Gazdasági Mérnök, 1903. január-december (27. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-04 / 1. szám
2 Mezőgazdasági tanszék a műegyetemen. Külkereskedelmi statisztikánk legutóbbi adatai szerint kivitelnk mintegy kétharmadát mezőgazdasági termékeink alkotják és igy nyilvánvaló, hogy mindaddig, amíg politikai függő helyzetünk iparunkat — melynek felvirágozásához szükséges minden előfeltétel felett egyebekben rendelkezünk — nem engedi a mezőgazdasággal egyenrangú közgazdasági erőforrásunkká válni, államéletünk csakis mezőgazdasági termelésünkre támaszkodhat. Ennek gyarapodásában kell tehát keresnünk boldogulásunknak, ennek csökkenésében pusztulásunknak kátforrását. Minthogy a politikai függőség megszűnését a közeljövőben nem remélhetjük, a termelés fokozására, a föld jobb kihasználására és termelésünk biztos és jövedelmező értékesítésére minden lehetséges módot és alkalmat meg kell ragadnunk. E kötelességek fogalma azonban természetszerűleg nem zárja ki másik emminens feladatunk teljesítését, nevezetesen hogy a politikai lehetőség határain belül iparunkat és kereskedelmünket is minden erőnkből igyekezzünk fejleszteni, nehogy a majdan bekövetkező önállósulás időpontja készületlenül találjon bennünket. A mind elviselhetetlenebbé váló közterhek súlya alatt görnyedő mezőgazdaság azonban csak úgy lesz képes létfentartó szerepét a jövőben is megőrizni, ha annak mivelését fokozottabb mérvben belterjessé tesszük, vagyis ha a mezőgazdaság három tényezője: a föld, a tőke és a munka közül az utóbbi kettőnek sokszorta nagyobb szerepet juttatunk az eddiginél. A föld termőképessége bizonyos határon túl nem léphetvén, a természeti erők sordkozott kizsákmányolása rövid időn belül a termőképesség hanyatlást vonn maga után, ha gondos kezek nem pótolnák őket a tudomány fegyvereivel újabb és újabb erőforrások nyitása által. Itt jut be alkalmazási tere a műszaki tudományoknak és itt kerül konnexusba a műszaki kar, mint a természeti erők legkülönbözőbb megnyilvánulásainak leghivatottabb ismerője és felhasználója, a szántóvető gazdával. Midőn a műszaki karnak a mezőgazdaság terén kijelölt szerepére rámutatunk, távol áll tőlünk az a nézet — és ezt sietünk kijelenteni, — hogy a műszaki kar hivatva volna a képzett gazdák helyét — akik dicséretre méltó tudásuknál és nagy gyakorlati tapasztalatuknál fogva mindig a föld leghivatottabb mivelői maradnak — valaha elfoglalni. De nem is vallhatjuk e nézetet anélkül, hogy egyúttal a műszaki kar niveauját is ne becsmérelnék, mert azt hiszem a gazda és a mérnök csak együttesen, egymás működését támogatva és harmonikusan kiegészítve, mint egyenrangú tényezők szolgálhatják sikeresen a mezőgazdaság érdekeit. A talaj vegyi átalakulásainak a növények életének egyes fázisaiban ma már a tudomány előtt tisztán állanak, ma már tudjuk, melyik növény mely időpontban minő és mennyi trágyát igényel, és a különböző termények a gazda által a gyakorlati ételben megállapított trágyaszükségletének fedezésére a mérnöki kar új iparágat a műtrágyaipart teremtette meg, így ma már a műszaki kar a gazdáknak a talajjavító szerek egész sorozatát bocsáthatja rendelkezésére, mint pl. a kősó-telep fedő rétege, a Thomas salak, a nagyvárosi házi szemét, a tőzeg, a poudrette stb. stb. Az egyes birtoktagok egymástól való távoli fekvése a dűlőutak czélszerűtlen egymástól való kiosztása és, rossz állapota, a pontos kataszteri térkép hiánya, a birtoktörzskönyv helytelensége, a határok vitás volta, mind megannyi gondot okoznak a gazdának, miket csak a műszaki kar vehet le vállairól a helyes tagosítás, az utak jókarbantartása, a birtok pontos felmérése és térképezése, a birtoktörzskönyv czélszerűen kezelhető és világos módon való összeállítása által. Az árvíz egész vidékek évi termését tehette tönkre rövid pár pillanat alatt, míg a mérnöki kar az ármentesítő és vízszabályozási munkálatokat végre nem hajtotta, másrészt pedig vízlecsapolás által évezredek óta használhatatlan volt területeket szerzett meg a gazda számára, száraz vidékeket pedig öntözőművekkel varázsolt át bő termést hozókká. Kezébe adta a gazdának a mezőgazdasági gépek számtalan fajtáját, mikkel állati és emberi erőt takaríthat meg és ezektől nagyrészt függetlenítette a gazdálkodást. Ellátta a gazdát lakóházzal, a termés elhelyezésére szolgáló helyiségekkel, munkáslakásokkal, vadász és erdészlakókkal, valamint állatok és gépek befogadására szolgáló helyiségekkel. A legújabb műszaki tudomány, az elektrotechnika módot nyújt a műszaki karnak arra, hogy akár rendelkezésre álló vízierő útján, akár ennek hiányában a kőszén által termelt elektromos energiát a gazdasági épületek világítására és a gépek üzembentartására értékesíthesse. A gyáripar tökéletesülése — ami szintén a műszaki kar működésének eredménye — lehetővé teszi a mezőgazdasági termékeknek a helyszínén való jutányos ipari feldolgozását. Utak, vasutak, víziutak és az ezeken közlekedő járóművek létesítése és tökéletesítése által a műszaki kar képesítette a gazdát a tömeges és így olcsóbb szállításra, miáltal terményeivel nem csak faluja szűk korlátain belül, de a nagy világpiacokon is versenyképessé vált. A műszaki kar és a gazdaközönség együttes működésének körét azért tartottuk szükségesnek röviden vázolni, hogy képét adhassuk annak a jövőnek, ami a hazai műszaki karra a mezőgazdaság terén a közelben várakozik és amely kárpótlást fog neki nyújtani jelenlegi szomorú helyzetéért. Lassanként átmegy már a köztudatba, hogy a műszaki kar jelenleg sajnálatos tétlenségre van kárhoztatva, aminek okát a közgazdasági válság gyűjtőfogalmában vélik általánosságban feltalálni. Pedig ez csak részletes oka annak, hogy a műszaki karnak nem akad jelenleg semmi munkája. Jelesebb mérnökeink, kik a közgazdasági és poli az időben politikával is foglalkoztak, habár csak elburkolttan is s ezekben nyilvánult a vidék közhangulata. Működésük ennélfogva nemcsak gazdasági, de abban az időben politikai szempontból is kiváló fontosságot nyert. 1859-ben, mint már kipróbált, tapasztalt és gyakorlott gazda, átvette szülei összes birtokának kezelését, a nehéz idők folytán elég terhes és zilált viszonyok közt s azokat öt-hat évi kezelés után annyira rendbe hozta, hogy neki és testvéreinek egyaránt szép osztályrészt jutott. E közben az alkotmányos élet első ébredésekor, 1861-ben a szolnoki kerület országos képviselőjévé választatott; ugyanakkor Heves- és Külső- Szolnokmegye első alispánjává , de a provizórium alatt ő is teljesen visszavonult gazdaságához s 1864-ben megnősült, nőül véve Festetics Karolina grófnőt, Festetics Ágoston gróf nagyműveltségü, fenkölt szellemű leányát. 1865-ben ismét a szolnoki kerület képviselője lett s e minőségben tagja volt azon 67-es bizottságnak, mely a kiegyezés alapföltételeit megállapította s a kiegyezés létrejötte után az első delegácziónak is tagja lett. 1867-ben Hevesmegye főispáni helytartójává neveztetett ki s a képviselőházból a főrendi házba menvén át, annak üléseiben tevékeny részt vett, úgyis mint jegyző, úgyis mint több bizottság, nevezetesen a pénzügyi bizottság tagja, mely minőségében az 1869-ks év előirányzatához terjedelmes és kiváló szakavatottságról tanúskodó véleményes jelentést szerkesztett. 1869-ben, midőn Hevesmegyének a szélső balhoz tartozó többsége azon határozatot hozta, melylyel a törvényhozás intézkedései ellen a legélesebben kifakadt, e határozat megsemmitésére gróf Szapáry küldetett ki, mint királyi biztos. E kiküldése megszűntével lemondott főispáni, helytartói állásáról s a belügyminisztériumba lépett be miniszteri tanácsosi minőségben s ott a megyei ügyeket kezelte. Innét azonban már a következő évben a Közlekedési minisztériumhoz neveztetett ki államtitkárrá. 1870-ben a nyitramegyei galgóczi kerület képviselőjévé választatott s igy ismét a képviselőházba jutott, ha működésének sokkal tágabb tere nyílt. Az államtitkárságról 1871. május havában mondott le, midőn Tisza Lajos lett miniszterré. Az 1872-diki választáskor az abádi kerület képviselője lett s az országgyűlés megalakulásakor megválasztatott a vasúti bizottság jegyzőjévé, majd a központi bizottságnak lett előadója. 1873-ban, a legválságosabb politikai viszonyok közt belügyminiszterré neveztetett ki s ez állásában szinte csodálatra méltó szorgalmat, kiváló erélyt s lankadatlan buzgalmat tanúsított. A fúzió után az 1875—1878-diki országgyűlésen ismét csak, mint egyszerű képviselő szerepelt s tevékenysége súlypontját az országos gazdasági egyesületbe, — melynek 1876-ban elnökévé választatatott — helyezte át, majd kiváló szerepet játszott a Tiszavölgyi Társulat megalakításában, melyben a központi bizottság alelnökévé választatott s mint ilyen, rövid idei működése alatt is nem csekély szolgálatokat tett a Tiszaszabályozás országos fontosságú ügyének. 1878. őszén már-már tágabb tér kezdett nyílni államférfiai tevékenységének, amidőn október közepén kineveztetett földmivelés, ipar- és kereskedelemügyi miniszterré, ezen kinevezés azonban a bekövetkezett politikai válság, a minisztérium lemondása folytán közzé sem tétetett. A válság azonban mihamar szerencsés megoldást nyert s gróf Szapáry Gyula 1878. deczember 5-én a legfontosabb tárcza, a pénzügyminisztérium vezetésével bízatott meg. Az ország zilált anyagi helyzete, pénzügyi viszonyaink rendezetlensége, azon súlyos terhek, melyek önsulylyal nehezedtek az állampénztárra és országra egyaránt, valóban nagy és terhes feladatot róttak az újon kinevezett miniszterre. De az a kiváló államférfiú tehetsége, váratlan szorgalma, nagy erélye, élénk munkakedve s szinte kétségbeejtő kitartása legyőzte a folyton eléje tornyosuló akadályokat s az ország pénzügyi viszonyait oly szilárd alapra sikerült fektetnie, a GAZDASÁGI MÉRNÖK mely biztos záloga lett a nemzeti jólét fokozatos, bár lassú fejlődésének. Nagy horderejű s kiváló közgazdasági jelentőségű pénzügyi műveletek egész sora fűződik pénzügyminiszteri működéséhez, melytől 1887. február 11-én vált meg, de pár évre rá, 1889. április 9-én újból az aktív kormányzat élére állitátt a Felség bizalma, kinevezve őt, földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterré. Ezen az állásához a magyar földmivelési ügyekre nézve szinte korszakalkotó törvényhozási alkotás fűződik, t. i. a volt közmunka- és közlekedésügyi s a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumok megszüntetésével, az előbbiből a kereskedelemügyi, az utóbbiból a földmivelésügyi minisztérium szervezése, mely utóbbiban az összes mezőgazdasági ügyekkel kapcsolatosan az ármentesítési és vizszabályozási ügyek is koncentráltattak s az országos vizépítészi és talajjavító igazgatóság szervezésével biztos alapja van megvetve a vizi ügyek egységes kezelésének, a mezőgazdasági érdekek intenziv és czéltudatos gondozásának, aminek fényes sikereiért ma az egész ország elismeréssel és hálával adózik. A földmivelésügyi tárczát azonban gróf Szapáry Gyula mindössze 1/ évig viselte s már 1890. márczius 15-én Tisza Kálmán lemondása után Ő Felsége a kabinet élére hívta őt meg, mely magas vezető állásában, mint miniszterelnök és belügyminiszter betetőzte államférfim fényes pályafutását, mígnem 1892. november 21-én az egyházpolitikai kérdésekben minisztertársaival ellentétbe jutva, megvált állásától. A közügyek terén a legmagasabb állásokban, államférfim bölcsességgel, soha nem lankadó hazafias buzgalommal teljesített sikeres munkálkodásáért a legmagasabb kitüntetések érték s hogy csak a legfőbbeket említsük : az aranygyapjas-rend lovagja, a Szent István-rend, vaskorona-rend és a franczia becsületrend, nagykeresztére, — amihez hozzájárul a politikai és gazdasági élet legérdemesebbjeinek s az ország pártatlan közvéleményeinek őszinte elismerése. Gonda Béla, 1. szám.