Premontrei gimnázium, Gödöllő, 1931

Kálmán herceg és a premontreiek. Kálmán herceg, II. Endre királyunknak és meráni Gertrudnak a fia, IV. Bélának és Szt. Erzsébetnek az öccse, 1208-ban született. Szüleinek csak jó tulajdonságait örökölte; atyjától a jószívűséget, de az ő gyenge­­sége nélkül s anyjától az erélyességet és határozottságot annak hiú nagyravágyása nélkül. Szülei igen vallásosak voltak s már korán be­­oltották Kálmán lelkébe azt a mélységes vallásos érzést, amely egész életén át ott lángolt benne. Gertrud hibái ellenére is jó anya volt és gyermekeit nagyon szerette. A kis Kálmán azonban nem sokáig élvez­­hette az anyai szeretet melegét, mert Gertrud 1213-ban a Bánk bán-féle összeesküvés áldozata lett, így Kálmán már ötéves korában szomorú árvaságra jutott, de édesanyjának emléke mindig megmaradt szívében s később gyönyörű tanú jeleit ad­ta gyermeki szeretetének. Endre Gertrud kérésére és előkelő embereinek tanácsára Kálmán nevelésével az Aba nemzetségből származó Demetert bízta meg, aki már azelőtt is sok hasznos szolgálatot tett neki s nemcsak vitézségével, hanem hűségével és kiváló erényeivel is alkalmasnak mutatkozott e feladatra. Kívüle még bizonyára egyházi személyek is részt vettek Kálmán tanításában. E választás igen szerencsés volt. Demeter mester méltónak bizonyult a király bizalmára s nevelői munkáját a legnagyobb gonddal és odaadással végezte. Az együtt töltött évek alatt a mester és tanítványa között szeretetteljes barátság fejlődött ki, mely azután is mindig megmaradt. Demeter később is többnyire Kálmán mellett tartózkodott és jóságos mentora, bölcs tanácsadója s hűséges védel­­mezője volt állandóan. Endre és Kálmán nagy hálával voltak iránta és később bőségesen megjutalmazták értékes szolgálataiért. A gondtalan gyermekkor nem sokáig tartott. 1214-ben előkelő követség jött a szomszédos Halicsból Endre udvarába és beleegyezését kérte, hogy a halicsiak a kis Kálmánt királyukká tegyék. Endre termé­­szetesen nagy örömmel teljesítette e rendkívül előnyösnek látszó kívánságot. Ezzel azonban az édesanyját nélkülöző hatéves gyermeké­nek atyját, testvéreit és hazáját is el kellett hagynia a magyar kül­­politikai érdekek előmozdításáért. Halicsnak nevezték Galicia keleti részét, mely a Kárpátok felett a Dnyeszter mentén terült el. Nevét a Dnyeszter partján fekvő, ma 5000 lakosú, hasonló nevű fővárosáról kapta. E területen az orosz birodalom felbomlásakor, 1087-ben Rasztiszlavics Rurik alkotott önálló fejedelemséget. A természet minden áldásában bővelkedő, termékeny ország volt. Ipara és kereskedelme igen szépen virágzott. Lakosai g. kel.­­.

Next