Gyermekgyógyászat, 1988 (39. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám - Kocsis Béla - Horváth Ákos - Petrányi Júlia - Kardos Gabriella - Kiss Béla: A gyermekkori sugárterápia elméleti és gyakorlati kérdései
Klinikai sugárérzékenységi sorozat: azon a klinikai megfigyelésen alapul, hogy azonos sugáradagra a különböző szövetféleségek eltérő mértékben reagálnak. A reakció mértéke szerint a szövetek között rangsor állítható fel. Eszerint legérzékenyebbek a lymphocyták, csontvelő és nyirokszövetek, valamint a csírasejtek. A sorozat végén az ideg-, csont-és porcszövetek, májsejtek vannak. Nagy elméleti, de mérsékelt gyakorlati jelentőségű, hogy a sugárérzékenység gyógyszeresen befolyásolható [3, 14]. Több, a klinikumban már széles körben alkalmazott cytostatikumnak van sugárérzékenyítő hatása. Pl.: Actinomycin-D, Bleomycin, Cyclophosphamid. A sugárbiológiai és sugárfizikai helyzet gyermekeknél némileg eltérő. 1. A gyermek szervezete nem tekinthető a felnőtt szervezet kicsinyített másának; attól anatómiai, funkcionális és biológiai szempontokból is különbözik. 2. Gyermekek esetében a tumor-testtérfogat arány kedvezőtlen. Ez sugárkezelésnél abban nyilvánul meg, hogy a besugárzott volumen aránya az egész szervezethez viszonyítva nagyobb. A sugárterápiás feltételek így előnytelenek (regeneráció, vérellátás, oxigenizáció). 3. A gyermekek szervezete növekedésben van, ami azt jelenti, hogy sok osztódó sejtpopuláció van egyidejűleg jelen. Figyelembe véve az osztódó sejtek fokozott sugárérzékenységét, az ép sejtek számára ez hátrány. 4. A késői sugárkárosodások megítélése nehéz, ismereteink ezen a téren még hiányosak. Általában elmondható, hogy a sugárbiológiai és az élettani viszonyokból adódóan azonos sugármennyiség a gyermeki szervezetben, szövetekben kissé nagyobb mérvű változást hoz létre. Ebből következik, hogy gyermekek esetében a sugárterápiás terv szigorúbb megítélést, nagyobb óvatosságot igényel. Még nem eldöntött kérdés a gyermek sugárérzékenységének alakulása, egyes szerveinek sugár toleranciája. Egyelőre csak modellkísérletekre utalhatunk. Az ezekből született hipotézisek lényege, hogy a gyermek, mint az embrió számos szövetének és szervének mozaikja folyamatos növekedésen és fejlődésen megy keresztül. Az egyes szervek növekedési üteme azonban az életkoroknak megfelelően változik, tehát semmiképpen nem tekinthető állandó értékűnek. Az infradiafragmatikus lokalizációkra a kortól függő dozírozását szemlélteti az I. táblázat. Próbálkoztak az irradiáció dózisához és az életkorhoz alkalmazkodó korrekciós faktorok megadásával is. Jelenleg egyetlen képlet sincsen, mely minden szövethez és szervhez általánosan alkalmazható. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a növekedés üteme és az érettség foka a sugárérzékenység döntő meghatározója. I. táblázat Korfiggil dozirozás gyermekeknél (rekesz alatti régiókra) — Ph. Rubin, 1981. A praenatalis korban elszenvedett sugárterhelés veleszületett abnormitásokhoz vezethet, ezért a foetalis sugárérzékenységet külön tanulmányozták. A foetusban már kicsiny dózisok is katasztrofális hatást okoznak: növekedési retardáció, veleszületett fejlődési rendellenességek, a foetus halála. Nagyon érzékeny az embrionális idegszövet. 1—1,5 Gy az embriogenesis ideje alatt 0—12 hó 13—18 hó 19—30 hó 31—40 hó 40 hó< 1200—1800 cGy 1801—2400 cGy 2401—3000 cGy 3001—3500 cGy 3501—4000 cGy 3