Gazdák Lapja, 1906. december (5. évfolyam, 49-52. szám)

1906-12-07 / 49. szám

V. évfolyam. Szatmár,­­SGG. decembber 7. 49-ik szám GAZDÁK LAPJAü b.: I tc. A SZATMÁRMEGYEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERS. EGYLET­, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET­ ÉS AZ ÉSZAKK. VÁRM. SZÖVETE. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ára egész évre 6 korona.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz., A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület­, valamint a Szatmármegyei s hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megren­ Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. j­elelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám Lapunk mai száma 12 oldal. Elhagyatva. természetes, hogy a területen lakott meghódí­tott népek szintén az úri nemzetségek hatalma alá kerültek. Midőn pedig a rómaiakkal volt érintkezés folytán a földművelést is megkedvelték, a hadi csapatoknál nem alkalmazható egyének a föld­művelésre használtattak, ami első alapját ké­pezte a gazda és cseléd közötti jogviszonynak. Ez ugyan idővel különféle változásokon ment keresztül s végre akként alakult, hogy miután a földesúr­ kiterjedt birtokait maga meg­­mívelni s jövedelmezővé tenni képes nem volt, bizonyos szolgálatok ellenében más egyének, vagy családoknak osztotta ki, kik a kapott te­rületeket azután művelés alá vették, azon meg­telepedtek, s miután az ily birtok apáról fiúra szállott, sőt később — a földes ur tulajdonjo­gának épségben tartásával — öröklés tárgy­át képezte : ez adta meg alapját a később kifejlő­dött ur-bér, vagy által­ában nevezett jobbágyi viszonynak. Minthogy azonban a földesúr nem minden birtokát adta ki ellenszolgálatra, hanem egyes részletet saját kezelése alatt is fentartott, ame­lyeknek megművelésére saját környezetét hasz­nálta fel, ezen szolgai környezetből keletkezett az úgynevezett cselédség, mely ekként a földes­­urnak nemcsak háznépét képezte, de a folyto­nos érintkezés folytán bizalmasabb viszony fej­lődvén ki a gazda és cselédség között, a cseléd Szatmárvármegyei Takarékpénztár r.-t. Szatmáron. Befizetett részvény tőke 600.000 kor. Fiókintézete: Fehérgyarmaton. Termény és áru raktára: a szatmári vasúti állomás szomszédságában. Ipar vá­gánynyal a magyar állam­vasút szatmári állomásán és a Szatmár—erdődi h. é. vasút vonalán. — Az intézet üzlet­ágai: ■. Kamatozó betétek elfogadása betéti könyvecskékre. 2. Váltók leszámitolása. 3. Jelzálogi bekebe­lezés mellett törlesztéses kölcsön nyújtása. 4. Nyilt hitelű folyószámla kölcsönadása. 5. Előleg kölcsön értékpa­pírra. 6. Előleg kölcsön az intézet raktárában elhelyezett termény és egyéb árukra. 7. Elfogad beraktározásra a termény és egyéb árukat. 8. Közvetíti, ha a tulajdonos kívánja a beraktározott termények tömeges eladását 9. Közvetít minden bankszakmába vágó ügyleteket. Szeretjük hangoztatni, hogy művelt jog­állam vagyunk, minden állampolgár egyenlő jogot élvez, mutogatjuk kultúr­intézményeinket, anyagi erőnket meghaladó épületeinket, egy szó­val mindazt, amivel beköthetjük az idegen sze­mét, csak azt nem mutogatjuk, amit magunk sem akarunk látni, hogy nálunk egy oly vesze­delmes állapot jelentkezik, mely alapjában for­gatja fel a jogrendet, megszünteti a törvény és jogrend iránti tiszteletet, megszünteti a haza fogalmát s tönkre teszi azon viszonyt, mely ezredéven keresztül a családi állapotban dom­borodott ki, hogy ezzel szerencsétlen gazdáink végromlását s az ország végpusztulását idézze elő. Ha mélyebben beletekintünk a magyar tör­ténelembe, azon tapasztalatra jutunk, hogy a magyarországban kifejlett cselédrendszer szintén a leigázott népekből elfogott egyének szolgai kényszeréből fejlődött ugyan, azonban az is kétségtelen, hogy a magyar hódító a hatalmába került egyéneket soha sem tekintette a más nemzetek szerinti oly rabszolgáknak, a­kikkel ke­reskedést űzött volna! Ő a hadban elfogott egyéneket udvari népébe osztotta be, maga és családja szolgálatára használta, velük csapatjait egészítette ki, vagy nyájait őriztette. Magyarország meghódítása után, midőn az ország a hét vezér nemzetség közt felosztatott,

Next