; legfeljebb több óra hosszas főzéssel lehet az élősdieket elélni. Ily eljárás azonban tekintve annak időrabló és költséges voltát, sem nem ajánlatos, sem nem gazdaságos. Az üszögös búzát csávázás vagy páczolás által megszabadíthatjuk a reátapadt üszög spóráktól, ha félszázalékos rózgálicoldatba tesszük, ha azonban ezt elmulasztjuk, az üszögös búza elvetése által az üszög tovább szaporodik, mert a magra tapadt spórák azzal együtt kikelnek. Az üszögös pelyvát tehát minden további gondolkodás nélkül meg kell semmisíteni — lehetőleg elégetés által — mert ha a trágyadombra vetjük ki, ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy a még csiraképes gombák a trágyával együtt a szántóföldre kerülnek s ott vagy kikelve tovább szaporodnak, vagy egyik másik állat által felvétetvén, a már fentebb leírt veszedelmes bajokat okozzák. S. M. Csekély termésátlagunk okai. Temésátlagaink elmaradnak a nyugati kulturállamok termésátlagai mögött. Ez tény, amit bizonyítanak a statisztikai adatok. Vegyük csak főterményünket, a búzát. A magyar átlagtermés hektáronként 11, 08 mm. A franczia 12. 15 mm., a német 15. mm., a belga 17. 43 mm., az angol 21. 4 mm. Földünk elismerten jobb, mint a nyugati országoké. Éghajlati viszonyaink kiválóan kedvezőek. Népünk szellemi és fizikai képesége kitűnő, ősi foglalkozásunk a gabonatermesztés. Miért hát, hogy mégis hátrább vagyunk? A nagyobb birtokokon a termésátlagok ma még sokkal nagyobbak, mint kisebb birtokokon, mert ott a mélyebb miveléssel a föld tápláló anyagait a mélyebb rétegekből is merítik már. De félő, hogy ez csak időleges elsőbbség. Mert ha bizonyos turnus szerint trágyáznak is már itt istállótrágyával, a földből kiaknázott tápláló anyagok teljes visszapótlásáról szó sincs. Mert hol marad a szemben fölhalmozott legértékesebb tápláló anyagok visszapótlása ? Azok mindörökre el@ mindenféle állatorvosi gyógyszerek, készítmények, ^ r. , . . „ ^ kötszerek, fertőtlenítő anyabzatmar, heakter 19 SZ. ====› g0k, gazdasági cikkek, különlegességek, pipere- és illatszerek stb. legolcsóbb árakon kaphatók. 57 3—26 Bartók László droguenájában