Gazdák Lapja, 1907. február (6. évfolyam, 5-8. szám)

1907-02-01 / 5. szám

A SZAT­MÁRMEG­YEI GAZD. EGYESÜLET-, A SZ­AT­MÁRMEG­YEI LÓ VERS. EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZ EGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRM. SZÖVETK. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. M­EGJELENIK MiNDEN PÉNTEKEN. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület, valamint a Szatmár­­megyei Lóverseny Egylet tagjai díjmentesen kapják. Közlemények csak a forrás megnevezése mellett vehetők át. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Verbőci­ utca 5. sz. hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a meg­rendelések, reklamációk és hirdetési ajánlatok is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Telefon 14. szám. A fátyol­ mellett a munkáskéz hiánya mindinkább érez­hetőbbé válik, a kézimunka­erő kivándorlása még mindig tart s ha ehhez hozzá­vesszük az újabban felmerült cseléd­kérdést, nem kell pró­fétának lenni, hogy ahova hamarább bekövet­kező mezőgazdasági bukást megjövendöljük s ebből a hazát is érő váltságot következtetés­képpen levonjuk! Megfoghatatlan, hogy ezen előttünk fekvő tényekből az irányadó körök nem az eddig folytatott szerencsétlen gazdálkodás következ­ményeként a teherkönnyítés kötelességét vonják le, hanem ellenkezőleg, az államháztartás terheit nagyobbítják, szaporítják a hivatalokat, fizeté­seket emelnek, ijesztő összegeket áldoznak a haderőre anélkül, hogy tekintetbe vennék az ország gazdaközönségének teherviselési képes­ségét s annak terhei könnyítésével magát az ország jövendőjét biztosítanák. Gondolkozzunk csak kissé! Váljon Magyar­­országon ki az, aki az állam terheit viseli? A földbirtokos­ és pedig a közép- és kisbirtok. Ez Magyarország államfentartó eleme. Ennek vállát nyomja a falusi csősztől fogva a gene­­ralissimus fizetéséig emelkedő minden teher! A helyes közgazdasági politika tehát azt paran­csolja, hogy első­sorban nem a fizetésemelés, nem a teher­nagyobbítás, hanem a kisbirtokos talpraállítása s teherviselésre képessé tétele az­­ első feladat! Azt hiszik a haza bölcsei, hogy a gazdát Szatmárvármegyei Takarékpénztár r.-t. Szatmáron. Befizetett részvény tőke 600.000 korona. Fiókintézete: Fehérgyarmaton. Termény és áruraktára: a szatmári vasúti állomás szomszédságában­­ ipar­vágán­nyal a magyar államvasut szatmári állomásán és a Szatmár—erdődi h. é. vasút vonalán. — Az intézet üzlet­ágai: 1. Kamatozó betétek elfogadása betéti könyvecskékre. 2. Váltók leszámítolása. 3. Jelzálogi bekebelezés mellett törlesztéses kölcsön nyújtása. 4. Nyilt hitelű folyószámla kölcsön adása. 5. Előleg­ kölcsön értékpapírra. 6. Előleg kölcsön az intézet raktárában elhelyezett termény és egyéb árukra. 7. Elfogad beraktá­­rozásra termény és egyéb árukat. 8. Közvetíti, ha a tulajdonos kívánja, a beraktározott termények tömeges eladását. 9. Közvetít minden bankszakmába vágó ügyleteket. 2—52________ Mai számunk 12 oldal. Ez egy kis szövet­darab, amely különösen nálunk sok minden látott, hallott, szép és dísz­telen, nemes és szemtelen dolgot eltakar. A magyar embernek sajátságos jellemvo­nása a hirtelen fellobbanás; lelkesül valamely helyes eszme iránt, de csak azért, hogy a kö­vetkező órában már a feledékenység homályá­nak adja át; fellobban, mint a szalma­láng, hogy azután rögtön kialudjék s átadja magát a vérmérsékletnek legjobban megfelelő apathi­­ának. Alig néhány éve erős hullámokat kevert fel az egyletünk által megpendített „kisbirtoko­sok tehermentesítésének“ eszméje; helyeselte az ország; megkezdődtek a szokásos szónoklatok; ámde ezek elhangzása után minden lelkesedést s minden mozgalmat eltakar a feledékenység fátyola­ lehet talán azért, mert időközben más politikai események tűntek fel a láthatáron, de az sem lehetetlenség, hogy a feledékenységet az ezen eszme körül elmaradt szokásos haza­fias bankettek okozták s így nem volt reá más, hogy az égető eszme a fehér asztalnál is fel­találva, kézzel foghatólag propagáltassék. Bármi volt is az ok, tény, hogy e kérdés a napirendről lekerült. Pedig e kérdés ma még fontosabbá, meg aktuálisabbá nőtte ki magát, mert gazdasági viszonyaink óriási léptekkel hanyatlanak, ma már a lenyomott gabonaárak

Next