Székelyhon, 2018. november (9. évfolyam, 209-229. szám)

2018-11-21 / 223. szám

> & AKTUÁLIS 2018. NOVEMBER 21., SZERDA #fiatalok #vasút Megfogalmazott kérések Lezajlott a második IfiCafé találkozó Ami az első IfiCafén szükségletként jelent meg, a másodikon kínálatként jegyezhették - derült ki a második IfiCafén, ahol fiatalok találkoztak, ismer­kedtek, beszélgettek. Daniel Botond, az erőforrás­központ vezetője a fiatalokat összehozó harmadik találkozót tervezi, vele beszélgettünk. BARICZ­ TAMÁS IMOLA F­iatalok számára szervezett kávés, teás ötletelős, gondo­­latmegosztásos rendezvényt pénteken Gyergyószentmiklóson a Gyergyói Közösségi és Szociális Erő­forrásközpont, a találkozó központi témája az itthon élő fiatalok boldo­gulása, szakmai kezdeményezések indítása volt. A WorldCafé beszél­getős módszer mintájára szervezett rendezvény ezúttal az egyetem el­végzése után hazatért, itthon élő fi­atalokat szólított meg. Négy kérdés mentén A négy kérdés mentén zajló talál­kozón ismételten kiderült: a fiata­lok kevésbé panaszkodók, java­részt megoldás-orientáltak, nem a problémákra fókuszálnak. „Az első Ificaféhoz hasonlóan a szük­ségleteknél első helyen jelent meg a hiteles információ, a tapasztalat, a minta hiánya. Az ötletek kivitele­zése kapcsán sokszor hangoztatott pénz hiánya a fiataloknál kevésbé volt jellemző. Olyan kezdeménye­zéseket fogalmaztak meg, amelyek az előző csoportnál hangsúlyosan szükségletként jelentek meg. Az első, egyetemistákból álló csoport korábban nehézségként a románi­gondjait, a városmenedzselést hoz­ták felszínre a jelenlévők” - ismer­tette Dániel Botond. Az erőforrásközpont vezetője je­lezte, tavasz folyamán műhelymun­ka zajlik majd, ahová az első és a má­sodik csoportot meghívják, hogy az A rendezvény ezúttal az egyetem elvégzése után hazatért, itthon élő fia­talokat szólította meg, a­ bürokratikus rendszerből adó­dó problémákat jelölte meg. Erre válasz a már végzettek kínálata, hiszen azt tervezik, hogy pályá­zatírás, jogi tanácsadás, hivatalos ügyek intézése terén nyújtanak segítséget. A problémáknál leg­inkább a város infrastrukturális ötletek, szakmai kezdeményezések kidolgozásában egymást segítsék a gyergyói fiatalok. „Pozitívan értéke­lem a találkozókat, még ha a létszám nem is volt magas, jó tudni, hogy van húsz olyan ügyes fiatal, aki igényli a mentorálást, felkészült és tenni akar” - összegzett Dániel Botond. A szakmai kezdeményezések kidolgozásában segítik a gyergyói fiatalokat FORRÁS: GYERGYÓI KÖZÖSSÉGI ÉS SZOCIÁLIS ERŐFORRÁSKÖZPONT Székelyhon A GYERGYÓI HÍRLAP Gyergyószék napilapja, az Erdélyi Médiatér Egyesüle médiaportfóliójának tagja. Telefon: 0266-361201 Főszerkesztő Kozán István Főszerkesztő-helyettes Kovács Eszter Fiókszerkesztőség-vezető Gergely Imre Fotórovat-vezető Beliczay László Tartalomigazgató Szüszer Róbert Ügyvezető igazgató Zilahi Imre Tördelőszerkesztő Reklámgrafika Korrektor Szerkesztőségi tagok Baricz­ Tamás Imola, Balázs Katalin, Pethő Melánia Bajkó Zsuzsa Tóth Szilárd Ravasz Réka Gráf Botond Pál Ramona Tévéműsor, Szórakozás Ügyfélfogadás Reklám Lapterv Kelemen Tímea, tel.: 0726-720­308, E-mail: marketing@gyergyoi-hirlap.ro Mihály László, Tókos Attila 535500, Gyergyószentmiklós, Szabadság tér 15. sz. • E-mail: hirlap@gyergyoi-hirlap.ro, hirdetes@gyergyoi-hirlap.ro Az (X) szignóval ellátott szövegek fize­tett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztő­ség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írá­sok közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés a szerkesz­tőség címén hétköznap 8-16 óra között. Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Príma Press Kft. ISSN: 2344-0163 Két óráig állt a vasúti forgalom Elrepedezett sínek miatt állt két órán át a Brassó és Budapest közötti vonatjárat a Gyergyószentmiklós és Maroshévíz közötti szakaszon, Gyergyóvárhegy­­nél tegnap délelőtt. A­lina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője meg­keresésünkre elmondta, kedden 16 óra 40 perckor értesítették őket a tör­téntekről, a helyszínre a maroshévízi egységük vonult ki. A Román Vasút­társaságtól (CFR) kapott értesüléseik szerint 90 utas tartózkodott a nemzet­közi 366-os számú járaton. A vonat a vasúti infrastruktúra meghibásodása miatt a gyergyóvárhegyi vonatállomá­son kényszerült vesztegelni két órán át. Oana Brânzan, a Román Vasúttár­saság szóvivője érdeklődésünkre el­mondta, a vasúti szakszemélyzet a sí­nek ellenőrzése közben észlelte, hogy egy szakaszon négy helyen repedezett meg a sín, feltételezhetően a talaj­­menti fagy miatt. Az érintett vonalon kicserélték a repedezett sínrészeket, majd a javítás után a nemzetközi vo­nat elhagyhatta a várhegyi állomást. (Barabás Hajnal) A sínek megrepedése miatt nem közlekedhetett a vonat KÉPÜNK ILLUSTRÁCIÓ, FOTÓ: PINTI ATTILA Beilleszkedés a közösségbe Felismerve, hogy a diákok jelentős részének se­gítségre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak egy új közösségben, képesek legyenek a társaikkal való együttműködésre, hatodik éve szer­vez összekovácsoló programot osztályközösségek számára a Pro Terra Alapítvány. PETHŐ MELÁNIA I­dén a három meghirdetett helyre 14 osztály jelentkezett, motivációs levelük alapján döntöttek a szerve­zők a részvétel lehetőségéről. A prog­ram végül a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola, a Salamon Ernő Gimnázium és az újfalvi Elekes Vencel iskola egy-egy osztálynyi diákja is az osztályfőnö­kök részvételével zajlott. Mivel az egyes közösségeknek eltérőek a nehézségei, a program kezdetén a célokat különbözőkép­pen határozták meg, a foglalkozás­vezetők pedig úgy állították ősz­ FIZETETT HIRDETÉS Támogatott program Az Élményhatás idei kiadását Gyergyószentmiklós önkor­mányzata, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta. sze a tevékenységeket, hogy azok csoportra szabottak legyenek, a feladatok ne ismétlődjenek, a részt­vevők ne érezzék kényszernek a jelenlétet. A célok elérését jégtörő játékok, önismereti gyakorlatok, csapatépítő-, élménypedagógiai já­tékok segítették. ELŐFIZETÉSÉRT HÁZHOZ MEGYÜNK Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy továbbra is megvan a lehetőség az előfizetésre a Székelyhon Gyergyói Hírlapja utánajárás nélkül, otthonról is. Az előfizetésért hívja a 0726-720271-es telefonszámot naponta 8 és 16 óra között. Munkatársunk házhoz megy, és felveszi az előfizetést.

Next