Gazdasági Lapok, 1857 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1857-02-26 / 9. szám
Ill folytán indítványozni is, hogy ezúttal praescindáljunk az eddig mindenütt divatozott kiállítások amaz eszméjétől, miszerint a versenytérre rendesen a termelés csak igazi summitásai, csak kitűnő képviselői lépjenek fel, és oda csak czifra és legsikerültebb példányai hozassanak. Nem hozzunk mindent, a mit termelünk, tenyésztünk és készítünk — azon alakban, a mint azt nagyban termeljük s vásárra szállítjuk; de hozza azt e hon minden fia, ki e téren működik, a Kárpátok ormairól úgy, mint a dús Alföld lapályairól s a Királyhágón túli kies völgyekből. Hozzuk gabonáinkat s olaj- és takarmány-magvainkat, hozzuk lovainkat, szarvasmarháinkat, raczka és finom juhainkat, sertéseinket, hozzuk borainkat, kenderünket, selymünket stb. úgy, a mint az nálunk termesztetni, tenyésztetni s készíttetni szokott, s ha minden vidék mi irhájának bárcsak egy-két példánya, sajátságos növénytermelésének csak néhány képviselője jelennék is meg, de az ország egy vidéke sem vonná ki magát e véghetetlen érdekű csődület alól, hogy a vasmegyei nehéz néhai ménie mellett a szathmármegyei kis oláh táltost, a szepességi vagy liptói tehénke mellett a gazdag Alföld szarvas lakóját szemlélhetnők, a korponai hűsítő bor után ízlelhetnők az Érmellék, a segyalja tüzes terményeit stb., lehetne-e ember e hazán, ki e nagyszerű látványt, ki egy nagy, egy áldott ország termelő különféleségét, gazdagságát egy helyen egyszerre ábrázoló ez élő statistikát nem nézné a legnagyobb gyönyörrel s kiszámíthatlan haszonnal? Van-e, volt-e kiállítás, ki evvel mind hasznosságra, mind szélszerőségre, mind érdekre nézve mérkőzhetnék? Ez nyilván egyik legnagyszerűbb népünnepély lenne, melynek horderejét a gazdászat kifejtésére, csak az fogja fel egész kiterjedésében, a ki a kis Würtembergában évenkint Stuttgardtban tartatni szokott hasonló népünnepélyen jelen volt, e hatását saját szemeivel látta. Tehát kiállítást Pesten Medárd-vásár alkalmával, uraim! de kiállítást minden „horror criticus“ nélkül,melyen részt vehessen az ország minden gazdája, részt vegyen ez ország minden vidéke, képviselve legyen ez ország minden állatfaja, minden gazdasági terménye!! Czilbhert Róbert. —e — II. Tisztelt Szerkesztőség! Tegnap érkeztem haza vidéki kirándulásomból, melyet bár nem annyira gazdasági tekintetből, mint inkább a farsangi napok és baráti körök élvezése miatt eszközlök, mégis — hol csak többen találkozóak együtt magamszerű emberek — mindenütt reá került a sor, jelen gazdasági üzletünk folyamára is. Átalánosan el van ismerve jelen állásunkban, gazdálkodásunk emelkedésének szükségessége, s amiként? között ismét: a gazdasági eszközök és gépek használata, lábas jószágainknak mostani elesenevészett állásukból kiemelése — akár a mostaniak nemesítése, akár jobb fajták választása, s ez által hasznosbítása, lett az átalános megállapodás. Ennek mikénti kivitele körül ismét a gazdasági kiállítások ismertettek el legczélszerűbb módnak, hazai gazdálkodásunk legfőbb rugójául; mert hiszen ily kiállításokkal (ha t. i. azok helyes szempontból indulnak ki) a gazdák mind önérdekek kielégítése, mind gazdatársaik segedelmezése és útbaigazítása, vagyis: a jobbnak választása, csakugyan a legkönnyebb móddal eszközölhető ; s ime ! hazaértemmel legelsőbb is a „Gazdasági Lapok“ kerülvén szemem elé, nagyon megörültem az azokban foglalt, s n. Korizmics p. v. tanácsos úrtól tett, éppen korszerű azon indítványnak, mely szerint az idei Medárdvásár alkalmával, Pesten is szerencsések lehetünk ily gazdasági kiállításnak örvendhetni. Rajtunk van tehát a sor már most tisztelt gazdatársak, ezen indítványt életbe léptetni, de úgy életbe léptetni, hogy az mindnyájunknak hasznossá és gyümölcsözővé váljék. Hozzunk tehát minél több szép és jó terményeket, hozzuk el állataink legjobb és legszebbjeit, hozzuk el általunk czélszerűknek ismert jó gazdasági eszközeinket, melyekkel gazdagépészeink sem fogják elmulasztani teendőiket. Ne vegyük ezt fitogtatásnak tisztelt gazdatársak, hanem kötelességnek, hogy midőn mi másokéiból akarunk tanulni, mi is adjunk alkalmat másoknak ugyanezt tehetni. Mindenki álljon elő a magáéval, mert lehet, hogy midőn mi jobbat találandunk a magunkénál, mások ismét a mienket fogják magukéi helyett választatni, mint körülményeikhez, viszonyaikhoz s tán éghajlatukhoz alkalmasabbat. Köszönet tehát részemről az indítványozónak, s buzdító figyelmeztetés gazdatársaimhoz, az indítvány minél nagyobb mérvbeni sikeresitésére. Pest, 1857. február 22. Sz. -MM. Tisztelt Szerkesztőség! A legbensőbb örömmel olvastuk a medárdi kiállítás felőli értesítést. Annyival inkább pedig, minél hosszabb idő folyt le már az utolsó terménykiállítás óta, melynek tanulságos és jótékony hatását, oly nehezen nélkülözte eddig gazdaközönségünk. Örülünk, hogy a tervezett kiállítás, az állatok versenyét is magában foglalandja. Hatalmas lökést fog ez adni — feltéve hogy gyakrabban ismételtetik — az állattenyésztés eddigelé meglehetősen elhanyagolt iparának. Mindenfelé láthatók már a kezdeményezések ez ügyben is, a juh, a ló, a marha, a sertéstenyésztés körül mozognak gazdáink, de az irány, a biztos út meghatározása, a munkásság fokozása, csak az ily kiállításoktól várhatók. Azért legyen üdvözölve sokszorosan e szép gondolat, s ha gazdáink — mint bizton hiszem — ugy fogják fel azt, mint felfogniok saját s a közérdek tekintetéből okvetlenül kell, gazdag és tanulságos lesz e kiállítás, s áldásos következményei később el nem maradandóak. Az ég adjon Önöknek erőt és szerencsét a kivitelhez. Kenessey Kálmán. ---------------------------------- Londoni közlemények. Az angol mezei gazdaság haladás-jelenségei 1856-ban. London, 1857. január 26. Az angol előlépés nyomai a mezőgazdasági pályán, a letűnt esztendőben nem annyira fontos újdonságokban, mint inkább az utóbbi évek nagy nyereményeinek örvendetes fejlődésében tűnnek fel; fejlemények, melyek hatásuk jövőjénél fogva nemcsak az angol, hanem a világ szempontjából is fontosak. Mert 1856 döntő el, az Angolországban eddig sokat vitatott kérdést — van-e a gőzekének gyakorlati jövője? — egy, csaknem átalános „igen“nel. 1856 sorolá be Európaszerte az aratógépet, a mezei gazdálkodás elfogadott eszközei közé; e két gépnek pedig — karöltve a gőzcséplővel — nem kisebb a rendeltetése, mint a — nem messze — jövőben felforgatni és újjá alakítani a földmivelés egész mostani rendszerét Az 1856. év jelölé ki, a minden szarvasmarhafajok legértékesebbikének — a Shorthornnak — culminatióját, és a legmagasabb árt, mely valaha egy bikáért kéretett, ezen évben fizették. Szinte ezen év erős nyomát hagyta megint, a tudomány és praxis egymáshozi közeledésének, ama roppant summákban, mikkel lefolyta alatt az angol földmivelő osztály többet költött mesterséges trágyaszerekre, mint az előbbi esztendőkben. És végre, ez az év gyűjté össze először*) egész Európa mezei gazdáit és technicusait, tenyészállataikkal, terményeikkel és gépeikkel, egy közös mutató-, próba- és versenytéren, melyről a minden irányban szétsugárzó sok jó és hasznos között, egy nem megvetendő tanulság jutott magának a házigazdának, a lelkes francziának, miszerint önmeglepetésére tapasztalt, hogy a tudás és gyakorlás ez ágaiban is van még mit, más nemzetektől tanulnia, és azon közvetlen haszonban dúsabb eredmény az angolnak, hogy még csak most nyílt meg igazán a világvásár .) Alkalmunk volt kimutatni a „Gazdasági Lapok“ múlt évi folyamában, hogy az 1855-diki párisi nagy iparünneppel összekötött úgynevezett egyetemes gazdasági kiállítás, az 1856 kinak csak előkészitéseül tekinthető. 1. Gy. 9