Gazdák Lapja, 1905. augusztus (4. évfolyam, 31-34. szám)

1905-08-04 / 31. szám

VI. évfolyam. Szatmár 1905. augusztus 4. 31-ik szám. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET­, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET­, A AGARÁSZ EGYLET­ ÉS AZ ÉSZAKK. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ára egész évre 6 korona.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület­, valamint a Szatmármegyei hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­ Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemén­yek csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám Az idei termés. A földmivelésügyi minisztérium július hó 20-án tette közzé a július 15-ig hozzá beérke­zett tudósítások alapján összeállított termésje­lentését, amely, miután a próbacséplések a késői aratás folytán csak most kezdődtek meg, még mindig csak megközelítő, ám mind tisztább áttekintést nyújt a valóságnak megfelelő álapo­­tokról. E jelentés igazolja a július 1-ről szóló hivatalos jelentésekben közölt és értesüléseink szerint is megerősített ama komoly aggá­lyokat, hogy e hó elején minden átmenet nél­kül beállott tropikus hőség, a rozs kivételével, tényleg kárt okozott a késői búza- és tavaszi gabonavetésekben, amit véglegesen majd csak a cséplés idején lehet megállapítani. Az eddigi becslés szerint a hőütés stb. okozta kár nem oly nagy ugyan, mint amilyentől féltünk, de untig elegendő arra, hogy a kilátásba he­lyezett kiváló terméseredményeket csökkentse. Az idei termés az eddigi becslések szerint éppen hogy eléri a folyó évtized első 5 évének termésátlagát, amely 5 évben egy igen jó (1902) két jó közép (1900 és 1903) és két gyenge termés (1901 és 1904) volt. Tehát az idén sem jó, sem gyenge, hanem egyszerűen közép ga­bonatermésre van kilátás. A középszerű terméshez képest alig re­mélhető a tavalyinál valamivel nagyobb kivitel, mert ha az idén a kalászosokból 10 millió mé­ter mázsával nagyobb termés is várható, de készleteink az elmúlt évről jóval csekélyebbek voltak, mint 1904. július 1-én. E készlethiányt Feladata az egyes kísérleti állomások tevékenysé­gét előmozdítani, azok céltudatos összeműködését irá­nyítani és a szükségesnek mutatkozó közérdekű kísér­letek elrendelése iránt a m. kir. földmivelésügyi mi­niszterhez javaslatot tenni; a kísérleti állomások mun­katerveit felülbírálni és azok keresztülvitelét figyelem­mel kísérni; a kísérletek eredményének közzétételéről gondoskodni; miniszteri döntés alá kerülő kísérleti szak­ügyekben véleményt adni, esetleg javaslatot tenni; a kísérleti állomások szervezése, meglevők fejlesztése tár­gyában javaslatot tenni. A Szatm­árvármegyei Takarékpénztár és így aratáskor már ötvenötezer métermázsa­­,él­mény-beraktározási hely áll a közönség rendelkezésére. Az eddigi méltányos díjak továbbra is érvényben maradnak; a beraktározott áruk s/4-rész értékéig 6c/o-os kamat mellett előleg vehető. II. sz. váltó-, vagy jelzálogos kölcsönök méltányos kamatozás mellett kaphatók; 274 takarék­betétet kamatozásra elfogad. 26—7­­ ugyan valamennyire ellensúlyozni fogja a bő­­r­nek ígérkező burgonya és tengeri, nemkülön­ben a takarmánytermés, mert ezek felhaszná­lásával úgy az emberi táplálkozásban, valamint az állatok abrakszükségletében is jelentékeny megtakarí­tás érhető el a szembeli gabonakivitel javára, mindazonáltal, ha a teljes 10 millió mm. szemterméstöbbletünk is a kivitelt fogná gyara­pítani, még akkor sem volna értelme a mai ala­­­­csony búzaárfolyamoknak, mert viszont Auszt­riában a tavalyinál gyengébb termésre van ki­látás. Hogy mekkora lesz e hiány, azt ma még persze nem tudhatjuk, mert Ausztriában ké­sőbben aratnak, mint nálunk, de alig hisszük, hogy a közös vámterületről jelentékeny gabo­nakivitelre számíthatnánk és így a gabonabe­hozatali vámok teljes érvényesülését remél­hetjük. D. G. L. A m. kir. mezőgazdasági állami kísérleti ügy szervei és feladatai. A m. kir. földmivelésügyi minisztérium kisérletügyi központi bizottsága Budapest.

Next