Gyógyászat, 1886 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1886-09-11 / 37. szám

­«£X 579 «re­ k­­ülönös, hogy az orvosok figyelme a tussis convulsivának csakis két jel­­legző részére, a hurutra és a görcsös tehát ideges köhögésre terjedt ki évtize­deken át, azok alapján vitatkoztak a lényeg felett, megteremtették a hurutos, ideges, majd közös néven az ideges-hurutos elméleteket, a­nélkül, hogy a be­tegségnek harmadik, épen olyan jellegző sajátságát, a ragályozó fertőző képességét figyelmükre méltatták volna. Olvasva a számos, részletes kortörténetet, a tussis convuls­ elterjedtségét tárgyazó leírásokat, egészen bizonyosra vehető, hogy a ragályozó képességről tudomással bírtak már a régi orvosok is, de azt hihetőleg kis jelentőségűnek tartották, arra nem igen refrectáltak, s csak a múlt század végén (1788) első Böhme gyanítja, hogy a tussis convuls, sajátságos, kiválólag az idegekre ható miasma által támad. Utána J. Frank a hevenykütegekkel analógnak gondolja a tussis con­vulsi­vát, és a ragály­ozást directe és indirecte már hatá­rozottan kiemeli, a­nélkül, hogy a ragályozó anyagként a nyákot megjelölné, miként azt S­c­h­ö­n­­­e­i­n teszi. Azontúl a szerzők, úgy a hurutos ideges, mint az idegeshurutos elmé­letet vallók, egyaránt kiemelik a ragályozást is, de a ragály lényege felett teljes bizonytalanságban maradnak annyira, hogy Bier­mer, Virchow Archivjában 1864-ben megjelent jeles munkájában is azon őszinte vallomást teszi, hogy a tussis convulsiva ragályozó anyagának természetéről és keletke­zéséről mi biztosat sem mondhat. Pár évvel később (1867) Letzerich a köpetben micrococcusokat talál, azokat mesterségesen tenyészti, s az állatok gégéjébe átvive, azoknál görcsös köhögési ingereket váltat ki; szóval ad oculus demonstrálja, hogy a tussis convuls. valódi fertőző betegség, hogy a fertőzést a nyákhártya váladé­kában (a 2-ik korszakban) tömegesen található microorganicus testek közve­títik akár közvetlenül a tussis convulsiva nyákjának átvitele által, akár köz­vetve a levegő útján, mely a köpetből, vagy a nyákhártya felületéről felvett microorganismusokat magával ragadva átülteti más, tenyészésre alkalmas nyákhártyára. Letzerich kísérletei, Salisburi, Poulet, Demme, Jarnsen és mások controlvizsgálatai, tenyésztési és állatokon végzett kísérletei által megerősítést nyervén, a tussis convulsiva lényegére vonatkozó előbbi, huru­tos és ideges elméletek egyszerre elavultak, csupán történelmi értékre sülyedtek. Ez idő szerint a tussis convulsiva specificus bacteriuma ugyan még nincs megállapítva véglegesen, mennyiben a tenyésztési kísérletek még nem vezettek egységes megállapodásra, mi több, Heubner, Rossbach és mások a specificusnak állított bacteriumot sem találták meg minden esetben, mindazon­által ma már minden kétséget kizárva általánosan el van fogadva azon nézet, hogy a tussis convulsiva specificus fertőző betegség és hogy lényegét a fertőzést közvetítő microorganismusok képezik. Megoszolnak azonban a nézetek a felett, váljon ezen fertőző betegség csupán helybeli természetű­e, analóg a gonorrhoeához, vagy inkább általános.

Next