Gépészek Országos Szövetsége - Hivatalos Lap, 1928 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

CEPESZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A következő válaszra már kényszerített a Csókas kartárs második közleményében használt éles hang. Azon megjegyzésére, hogy csak fantasz­ták követnek tűnő csillagot, alkalomszerűnek véltem a délibábot említeni. Veszély kartárs sorait, melyek a képesítésre vonatkoznak, csak később olvastam és csak annyit, hogy nem megfelelő képesítést már elérhettünk volna, de azt visszautasítottuk. Én csakis a megfelelő képesítésre értettem a délibábot, amilyet pl. én is elfogadhatónak gondolok. Anélkül, hogy a közvéleményt félre akarnám vezetni, az ilyen képe­sítéstől még ma is azt tartom, hogy bár, első köz­leményem megjelenése óta már egy év eltelt, még ma is sokkal távolabb van az a megvalósulástól, mint Veszély kortárs s vele együtt talán mások is gondolnák. A képesítés nagyon szövevényes, igen sok érdeket érintő ügy, mely rendeleti után már alig lesz szabályozható. Már­pedig a törvényhozás­nak kell a dologban döntenie úgy az bizony meg­lehetősen sok időbe telik. A II. Tallózás úgy állítja be ezt a dolgot, mintha egészen kész volna s csak a kezünket kellene kinyújtanunk érte- Hiszen ha így volna a dolog. Agilis vezetőségünk annyit ankétezett, annyit kilincselt már érte, s csak most kezd az ügy abba a stádiumba jutni, hogy reálisan beszélhetünk majdani megvalósulásáról. Az időre bízom annak eldöntését, hogy ki látta tisztábban a képesítésügy kérdését: én e­ vagy Veszély kolléga-Az ,,istenkáromlás számba menő“ délibáb ki­tétel nem éntőlem ered. Én csak idéztem ez az oly súlyosan inkriminált frázist, melyet — különös — mikor egyik elnöklő kartárs használt először a ké­­pesítésügyi tárgyalásokon, senkinek­ sem jutott eszébe inkriminálni. Azzal is vádoltatom, hogy csak hangulatkeltés céljából írtam és téveszméket hirdettem. Mi az tév­eszme? Talán annak a megállapítása, hogy a se­gélyzés intenzívebbé tételét tartom a Szövetség ki­építése egyik leghatalmasabb eszközének? Ma is vallom, hogy a segélyezésnek eddig gyakorolt mérve nem kielégítő egy országos szövetségtől. Ezelőtt 40 évvel bizonyára azért nem szorgalmazták derék elő­deink a munkanélküli segély­alap megvalósítását, mert akkor szükségtelen volt, hiszen a gépészet fénykorában nem voltak száz számra munka- és állásnélküli gépészek. Ma azonban e tekintetben igen súlyos a helyzet. Természetes, hogy a révbe jutottak egy része szükségtelennek, sőt egyesek ká­rosnak tartják a munkanélküli segélyalapot, de azo­kat a mások baja aligha érdekli. — De egyébként is olyasvalamire volna szükség, ami vonzó erővel kapcsolná a tagokat a Szövetséghez- Kell-e ennél hatalmasabb vonzóerő? Ha már az összes tagokra nem is lehetne azt kiterjeszteni, legalább a segély­csoportba is beiratkozott tagokat lehetne általa né­mileg biztosítani. Ami pedig a vidékre való kiter­jesztést illeti, az bizony nehéz feladat, de jóakarat­tal szintén keresztül vihető volna. Ezt a segélyalapot a temetkezési alap analógiájára képzelem. A csoportba való belépés nem volna minden tagra kötelező. Csak az fizetné aki akarja. Viszont segélyét csakis cso­port­tag vehetné igénybe. Abban osztom Veszély kortárs nézetét, hogy az egyesület anyagilag rosszul van megalapozva. De ki oka ennek? Csakis azok, akiknek módjukban áll ezen javítalni, de nem tették. Ebben látom én a h­agyományokhoz való túlzott ragaszkodás hátrányait. A kabát szerinti 5 és 95­/6-os elosztást én egy elnöki értekezleten hallottam először az akkor elnöklő kartárstól. Hogy ő azt a szövetségi tagokra értette-e vagy általában a gépészekre — nem tudom. De hogy kevesebbnek jut jó kabat, kizárólag a munka­­alkalmak hiányának tulajdonítható. Azt nehezen hi­szem, hogy a jó­kabátos gépészekből naggyá lehet fejleszteni a szövetséget. Hiszen olyan jókabátos gépész nem tagja s nem is akar tagja lenni. Miért? Mert révbe jutott bebiztosítottnak érzi megát. „Az csak­ kibúvó, hogy a mai kor divatos és hangzatos szólamai“ riasztják el őket a belépéstől. Tudtommal a Szövetség mindig nagyon is konzervatív volt s ma is az. Ha olykor-olykor egypár újszerű hang szólal meg benne imitt amott, ez csak azt jelenti, hogy az élet maga is újszerű és szokatlan s könyörtelenül követeli az új helyzethez való alkalmazkodást. Az ú. n. rosszkabátosok viszont tömegesen jön­nének hozzánk, ha valami kézzel fogható pozitív előnyt tudnánk nekik nyújtani. Bizony mondom: köny­­nyen sikerül megsemmisíteni a Szövetséget, ha a rossz­kabátos gépészeszeket nem becsüljük meg. Hogy akarom-e gallértisztitóból átvedlett gépészt egyenjogosítani a hivatottal, — ezen kérdésre nem kell válaszolnom, hiszen ez csak „szónoki“ kérdése Veszély kartársnak s álláspontom az ügyben eléggé ismeretes. De itt van egy másik kérdés: ki a hiva­tott? Veszély kartárs a lakatos segédet is úgy em­líti, mint nem hivatottat. Ki a hivatott, ha a lakatos sem az? Nem értem, miért mumus a béregyeztetés? Tu­dok eseteket, amikor egyes kartársakat a főnökeik a Szövetségbe küldték, beszerzendő a hivatalos bér­táblázatot. Bizonyára azért tették ezt, mert elismer­­ i­e ! Minden öntudatos gépész saját érdekében cselekszik, ha üzemében, üzembiztonság szempont­jából eredeti, békebeli Burgmann tömítést kipróbálásra mintával, ajánlattal szívesen szolgál a magyarországi vezérképviseletet: l­­APOR ÉS SZŰCS.

Next