Gazdák Lapja, 1904. november (3. évfolyam, 45-48. szám)
1904-11-04 / 45. szám
2-ik oldal GAZDÁK LAPJA Lesz-e ez máskép, s mikor ? Mikor fogjuk azt hallani a gazdától, hogy pénzemet nem takarékba teszem, de részvényt veszek, hogy a gazdaságommal szorosan összefüggő iparvállalat ügykezelésébe beleszólási jogot nyerjek? Mikor fogjuk azt hallani, hogy ott kell lennem azon a gyűlésen, mert ha egyénileg érdekelve nem vagyok is, de gazda kérdés van szőnyegen? Mikor fogjuk azt hallani, hogy szavazatommal csak gazdát támogatok ? Ha majd a gazda így beszél, akkor több kalászt fog adni a búza, nagyobb rendet vág az arató, a kartelleket szolid konkurrencia váltja fel s magyar cikket fog árulni a kereskedő. nov. 4. Gazdasági gyűlés. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Szatmáron, f. hó 2-án Vllik igazgató választmányi ülését tartotta, melyen jelen voltak: Domahidy Sándor elnök, Szeőke Barna és Dr. Keresztszeghy Lajos alelnökök, Jékey Sándor, Kölcsey Antal, berencei Kovács Jenő ,és Radó Bertalan választmányi tagok és Poszvék Nándor titkár. Az elnök elfoglalván az elnöki széket, üdvözölte a megjelent tagokat, majd a múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, kifogás nélkül hitelesíttetett. Tudomásul vétettek a földmivelésügyi miniszter úr leiratai 1) a takarmánykészletek, — 2) teleltetés céljából vasúton szállítandó jószág szállítási kedvezménye, — 3) a marhasó árusítására vonatkozó törvény, — 4) katonai szállítások céljából kiállítandó termelői bizonyítványok bélyegmentessége, — 5) ideiglenesen megkötött olasz kereskedelmi egyezmény értelmében házasításra használható külföldi borok bekeverésének aránya, — 6) teleltetésre beérkezett ajánlatok tárgyában. Utóbbinak közeli adatai a Gazdák Lapjában közölendők. Köszönettel vétetett tudomásul a földmivelésügyi miniszter ur távirata, melylyel 1000 korona államsegélyt engedélyez az Egylet bevételi hiányainak fedezésére. Továbbá könyvtár részére köszönettel vétetett a világ 1904. évi gabna termésére vonatkozó füzet. A vármegyei terményekre vonatkozó kérdőívek részben az ülésen szétosztattak, részben szétosztatni rendeltettek azzal a kéréssel, hogy ezek a titkári hivatalhoz november hó 15-ig beküldessenek, hogy onnan együttesen terjesszék fel. — Felső-Bánya város vásárrendtartási szabályzata a 2-ik §-nak azzal a módosításával véleményeztetett, hogy ünnep és vasárnapon istentisztelet alatt azon templomtól, melyben istentisztelet tartatik, 50 méter távolságon belül ne legyen vásár tartható. Nagy Ecsed község országos vásár engedélyezése és áthelyezési kérvényére az ülés a 3-ik nagyvásár engedélyezését az e tárgyban már előzőleg kifejtett indokok alapján nem ajánlja, ellenben maga részéről hozzájárul ahhoz, hogy a tavaszi nagyvásár február hó első, az őszi pedig augusztus hó utolsó hetében tartassék. A kereskedelemügyi miniszter úr leiratai a takarmányszállítási kedvezmény tárgyában köszönettel vétettek tudomásul, úgyszintén a pénzügyminiszter úrnak a pénzügyigazgatóságokhoz intézett leirata, mellyel a mezőgazdasági szeszfőzdék által termelt szeszmoslék feleslegüknek takarmányozás céljából más gazdáknak való elárusítását bejelentés mellett engedélyezi. A főispán ur átirata az ínség és takarmányhiány elleni védekezés tárgyában tudomásul vétetett, s az Egylet az akciót teljes erejével támogatja. Ugyancsak a főispán urnak a méhészeti szakosztály működésére vonatkozó kérdésére az ülés rámutat a szakosztály rövid fennállása dacára felmutatott működésére s épp azért, hogy e működés egy minta méhes felállítása által intenzívebb lehessen, a kormánysegély engedélyezését felezte hasznosnak, sőt szükségesnek tartja s annak kieszközlésére a főispán urat fel is kéri. Tudomásul vette végre az ülés a főispán urnak a jutalmazandó gazdasági cselédek és munkások bejelentésére a főszolgabirákhoz kibocsájtott felhívását. Köszönettel vette tudomásul az ülés az alispán ur által megküldött adatokat a vármegye gyümölcstermésére vonatkozólag s azt a gyümölcsészeti miniszteri biztos úrhoz beterjeszti. A katonai szállítások ügye kapcsán titkár bemutatta a befejezett méntelepi szalmaszállítás jegyzékét, mely 94 kor. 62 fillér haszonnal zárult. Az ülés a jelentést s a számadást jóváhagyólag tudomásul vette. A katonai rab szállításra kér. Kovács Jenő 300 métermázsa zabot felajánl, ennélfogva az ülés megbízza a titkárt, hogy a költségek iránt magát tájékozva adja be az ajánlatot. Az O. M. G. E.-et tudakozódására az ülés az Egyletnek az ínség és takarmányhiány ügyében tett intézkedéseiről átiratban értesíti. A kendertermelési szövetkezetek alakítása érdekében indítandó mozgalmat annak a szövetkezeti szervezetnek tartja fenn, mely haladéktalanul meg lesz alakítandó, mihelyt a földmivelésügyi miniszter úr előtt levő támogatás iránti kérvény kedvező elintézést nyer. A tél folyamán Szatmáron tartandó gazdagyűlés tervét az ülés örömmel fogadta, a szervezésben közreműködését örömmel felajánlja, határidőül vagy a novemberi, vagy a februári nagyvásár idejét ajánlja fel. A már előzőleg javasolt tárgyakon kívül ajánlatba hoz még egy talajismereti előadást, különös tekintettel a műtrágyázásra, mely előadás alapjául szolgáló talajminták begyűjtésével és előzetes szakvélemény kikérésével az ülés a titkárt megbízza. A Borsodmegyei Gazdasági Egyesületnek a dohánybeváltási árak felemelése iránti előterjesztését az ülés pártolólag veszi tudomásul s hasonszellemű felirattal támogatja. A magyarországi Középeurópai Közgazdasági Egyesület tervezetét az ülés tudomásul vette, úgyszintén a magyar bortermelők szövetkezetének megalakítását. Tudomásul vétetett, hogy az Első Magyar Általános Biztositó Társaság a folyó évi jogjutalékban az Egylet pénztárába 783 kor. 51 fillért befizetett. Végül hálás köszönettel vette az ülés a kölcsei Kende Zsigmond ur által szarvasmarha jutalomdíjazásra felajánlott 80 koronát, mint a tavaszi bika kiállítás alkalmával nyert államdíjat. Az előrehaladt időnél fogva a hátralevő tárgyak intézése a f. hó 9-én tartandó választmányi ülésre lett halasztva, így az elnök megköszönvén a szives érdeklődést, berekesztette az ülést. Házi állatjaink idei teleltetése. (folytatás) 2. Egyszerűbb, de kevésbbé hatásos módja a szecskajavitásnak, mely azonban csak akkor alkal