Gazdasági Mérnök, 1894. január-december (18. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

Schultze, jénai egyetemi tanár volt az első, ki alaposan­­megvilágította a mezőgazdaság­tan egyes részei közti viszonyt és a ki rámu­tatott azon káros következményekre, melyek abból erednek, hogy a mezőgazdaságban nagyon sok figyelmet fordítanak a természettudomá­nyokra és annál kevesebbet törődnek az üzem közgazdasági oldalával. Az ő munkáiban kifej­tett nézetek és elvek lassan kint a mezőgazdák­nál is viszhangra találtak, kik belátták, hogy eddigelé egyoldalúak voltak. A korunk által teremtett viszonyok olyanok, hogy minden kér­dést a közgazdasági szempontok absorbeálnak, minden a közgazdaság körül mozog és minden működés eredménye a közgazdasági viszonyok­tól van függővé téve. A mondottakból kitetszik, hogy ezentúl a mezőgazdasági iskolákban az ifjút nemcsak a gyakorlati mezőgazdaságra, hanem közgazda­ságra is taní­tani kell. Súlyt kell fektetni a nemzetgazdaságtan és pénzügytan azon részeire, melyek a mezőgazdasági üzemmel jelenleg szer­ves összefüggésbe kerültek, és melyeknek isme­rete és tudása most már elkerülhette. Az idők megváltoztak, más szelek fújnak, mint azelőtt, conservativismus és agrárizmus a gazda hely­zetén nem sokat fognak segíteni, ilyen reakczi­­onárius irányok a mezőgazdaságban sem vál­nak be. Hanem igenis, haladjon a gazda is a korral és ne csak a technikai vívmányokat használja ki, hanem barátkozzék meg az uj szellemmel, az uj iránynyal, alkalmazkodjék ezek­hez, tegye azokat magáévá és legyen jó m­e­z­ő­­gazda és közgaz­d­a egyaránt. A vidék építészete Magyarországon. Nincs szomorúbb látvány egy oláh teleprészletnél. Kidült-bedült oldalú, alacsony vályog-kunyhó, négy fala a kemencze, padlása a kémény. Ablaka egy te­nyérnyi befalazott üvegdarab s akárhányszor csak hólyag­lemez. Padlója ronda, sáros föld. Emberek és házi­állatok egy szobában, illetve akolban. Nem a szegénység lakik itt, hanem a tunyaság és nyomorú­ság. Jobb képet mutat egy magyar falu, de itt is a sok rendetlenség, tisztátlanság, a czélszerűtlen, a dísztelen. A német községek kitűnnek szabályos ut­­czáik, tartós építkezésük, rendezettségök által, de ez is inkább hagyományos szokás és az általános mű­­veltséggel járó kényelem, mint az egészségi és csi­nossági szabályok öntudatos alkalmazása. Nemzetünk kedvezőtlen egészségügyi viszonyai, nagy­­halandósága, főképen a helytelen életmód következ­­ményei. Az egészségtelen, czélszerűtlen lakásnak nagy része van benne. A közegészségügynek e legfonto­sabb mozzanata nálunk el van hanyagolva. Faluhe­lyen általában mindenki ott és úgy épithet, a­hol és hogy neki tetszik. Nincs szabályozás, nincs ellenőr­zés. Némely megyében, (pl. Szepes) van ugyan épí­tési szabályzat, de jobbadán csak papiroson. A szol­­gabiró nem tudja foganatosítani. S igy épitnek to­vább derűre-borura, vidékenkint irányadó némi ha­gyományos modor, rendszerint elfajult alakulásban, gondatlan slendrián, egyéni ízlés, illetve ízléstelenség, véletlenség és pillanatnyi kényelem, rosszul alkalma­zott takarékosság s más kicsinyes és látszólagos elő­nyök. Falvaink, kis városaink építkezése nem fejlő­­dik, községeink nem csinosodnak. Mindez nem mél­tányolt, de bizonyára nem jelentéktelen akadálya áta­­lános pallérosodásunknak, haladásunknak épúgy, mint a hygienikus és egyéb demographiai állapotok álta­lános javulásának. E fontos érdekeket nem volna szabad magánügy­nek tekinteni, az egyéni belátásra és önkényre hagyni, de még a törvényhatóságokra és helyi közigazgatásra sem lehet bízni. Államilag kell ez ügyet szabályozni. Okvetlenül szükség volna országos építési szabály­zatra, a­mely határozottan megszabná a közegészség, közbiztonság és közrend szempontjából azokat az alapelveket és feltételeket, melyek minden új épít­kezésnél vagy lényegesebb átalakításnál kivétel nél­kül szigorúan szem előtt tartandók. Meg lehet szabni a lakó, gazdasági stb. épületek­nek, trágyagyűjtőknek, pöezegödröknek, kutaknak stb. egymás közti térbeli viszonyait, a lakóhelyiségek minimális méreteit, ablak nagyságát stb., kötelezővé lehet tenni a kémény, padló, emésztő­gödör stb. al­kalmazását. Faluhelyen is szabályozni kellene az új házba való költözést, a zsúfoltságot, a düledező épü­letek kiürítését és lebontását. Mindezekben bizonyos főelvek átalános érvényűek lehetnek. Azonban itt sem lehet puszta tudományos elméletek szerint, sab­lonszerűen eljárni. A foganatosításnál már itt is számba vehetők a vidéki átlagos, sőt esetről-esetre az adott konkrét viszonyok is. Nem kell azt mondani, hogy ez lehetetlenség, hogy nem lehet a földhöz ragadt szegény embert arra kényszeríteni, hogy palotát építsen magának. Mert nem palotáról van szó és nem is a szegénység okozza a kifogásolt állapotokat. Czélszerű terv szerint, ok­szerűen, rendesen szolidul építeni nem is kerül sok­kal többe, mint hebehurgyán, hanyagul, különösen falun, a­hol a paraszt­ember jobbadán maga építi házát, egymást kölcsönösen segítve. És az a több költség nem fényűzés, nem áldozat, hanem gyümöl­csöző befektetés, mert tovább eltart az épület és nem kell annyit tatározni,­­ a kényelmet, az egész­ség és csin előnyeit itt nem is számítva. A­ki új házat épít, rendesen megbírja azt a költségtöbbletet. De igen gyakran vagyonos épü­letek is csak szokás­ból, indolencziából s a jobbnak nem ismeréséből ra­gaszkodnak bizonyos helytelen hagyományos formák­hoz, vagy drágálják az építész divatos luxusterveit, avagy nincs is kezük ügyében építész s igy az épí­tőmester véletlen gusztusára bízzák a dolgot. De nem elég itt általános elvi meghagyásokkal s talán negativ határozatokkal intézkedni. Bele kell menni a részletekbe. Példát, alkalmat, módot kell adni a foganatosításra, a helyes, czélszerű, előnyös könnyű alkalmazásra. Szembeötlően, érthetően, meg­győzően, tetszetősen, gyakorlatilag meg kell mutatni, hogyan lehet olcsó, jó és szép házat stb. építeni. Szóval minta­terveket kell adni falusi és kisvárosi épületek számára, a nézetek, metszetek, részletek világos képeivel, biztos, áttekinthető, részletes költ­ségvetéssel, magyarázattal és utasítással. Nyilatkoz­zék mindenben praktikus szolidság, egyszerű csin. Természetes, hogy itt sablonokkal, theóriával, irodai kompozíc­iókkal, külföldi másolással nem lehet czélt érn­i. Itt az életből kell meríteni és az élethez kell alkalmazkodni. Tanulmányozni kell népeink, vidé­keink életmódját, szükségleteit vagyoni erejét, ha­gyományait, építési módját, ebből fel kell használni mindazt, a­m­­i czélszerű, és kielégíteni mindazt, a­mi szükséges. Meg kell egyeztetni a kívánatost a lehe­tővel, szem előtt kell tartani a szükséges, hasznos és kellemes fokozatot. Számba kell venni a topo­­graphiai és klimatológiai viszonyokat . Így kell fel­állítani megyénként, vidékenkint a kü­lönböző czé­­loknak, igényeknek és erőknek megfelelő típusokat, normál terveket, tényleges állapotokon alapuló meg­bízható előirányzattal, költségvetéssel. Népszerű röp­­iratban meggyőzően legyen megmagyarázva az épít­kezés módjának fontossága és a szabvány­tervek nagy előnyei. S hirdessék ezeket minden alkalommal sajtó és társadalom, hatóságok és szakemberek. Min­den eszközzel elő kell mozdítani az üdvös reformot. A sok példányban sokszorosított tervek sorozata meglesz minden építészeti hivatalban és szolgabíró­­ságnál, egyes tervek nagyon olcsón lesznek meg­szerezhetők. Az építési, műszaki, közigazgatási köze­gek az érdeklődőknek felvilágosítással, az építtetők­nek támogatással fognak szolgálni. Az állam, a ház módjában van, intézkedni fog, hogy faluhelyen a normál tervek szerint építtetőknek kedvezményeket nyújtson. Bizton remélhető, hogy a reform keresztülvihető. Átalában a mostani erők is elegendők. A székely gazdák kalákában könnyen fognak az eresz alá még két sor gerendát rakni és nagyobb ablaknyilást vágni. Okszerűbb erdőgazdálkodással jutni fog padlóra is. Az ügyes falusi építőmester könnyen eligazodik majd a világos uj terven és részletein­­ lesz munkája, ha pap, tanító, jegyző és orvos előmozdítják az okos építkezést. A külváros polgára be fogja látni, hogy a normál terv és biztos számításai szerint szebben, jobban, sőt még olcsóbban is építhet, mint szom­szédja, a­kinek furcsán czifra vagy idomtalan háza kétszer annyiba került, mint a­hogy az építész leg­először kiszámította volt. S ha talán a jó anyag és szolid építés drágább is lesz valamivel, a ház két­szer annyit fog érni. Meg fogják érteni, hogy az eme­letes építkezés a földszintessel szemben — egyéb előnyök mellett — 25% megtakarítást mutat. Belát­ják, hogy nemcsak a jóllakás, hanem a jó lakás is kellemes és becses. Lesznek a normál terveknek ellenségei is. Talán némely boldogtalan vidéki építőmester, a­ki most egy évig elpiszmog egy kis földszintes épülettel nem épen épületes módon. Vagy némely vállalkozó azér, mert középfelületeknél a normál tervek alapján való építésnél nem lehetne annyit — mondjuk pro­fitálni, mint eddig. De sokat profitálna az építő közönség. Rend, csin, tisztaság honosulna meg községeinkben, a­melyek czivilizált, európai szint öltenének. Tisztaság, tágas­ság, levegő, világosság jótékony hatással volna már a satnyulni indult nemzedék egészségére, kedélyére. A rendes csinos ház rendet kivánna a ház belsejé­ben és táján, a lakot rendhez szoktatná, ez pedig munkakedvet s jólétet ad. Mind kellemesebbé vál­nék az otthon, vonzóbbá a tűzhely, bensőbbé a csa­ládi élet. S lesz a mi népünknek is, mint az angol­nak az ő háza, a kastélya. És minden ilyen ház vára lesz az állam, a nemzet alkotó erejének. GAZDASÁGI MÉRNÖK A cognac-gyártás. A franczia cognac-gyártás hanyatlásával más or­szágokban is állítottak föl cognac-gyárakat és igen sok cognacot küldtek Cognac városába, hogy ott «facom­irozzák, és onnan mint franczia cognacot is­mét kivigyék. Természetesen ezt a nem egészen «korrekt eljárást» sikerrel csak addig űzhették, míg a közönség azon előítélettel volt eltelve, hogy csakis a franczia cognac a valóságos cognac. Mindenesetre vagy megerőltetésekbe került a fogyasztókat meg­győzni arról, hogy más bortermő országokban is ál­líthatni elő cognacot, mely a legfinomabb franczia termékekkel egyenértékű. Különösen nálunk Magyar­­országban igen nagy sikerrel űzik a­­ cognac-gyártást és újabb időben Olaszországban és Németországban is élénken foglalkoznak ezen iparral. Mint ez az új iparoknál történni szokott, kezdet­ben a cognacgyártásnál is hibákat követtek el. A fő­­hiba az volt, hogy a gyárosok eleinte azt hitték, hogy elég, ha akármily bort deszillálnak, hogy jó cognacot kapjanak, és ezért mindenféle rosz borokat dolgoztak fel. Ennek az volt a következménye, hogy olyan cognacot nyertek, melyek ugyanolyan rosz tu­lajdonsággal bírtak, mint a bor, melyből gyártották. A cognacgyártáshoz tiszta, jó izű és kellemes alatti bort kell lepárolni, mert csak úgy kapni destillatu­­mot, mely hosszabb idő után a cognac tulajdonsá­gait t­ölti fel. Rosz borokból sohasem nyerhetni cog­­nacot legfeljebb tiszta szeszt és ekkor a tapasztalt kéznek kell a lepárolást végeznie. Nagyon téved az, ki azt hiszi, hogy kisebb borter- 1. szám.

Next