Gyógyszerészi Közlöny, 1929 (45. évfolyam, 1/3-17/51. szám)
1929-01-20 / 1. (egyesített 3.) szám
A GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY gyan sajátságos dolog, mert hiszen logikusat ez a kérdés kellene hogy képezze az egész szabályzat punctum saliensét. Ha ez a legfontosabb pont a szabályzatból ki nem marad, az csakis úgy szólhatott volna, hogy: „Gyógyszerkülönlegességek készítésére engedélyt csakis nyilvános gyógyszertárak, illetőleg azok tulajdonosai és igazolt kezelői kaphatnak.“ Miért? Mert miniszteri rendeletek, szabályzatok, csakis a törvények kiegészítésére szolgálhatnak, azok keretén belül, de azzal ellentétbe semmiképen nem helyezkedhetnek. Márpedig jól tudjuk, hogy az 1871. évi XIV. törvénycikk 126-ik §-a kizárólag a gyógyszertárakat jogosítja fel gyógyszereknek a gyógyászati cél elérésére megkívántató adagokban való eladására, tehát készítésére is. E szerint ha nem hézagos e tekintetben a Szabályrendelet, akkor nem állhatott volna elő az a mai visszás helyzet, hogy a gyógyszerkülönlegességek gyártását illetőleg a gyógyszertártulajdonosok ma már úgyszólván a másodsorba kerültek, s a gyártás terét a gyógyáru-nagykereskedői iparengedélyt könnyűszerrel megszerzett különféle gyógyszervegyészeti gyárak, laboratóriumok, töltőállomások és más idegen vállalatok dominálják és így az ő javukra esik a gyógyszerkészítésnek és kiszolgáltatásnak törvényesen kizárólag a gyógyszerészt megillető munkadíja. Egyben pedig szülőoka ez a helyzet a különlegességek mai mértéktelen túlszaporodásának is, ami soha nem ölthetett volna ekkora arányokat, ha készítésük csakis a gyógyszertárak keretében marad. Teljesen kétségtelen, hogy a gyógyszerkülönlegességi Szabályrendeletnek csak a fogalmazása volt felületes, hiányos, de intenciója és az első években való alkalmazása nem esketik kifogás alá. Mert a legtávolabbról se állott szándékában, hogy gyógyszerkülönlegesség készítését drognériának (akár kicsinek, akár nagynak) megengedje. Csakis a foroglombahozatal engedélyének elnyerésére adta meg nekik a lehetőséget és pedig két okból: egyrészt hogy a külföldi származású gyógyszerkülönlegességek készítőinek módjukban álljon ezekből a gyógyszertárakat áruval ellátó nagydroglistáknál hazánkban főraktárt létesíteni, másrészt pedig, mert nem akarta a szabályzat a különlegesség-készítők és a gyógyszertárak között a legitim közvetítő szerepét játszó nagykereskedőket az őket jogosan megillető közvetítői haszontól megfosztani. De egészen kétségtelen az is, hogy a Szabályrendeletnek nem állott szándékában a droglistákat a gyógyszerkülönlegességek készítésének jogával felruházni, illetőleg részükre az ilyen engedély elnyerését lehetővé tenni. Mert alig 3 esztendővel a gyógyszerkülönlegességi Szabályrendelet kibocsátása előtt lépett életbe az 1900. évi 111.973. számú belügyminiszteri szabályzat a droguista-ügy rendezéséről, amely úgyszólván a semmivel egyenlő, hihetetlenül minimális kvalifikációhoz köti a droguista-ipar gyakorlását. Kimondja ugyanis, hogy bárki kaphat drogéria-engedélyt, aki az ipartörvény rendelkezései szerint szabadon ipart űzhet és erkölcsi tekintetben kifogás alá nem esik, ha kimutatja,hogy drogériában legalább 3 évig gyakorlatot folytatott, s a kellő ismereteket megszerezte. Hogy azonban a kellő ismeretek megszerzését ki előtt és miképen kell igazolnia, arról a szabályzat egyetlen szóval nem intézkedik, s ennélfogva erre úgy látszik, az egyszerű főnöki bizonyítvány is elegendő. Ilyen körülmények között aztán a népiskolai kötelezettségének eleget tett és a három tanoncévet kitöltött, még zsengén kiskorú ifjú is önálló droglistává lehetett, mert hiszen az 1884. évi XVII-ik törvénycikk (Ipartörvény) 2-ik §-a szerint atyai vagy gyúrai engedéllyel a kiskorúaknak is joguk van az önálló iparűzésre. A gyógyárúnagykereskedői iparengedély elnyerésére pedig még ez a minimális képesítés se szükséges. Úgy állván a dolog, egy komoly miniszteri Szabályrendeletről még feltételezni se szabad, hogy ilyen kvalifikálatlan egyéneknek adja meg a lehetőséget gyógyszerkülönlegességek gyártására és szabadítsa rá azok tudatlanságát az emberiség egészségére és ezzel a társadalom egyik legféltettebb javát képező közegészségügyre. E mellett az indirekt bizonyíték mellett azonban közvetlen és minden kétséget kizáró bizonyítékot is találtam arra, hogy a Szabályrendelet eredeti intenciója csakis a gyógyszertártulajdonosokat szándékozott a belföldi különlegességek készítésének a jogával felruházni. Itt fekszik előttem az 1903—1908. években engedélyezett gyógyszerkülönlegességek teljes hivatalos jegyzéke. (A gyógyszerkülönlegességek bejelentése és engedélyezése ugyanis, a miniszter rendeletének megfelelően már az 1903. évvel megkezdődött, noha maga az 1903. évi 90.000. B. M. számú Szabályrendelet, ismételt elhalasztás után, csak 1907. augusztus hó 28-án lépett hatályba.) Ez a jegyzék 206 magyar és a fennállott viszonosság alapján 53, horvát, összesen tehát 309 belföldi származású Qummi Tll7* eredeti \ Glorissima JlVCJ JT UJlí VaAIXI nI üi francia