Állami Polgári Leányiskola, Gyöngyös, 1926
dúlt a magas minisztériumhoz, hogy a nagy anyagi teher bírásához állami hozzájárulást biztosítson. Helyzetünk most áll döntés előtt. Aggodalomteljesen zárjuk az évet, mert a megfeszített munka sikere ismét a „jövőbe“ tolódott, de az isteni gondviselésbe vetett hittel, a „jobb jövőért“ folytatott küzdelmünket lankadatlanul tartja a remény, hogy ügyünket megértő kezek karolták fel, s az idő talán legbiztosabban megérleli Gyöngyös város első leányiskolájának igényeit évtizedekre kielégítő megoldásnak gyümölcsét. 2. Javító-, pótló-, felvételi- és különbözeti vizsgálatok. Javitóvizsgálati engedélyért 9 tanulónk folyamodott, akik valamennyien megjelentek az aug. hó 31-én tartott javitóvizsgálaton, és annak alapján mind a 9 tanuló felsőbb osztályba lépett. Felvételt kért Schön Erzsébet gyöngyösi lakos, ki Párisból szüleivel most tért haza. Ott Galamez úrnő intézetét látogatta 1926. október 1-től, november 30-ig. Majd Páris Rue de la Lune-i Fiatal lányok iskolájában a Középtanfolyam I. csoport, 3 osztályát látogatta 1926. december és 1927. január hónapokban. A nm. VK. M. úr 22.686/927. sz. eng.vel felvételi vizsgálatot tett 1927. évi április hó 29-én, melynek sikeres kiállása után iskolánk I. osztályába lépett. Tantervkülönbözeti vizsgálatot tett: 1927. aug. 31-én: egy tanuló-, október hó 28-án: egy tanuló-, és ugyanakkor javítóvizsgálatot tett: egy magántanuló. Mindhárom sikerrel vizsgázott. Pótló-vizsgálatra jelentkező ezidén nem volt. 3. Beiratások. Párhuzamos osztályok. A beiratások napjai: július 1, 2, a pótbeiratásoké: szeptember 1, 2 és szeptember hó 21-én voltak. A nagyszünidőnek valamennyi iskolára nézve folyó évi szeptember hó 12-ig való meghosszabitása tárgyában kiadott 63.282 1926. VI. sz. miniszteri rendelet alapján volt az utólagos szeptemberi beiratás. Beiratkozott: az I. a)-b). osztályba 49, a II. a)-b) osztályba 47, a III. a)-b) osztályba 64, a IV. a)-b) osztályba 61 tanuló. Összesen: 221 tanuló. Ez évben a nm. VKM. úr 69.867 1926. VI. szeng. alapján az I., III., és IV. oszt. volt párhuzamos. Majd a december hóban leérkezett: 77.6331926. sz. - 4 -