Gyógyszerészek Lapja, 1923 (18. évfolyam, 1-31. szám)
1923-01-01 / 1. szám
k. oldal. Gyógyszerészek Lapja 1. szám. A Pyrrhusi győzelem vaklármája árad felénk napok óta. Azóta, amióta a budapesti Testület egy szélsőséges erőszak alkalmazásával beletörte a fővárosi alkalmazottak egy jelentékeny százalékát a negyednapos szabadnapokba . . . Mi, nyomorult alkalmazottak, évtizedek óta küzdünk létünkért. Elmondhatjuk: miközben verítékkel és szenvedésekkel kellett bizonyítgatnunk életjogunkat, lekéstünk minden vonatról és nyakunkra engedtük nőni azokat, akik — miként a példa mutatja — nem csinálnak lelkiismereti kérdést a jogfosztásból. Egymással való civakodásunk közepette, elmulasztottuk a nagy összefogások idejét, nem tudtuk megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. Prófétáink szavára nem hajlottunk, vezéreinket nem támogattuk eléggé, sőt, dacára annak, hogy vezérlő képviselőinket a harmadnapos szabadnapokhoz való szigorú ragaszkodással bíztuk meg, most, a legkövetelődzőbb collegák görbítették derékszögbe gerinceiket, a valótlanságok, az erőszakoskodások, a negyednapos szabadnapok előtt. A Testület dr. Gaál Endre elnöki állását helyezte ama mérleg egyik serpenyőjébe, melynek másikában a szabadnapok húzódtak meg szerényen. Utóbb a Testület többi vezetői Kerpel Vilmos és Zoltán Béla már szintén presztízskérdéssé tették a szabadnapok letörését, számítottak és igen jól számítottak alkalmazottaik megalkuvási kényszerére. Ezt a kényszert azután erőszakkal is megtoldották (lásd Kerpel , mint Napóleon) és most úgy szeretnék beállítani a dolgot, mintha alkalmazottaik éljenezve fogadták volna a jogfosztó diktátumot. Az egyoldalú „Hetilap” ma már leveszi az álarcot, megmutatja magát és azt mondja : „9 alkalmazott visszakönyörögte magát”. Szeretnénk, ha a „Hetilap" egy pillantást vetne a legyűrt alkalmazottak lelkébe. Azt hisszük, örökre elmenne a kedve a fölényeskedéstől, aztán megint bekérték az oklevelet, újraoltási bizonyítvány, egészségi bizonyítvány és erklöcsi bizonyítvány kíséretében, így aztán megkezdődött az első szemeszter. Kaptunk egy profeszort, akinek az újabb gyógyszerek és azok analízisét kellett volna előadni. Igen ám, de nem volt tanterem, s így az előadásokat a boncolóteremben tartotta. Tankönyv nem volt, jegyzeteket szintén nem lehetett csinálni, mert padok helyett támla nélküli taburetteken ültünk a rothadó kádárerek közt. A profeszor a legjobb igyekezettel magyarázott, föl is írta a formulákat, amíg a tábla tele nem lett és folyton azon sóhajtozott, hogy milyen szép dolgokat csinálhatnánk, ha laboratóriumunk volna. Így telt el az első szemeszter. Már most colloquálni kellett volna, előbb azonban le kellett szúrni csekély 35000 korona vizsgadíjat. Mikor a kápével megjelentem a Questurán, akkor aztán kitűnt, hogy be sem voltam iratkozva, a benyújtott okmányaimnak pedig véglegesen nyomuk veszett. Hát így mondott csütörtököt a doktorátusom ! A „Közlöny* főnöki sérelemről beszél. Keressük ennek az állításnak is anyomát, de sehol sem találjuk azt, mert, pro primo, „főnök* lehet a vasútnál és olyan foglalkozási ágakban, hol a főnök felelős az alkalmazottak működéséért, a patikában, az egyforma képesítés folytán az egyforma felelősség, önként kizárja a „főnöki” titulust. Pro secundo, emberbaráti és kollegiális magatartásról merőben póz volna beszélni annak a Testületnek, mely mindkét fogalmat hatalmasan pofonverte legutóbbi ténykedésével. Nekünk nem kenyerünk a szószátyár fenyegetődzés, erről nemsokára ismét meggyőződhetnek, de a Testület részéről tapasztalt terror kizárja azt, hogy a jövőben fegyvereink között válogassunk... Előre igazoljuk tehát magunkat, midőn leírjuk, milyen terrort fejtettek ki a Testület tagjai. . . Kerpel Vilmos Napóleoni szereplésére már a múlt lapszámban rávilágítottunk. A többi tulajdonos egyöntetűen azzal fenyegette alkalmazottját, ha nem deferál a negyednapok előtt, kizárják az öszszes fővárosi patikából és nem kap többé állást. Azt is hangoztatták, hogy a tulajdonost becsületszó köti a negyednapokhoz és úgy tüntették fel a dolgot, mintha az alkalmazott becsületbeli kötelezettsége nem jöhetne számításba, ha a „gazda” becsületéről van szó. Az alkalmazott csak szegje meg nyugodtan a Szövetségnek adott szót és boldogan fogadja el a negyednapokat, mert aki az ellen vétót merészel emelni, az kommunista. (Ilyen észjárás szerint a nemzetgyűlés is kommunista, mert pálcát merészelt törni egy pár tulajdonos fölött.) Dr. Gaál Endre, a következetesség eme prototípusa, állítólag még azzal a kijelentéssel is sietett megnyugtatni az ingadozót, hogy ő garantálja: a szószegő alkalmazottat a katonai becsületügyi bíróság is fel fogja menteni azadott szó szentsége alól. Oh, ti tehetetlen szószegő kartársak, ne féljetek, nem fogtok rászorulni a Gaál Endre védelmére, mert bűneitek alól részben felment az a terror, melyet Veletek szemben alkalmaztak. Ismerjük azokat, akiknek bűnhődniük kell még akkor is, ha az illetők Gaál védőköpenyegének tág szárnyai alá húzódnak. Egyébként, ez utóbbiaknak csak azt üzenjük: bizonyos fokú agodalommal fogadják Gaál eme újabb ígéretét és csak akkor vegyék ezt készpénznek, ha előbb végig élvezték Gaál Endre „segéd” korabeli írásait, melyet a nemzetgyűlésnek is figyelmébe fogunk ajánlani, mint a „tempóra mutantur” burleszkszerű megnyilvánulását. Végül “egy tévedésre akarjuk felhívni a t. Testület tagjait. Ne higyjék egy pillanatig sem azt, hogy ha kényszereszközeik segítségével beletörték az alkalmazottak egy bizonyos százalékát a járomba, ezzel a harcot befejezettnek is tekinthetik. A Trianoni gyalázatos békét is aláírtuk már a terror hatása alatt, de vájjon megnyugodtunk-e annak otrombaságában ? Erre minden magyar ember lelkének egész meggyőződésével felelt: Nem, nem, soha!! Gyógyszertárak eladását hivatalunk közvetíti