Gyógyszerészi Hetilap, 1930 (69. évfolyam, 1/3-16/48. szám)
1930-01-19 / 1. (egyesített 3.) szám
2 GYÓGYSZERÉSZI TI EKLA In tünk vele, hogy a jobb jövőbe vetett bizakodást nem szabad elejteni. Az általános gazdasági helyzet folytán természetesen krízisbe jutott a termelés is. A mi agrikultur államunkban a mezőgazdaságunk termelése is jelentősen visszafejlődött az elmúlt esztendőével szemben. Az 1928 éves 3.9 milliárdos termeléssel szemben 1929-ben csupán 3.4 milliárdos termésünk volt. Az ipari termelés 2.8 milliárdos, ami az előző évvel szemben 10 százalékos csökkenést jelent. Hazánkban a munkanélküliek száma 1929. novemberében 16.343, 28,8 százalékkal több, mint 1928. novemberében volt és 11.6 százalékkal több, mint az előző hónapban. A decemberi arány még rosszabb. Szörnyen megcsonkított hazánk eddigelé jóvátétel címén természetben, pénzben, az átengedett állami javak értékében, az oláh csapatok által elhurcolt ingó vagyon által képviselt értékben mintegy 15— 16 milliárd aranykoronára tehető összeget fizetett. Ez az összeg háromszorosa annak, amelynek megfizetésére 1871-ben a nagy és gazdag Franciaországot kötelezték. Mindezek a körülmények természetesen súlyosan érezhetők következményeikben a mi pályánkon is. S ha ez adatok rettenetességét állítjuk szemünk elé és jelszóvá engedjük izmosodni azt az ezekből s a mi speciális súlyos gazdasági viszonyainkból való következtetést, hogy „itt avég!“ — „ilyen körülmények között nincs mentség, biztos az elpusztulás"; akkor gazdasági és szociális kétségbeesés szélére kergetnek mindnyájunkat e jelszavak; akkor nincs megállás a lejtőn és akkor nincs felemelkedési lehetőség a mi számunkra! Szomorú azt látni, hogy közvéleményünk úgyszólván semmi leckén, semmi tapasztalaton nem tanult, hogy hiába szervezkedtünk, ma újra kezdünk dezorganizálódni s vele egyre sülyedésüket magunk segítjük elő. Szomorú körülmény, hogy tekintélyt szinte nem ismerünk és hogy a bizakodó hangokat nem értékeljük, de nem is akarjuk hallani. Mintha nem csak az — amit verejtékkel, nagy fáradozással, önzetlen odaadással építettünk, — volna összedűlőben, de egész lelkivilágunk is. Pedig a legborzalmasabb, ha összedől a belső lelkivilág, mert akkor nem lehet ellentálló és lendítő erőt kitermelni, amely kisegít a burokból. Ha valamikor, úgy most van szükség a mi karunknál is, a mi pályánkon is a kitartásra, a türelemre, a bizakodásra, az optimizmusra! Várjon ha nem lettek volna Tyrtaeusok, kik kitartásra buzdítottak a legnagyobb veszedelmek idején is, arathatták volna-e a spárziak az ő fényes győzelmüket! Hallgassátok tehát és értsétek meg a bizakodók szavát és ne kicsinyeljétek ezt le! Bármennyire megértjük is az elcsüggedés mindinkább jogosultságának látszatát, nem tudunk és nem akarunk elcsüggedni és a jobb jövőbe vetett reményünkről, hitünkről és bizakodó meggyőződésünkről letenni.. Ügyeinkben eredményt, problémáink megelégedéssel járó megoldását csak úgy érhetjük el, h ha igazságos kívánságaink és jogos törekvéseink sikerében bízni is tudunk. Ne rontsuk meg tehát az eredményes munkához szükséges bizakodást azzal, hogy mindent-mindent eleve lemondással veszünk azzal, hogy úgyis minden hiába, meghúzták már felettünk a lélekharangot! . . . Fuimus Pharmaciae ... Irta: Szagyi Károly tiszavárkonyi gyógyszerész. Sokat panaszkodunk mostanában a tengernyi baj miatt, mely vártainkra nehezedik. Érezzük, hogy pályánk alapja eresztékeiben ropog-recseg. Ijedten nézünk egymásra, meddig bírja még ! Sokan menekülnek róla félelmükben, mert rettegnek attól, hogy egy újabb földlökés nyomán beáll a menthetetlen összeomlás. A józanabbak körüljárják. Nézegetik a hibákat, ezt is, azt isjavítgatni szeretnék. Hozzá is fognak. S ha megcsinálták, nem sok idő múltán fejüket csóválva állnak meg ugyanott. Bevégzett munkájuk mellett egy még tátongóbb repedés ásítozik. Kétségbeesnek. Hátha az egészet le kellene bontanunk! De más alapra csak nem építhetünk! Akik a szomszéd hatalmasabb pályák épületeire menekülnek róla, kárörvendve várják, mikor roppan össze az elhagyott hajlék. E sorok írója tavaly fent járt Pesten s egy intellektuel barátjával rótta az utcákat. —Ejnye, várj csak egy pillanatig, beszaladok ide a drogériába, veszek egy „acit“! — Mitt — kérdeztem, de barátom már el is tűnt egy illatszertár ajtajában. Kijött s a ke „CHESEBROUGH VASELINE" a gyógyszerkönyv követelményeinek mindenben megfelel