Gazdasági Lapok, 1856 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1856-10-09 / 41. szám

514 Tisza Kálmán ur, a negyediket Tolvaj János ur. Az anyáknál pedig kapta az első jutalmat b. Bánfy, a másodikat b. Jósika, a harmadikat gr. Mikó, a negyediket Sutter Péter ur. A kosoknál tehát inkább a gyapjú, az anyáknál ellenben kizárólag a többi tulajdonságok jutalmaztattak ! Magyar- és erdélyországi állatainkra nézve,örömmel vallom be, hogy azok közt, fajukat igen jelesen képviselt egyes darabok voltak. Mindent összevéve: jelesebbek voltak a magyar kosok, s kitünőbbek az erdélyi anyák. A mint már XXI. és XXII. számú leveleimben, az angol fajok ismertetésénél megjegyeztem, valóban igen kivánatos lenne , ha a magyar és erdélyországi magyar juhokat tenyésztő urak közül többen, az általam ajánlott keresztezésekkel kísérleteket tenni magukat elszánnák. Meggyőződésem szerint,a magyar juhnak,melly a maga helyén s kellőleg tartva,most is igen szép hasznú állat már, azon mértékben lesz folyvást nagyobb a jelentősége, mellyben a juhhús-fogyasztás — mi pedig el nem marad — gyarapodni s terjedni fog! Tessék Csak figyelembe venni azon adatokat, mellyek a magyar juhnak hasznosságára nézve, lapjaink i. e. 5-dik számában, Zólyom megyéből közöltettek ! Ha azokat gondolkozva átnézzük, tudom, hogy e hazai ősfajról, kicsinylőleg többé nem szólhatunk! Már ami Petri urnák, első jutalmat nyert Wollseidenschafjait illeti: én megvallom, nem tudnék beléjük szerelmes lenni. Mindent elkövettem, hogy az őket kisért juhászgazdától a gyapjúnak mennyiségét, árát s kelendőségét megtudhassam. De nem értem ezért, mert a juhászgazda váltig állította, hogy ő mindezeket nem tudja. Néztem aztán a cathalogust, néztem Petri úr anonce-ot, de sehol sem találtam ide vágó eligazodást. Hogy Petri úr juhai eredetileg merinók, azt csak az ő leírásából láttam, de magam azokban illyekre, soha sem ismertem volna. Gryapja ezen állatoknak hosszú, selyem, vagyis inkább pehelyszerü, tisztátlan, ágasbogas, de nekem úgy látszik, hogy egyátalában nem sok, nem súlyos. Kívánatos volna valóban, ha Petri úr , mindezekre nézve hosszas tapasztalásból nyert adatait, a gazdaközönségnek revelálná. Ekkor aztán meglehet, hogy nekem is kedvezőbben kellene juhairól gondolkoznom. És összesen is csak három dologra megy az, a mit én e nyáj irányában tudni óhajtanék. E háromság: az élőtest súlyával szemben a gyapjú mennyisége, továbbá a gyapjú ára és kelendősége. Azon kitartás mindenesetre tiszteletre méltó , mellyel Petri úr nyáját, már 1803-tól fogva cultiválja. A kiállítási cathalogusból veszem nyájának történetére nézve, a következő, saját vallomásából merített adatokat: „Petri B. gazdasági tanácsos ur, 1803-ik évben hozta be az austriai államokba, a legnemesebbekül ismert leoni (spanyol) nyájak legjavát. Onnan kezdve alapult — a legjobb eredeti spanyol merinókból — a theresienfeldi beltenyésztési intézet, azon feladattal, hogy a közönséges juhnyájak nemesítésére, pepineriaképen vagy tenyészkosokkal szolgáljon. Ezen juhoknak — Petri eszközlései által történt — nemesedése következtében, ő azon legfőbb kitüntetésben részesíttetett, hogy Lajos bajor, Fridrik Vilmos porosz király, továbbá Sándor és Miklós orosz, s végre Napoleon franczia császár ő felségeik, nagy arany emlékpénzekkel jutalmazták. A guadeloupe-faj tulajdonságainak kiemelésére, szándékozott Petri az angora-kecskék fürtjét, és a selymet lehetőleg megközelíteni, hogy így a schallgyárosoknak juhgyapjuból valami rendkívülit nyújthasson. Sok ivadékon át állhatosan végrehajtott műtenyésztés által, e szándék csakugyan sikerült is. Ezen tulajdonságok végre, némelly helybeli akadályok daczára csakugyan állandósitvák, s igy keletkezett egy uj faj, melly általa Wollseide-fajnak neveztetik.“ A földmivelés és a béke. E czim alatt érdekes, és ránk magyarokra nézve is fölötte tanulságos értekezést hozván nemrég a franczia haviiratok egyike, a „Revue des deux Mondes“, kedvem jött azt e becses lapok számára azon kivonatban, mellyet abból német lapok is hoztak, leforditni. A czikk, mellynek érdekes voltát több hónapok előtti megjelenése, s igy. korszerűsége nagyban emelte, máig sem szűnt meg figyelemreméltó lenni, s kivonatosan, következő : „A háború csak két évig tartott, s látjuk mégis, minő remények csatlakoznak a békekötéshez. Úgy látszik, e rövid idő elégséges volt arra, hogy annak egész súlyát éreztesse.“ „Külsőleg semmi sem szenvedett: a fényűzés, az elvek csonkílatlanul maradtak Párisban; mialatt a csatatéren a harcz leghevesebben forrt: a béke művészetei egész csodaerejöket kifejték szemünk előtt. És mégis láthatlanul kelle a résznak a mélységben munkálkodnia, minthogy végét olly örömmel üdvözlik az emberek. Francziaországnak, úgy mondják, szüksége volt arra, hogy hatalma öntudatára eljusson, hogy az 1815-diki egyezményeket karddal kitörülje. Ez már el van érve, harczias szenvedélyünknek elég van téve. Habár a szenvedésektől, mellyek ,,hatalom és vaksors e véres játékait követni szokták, nagyrészt menten maradtunk is , egy ideig mégis aggasztottak azok. A háború éppen jókor ért véget, távoztakor mégis megmutató fenyegető arczát. Ha megtanultuk abból, miszerint e rettenetes játékhoz soha sem kell szükség nélkül fognunk; ha megtanultuk, hogy az, mit erőhatalom által nyerünk, béke által mindig olcsóbban megszerezhető, akkor e tapasztalatot nem fizettük meg drágán. ,,Minden jelenség arra mutat — monda Palmerston lord a parliamentben — hogy e ház legfiatalabb tagja sem fogja Angliát azon kényszerűségben látni, hogy ismét fegyvert ragadjon.“ Óhajtjuk, hogy a boldog jóslat Francziaországra nézve is érvényes legyen.“ „Nálunk e két év óta a földmivelés szenvedett legtöbbet A háború által károktól és tőkéktől fosztatván meg , még az időjárat és elemek mostohaságával is kelle küzdenie. Az élelmiszereknek túlságig emelkedett ára mérvéül jön a hiánynak, s a népet komoly nyugtalanságba ejtette. Megfoghatóvá ton, mikép a köztáplálkozás érdeke, minden más érdeknek fölötte áll. Az emberek most sürgőn követelik, hogy a béke a földmivelésre nézve gyümölcsözőnek mutatkozzék; igen méltányos követelés, melly azonban nem olly rögtön kielégíthető. A mezőgazdászat érdeke nem csekélyebb, mint a nemzeti érdek legfőbb fokozata ; a műipar minden ágai közt a legterjedelmesebb; több kezet foglalkoztat s több terményt állít elő, mint azok mindnyája együttvéve; éppen nagysága az, mi gyors haladását lassítja, mert legkisebb mozdulata is óriási erőkifejtést igényel, s midőn ezen erők működésben vannak , még az évszakok forgására is szükségük van, hogy csak egy lépést is tehessenek , mihez képest az időt nem nélkülözheti “ „A franczia sokat vár a kormánytól. Kétségkívül ennek példával kell előmennie, azonban fölötte sokat nem szabad tőle követelni. Ne közvetlen kedvezmények által hasson az állam a földmivelésre; csak az akadályokat hárítsa el, csak biztosságot nyújtson neki, s önmagától fog nyerni gyarapodást. Buzdítás, ösztönzés itt ritkán használható. Milly külön buzdítás lehetne itt eléggé hatalmas, hogy az érdekek olly roppant tömegére tartósan hathasson ? Mikép különíthetők el ezen számtalan érdekek ? Mikép választható el a földmivelés a közérdektől, mellynek fő kifejezése ? A kisebbség fölbuzdítható; a többség csak maga képes önmagát buzdítani. Ami illy esetben hasztalan, az károssá is lehet. A szükségletek illy végtelen különféleségében könnyen szorittathatik egynémelly háttérbe, mig az ember a többiek kielégítését megkísérti. Azon ürügy alatt, hogy ösztönt nyújt, minden közigazgatási rendszabály kiváltságot képez. Azért is azon kell lenni a kormánynak főkép, hogy megakadályozza, miszerint a földművelés kárt szenvedjen: első gondja legyen, hogy attól lehető legkevesebb kéz vonassák el. A munkaerők elégtelensége fölötti panasz, jelenleg mindenfelé hallható; sok hasznos munkának el kell a falukon maradni, a munkás kezek hiánya miatt. Igaz, mikép ennek gyógyszere a gépek nagyobb terjedelmű alkalmazásában fel volna találva, hanem ezek még fölötte sokba kerülnek, igen kevéssé ismertek, s a falusi ember fogalmát még messze túlhaladják : kell, hogy ez még elébb méltányolni és használni tanulja azokat. Az alatt, míg ez történik, szenved a föld, mert nélkülözi a közönséges ápolást. Különösen sajnos leendne az, ha a pillanatra megfogyott munkások, később, midőn őket nélkülözni már megtanulták, tömegesen árasztanák el a földmire-