Gazdasági Mérnök, 1878. január-december (2. évfolyam, 1-24. szám)

1878-07-15 / 14. szám

GAZDASÁGI MÉRNÖK 17 * házbeli királyok alatt betelepült flandorok és ola­szok gyakorolták a terek öntözését. A 12-dik szá-­s­zadban a Rajna mellékéről bevándorolt szászok,­­ később pedig különösen Mátyás király uralkodása alatt nagyobb számú olasz családok telepedvén le, ezek szintén foglalkoztak öntözéssel. A török háborúk alatt földművelésünk hanyat­lásnak indult, s a virágzó kertek semmivé lettek; azonban a­mint a török uralom megfészkelte magát, a letelepült török családok egy új termelési ágat honosítottak meg, s Esztergom vidékén a Duna szigetén, valamint Hont megyében nagyban hozzá­láttak a rizstermesztéshez. De ez a művelési ág nem volt képes nálunk meghonosodni, úgy hogy a török nép kivonulásával a rizskultúra is megszűnt e vidéken.­ Később, a midőn a 18-dik század közepe táján a meglehetős néptelen alföldre németeket és ola­szokat telepítettek, ez utóbbiak ismét életbe lép­tették az öntözést, úgy­szintén a rizstermesztést is, azonban az 1768 körül közegészségi szempontból betiltatott. Ettől kezdve szünetelt a dél-magyaror­szági rizskultúra egész II. József császár uralkodá­sáig, a­ki belátván a rizstermesztésnek nagy nem­zetgazdasági jelentőségét, az Arizi, Limoni és Baldi olasz családoknak Gattaján, Omoron és Dentán, valamint Keresztúrynak Új-Pécsett a kincstári birtokokból a rizstermesztésre megkivántató alkal­mas földeket adományozott. — Ezeken a rizskul­túra csakhamar igen szép virágzásnak indulván, a kormány elhatározta, hogy Dél-Magyarországnak összes, e czélra alkalmas kincstári birtokai rizster­melésre rendeztessenek be, s e czélből oda olaszok telepíttessenek. E szép tervet dugába döntő II. József császár halála , s ezután az egész rizstermesztéstől elfordult az intéző körök figyelme. —­II. Leopold király trónralépése alkalmával hazánk alkotmánya vissza­állíttatván, a II. József által adományozott jogok is meg lettek szüntetve s ez által a dél-magyarországi rizskultúra is tönkre lett téve.­­ Azonban az Arizi család megmentette azt a végenyészettől s 1801-ben királyi adományozás útján megszerezvén a kincs­tártól a Topolya pusztát, annak egy részét azon­nal rizstermesztésre rendezte be. Arizi Pál maga mintegy 600 holdnyi területen termesztette a rizst s e téren szerzett érdemei elismeréséül magyar nemesi rangra emeltetett, s ugyancsak a rizster­mesztésért kapta a fentebb nevezett Topolya pusz­tát, — a királyi adomány­levélben biztosíttatván részére egyszersmind a Berzava vizének folytonos és háborithatatlan használati joga. II. József császár idejében több mint 1000 holdnyi területet foglaltak el a rizsföldek, azonban a kedvezőtlen v­iszonyok, de különösen az állam­kormányok részéről tanúsított indolentia, a törvény kijátszása s a jog­bitorlás csaknem a végenyészet sírjáig vitte a magyarországi rizskultúrát — és pedig főként az­által, hogy az osztrák államvasút­társaság a 60-as években vámoztatás czéljából egy vizfogó gátat építtetett a Berzavára, s ezzel az éltető vizet fogja el a rizsföldektől, daczára annak, hogy a víz folytonos és szabad használatát királyi adománylevél biztosítá az Arizi-családnak, de még a törvény is határozottan kimondja, hogy a viz szabad lefolyását másnak kárával gátolni nem szabad. — A rizsföldek elárasztására szükséges viz­ekként föl lévén tartóztatva, — az Ariziak utódja a derék Timáry család — hogy mégis legalább megmentse a magyar rizst az utókornak, — mint­­egy 50 holdnyi területre leszállva, mai napig is kitartó hazafias buzgalommal és — a kedvezőtlen viszonyok daczára is — igen szép sikerrel műveli a rizst. Ennyit röviden a magyarországi rizstermesz­tés történetéről. Ez ugyan szorosan véve nem tar­tozik a tulajdonképeni értelemben vett földöntözés keretébe, azonban — mivel a rizsművelés elválaszt­hatatlan kapcsolatban van a víz­felhasználással , az öntözéssel, illetőleg elárasztással — nemcsak érdekesnek, de szinte szükségesnek találtam azt beilleszteni a földöntözés keretébe. A­mi most már a tulajdonképeni földöntözést, tehát a rétek, szántóföldek és kertek öntözését illeti, ezek közül az utóbbinak meghonosítása — mint már fentebb is említek — meglehetős régi keletű, azonban később elhanyagoltatott s mai nap­­ság csaknem egészen a bevándorlott bolgár kerté­szek kezében van. A rétöntözésnek a nyomaival már e század elején találkozunk Felső-Magyarország vizdús völ­gyeiben, különösen Selmecz tájékán. Az első na­­gyobbszerü öntözés 1820 táján létesíttetett Magyar­óváron, a jelenlegi főherczegi uradalomban, W­i­tt­­mann akkori uradalmi igazgató által. Ettől kezdve lassanként tért hódított magának a földöntözés hazánk más vidékein is, s kivált a rétöntözéssel már eddigelé is sok helyen megpró­bálkoztak, habár korántsem oly mértékben és oly terjedelemben, a­mint azt — gazdasági viszonyaink tekintetéből — kívánni lehetne. Felső-Magyarországon, a­hol a hegyi patakok igen könnyen lehetővé teszik a völgyekben elterülő rétek öntözését, szintén már régóta vannak egyes kisebb öntözési telepek, habár azok a földöntözés mai igényeinek és fejlődöttségének korántsem fe­lelnek meg. Mindamellett megérdemlik a méltányló elismerést. Különös figyelmet érdemel ezek mellett a bol­gár kertészek földöntözése, a­mely hazánk több vidékén, különösen a főváros és más nagyobb vá­rosok közelében már­is meglehetős elterjedésnek

Next