Gazdasági Lapok, 1861 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1861-01-13 / 2. szám

18 hetes előnye, hogy a rész idővel könnyebben kibékül, még a­­ mostoha körülményekkel is képes daczolni, elvitázh­atatlan ! És fájdalom, vannak oly malitiosus körülmények, mint a közelebb múlt idő, midőn mondhatni, hogy a gazdaságot csak az ily rendszer biztosíthatja. Lehet mondani, hogy ezen rendszer előnyei közé so­rolható még az is, hogy vezetéséhez semmi rendnélküli ta­­talentum és genialitás nem kívántatik, legfeljebb higgadt természetes józan ész, elég gyakorlat, és egy kis fukar szá­mítás, mi ezen rendszernek legfőbb alapja. Azonban a másik rendszerről sem kell hinni, hogy az talán vabankot játszik, mert hiszen az­tán még hidegebb szá­mításon alapszik, hanem a­mennyiben mindenféle vállalko­zásról el lehet mondani, hogy az eszélyes és higgadt kiszá­mításon kívül a sikerhez még egy kis szerencse is szüksé­geltetik, ezen megkívántatóságot ezen rendszertől sem sza­bad megtagadni, hanem eredményei aztán annál meglepőb­bek, mert egy szabad és fölemelkedett léleknek itt tágas tér nyílik megmutatni, hogy mi az ész hatalma és a szakké­pesség teremtő ereje ! Ez a tér az, hol az ember a minden­­napiságon fölülemelkedve, a természetnek mintegy urává lesz, és oly meglepő eredményeket idézhet elő, melyekre maga a természet bámulva mosolyog! ez a tér az, melyen az uralkodó ész a különböző erők öszműködtetése által Thaer nagyszerűségeit és Backewell csudáit teremti elő.E­zen rend­szer az, mely anyagi szempontból véve, egyes polgárokat ép úgy, mint egy egész államot képessé tesz évi jövedelmét megkétszerezni,sőt megsokszorozni! tehát egyedül ezen rend­szer az, mely eszélyes vezérlet mellett az anyagi független­séget biztosíthatja! Mint felőbb mondom, oly gyászidők és körülmények közt, midőn a gazdászat csak zsarolva van, segélyezve pedig sehonnan sincs; oly időkben, midőn a jövedelem túl van terhelve, és a piaci rész, ingatag és bizonytalan; oly időkben, midőn a pénz túl drága, a nyers termények pedig alig érté-­­­kesíth­etők, és így­eszélyes befektetésről szó sem lehet, mert a befektetés nem fizetheti ki magát; oly időkben, midőn mondhatni, hogy a közforgalomban nincs is pénz; oly idők­ben, midőn a munka­kér rendetlen utakon van kimerítve, és a piaczárhoz képest a munkabér túlságos drága; oly időkben, midőn a megszorult iparnak semmi becsületes for­rásai sincsenek, hanem a mint megszorul, azonnal az uzso­ráskodás prédájául esik, midőn pénzszükségbe jőni a legvi­rágzóbb üzlet mellett is annyit tesz, mint tönkre jutni: oly időkben, midőn az üzletélet ki van ölve, midőn nincs for­galom, nincs piacz, nincs fogyasztás, nincs semmiféle biztos csatorna; oly időkben, midőn a földmivelést semmiféle inté­zetek és intézmények sem segélyezik, midőn nincs hely, nincs alkalom, a­hol a magasabb műveltségű szakegyének képződhetnének ;­­ midőn az államgazdaság semmi közvetlen biztosító és éltető, annyival inkább gyámolító és segélyező intézményekkel sem lép a közjólét emeléséhez : ily esetben és körülmények közt természetes dolog, hogy minden pang, minden síntődik, szenved és csenevész, s ma­gasabbra semmi sem emelkedh­etik. De most, midőn az éj sö­tétségére a hajnal derül, midőn önkormányzati alkotmányos életünk ép úgy szabad tért nyit anyagi jólétünk emelésére, mint ezredéves jogaink és szabadságaink újabb megszilár­dítására; midőn Schmerling minister is azt mondja, hogy „az európai államok a népeknek a törvényhozásban, a leg­régibb történelmi alapon nyugvó, államjogilag rendezett részvételében találták újra fel azon eszközt, hogy azon ma­gas hatalomra emelkedjenek, mely alapföltételét teszi az anyagi fölvirágzásnak, és a szellemi fölszárnyalásnak'' , is­mét alább „senki sem fogja félreismerni, hogy az anyagi ér­dekek terjesztése leginkább ugyancsak az egyesek tevékeny munkálkodásában gyökeredzik. “ „De az önálló községeknek, az országos testületeknek, s a minden országban alapított biztosító társaságoknak s ipartársulatoknak egyik leglényegesebb feladatuk: a ter­­mesztmények s nyerészkedés alapbástyáit előnyösen kizsák­mányolni. Mindamellett a kormány azon helyzetben van, hogy a földmivelés fejlődésére, az erdőmivelés, a bánya, az ipar és kereskedés, szóval a jólét minden forrására, az oktatás, a tökéletesedés ezen kimeríthetetlen forrásának eszközlése által, a közlekedési hálók kiegészítése, bátorító biztatás, s a buzdító példákra való átadzás által befolyást gyakorolhat és segélyt nyújthat c­sat. Ily kedvező helyzetben és körülmények közt, mint múlt czikkemet, úgy ezt is azzal zárom be, hogy: többé nem arról van szó, hogy tűrjünk, szenvedjünk és nélkülöz­zünk, hanem arról, hogy segítsünk magunkon, mert Isten is úgy segít! ! ! Mező P. -­Al Vázlat a poroszországi gazdasági tanintézetekről. A gazdasági tanintézetek kérdése jelenleg élénken fog­­lalkoztatja a gazdaközönség figyelmét. Érezzük mindnyájan, mily elkerülhetlenek ily intézetek alapos gazdasági ismere­tek terjesztésére, és ezzel hazánk gazdasági állapotainak biztos felvirágoztatására. Nem is lesz azért bennünk hiány, e fontos ügyet minden erőnkkel előmozdítani, és mindent elkövetni, hogy az oly sokáig nélkülözött intézetek hazánk­ban oly számban és akkor fölszerelve állíttassanak fel, mint azt egy ily ország érdeke és méltósága magával hozza. Igaz, hogy a gazdasági tanintézeteknek elegendő szám­ban és kellő szervezettel való felállítása tetemes áldozatokba kerül; de egyrészt a magyar ember elégszer bebizonyította, hogy hazája érdekében minden áldozatot tenni kész; más­részt, igen kérdéses, ha váljon azon tőkéket — ha még oly nagyok is ! — melyeket az említett intézetek illő kiállítá­sára szükségkép fordítanunk kell, ha mondom azon tőkéket úgy tekintsük-e, mint az országtól követelt nehéz áldozatot. Ki kétkedik azon, hogy ezen tőkék százszoros kamatot fog­nak hozni; hogy eszközül szolgálván az értelmiségnek a gazdaközönségben terjesztésére, ez­által azon fontos ipar felvirágoztatásához járulnak, mely fő és legbiztosabb alapja minden ország anyagi és közvetve szellemi hatalma­ és jó­létének ? A magyar ember ez utóbbi években annyi milliót kény­­teleníttetett fizetni, Isten tudja hova és mire, hogy most bizonyára egy két milliót önként és szívesen teszen le a ha­za oltárára egy oly ügyben, mely édes mindnyájunk javát, valamint e szeretett hazának hatalmát oly biztosan fogja előmozdítani. Azért bizton éljünk azon reményben, hogy az ország bőven megadandja azon anyagi eszközöket, melyekkel oly gazdaképző intézeteket állíthassunk, min­ket a tudomány­nak jelen állása, az időnek komoly igényei, és saját égető szükségeink követelnek.

Next