Gyógyászat, 1877 (17. évfolyam, 1-53. szám)
1877-06-30 / 27. szám
~e£X 403 Ki llendes viszonyok között a hashártya ömlenye a vérsavóhoz hasonló, s minthogy a hashártya endothelje olyan, mint az edények endothelje, érthető, miért nem bomlik szét a hashártya űrébe ömlött vérömleny kedvező viszonyok között, mert a vér tovább él, mintha véredényben volna. Ez a magyarázata annak, hogy a corpora libera a hasürben tovább élnek, hogy a petefészek ecraseure-rel lefejtett nyele tápláltatik s odanő stb. Ha azonban a viszonyok kedvezőtlenekké válnak, ha rothadáskeltő gombák, geny vagy er kerül beléje, akkor a roppant gyors felszívó képesség pár óra alatt halálos septiaemiát idéz elő, s minthogy sok esetben a káros anyagot a hashártya oly teljesen szítja fel, miszerint a boncolatnál abból mit sem lelhetni, érthető, miért számíták az ily eseteket a shok rovatába, s miért tekintették a septichaemia által előidézett összeesést shok ideghüdési folyamatának. Van más folyamat is, melyet tévesen shoknak mondanak, mely öregeknél fordul elő. Látjuk, hogy az öreg a műtétet jól kiállotta, pár napig örvendünk is jóllétének, nincs semmi kellemetlen esemény, nincs bomlás, a seb nem septicus, a beteg nem panaszkodik, s mégis hőfoka gyorsan 34—35° esik, érvelése megszűnik, s itt van a halálos collapsus. Ezt is idegrázkódásnak, a műtét shokjának vették, melyet nem bírt elviselni a gyengült szervezet. Pedig ezen dolgot a vérvesztés idézte elő. Téves azt hinni, hogy műtét utáni nagy vérveszteség után nem következhetik több órai, több napi jólérzés. Roppant vérvesztés, gyors vérvesztés igaz, megöl pillanat alatt, de lassú, kisebb vérvesztés után összeszedheti magát a sértett v. műtött beteg. Sohasem kell elfelejtenünk, hogy táplálásul a sejt tartalma s az edényekben keringő vér közt közép tágul a parenchymnedv foglal helyet. Nussbaum azt hiszi, hogy öreg embereknél mérsékelt nagy vérzés heveny marasmust idéz elő, jóllehet órák hosszán át utána még jól érezte s magához is tért az egyén. A rigid hártyákon át a gyengült véráram nem képes elég párenchumnedvet átszűrni; a szervek működése, a tetsző jólérzés azonban tart addig, míg a szövetekben felhalmozott nedv elégséges arra, hogy a sejtek tartalma rendes összetételű maradjon. Ezután minden ok nélkül fellép a collapsus, melyet eddig tévesen ideghüdési folyamatnak — shok — tartottak. Igen szépen bizonyít ezen állítás mellett a carotis lekötése öregeknél. Egypár napig jól érzik magukat utána, agyuk rendesen működik, bár a vérkeringés a lehető leghiányosb. Mégis később csak keletkezik szédülés s más kellemetlen és veszélyes események. Hogy ezek az első napokban fel nem léptek, annak okát a felhalmozva talált szövetnedvben kell keresni. Ezen magyarázat elégséges az öregek halálának megmagyarázására, de nem elég annak megmagyarázására, hogy fiatal, erőteljes egyén, kit vasút elgázolt, vagy kinek csontjait gép összezúzta, hogy ezen sérült az esemény után összeszedi magát, napokig jól érzi magát, szerencsésen átesik a műtéten, s legjobb reménynyel várjuk felgyógyulását, s akkor hirtelen meghidegül, érvelését veszti, nehezen lélegz, összeesik s meghal. Ennek magyarázatát más okban kell keresnünk, hacsak ezt is nem akarjuk a sértés utáni shok türelmes kosarába lökni. Shokról nem lehet szó, ha a sértés s halál közt jólérzés napjai feküsznek; septichaemiáról sem lehet szó, mert a csonkítás mindent eltávolított, a