Gyógyszerészi Hetilap, 1920 (59. évfolyam, 1/2983-52/3033. szám)
1920-11-21 / 47. (3028.) szám
A Saccharin-rendelet módosítása. Minden gyakorló gyógyszerész érzi a súlyát a saccharin-árusítás körülményes kezelésének. Már maga a beszerzés is sok munkát ad, azáltal, hogy 3 példányban kell a megrendelő lapot kiállítani, sőt most, a hivatalos nyomtatványok hiányában, magunknak kell ezeket is az előírt formákban elkészíteni, a pénzügyi közegekkel hitelesíttetni, de főként sok munkát ad az eladott mennyiségek nyilvántartása és elszámolása. Ezen kezelési nehézségek tudatában egyesületünk elnöksége már a múlt év elején felterjesztést tett apénzügyminisztériumhoz, kérve, hogy a mesterséges édesítőanyagok árusításával kapcsolatos nyilvántartási és elszámolási kötelezettségek alól mentessenek fel a gyógyszertárak, de úgy látszik, e kérelem nem járt kellő eredménnyel, mert még mindig kötelezve vagyunk ezek teljesítésére. Ha egyesületünk akkori kérelme elutasításra, is talált, azért kérelmünket újólag meg kell ismételni és pedig kiegészítve azzal, hogy a Gyógyszerkönyvünkben ne legyen a Sacchariny- mint erősebb hatású szer, — kereszttel jelölve, mert már a komikummal határos, hogy amíg a gyógyszertáriak a Saccharint csak is orvosi rendelvényre adhatják ki, addig pl. a kávéházak minden korlátozás nélkül szolgálják ki vendégeiket, cukor helyett Saccharinnal. Vagy amikor a fővárosban az élelmiszerjegyre 50 dekagramm cukor mellé, a hirdetmény szerint, jegy nekü 1, 25 kis csomag Saccharint adnak, de a vidékibeszerzési csoportoknál is, a cukormennyiségeket Saccharinnal egészítik ki, tehát a Saccharin már mindenfelé közkézen forog, akkor már valóban teljesen érthetetlen és semmivel sem indokolható, hogy a gyógyszertáraknál ennek kiszolgáltatását orvosi rendelvényhez kössék s a gyógyszerészeket különféle nyilvántartások és elszámolások vezetésére kötelezzék. Nyolc év óta, amikor a Saccharin-rendeletet kiadták, megszűnt a Saccharin csakis gyógyszer lenni, mert ma ez már kifejezetten közszükségleti cikk lett, mely hivatva van a háztartásokban a drága és szűkös mennyiségű cukrot pótolni. Épppen indokoknál fogva, tisztelettel kérem a tek. Elnökséget, szíveskedjék a pénzügy-, illetve a népjóléti minisztériumoknál aziránt eljárni, hogy az 1912. év julius hó 1. napján életbe lépett s a mesterséges édesitőanyagok állami egyedáruságát és forgalmát szabályozó, 1912. évi XXII-ik törvénycikk végrehajtási utasítását, oly módon módosítsák, miszerint a gyógyszertárak a Saccharin árusításával kapcsolatos nyilvántartás ,és elszámolás kötelezettsége alól mentesültessenek, továbbá, hogy az előadott indokok alapján, a Gyógyszerkönyvünkben ne legyen mint erősebb hatású szer, a kereszttel jelölt szerek közé sorolva s végül, hogy a gyógyszertárak a bizonyos meghatározott, kontingentált mennyiségek felett szabadon rendelkezhessenek, vagyis orvosi vény nélkül is kiszolgáltathassák. Minden reményünk meglehet arra, hogy ezen újabb és kiegészített kérelmünk ezúttal kedvező elintézésben fog részesülni, mert dr. Gaál Endre népjóléti államtitkár ur ő méltósága a szakember hivatottságával és a gyakorlati ember érzésével fogja kérelmünk igazságát és jogosságát mérlegelni s a közérdek sérelme nélkül fog bennünket,egy minden tekintetben indokolatlan és kellemetlen zaklatástól megszabadítani. frankl Antal: HIVATALOS. A „Magyarországi Gyógyszerész Egyesület“ és a „Vidéki Gyógyszerészek Országos Szövetsége" együttes kérvénye a gyógyszerárszabály revíziója tárgyában. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Urunk! Tudomásunk van róla, hogy januárra a piaci árak alakulásához igazodó új gyógyszerárszabály fog kiadatni. Méltóztassék megengedni, hogy erre hivatkozással, mely szerész uraknak a legnagyobb hasznot biztosítja