Gazdasági Mérnök, 1895. január-december (19. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

1. szám A legelőgazdaságnak legintenzívebb iránya az, melylyel Európa bérezés vidékein,nevezetesen Svájc­ és Tirolban, továbbá a balti és északi tenger mellé­kén, így nevezetesen Schleswig-Holstein, Oldenburg, Frieslau és Német-Alföld, valamint Dánia s Nagy­­britannia gazdag lapályain, tehát intenzív viszonyok között találkozunk. Ezekben a gazdaságokban a ne­mesebb és értékesebb állatok a leggondosabb ápo­lásban és bő takarmányozásban részesülnek, a lege­lők is kitűnően kezeltetnek; az állatállomány és az istállók itt már tekintélyes tőkét képviselnek, legelő­gazdaság tehát már tőketeljes üzemmóddá fejlődött, mely a jövedelem nagysága s biztonsága tekintetében lényegesen felülmúlja az extenzív legelőgazdaságnak kevés tőkét igénylő, de csak csekély és bizonytalan jövedelmet nyújtó alakjait. A legelőrendszernek különleges jelentősége abban mig a többi üzemrendszereknek szánt terület alig terjed 120.000 □mérföldre. Minthogy pedig ama területeknek, melyeken legelő­gazdaság űzetik, egy tekintélyes része egyéb, belter­­jesebb rendszerek befogadására is alkalmas, e fejte­getésekből kitűnik, hogy a mezőgazdasági termelés fokozásának, a kultúra terjedésének, a szaporodó népesség elhelyezésének még óriási területek állanak rendelkezésre. Tekintettel azon viszonyok sokféleségére, melyek között a legelőrendszer előfordul, annak a tartott állatok neme és a folytatott irány (tenyésztés, gyapjú-, hús-, tejtermelés stb.)­ szerint számos alakja kelet­kezett, melyek közös jellemvonása csak az, hogy a telek tőkéhez arány­ít­va, csekély az épülettőke, csekély a holt leltári tőke, csekély a munkaerő- és forgó­tőkeszükséglet, a fölszerelés legfontosabb alkatrésze jemzi, hogy a gazdasági telkek felváltva néhány éven át szántóföldnek s aztán néhány éven át lege­lőnek használtatnak. Állandó szántófölddel tehát ez a rendszer sem rendelkezik. A legelőgazdaságból keletkezett ezen rendszer, a közgazdasági viszonyok fejlődésével többféle alakot öltött, tisztán pedig különösen ott tartotta fent ma­gát, hol a természeti viszonyok, nevezetesen csapa­­dékdús éghajlat, az állattenyésztésnek kedveznek, d­e az állattartásra kevésbbé kedvező viszonyok között és más rendszerek keretében is gyakran alkalmazást Fejlődési fokai szerint a legelőváltó gazdaságnak következő három alakja különböztetendő meg: 1. az ős vagy vad, 2. a régi rendszeres és 3. a javított legelőváltó gazdaság. 1. Az ős vagy vad legelőváltó gazdaság át­ rejlik, hogy kedvezőtlen éghajlati, talaj-, vagy dom­borzati viszonyok, illetve a népesség ritka volta, munkaerő és közlekedési eszközök hiánya miatt más­ként nem értékesíthető területek produktív kihasz­nálására nyújt módot, s ebben a körülményekben rejlik oka azon jelenségnek, hogy ennek a legprimi­tívebb földhasználati rendszernek még jelenleg is sokkal nagyobb terület van alávetve, mint a többi gazdasági üzemrendszereknek együttvéve. Oroszország szibériai sivatagjai, La Plata állam pampasai, a Missisippi savanne-jai, Texas praerie-jei, Ausztrália juhlegelői és a többi ezekhez hasonló, a legelőgazdaságnak alávetett lapályok Settegast szerint körülbelül 780.000 □mérföldet foglalnak el, hozzá­véve a legelőgazdaságra utalt havasi vidékek két­harmadát 860.000 □mérfölddel, a legelőgazdaság által elfoglalt terület 1.640.000 □ mérföldre tehető, s az állatállomány s amennyiben a legelőgazdaságok­ból csak állatok és azok termékei vizetnek ki, e rendszer mellett a talajerő fentartásáról kitűnően i­s gondoskodva van.­­ A legelőgazdaságok jövedelme azok belterjessége­ szerint alakul s kedvező viszonyok mellett nagyon ú­s tekintélyes is lehet, de mivel a jövedelem forrása i­s egyoldalú, a jövedelem nagyobb ingadozásoknak van­­ alávetve, mint az állattenyésztést és növénytermelést­­ együtt űző gazdaságok jövedelme. Mindazáltal ahol a természeti viszonyok e rend­­­­szerre utalnak és annak kedveznek, a mi hazánkat illetőleg a kárpáti és erdélyi havasokra mondható, ott annak okszerű alkalmazása által a birtok legjobb értékesítése érhető el. 2. A legelőváltó gazdaság. A legelőváltó vagy mezőfüves gazdaságot az jel-­í­­­menetnek tekinthető a legelőről a legelőváltó gazda­­­­ságra. A szaporodó népesség fokozódó szükségletét­­ fedezendő, a legelőnek a lakhelyekhez közel eső ré­­­­szeit feltörik és néhány éven át — a talaj termő­­képessége szerint 3—6—9 évig — gabonatermelésre fordítják s ha a trágyázásban nem részesülő szántó­föld kimerült, legelőnek hagyják, más legelőt hasonló használatnak vetvén alá. Ez a rendszer még nélkülözi a tervszerűséget, a rendszeres vetésforgót; a földmivelés csak alárendelt jelentőségű, terményei csak a háztartás szükségletei­nek fedezésére szolgálnak, a jövedelem főforrása az állattenyésztés. A termelésnél a természet a főtényező, a tőke- és munkaszükséglet csekély, a talaj ereje csak csekély mértékben vétetik igénybe s a jövedelem csekély és ingadozó. 1. ábra. HEGYVIDÉKI NYARALÓ. GAZDASÁGI MÉRNÖK

Next