Gyógyászat, 1892 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1892-09-11 / 37. szám

GYÓGYÁSZAT janak meg, hogy 1885-ben 2 f. és 2 nő, 1886-ban 2 f., 1887-ben 2 f., 1888-ban 1 f., 1889-ben 6 f. 1 nő, 1890-ben 11 f. 2 nő, 1891-ben 3 f. 4 nő, 1892-ben 9 f. 2 nő m­űté­­tezett. Végbélelőesés műtéte volt 1885-ben 3 f., 1886-ban 4 f., 1887-ben 2 f. 1888-ban 3 f. 1889-ben 6 f. 1 nő, 1890-ben 7 f. 1 nő, 1891-ben 11 f. 1 nő és 1892-ben 7 f. esetében. Mint látható, a végbélcsomókban szenvedő nők az összes eseteknek alig egy negyedét, a végbélelőesésben szenvedő nők az összes esetek alig egy tizedét képviselik. Mindezen esetekben úgy a végbélcsomókat, mint a vég­bélelőesést, akár egyszerű erosiók, akár lapos vagy túlsar­­jadzó fekélyek voltak a vérzések és fájdalmak okozói, úgy kezeltem, hogy a kóros részt, tehát a csomókat és az elő­eső nyakhártya vagy falrészt, miután a végbél üre jól kitisztíttatott, teljesen égetési pörkké átváltoztattam. A­mi a végbélcsomók thermocauterrel való műtételének technikáját illeti, a legtöbb szerző a fogó szárai közé vett csomó lepörkölését és kocsányán, azaz alján való leválasz­tását ajánlja. Az előeső végbélnyákh­ártya cauterizatióját úgy végzik, hogy a nyák­hártyát a végbél belsejében hossz­irányú csíkokban égetik hosszirányú réssel ellátott tükör segítségével, melynek alkalmazása által eléretik az, hogy a végbél üre a műtét alatt nyitva tartatik és eléretik bizo­nyos fokban az, hogy a cauterizált helyek szomszédsága a sugárzó meleg behatása ellen védetik. A­kik ily módon végzik az égetést, férfiaknál a végbél mellső falát kímélen­­dőnek mondják, hogy a dülmirigy a cauter behatásától megóvassék. Én műtéteimnél ettől eltérő eljárást követtem. A végbél­­csomókból és az előeső végbéltakhártyából nem távolítok el semmit. A végbélcsomókat úgy cauterizálom, hogy aljukat a Langenbeck-fogó, vagy ha nagyobbak, a párhuzamos szárú fogóba nem erősen szorítom, azután a vörös izzásig hevített cauterrel az előálló részt teljesen égetési pörkké változtatom át. Hasonló eljárást követek a végbélelőesés azon eseteinél, melyekben a végbél alsó részei kórosak. A lakhártyát, illetőleg végbélfalt nem in situ, nem a vég­bél űrében pörkölöm, hanem miután a végbélnyíláson át előrehoztam. A beteg a hasprést mint székletételnél mű­ködteti; ez által a kórosan kinyúlt bélfal egy része elő­esik, ezt pince-el rögzítem, gyengéd húzással előrehúzom, e bélfaldarabnak, ha fekélyes, felhámtól fosztottnak mu­tatkozik, egy másik, felsőbb részét más pince-el rögzítem és evvel újra előrehúzok egy bélfalrészt, és e műveletet addig folytatom, mig ily gyengéd húzásra egyáltalában előkerül kóros bélfal. Azután a részletekben vagy egész­ben a fogóba befogott kóros képletet vörösen izzó cauter­rel teljesen pörkké változtatom át, szintén a­nélkül, hogy belőle valamit eltávolítok. Ha a fogó levétele után a pör­költ részből csekély vérzés jön, e részt, mialatt pincevel rögzíttetik, még egyszer égetem. Ez eljárás mellett a cau­ter sugárzó melegének behatásától az egészséges bélfalré­szekre tartani nem kell és a prostatának égetése szintén el­esik. A műtét alatti vérzés valamint az utóvérzés megaka­dályozása szempontjából a műtétmódot teljesen kielégítő­nek találtam, mert nem távolitván el a kóros részekből semmit, mikor azok teljesen pörkké alakíttattak és a fogó levétele után aljuk a végbélbe visszahúzódván eredeti he­lyén eredeti kiterjedésére szétterül, a pörkök a sebfelü­le­­teket egészen fedik, úgy mintha a kóros képlet nem előre­­húzva és összenyomva, hanem a maga helyén alakíttatott volna át pörkké. Meglehet és valószínű, hogy sok esetben ez eljárás azt eredményezi, hogy a pörk a kóros képlet al­ját, miután a végbélbe visszahúzódott, megakadályozza abban, hogy szétterüljön és ily módon hat arra, hogy utó­vérzés ne jöjjön létre. Eltávolítván a végbélfal mindazon részét, mely előrehozható, eltávolítván tehát mindazon részét, mely előreesésre képes, e műtétmód gyökeres és már azért is jobb, mint a nyakhártyának in situ égetése, mert az eltávolítandó rész nagyságának meghatározása teljesen a műtőtől függ. A beírt eljárás mellett sem a műtét napján, sem a kö­vetkező napokon egy esetben sem tapasztaltam utóvérzést és későbben, mikor a betegnek széke volt és a pörkölt ré­szek mechanice izgattattak, szintén nem mutatkozott va­lamibe veendő vérzés. A beteg a műtét után néhány óráig égető fájdalmakat érez a seb helyén, melyeket ópium adagolásával csillapí­tunk, úgy hogy 3-­4 óra múlva többnyire teljesen szűn­nek, de némely esetben másnap reggelig is tartanak. A következő napokban nincsenek fájdalmai, csak egyes esetekben szelek bántják. 5 nap múlva ricinusolajt vagy keserűvizet kap, és rendszerint már az első székletétel se szokott fájdalmas lenni. 8-dik nap a beteg elhagyja az ágyat és 10—12. napon elbocsátják a kórházból. Azután, míg sebei teljesen behegednek, mint járó beteg kezeltetik. Az égetési pörk a sebeket az infectiótól jól óvja meg. Újabb csomóképződéssel vagy végbélelőeséssel műtett be­tegeim közül utólag egy sem jelentkezett. Összes műtett eseteim közül csak egyben, melyet e nyáron operáltam, külső végbélcsomónak cauterizátiója után a pörk leválása után maradt sebfelület alatt, valószínűleg mert ennek kellő tisztántartása a beteg nagy nyugtalansága miatt nem sikerült, tályog képződött, melynek megnyitása után a be­teg gyógyult. Egy esetben a műtétet csekélyfokú szer a végbélnyílás fölötti részben követte. Ez késsel való tágítás által gyógyittatott. Első eseteimben, melyeket 1885-ben műtettem, végbél­előesés és a végbélnyílás fölötti csomók műtéténél az előrehozott kóros részt úgy, mint ajánlják, lepörköltem, azaz thermocauterrel eltávolítottam. De ezen eljárás nem bizonyult czélszerűnek, amennyiben az 1885-ben műtött 7 eset közül kettőben a műtét napján erős utóvérzés állott be az égetési sebből, illetőleg sebekből. A vér meggyűlt a végbélben, míg azt úgy kitágította, hogy megfeszült fala nyomást gyakorolt a vérre és egy részét kiürítette. Csak akkor vették észre a beteg és az ápolónő, hogy volt vérzés. Hideg víznek a végbélbe befecskendése által sikerült a to­vábbi vérzésnek elejét venni. A vérzések oka ez esetekben az volt, hogy az előrehozott és a fogó által alján összeszo­­rított bélfalrész, illetőleg csomó lepörköltetvén, a megma-

Next