Gazdasági Mérnök, 1880. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1880-01-29 / 5. szám
Negyedik évfolyam. 5. szám. Budapest, 1880. január 20.^ Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST, Üllői Út 24. Szerkeszti és kiadja GONDA BÉLA műegyetemi m. tanár. GAZDASÁGI MÉRNÖK Megjelenik minden csütörtökön. MEZŐGAZDASÁG, VÍZHifoHOSÍTÁS, IPAR ÉS FORGALOM KÖRÉBŐL. EGYSZERSMIND A TISZAVÖLGYI TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 frt. Félévre 4 frt. Negyedévre 2 frt. Az állami gépgyár hiányai. magyar kormány 1870-ben két ipartelepet vett át az 5 állam birtokába, a magyar svájczi társaság vasúti kocsigyárát és a belga részvénytársaság gépgyárát; mindkettőt azért, hogy a gépipart az országban nagyobb erővel fejleszthesse, mint azt az idegen társulatok tették, akiknek kezében a két vállalat elhalálozott. Az akkori kormány embereiben azonban nem volt a jóakarathoz képest elég tapintatosság arra, hogy a két gyár jövőjét jól megalapítsák. A két gyár igazgatását reábízták egy idegen, nyelvünket, viszonyainkat nem ismerő emberre, és saját szakembereinket meg sem kérdezték, hogy az államnak e téren való működésétől azok mit remélnek, vagy mit kívánnak. Az állami gépgyár kettős szervezetében nem sokáig maradt. A kocsigyár temérdek anyagkészletével együtt tűzvész áldozata lett, s annak a helyén épült fel később a magyar állami vasutak mostani javító főműhelye, amely a gépgyárral semmi összeköttetésben nincsen, és pusztán a vaspálya számára dolgozik. A tulajdonképeni gépgyár viszont ki lett véve az államvasutak igazgatóságának keze alól. Zimmermann Frigyes igazgatónak egészen szabad tér lett engedve arra, hogy a gépipart fejleszsze, felvirágoztassa; egyébként pedig a gyárral együtt alá lett rendelve az állami vasutak igazgatótanácsának fennhatósága alá. Az állami gépgyár majdnem tíz éves múltja nagyon érdekes és nagyon jellemző. Keletkezésekor a kormány nem akart tudomással bírni a felől, hogy a vállalat igazgatására magyar embert kell kinevezni, mert van arra alkalmas, és mert attól több eredmény várható, mint egy egészen ismeretlen egyén még kevésbé ismert szaktehetségétől. Később a kormány rendeletet rendeletre adott, hogy magyar szakembereket kell vasutaknál és állami hivatalokban alkalmazni, de mégsem tűnt fel senki előtt sem, hogy Budapesten az állami gépgyárban nem magyar szakemberek idegen nyelven viszik a kezelést, és magyarul megtanulni sem igyekeznek. — Az állam a gépipar érdekében áldozatra is kész volt, de az állami gépgyárnak az ipar emelésére még csak czélja sem, nem hogy törekvése lett volna látható. Az állam vállalata tulajdonképen elnyomta, nem emelni segíti az úgy a hogy fejlődésnek induló magán gépgyáripart, és az igazgatótanácsnak minderre még csak észrevétele sem volt hallható. A czéltalanság, a káros és szűkkörű működés elismerésre, dicsőítésre talált, s az állam részéről meg lett erősítve a látszat, hogy a gépészeti téren sem magasabb, sem általános képzettségű magyar szakférfi és munkás ember nem található. A magyar mérnökegyesület gépészeti és gyáripari szakosztálya azonban idején valónak látta már, hogy a kormánynál az állami gépgyár ügyében kérdezés nélkül is szót emeljen. Hivatásának felel meg az illető szakosztály, és teljes elismerést érdemel a közügy érdekében teendő lépéséért. A közlekedésügyi miniszterhez felterjesztendő és már lényegében elfogadott emlékiratában a szakosztály elég érthetően rámutat a gyár újjászervezésének elodázhatatlan szükségességére. Az állami gépgyárnak fő célja csak az lehet, hogy a gépipar fejlődését az országban minél sikeresebben előmozdítsa; hazai szakerőket, magyar gépészmérnököket, gépészeket, művezetőket és gépmunkásokat képezzen; a magyar gépgyáraknak mintaképe, a külföldieknek versenytársa legyen. Az állami gépgyár e czél érdekében alig tett valamit. Nem került ki belőle egyetlen egy magyar gépgyár-igazgató, gépészmérnök, de még művezető sem. Magában a gyárban a