Geodézia és kartográfia 1966 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1966 / 2. szám - SZEMLE
A legrégibb térkép Ez év tavaszán ötsoros közlemény adta hírül, hogy az anatóliai Qatar Hüyükben végzett ásatásoknál egy falfestményen előkerült a legrégibb várostérkép [1]. A közlemény megjelenése előtt néhány héttel dr. Kutzián Ida volt szíves felhívni figyelmemet a leletre s James Mellaartnak, az ásatás vezetőjének ezzel foglalkozó cikkére. A cikket megismerve, szeretném az [1] közleménynél bővebben ismertetni a hazai szakemberekkel e nemcsak régészeti, hanem térképtörténeti szempontból is páratlan jelentőségű leletet. Bevezetésül foglaljuk röviden össze, mit tudtunk eddig a térképkészítés eredetéről. Az irodalom általában II. Ramszesz koráig (i. e. 1407—1341) vezeti vissza a térkép történetét, s a legrégibb ismert térképek egyikének az e korból származó „torinói papiruszt” tartja, amelyen a Vádi Allaki területén levő akkori aranybánya környékének ábrázolását vélik felismerni [2]. Ugyene korból babiloni cseréptáblákon talált térképszerű ábrázolások is ismertek. Tudjuk azonban, hogy II. Ramszesz már egész birodalmának felmérését is elrendelte, mégpedig földadó megállapításának céljából [3]. Nem sokkal később (i. e. 1078—1053) a kínai császár is Ramszeszhez hasonlóan elrendelte egész országának felmérését, [4]. Ezek a térképek, sajnos, nem maradtak meg. Az a felkészültség, amely ilyen óriási munka megindításához, sőt ahhoz, hogy ilyesmiről egyáltalán beszélni lehessen, szükséges, sok évszázados előzményeket igényel. Joggal tételezzük fel tehát, hogy az egyiptomi és általában a keleti földmérés és térképészet az i. e. II. évezred derekán már jelentős múltra tekinthet vissza. A közelkeleti és távolkeleti földmérés és térképrajzolás természetesen egymástól teljesen függetlenül fejlődött. Bár szorosan véve a műszaki adatok alapján szerkesztett ábrázolásokat tekinthetjük térképnek, ide kell sorolnunk azokat a terepábrázolásokat is, amelyek pl. dekoratív, képzőművészeti, vagy más célra készültek az őskorban. Ezek az akkori viszonyok között tájékozódás céljára használhatók lehettek. Ez esetben a kartográfiai szakirodalomban ismert legrégibb térképnek a Kaukázus északi részén, a Kuban folyó mellett, Majkopban talált rézkori váza (i. e. 2500 körül) díszítő rajzát tekinthetjük. A vázán különleges térképrajz található. Hegylánc van rávésve, amelyből két folyó ered, azok egy tóba (tengerbe) ömlenek. A hegyeket erdő borítja, a tónál és a hegyek lábainál pedig különféle állatok kóborolnak [5]. 1890-ben Rödiger ismertetett egy kis szénpaladarabkát, amelyet akkoriban egy Schaffhausen-környéki barlangban találtak, és amelyre szerinte a korabeli úthálózat rajza van reákarcolva. A tudományos világ nem fogadja el tökéletesen bizonyítottnak a kis paladarab kezdetleges térkép voltát, lehetőségét azonban nem zárja ki [6]. A felsoroltakat tekinthetjük a legrégibb ismert térképeknek a Qatal Hüyük-i lelet előtt. Mellaart vezetésével az ankarai brit régészeti intézet évek óta folytatja egy nagy és többrétegű őskori település feltárását. Az eddig feltárt 10 egymásra épült réteg az i. e. VI. évezred végét megelőzően kb. ezer éven át fennállt kora-neolitikus település megismerését tette lehetővé. A település az újabb kőkor eddig ismert legrégibb települései közé tartozik, körülbelül egyidősnek tekinthető a közelmúltban Görögországban Nea Nicodemeiában és Peruban, Paracasban feltárt településekkel. Az 1903. évi ásatási munkák során a település VII. szintjében (a régészek a feltárt rétegeket, szinteket a jelenlegi felszíntől kezdődően számozzák) igen sűrűn egymás mellé épült házakból álló, teraszszerűen épült várost tártak fel. A magánházak közé épült 8 szentély egyikében, amelyet a feltárt terület helyszínrajzán (1. ábra) 14. számmal jelöltek, találták a bennünket érdeklő falfestményt (2. és 3. ábra). Ez 2,74 m hosszú, s a szentély északi és keleti falára terjed ki. Az évezredek folyamán természetszerűleg némileg megrongálódott festmény alsó részén (a kép előterében) — Mellaart szerint — legkevesebb 80 négyszögletes épület alaprajza ismerhető fel egymás feletti sorokban. A sorok teraszok ábrázolásának látszanak. Minden háznak falai és belső osztásai is felismerhetőek, szembeötlő az egyes épületek változatossága és rendszertelensége. Ezért Mellaart egy neolitikus városnak, valószínűleg magának az akkori fiatal Iliyüknek beosztását vélte felismerni, feltevését bizonyos fokig alátámasztva a feltárt VII. szint helyszínrajzával. A feltárt épületek ugyanis a falfestmény házaihoz hasonlóan illeszkednek egymáshoz. Ez az azonosítás hívta fel figyelmét a festmény hátterében látható kettős csúcsú tárgyra. Ezzel kapcsolatos vizsgálatairól többek között a következőket írja : ,,. . . A terepen körülnézve az ilyen tárgyak, mint hegyek könnyen azonosíthatók. Ikerkúpok jelölik Konya helyzetét északnyugat felé s a Karadag hatalmas tömegét. Jóval messzebb van, de tiszta időben látható a 10 000 láb magas Hasan Dag kettős orma, a vidék legmagasabb hegye, amely akkor működő vulkán volt. A Hasan Dagnak különleges jelentősége volt a neolitikus Qatal Hüyük lakóinak életében. Ez volt a lelőhelye az obszidiánnak, a vulkanikus üvegnek, amelyből 143