Gazdák Lapja, 1909. február (8. évfolyam, 6-9. szám)

1909-02-05 / 6. szám

2-ik oldal. GAZDÁK LAPJA febr. 5. Fölösleges külön rámutatni arra, hogy­­ mindezen kérdések a gazdatisztekre mily na­­­­gyon fontosak. A gazdaközönség jól ismeri az állásközvetítésnél uralkodó mizériákat, tudja, hogy sok gazdatiszti fizetés egy család fen­­tartására alig elégséges s méltányolják az öreg napjaikra nyugdíj nélkül maradó gazdatisztek szomorú helyzetét. Az igazgatóválasztmányban helyet foglaló tíz gazdatiszt is fontos hivatást teljesíthet osztályuk érdekeinek védelmében. Annál inkább sajnálatos azon körülmény, hogy az OMGE ezen indítványokat nem tette magáévá. Kimondták ugyan, hogy a nyugdíj­ügy rendezését, valamint a múltban hangsú­lyozták, úgy a jelenben is kívánatosnak vélik, de megvalósíthatónak csak a magántisztviselők aggkori biztosítása törvényes rendezésének ke­retében tartják s ez irányban a kormányhoz felírnak. Hivatkoznak arra, hogy a gazdatiszti nyugdíj kérdését Ausztriában is ezen az ala­pon oldották meg , pedig — engedelmet ké­rünk — a laikus is tisztában van azzal, hogy hazánk és Ausztria között mezőgazdasági téren lényeges a különbség s szomszédunk inkább ipari állam lévén, nálunk a gazdatiszteknek sokkal fontosabb hivatásuk van. De ha az egész világon sehol sem rendezték meg a gaz­datisztek nyugdíjügyét önállóan, miért ne le­hessen Magyarország az első állam, mely e fontos kérdés humánus megoldásával példát statuál ? Nem osztjuk az OMGE azon nézetét sem, mely a gazdatiszti fizetést teljesen kölcsönös megállapodás tárgyát képező magánjogi kérdés­nek tartja. A gazdatiszti pálya túltömöttsége folytán különösen a fiatal erők bármily csekély javadalmazással járó állás után is két kézzel kapnak, miért is szükségesnek látunk oly tör­vényhozási intézkedést, mely legalább a fizetés minimumát állapítaná meg. Helyesnek találjuk az állásközvetítés tör­vény útján való rendezését is, melyhez a vá­lasztmány nem járult hozzá , mégis e téren javasolni fogja a kormánynak, hogy a sok visszaélés miatt jogos panaszra okot szolgáltató magánosok ezirányu működését tiltsa be s az állásközvetítéssel foglalkozó egyesületeket anya­gilag támogassa. Azt a határozatot, mely ki­mondja, hogy a választmányt ezután is, tekin­tet nélkül a tagok foglalalkozására s csupán az érdemet szem felőtt­artva — egészítik ki, nem kívánjuk bírálat tárgyává tenni, mert ez az egyesület magánügye. Visszatekintve az elmondottakra, konsta­tálhatjuk, hogy bár a jogos és méltányos kí­vánságok nem kerülnek az ország első gazda- Mikor a kutya felakasztja magát. A „GAZDÁK LAPJA“ eredeti tárcája. Hattyúnak, a kisbiró kutyájának pedig az a kel­lemetlen szokása volt, hogy este, mikor már fenn volt a hold és mosolyogva legeltette csillag­ nyáját, ő hal­kan meghúzta magát a rácsos kerítés mellett, mely­hez láncolva volt s mikor messziről lépteket hallott, akkor szép csendesen felállt, megvárta, amig az illető egészen mellette volt, akkor hirtelen a két hátulsó lábára állott s olyan veszett hangosan ugatott az em­­­­ber fülébe, hogy az ijedősebbek a hirtelen m­eglepe­­­­téstől gyakran ájultan estek a kerítés mellé. Ferkét kellemetlen emlékek fűzték ehhez a kutyához. Hány­­i­szór történt, hogy a mezei munkáról hazajövet — s mikor javában cirkalmozta ki magának a Molnár Ka­ticához intézendő szerelmi vallomást — megfeledke­­­­zett a kisbíró kutyájáról s egyszerre csak majd meg­­­­szakadt a füle dobja, amint hirtelen megszólal mellette ez a vadul ü­völtő bestia oly közel, hogy megérezte arcán a kutya forró lehel­letét. Persze ettől úgy meg­ijedt, hogy nyomban elfelejtette az egész szerelmi vallomást. Egyszer aztán az történt, hogy Molnár Kata férjhez ment. Férjhez bizony. És még csak nem is falujabeli legényhez, hanem a szomszéd falu jegyzője-Zsákokat, vízmentes ponyvákat, dohányzsineget, kenő­olajat, raktáron tart és legjutányosabb áron szállít a Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete, Szatmár, Rákóci­ u. 36. Hárman voltak a faluban, úgy értve tudnillik a dolgot, hogy a faluból, melyben jelen elbeszélésünk történik, csupán hárman érdekelnek bennünket. És ez a három : Molnár Kata, a falu legszebb leánya, a­ki a falu kellős közepén, a templom mellett lakott; aztán Komlósi Ferenc, egy jómódú gazda legény­ fia, a­ki szintén a falu közepén, a Molnár Katáék szomszéd­ságában lakott; és végül Hattyú, egy óriási vad, em­­bergyűlölő véreb, aki az eddigiekkel ellentétben nem a falu közepén, h­anem a falu legvégén, a kisbirónál lakott. Ez a háromság pedig a következő viszonyban volt egymással: Komlósi Ferenc, vagy, ahogy őt a fa­luban rövidesen nevezni szokták Ferke, szerelmes volt szép szomszédnőjébe, a bájos Molnár Katába. A Mol­nárék büszke Katicája azonban állandóan és követke­zetesen visszautasította és kinevette a Ferke szerelmi vallomásait, melyekkel az ennek dacára is még állan­dóbban és még következetesebben ostromolta a büszke leányt.

Next