Állami polgári leányiskola, Gyöngyös, 1929

I. J. Kmoschek Elekné Csoboth Gizella polgári iskolai tanárságának 25 éves jubileuma 1930. nov 24-én. Ez iskolai év elején tanártestületünk ismét jubileumot ünne­pelt. Az idők és anyagi nehézségek miatt egy kissé megkésve és a legszűkebb körben folyt le az üdvözlés, de szívtől szívhez szó­lóan hangzott minden elismerés, minden köszöntés, mely a tanári pályán minden feltűnés nélkül dolgozó jubilánst ünnepelte. Nem hirdettük ezt a negyedszázados évfordulót a szülők és a tanulók előtt sem, hogy megkíméljünk mindenkit az esetleg felmerülhető anyagi kiadástól. Azonban bevontuk az ünneplők közé a régi elöljáróinkat, kartársainkat, felszólítván őket egy-egy emléklap megírására, és ezeket a lapokat fűztük albumba a ritka évforduló emlékéül. Ünneplésünkön vendégül megjelentek : Dr Bozsik Pál főes­­peres, prépost plébános, gondnoksági elnök, Csötönyi János ref. lelkész, Feigl L. H. főrabbi, Kmoschek Elek reálgimnáziumi tanár és a tanárkar régi tagjai közül: Demjanovich Teodor nyug. tanonc­iskolai igazgató, Demjanovich Margit áll. el. isk. tanítónő, Dande­­rer Mária nyug. polg. isk. tanár és Hofmann Ida ny. ál!, el. isk. tanítónő. Igazgató a következőkben üdvözölte a jubilánst.: Kedves ünnepelt Kartársunk! Szivünk minden érzése ma ne­ked szól. A mindenható kegyelméből 25 év óta dolgozol a tanári pályán... méltó, hogy Istennek hálát adjunk és minthogy ez idő­ből 24 évet intézetünkben töltöttél, kézenfekvően természetes, hogy bensőséges szeretettel gyújtjuk meg örömtüzét az emlékezetnek. A mai napon forróbb volt imánk, hogy az ég áldását leesd­­jük reád és kedves családodra... és keményebb a kézszorításunk, hogy hűségünk acélosságát kiérezd a hosszú évek, baráti viszony­ban átélt küzdelmeinek emlékezetében. 1904-et írtak, mikor az „Erzsébet Nőiskola“ kapuján át az életbe léptél. Kezedben a tanítói- tanári oklevél, az „önállóság” szimbóluma. Te azonban az önállóságot már korábban megkezd­­ted, mert édes szüleidet sajnos, már korábban elvesztetted. Kin- 3

Next