Gyergyói Hírlap, 2014. január (5. évfolyam, 1-20. szám)
2014-01-13 / 6. szám
Gyergyók Héttő - 1 : 2014. január 13. Euró Dollár 100 forint Árfolyam 3,3432 1,5177 Gyergyói Fizessen elő most! Hívja a 266-3KL201-at és lapkihordóink felkeresik Önt otthonában! 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 15 lej 40 lej 80 lej 160 lej min .... .... Gyergyói Hírlap Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 2344-0163 Főszerkesztő: Gergely Imre Vezető szerkesztő: Balázs Katalin Szerkesztők: Baricz Tamás Imola Pethő Melánia Munkatársak: Fodor Györgyi, dr. Garda Dezső, Huszár Ágnes, Kertész László, Kisné Portik Irén Tördelőszerkesztő: Portik Csaba Korrektor: Szőcs Levente Ügyfélfogadás: Szentjobbi Mária Lapterjesztő: Zsigmond András Ügyvezető igazgató: Székely Róbert Reklám: Pál Lóránt E-mail: nwketing@gyergyoi-hirlap.ro ■ Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. ■ A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! • Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! A Gyergyói Hírlapra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-361.201- et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 500 Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15. szám. Telefon: 0266-361.201 e-mail: hirlap@gyergyoi-hirlap.ro hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Fax: 0266-361.513 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap: www.gyergyoi-hirlap.ro |Telefonszolgálat: 0266-361.201 észrevételét, panaszait, megjegyzéseit a szerkesztői fogadják naponta 8-18 óra között! III Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint helyes-e, ha közösségi célok miatt olyan elöntések születhetnek, amelyek esetleg sértik egyesek magántulajdonát? Hogy egy település vagy akár egy egész régió fejlődni tudjon, a vezetők hozhatnak olyan döntéseket, amelyek egyes magánszemélyek érdekeit sértik. Ilyen lehet például, ha olyan utakat építenének, amelyek magánterületeket is érintenek. A területek tulajdonosainak nyilván ez hátrányos, de a közösség szempontjából fontos lenne ez a beruházás. Az ilyen esetekre vonatkozik jelen kérdésünk. S ahogy érdekellentét van a példaként felhozott területtulajdonos és a közösségi cél között, úgy a vélemények is megoszlanak. A többség azonban ellenzi. Nem helyes!!! így, több felkiáltójellel küldte egy olvasónk a válaszát. S kifejti: „A magántulajdontól ne fosszák meg az embereket. Megdolgoztunk érte." Egy másik válaszoló tömören írja: „A magántulajdon szent és sérthetetlen." A többség álláspontja: a döntéseket úgy kell meghozniuk az illetékeseknek, hogy semmiképpen ne sértsék vele a magántulajdont. „A vezetőknek valóban komolyan át kell gondolniuk, hogy mit, miért, hogyan tesznek. Szülessenek olyan döntések, hogy ne sértse senki magántulajdonát" „Oldják meg másképp, találjanak más megoldást." Többen leírják, hogy meglátásuk szerint az ilyen helyzeteken a tárgyalás, megegyezés segíthet: „A magántulajdont tiszteletben kell tartani mindenkinek. Ezt törvény is biztosítja. Ha valakinek szüksége van más tulajdonára, bármilyen cél érdekében, akkor vásárolja meg, fizesse meg tisztességesen, ha ugyan eladó". „A magántulajdon legyen szent és sérthetetlen, de tárgyalásokkal,segíteni lehet a közösségi célokon is". „Úgy kell megoldani, hogy senki se károsuljon, s jó legyen mindenkinek." Számos beérkezett válaszból kiderül, az embereknek szomorú tapasztalataik vannak az ilyen kérdésekben: „Gyakran történik ilyen. A tulajdonos hiába próbálja tisztázni a helyzetet, úgy is sértve marad, tisztázatlan megoldással". „Nem helyes, de amikor az illetékesek már meghozták döntésüket, a kisembernek már nem sok lehetősége van bármit is tenni." Ugyancsak a hatóságokkal szemben van panaszuk, rossz tapasztalatuk a következő válaszok küldőinek: „Lehet, hogy azok, akiktől nem vettek el semmit, csak kaptak, azok helyeslik ezt, de mi nem, mert még soha nem kaptunk vissza mindent, amit az elődeink ránk hagytak, s mikor kértük vissza, akkor nem vették figyelembe az igazoló iratokat sem". „Minden kérdezés nélkül elveszik, s ha szólsz, küldenek perelni." Egy olvasónk egy igen komoly érvvel indokolja meg, hogy miért nem tartja helyesnek a magántulajdon megsértését a közösségi célok érdekében: „Akik a döntéseket hozzák, azok a közösségi célokra hivatkozva csak saját magánérdekeiket nézik." A KÖZÖSSÉGI CÉL FONTOSABB! Habár kisebb azok tábora, akik a közcélokat a magánérdeknél fontosabbnak tekintik, érveiket érdemes megfontolni: „Szerintem, ha jó, közcél érdekében kell feláldozni a magánterületet, akkor egyet kell érteni vele", „Helyes az ilyen döntés, ha a közösség érdekében történik s valóban fontos. Például ha utat építenek. A közösségért minden érdemest és hasznost meg kell tenni, mivel közösségben élünk, és ez a legfontosabb". „Sajnos vannak olyan emberek, akik nem látnak tovább saját érdekeiknél, a közösség céljait nem tartják tiszteletben. Elfelejtik, hogy ezen áll a jövő szépsége. Nincs gyermekük, unokájuk?" Egy gyergyószentmiklósi olvasónk konkrét esetről, a Békény-parti területeken tervezett sétányról fejti ki a véleményét: „Nem tudom, hogy helyes vagy sem, de szerintem a Békény melletti területeket fel kellene szabadítani, s bár egy sétálóhelyet kialakítani a víz mellett. Sok depressziós ember problémáján segítene. Ez bizonyított tény." Csak HA MEGEGYEZÉS TÖRTÉNIK Többen leírják, ha megegyezés születik a hatóságok és a tulajdonos között, akkor elfogadható a döntés: „Ha a közösségi célok érdekében elkerülhetetlen a magántulajdon sértése, akkor elfogadható, de csakis megegyezés alapján és kártérítés alkalmazásával" „Az ilyen helyzeteket nagyon sok szempontból és alaposan meg kell vizsgálni, az lenne a jó, ha a két fél meg tudna egyezni, mindenki megelégedésére". „Attól függ, milyen célról van szó. Ha nemes célért történik, és valóban hasznos is, csak akkor megbocsátható, ha illendően járnak el az ügyben a döntéshozók a magántulajdonosokkal szemben." A KOMMUNIZMUS ROSSZ EMLÉKE A válaszokból az is kiderül, alapjában véve nem azt ellenzik a válaszadók, hogy a magántulajdont fel kell áldozni közösségi célokért, hanem azt, ha önkényesen történik ez. Egy olvasónk kifejti: „Ellene vagyok a kisajátításnak. A kommunizmus alatt megtapasztalhattuk, milyen, amikor az embernek egyszer csak elveszik földjeit, erdejét, állatait. Sokan emlékszünk arra is, hogy családok életeit hogyan tették tönkre azzal, hogy lerombolták az otthont, hogy blokkokat építsenek a helyére, vagy akármi mást. Akkor is a közösségi célokra hivatkoztak. Ellenben az is biztos, hogy mérlegelni kell. Lehetnek esetek, például, ha valakinek a földjén akarnak utat építeni (s ha lesz autópálya, akkor ez tényleg meg fog történni). Egy parcella nem akadályozhatja meg a hatalmas értékű és jelentőségű építkezést. Mindenesetre, úgy kellene eljárni, hogy a területtulajdonos kártalanítva legyen." Gy.H. roTTTnTrmT Szláh'Istváns Magyar gyerek gyógyítja? Egyszerre két csatornán is ömlött a Szulejmán, a különbség csak annyi, hogy az egyiken már megfojtották Ibrahimot, a nagyvezért a selyemzsinórral, a másikon nagy stratégaként jelenik meg, aki Mohácsnál legyőzte a magyarokat. Ezt a csatát azóta is csak a vészként emlegetik és mindmáig, a puszta névelőről is látni, hogy sorsfordító volt nemzeti történelmünkben. Tudjuk jól, mert a kortársak hivatkozásaiban - legyenek szakemberek vagy nem szakemberek - még mindig Mohács meg Trianon a leggyakoribb, csak jóval ezután következik a Don-kanyar. Unom kissé Hürrem asszony cselszövéseit, ezt a világot jobb szeretem nézni Jókai török vonatkozású prózájában, például A janicsárok végnapjaiban. Ismét rá kell jönnöm, hogy így működik a történelem: a háborúban nincs kompromisszum, a kényszerkompromisszumok a több vagy kevesebb ideig tartó békéket pecsételik meg. A történelem közhelyes tanulságát a fordított arányképlet szerint fogalmazzák, eszerint minél nagyobb a győzelem egyik oldalról, pont akkora a legyőzetés kínja-terhe másfelől. Vagy még nagyobb, mert a XVI. század Európájának csak egy darabja volt Magyarország a többi meghódított állam mellett, a mohácsi vész pedig épp a magyar államiságot zúzta össze. A törökök tehát megcsináltak egy tévéfolytatásost, és pontosan azokkal a módszertani stílbravúrokkal meg nemzettörténeti romantikával, ahogyan a mi Gárdonyunk is dolgozott az Egri csillagokon. Nézőpont és olvasmány kérdése, hogy ki a vitéz, a legyőzhetetlen, sőt halhatatlan. A magyar gyerekfolklórban a gólyának azért véres a lába, mert török fiú megvágta. De a magyar gyógyítja! Vajon hogy mutat e jelenet a törököknél? Tiszta véletlenül azt is tudom, hogy mi a helyzet török kérdésben a bolgároknál. Valamikor az ottani írószövetség elnökével hozott össze a protokoll, és Domokos Géza ösztökélésére - aki akkoriban a román írószövetség alelnöke volt - megkérdeztem a bolgár elnököt, mennyi a török kisebbség részaránya írószövetségükben? Az illető előbb meghökkent, aztán szemmel láthatóan ingerült lett, végül elővette tollát és számolgatni kezdett. Kiderült, hogy messze a többség-kisebbség arányszáma alatt van e tétel, ami persze akkor se volt, most se mérvadó, mert ha például nekünk van egy huszonöt vagy harmincszázalékos kisebbségünk, amely írni-olvasni nem tud e huszonegyedik században, természetesen nincs kit hivatalosan íróvá avatni e tömegből. Ám a vendéglátó támadást sejtett a kérdés hátterében, azontúl úgy is kezeltek minket. Elvittek a Vitosán berendezett filmstúdióba, ahol lepörgettek egy történetet, egy bolgár pásztor feleségét halálra erőszakolta hat vagy hét török. A pásztor erre farkasbőrt öltött, kinyomozta a tetteseket és egyenként megölte őket. A történet középkori volt, Bulgária félezer éves elnyomatásának hosszú esztendeiből, a film tán a múlt század hetvenes éveiben készült. Ennyire nem csillapultak az indulatok. Másnap öt- vagy hatfőnyi csoportot láttam valahol Szófiában, a fal mentén igyekeztek eltűnni valamerre. Szegényes, szerencsétlen népség. Igen, ők a törökjeink, mondta kalauzunk, egy Makszimov nevű öregúr. Ehhez nem lehetett, nem is kellett semmit hozzátenni.