Gyógyszerészi Hetilap, 1937 (76. évfolyam, 1/1-17/50. szám)
1937-01-03 / 1. (egyesített 1.) szám
GYÓGYSZERÉSZI HETILAP Visszapillantás Jubileumi üdvözlet.) Irta: Múzsa Gyula m. kir. udvari tanácsos- felsőházi tag, a „Magyarországi Gyógyszerész Egyesület" díszelnöke. Szívesen tettem eleget a Gyógyszerészi Hetilap szerkesztője kérésének, hogy lapja jubiláns számában megszólaljak én is, aki bizony már jó ideje letettem arról, hogy gyógyszerészi vonatkozású kérdésekben tollat fogjak. A gyógyszerész-társadalom úgynevezett napi politikájától immár kissé távol állva, gondolataim a múltba szállnak vissza, az időbe, amikor még a fórumon szerepeltem és pedig minden szerénytelenség nélkül mondva: a legelső vonalakban. Amikor gyógyszertáramat csaknem négy évtizeddel ezelőtt megnyitottam, éppen úgy, mint ma, a gyógyszerészetnek szintén voltak úgynevezett égető kérdései. A kiképzés reformja nem tartozott ezek közé, mert a rendszer utolsó változásától alig tíz év választott el bennünket. Még nem tudhattuk, vajjon miféle eredményekkel jár ez, bár átmenetinek tekintettük azt a pálya színvonalának fokozottabb emeléséhez. Szociális kérdések akkoriban nem voltak s az emberséges gondolkozás és munkaadók külső kényszer nélkül iparkodtak becsülést kiérdemelt alkalmazottaik sorsát javítani és helyzetüket elviselhetővé tenni. E lassú s hozzátehelem, zajtalan tempónak az volt a magyarázata, hogy a segédsorsot átmeneti állapotnak szokták tekinteni, aminthogy kevés kivétellel csaknem minden derék és önmagát megbecsülő segédkartársunk rövidebb-hosszabb idő alatt önállósághoz jutott. Specialitás-kérdés a mai alakjában egyáltalában nem volt, mert mindennemű ilyen készítményt titkos szernek tekintettünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt hangos zúgolódás már akkor is, de én, aki az úgynevezett művelt Nyugat patikáiban meglehetősen otthonos voltam, mosolyogva rémítgettem tulajdonostársaimat, hogy lesz még ennek folytatása is. Aminthogy lett is. Viszont annál józanabbak voltunk, hogy legális keresetünk jelentékeny részét a mai percentezés alakjában vevőközönségünk között indokolatlanul szétosztogassuk, ezzel megcsalva magunkat, s meglopva családunkat, már t. i. akinek van. De akkor az erős kari szolidaritás alapján az ilyen ritka kivételek ellen afféle csendes bojkott volt részünkről a válasz. Nagybani szállítások megkaparintása akkor még nem volt divatban, de nem is igen törték magukat az emberek utána, mert meg volt szervezve turnusokban az ilyen legális közszolgáltatás. Akkor a zugrelaxátorok hada okozott sok bosszúságot, mivel minden ellenőrzés és lelkiismeret nélkül garázdálkodtak rovásunkra. Ezek voltak a mi ügyeink-bajaink boldog Magyarországban. Ami a hellyel-közzel felmerülő apró súrlódásokat illeti, azok rendszerint elintéződtek a zöld asztalnál, s ha ott nem, egész bizonyosan a fehér asztal mellett, mert akkor egy család voltunk valamennyien s nem volt szükségünk idegen beavatkozásokra. A Gyógyszerészi Hetilap jubileumának alkalmából elmondottam mindezeket, miként a mi elődeink szoktak a „régi jó időkről" mesélgetni. Jól esik visszagondolni mindezekre az elmúlt időkre, amikor jólét virult a szép magyar hazában, s nem feküdt az szétmarcangolva Európa nyitott sebjeként a földön. De talán intelmül szolgálnak e szerény sorok az újabb generációnak, amely kiolvashatja belőlük azt, hogy minden pályának vannak eszményi oldalai is, s ha a megnehezedett idők mégis az anyagiasságot helyezik előtérbe, azért a boldogság sohasem épülhet fel a csupasz materializmus talapzatán. SALVACID A GYOMORBETEGSÉGEK GYÓGYSZERE KÉZIELADÁSI CIKK TRÉSÜLT. BUDAPEST. 6