Gazdák Lapja, 1906. március (5. évfolyam, 9-13. szám)

1906-03-02 / 9. szám

A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYE.. AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKÉ. VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYEI MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ára egész évre 3 korona. i Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz. A Szatm­árm­egyei Gazdasági Egyesület­, valamint a Szatmármegyei s hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­ Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. delések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám Meghívó. A szatmárhegyi fogyasztási és értékesítő szövetkezet I. évi márc. 1 I-én d. e. 11 órakor, Szatmárhegyen az ev. ref. egyház tanácstermé­ben tartja évi rendes közgyűlését, melyre­­ a szövetkezet összes tagjait meghívom. az ülés tárgyai: 1) Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése az évi üzlet eredményéről s a mérlegről s ezek alapján ezen testületek felmentése. 2) A tiszta jövedelem felosztása, töltése.3) Lemondott igazgatósági tagok helyének be­egy jelen meghivó, tárgysorozat, mint a mérleg egyidejűleg a szövetkezet üzlethelyiségében közszem­lére kitétetett. Szatmár, 1906. márc. 1. Poszvék, ig. elnök. Lapunk mai száma 14 oldal. Az illatos sövényrózsa. (Rosa rubignosa.) Számtalan mezőgazda, kertész és erdész szüksé­gét érzi a jó, tartós és olcsó kerítésnek, hogy szán­tóföldjét, lucernáját, kertjét, vagy erdejét a házi állatok, vadak és emberek kártételei ellen megvédhesse. A kő, léc, vagy deszkakerítések jók ugyan, de általában drágábbak szoktak lenni semhogy azokkal nagyobb területeket —• a várandó haszonhoz aránylag — olcsón bekeríteni lehetne. Sokkal olcsóbban és a célnak megfelelőbben védhe­tők meg a károknak kitett területek az élősövények­kel való beszegélyezés által, kivált, ha célszerű fajtát választ ki a gazda, azaz olyat, mely sűrűségénél és gyors fejlődésénél fogva a kisebb és nagyobb kárt tevő állatokat a megvédendő területektől távol tartani képes. Ilyen képességgel bíró növényfajta az illatos sövényrózsa, mely gyors fejlődésénél fogva helyes művelés mellett a harmadik, negyedik évben oly sö­vényt szolgáltat, hogy azon sűrűsége és nagyszámú tövisei miatt ember, vagy állat át nem hatolhat. Természeténél fogva azon tulajdonsággal bir, hogy rendkívül sarjképes s így mindég uj meg uj hajtásokkal bokrosodva sűríti a sövényt. Bokrosodása az első öt évben a legnagyobb, s jellemző, hogy vege­tációja ezentúl csak a meggyarapodott ágak erősbíté­­sére irányul, melyek néha túlhaladják a hüvelyknyi vastagságot is. Gyökér­hajtásai nem nyúlnak be a szomszédos te­rületekre, s a növénynek megvan az az előnyös tulaj­donsága, mint a bujtatott szőlővesszőnek; megtartja ugyanis hajtóképességét s így a sövényben netán elő­állott hézagokat bujtás utján egészíthetjük ki. Virágzása május hó második felére esik, amikor igen szép látványt nyújt az eleven piros bimbókkal és rózsaszínű virágokkal borított sövény, mely olló alatt nevelve parkok, kertek, nyári lakok, vagy veran­dáknak valóságos díszét képezheti. Levelei a virágzás­tól késő őszig folyton messzeható és kellemes illatot terjesztenek. Virágai bő táplálékot szolgáltatnak a melleknek s főként sok viaszkot. Ősz felé minden kivirított ró­­zsabimbt^ helyén élénkpiros rózsacsipke fejlődik, mely eltekintve attól, hogy bizonyos ideig szép látványt nyújt, sajátságos illatánál fogva oly kitűnő marmelade­­ot (rózsacsipke izt) szolgáltat, mely finomság és za­mat tekintetében vetekszik a kajszinbarack izzói. Az illatos sövényrózsa által alkotott kerítés igen tartós, eddigi tapasztalatok szerint egy 25 éven túli sövény még mindig erőteljes vegetációt mutatott. Ülte­tése és felnevelése egyszerű és olcsó. Minden méterre elég 6 darab gyökeres csemete. A Szatm­á­rvármegy­ei Takarékpénztár r.-t. termény- és áruraktárában a államvasut szatmári állomásánál (iparvágányon) beraktározhatók termények, kereskedelmi áru­cikkek, va­lamint zsákolt juh és birka gyapjú stb. s ezekre az érték 70%-áig méltányos kamatozású előleg kölcsön nyerhető. — Megbízatás esetén az eladás kisebb, nagyobb tömegekben közvetíttetik. Vetőmag tisztítására 327 kiváló szerkezetű rosta a raktárban bárkinek rendelkezésre áll. 26—8

Next