Gyógyszerészi Hetilap, 1930 (69. évfolyam, 1/3-16/48. szám)

1930-01-19 / 1. (egyesített 3.) szám

2 GYÓGYSZERÉSZI TI EK­­LA In­ tünk vele, hogy a jobb jövőbe vetett bizako­dást nem szabad elejteni. Az általános gazdasági helyzet folytán ter­mészetesen krízisbe jutott a termelés is. A mi agrikultur államunkban a mezőgazdaságunk termelése is jelentősen visszafejlődött az el­múlt esztendőével szemben. Az 1928 éves 3.9 milliárdos termeléssel szemben 1929-ben csu­pán 3.4 milliárdos termésünk volt. Az ipari termelés 2.8 milliárdos, a­mi az előző évvel szemben 10 százalékos csökkenést jelent. Ha­zánkban a munkanélküliek száma 1929. no­vemberében 16.343, 28,8 százalékkal több, mint 1928. novemberében volt és 11.6 százalékkal több, mint az előző hónapban. A decemberi arány még rosszabb. Szörnyen megcsonkított hazánk eddigelé jóvátétel címén természet­ben, pénzben, az átengedett állami javak érté­kében, az oláh csapatok által elhurcolt ingó vagyon által képviselt értékben mintegy 15— 16 milliárd aranykoronára tehető összeget fi­zetett. Ez az összeg háromszorosa annak, a­melynek megfizetésére 1871-ben a nagy és gazdag Franciaországot kötelezték. Mindezek a körülmények természetesen sú­lyosan érezhetők következményeikben a mi pályánkon is. S ha ez adatok rettenetességét állítjuk szemünk elé és jelszóvá engedjük iz­mosodni azt az ezekből s a mi speciális súlyos gazdasági viszonyainkból való következtetést, hogy „itt avég!“ — „ilyen körülmények kö­zött nincs mentség, biztos az elpusztulás"; akkor gazdasági és szociális kétségbeesés szé­lére kergetnek mindnyájunkat e jelszavak; akkor nincs megállás a lejtőn és akkor nincs felemelkedési­ lehetőség a mi számunkra! Szo­morú azt látni, hogy közvéleményünk úgy­szólván semmi leckén, semmi tapasztalaton nem tanult, hogy hiába szervezkedtünk, ma újra kezdünk dezorganizálódni s vele egyre sülyedésüket magunk segítjük elő. Szomorú körülmény, hogy tekintélyt szinte nem isme­rünk és hogy a bizakodó hangokat nem érté­keljük, de nem is akarjuk hallani. Mintha nem csak az —­ amit verejtékkel, nagy fára­dozással, önzetlen odaadással építettünk, — volna összedű­lőben, de egész lelkivilágunk is. Pedig a legborzalmasabb, ha összedől a belső lelkivilág, mert akkor nem lehet ellentálló és lendítő erőt kitermelni, amely kisegít a bur­­okból. Ha valamikor, úgy most van szükség a mi karunknál is, a mi pályánkon is a kitartásra, a türelemre, a bizakodásra, az optimizmusra! Várjon ha nem lettek volna Tyrtaeusok, kik kitartásra buzdítottak a legnagyobb ve­szedelmek idején is, arathatták volna-e a spárziak az ő fényes győzelmüket! Hallgas­sátok tehát és értsétek meg a bizakodók sza­vát és ne kicsinyeljétek ezt le! Bármennyire megértjük is az el­csügged­és mindinkább jogosultságának látszatát, nem tudunk és nem akarunk elcsüggedni és a jobb jövőbe vetett reményünkről, hitünkről és bi­zakodó meggyőződésünkről letenni.. Ügyeink­ben eredményt, problémáink megelégedéssel járó megoldását csak úgy érhetjük el, h ha igazságos kívánságaink és jogos törekvéseink sikerében bízni is tudunk. Ne rontsuk meg tehát az eredményes munkához szükséges bi­zakodást azzal, hogy mindent-mindent eleve lemondással veszünk azzal, hogy­ úgyis min­den hiába, meghúzták már felettünk a lélek­harangot! . . . Fuimus Pharmaciae ... Irta: Szagyi Károly tiszavárkonyi gyógyszerész. Sokat­ panaszkodunk mostanában a tenger­nyi baj miatt, mely vártainkra nehezedik. Érezzük, hogy pályánk alapja eresztékeiben ropog-recseg. Ijedten nézünk egymásra, med­dig­ bírja még ! Sokan menekülnek róla félel­mükben, mert rettegnek attól, hogy egy újabb földlökés nyomán beáll a menthetetlen össze­omlás. A józanabbak körüljárják. Nézegetik a hibákat, ezt is, azt is­­javítgatni szeretnék. Hozzá is fognak. S ha megcsinálták, nem sok idő múltán fejüket csóválva állnak meg ugyanott. Bevégzett munkájuk mellett egy még tátongóbb repedés ásítozik. Kétségb­e­esnek. Háth­a az egészet le kellene bontanunk! De má­s alapra csak nem építhetünk! Akik a­ szomszéd hatalmasabb pályák épületeire me­nekülnek róla, kárörvendve várják, mikor roppan össze az elhagyott hajlék. E sorok írója tavaly fent járt Pesten s egy intellektuel barátjával rótta az utcákat. —Ejnye, várj csak egy pillanatig, beszala­dok ide a drogériába, veszek egy „acit“! — Mitt —­ kérdeztem, de barátom már el is tű­nt egy illatszertár ajtajában. Kijött s a ke­ „CHESEBROUGH VASELINE" a gyógyszerkönyv követelményeinek mindenben megfelel

Next