Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-23 / 21. szám

IV. Évfolyam. 1875. Előfizetési árak: Egész évre (1 írt — Fél évre . . 8 trt — Él negyedre 1 írt 50. Egyes számára: 13 kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény, kiadó-hivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. 21-i GYÖNGYÖS. TÁRSADALMI, KAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Gjönijis, ifjú 23. Hirdetési díjak: Minden hasálozott petitsorhely után 6 k. Nyilttérben egy petitsorholy ára 30 str. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések ( gy.'téri hirdetési és ] i rl Kincstári illetne fejébe; 80 lir. előre fizetendő A szerkessLÖ s munkatársai örömünnepet ülnek. Gyöngyös május 12. 1875. Mintegy féléve annak, hogy fI. Béla J. prépost-plébános állásáróli lemondása közbeszéd tárgyává, válván, később bekövetkezett leköszönése folytán üresedésbe jött plébánosi állás kiveli betöltésének kérdése, élénk eszmecserére adott alkalmat. Lapunk figyelmes olvasói emlékezhetnek hogy a papválasztási eszmecserék kelténél szárazon mondók el, miszerint a megtisztelő bizalom három egyén körül csoportosul, s dacára annak, hogy ezek egyike ft. Sebők L. tanár úr, lapunk kitűnő munkatársa volt, mégis, hogy a pártoskodás legkisebb gyanúját is eltávolítsuk, leküzdénk magunkat,sőt még azt sem teljesíténk, amivel egy szerkesztő oly munkatársnak tartozik, kinek lapja fönállásában folytonos ernyedetlen szorgalma által nagy része van,egyedül azért,hogy kevés számra menő ellennézetűek által olykép ne támadhattassunk meg, mintha mi programmunktól eltérve pártoskodnánk, és egyes ember érdekeiért szállnak a síkra, csakis annyit engedtünk meg magunknak, mennyit programmunk, a nép érdeke és az események száraz közlése követelt. Ki a háladatosságot, minit a társadalmi lét egyik szükséges nélkülözhetlen kellékét tekinti; ki a gyermekben az atya iránti ragaszkodást tiszteli; ki a munkában és harczban fáradhatlan önzetlen férfiú érdemeinek elmondását akkor, midőn arra szükség,becsületbeli dolognak tartja, ki mind ezen jellemvonásokat mint a társadalmi élet összefűző lánczát, éltető erejét és nélkülözhetlen kellékét tekinti, beláthatja, mily erős volt a harcz mindezek tudása mellett, midőn hálánkat nem róhattak le munkatársunknak; nem lapunk, mint egyik szülője és fentartója iránt, melynek életét mint kitartó munkatárs atyai szeretettel ápolá, nem mint oly fáradhatlan egyénért, ki fehér lapjaira a közügyet s vele a nép jólétét emelő munkálatokat teremtett, s mindezeket azért nem télé’ténk, mivel néhányan azt hirdették,hogy lapunk, ha a társadalmi legkiválóbb kötelmét teljesítve a kiérdemelt elismerésnek ad kifejezést, akkor pártoskodik, — kitűzött programmját cserben hagyva, — hangoztatott nyilatkozataival jó ellentétben?) Mivel az egyetértés fejlesztését tűztük ki czélul, kerültünk mindent, mi annak ellenkezőjét tüntette volna fel. Ez okból a munkatársnak saját küzdterén szerzett érdemei kiemelésétől is óvakodtunk, nehogy az ellenséges indulatnak — pártoskodással vádoljanak. Megtagadtuk magunkat mint magányemberek, a társadalom követelményei fölé valánk kénytelenek helyezni a szerkesztői programm minden oldalról tisztán tündöklő és jogosan megtámadhatlan fényét, és csak annyit engedtünk meg magunknak, mennyire a két érdek elégtétele mellett a kettőből kimagasló szabadalom a helyzet komolysága mellett —megengedetts igy tudtunk, akaratunkkal programmunktól egy perczig sem tértünk el. Daczára ennek mégis megtámadtatánk, úgy az irodalom mint magány körülmények között. Az elsőre még adósok vagyunk, de nem a lap utján, hanem azon a téren, ahol megtámadtatánk, s hogy lerójuk tartozásunkat, az kétséget sem szenved . . . Mindezek daczára ugy az irodalom mint magány téren kellő elégtételt nyerénk, midőn ft. Sebők László egri lyceumi tanár úr lapunk rendes munkatársa, városunk szülötte, f. hó 12-én délelőtt a Vaskorona termében tartott közgyűlésen, a nagy számmal megjelent képviselők által, a zsúfolásig megtelt teremben levő polgárság lelkesedése mellett, ellenjelölt nélkül, egyhangúlag városunk plébánosává választatott. Örömünnepet ülünk mi is, midőn munkatársunkat, lapunk fehér lapjain szerzett érdemeiért ily elismerésben látjuk részesítve, s e választás eredménye után öntudatosan fölemelt fővel mondhatjuk,hogy a papválasztási események oly közlésével, melyek tudomásunkra jöttek, a nép érdekét, óhajtását képviseltük . . . . Eddig programmunkhoz hűen minden oly kifejezéstől vagy érdemek elmondásától tartózkodunk, melyre az ellenszenv, a pártoskodás legkisebb bélyegét is képes lett volna reásütni; de most a választás után jogosultnak hisszük magunkat lapunk kitűnő munkatársának : munkássága, tevékenysége és szülővárosáhozi ragaszkodásáért nyert kitüntetésből származott örömeiben osztozni,s azon a téren,hol ő is velünk küzdött,úgy magam mint munkatársaim nevében üdvözölve mondani: hozott Isten közénk, szeretett földink, munkatársunk és barátunk!.. fál alá. Szülőföldemhez/) Fölismered tehát hü gyermeked Édes szülőföld! kedves Gyöngyösöm! Mit szóljak én e szent napon neked? Szememben rezg egy forró kálaköny ... Hadd hulljon ez testvéri szigetekbe, Mint egy gyöngyösi testvér hála-gyöngye, Kinek csak az volt, s az lesz mindig vágya Hogy népe üdvét s jólétét munkálja. Önzetlenül küzdök a múltban én Tiértetek, tanúm a kegyes ég; S hiszem, hogy tenni a jövő terén Tiértetek soha sem leend elég. Bízom, hogy Isten, ki belém lehellte Szerelmeteket, nem von Ítéletre, Hogy önzés vezérelte a szót s tettet, S hogy nem szerettelek úgy, amint kellett. Harczolni, tenni mily dicső lehet Ah annyi ezrek boldogságáért! Nem várva földön kincset, hirt, nevet; A jó Istentől esdve csak babért. Igen én most is e perczben őt kérem : Szent Lélek! oh engedd, engedd elérnem, Hogy egy könyv se hulljon majd síromra, Amelyet én, tán én okoztam volna! *) Fogadjátok a szeretet szavát, Mely fűzzön össze mint testvéreket S egész a sírig egész élten át Munkáljam mindig üdvösségteket, Jóktól szeretve, Tőletek, Testvérek! Akiknek üdvéért szent lánggal égek, Akik Gyöngyösnek drága gyöngye vagytok, S az egyház és hon szent keblén ragyogtok. A szónak érzés adjon hát helyet. Nem ajkam szól most, de szivem beszél, A melyben szép üres szavak helyett Az érzelmeknek Igaz gyöngye él. Nem nektek köszönöm hát; Istenemnek, Ki meggyőzött arról: mily hőn szeretlek, S ki a jövőben azt engedje látnod, Hogy boldogságom volt s lesz boldogságod. Sebők László. ---- ~1 ~ *) A költeményt szerző plébánossá választásakor készité. Fontos helyzet. Alig lehet fontosabb kérdés városunkra nézve bármi, mint a pénzügyi kérdés, melynek lidércz nyomása alatt szenved minden közügyünk. Ezen javítani akarván pár évvel ezelőtt egy kölcsön fölvétele lett javaslatba hozva, mely különféle összegekben ajánltatván, végre a ministerium által 120 ezer forintban engedélyeztetett. E kölcsön kérdése egy idő óta csendesen szunnyadt, de a város pénzügyi helyzetének jajai fölébresztek,és most a pénzügyi és gazdászati szakosztály a képviselő testület elé egy javaslatot terjesztett,mely javaslat kinyomattatván: a képviselők között kiosztatott azon okból, hogy mindenki te A költészetről. (Értekezés.) Irta: Plander Pál. (Vége.) Ha a román és görög népnél egyes férfiak a tudományokat, de különösen a költészetet nem pártolták volna, vele nem foglalkoztak volna, bizonyára ki nem vívták volna azon nagy hirt és dicsősséget, nem emeltek volna érdemeikért gránit oszlopokat. Tekintsünk az ókor csillagai-, Homér-, Horácz-, Virgil- és Ovid-ra, bámulni fogjuk amaz elismerést, a melyben az utókor őket, mint a költészet megdicsőitőit részeltette. Ha a többi ujabbkori nemzetek irodalmait is olvassuk, elragadtatunk ama lelkesültségen, melyet némely fölkent lelkű egyének kifejtettek. De tekintsük csak nemzetünk irodalmát, látni fogjuk ott Zrínyit, kit a nemzet költő czimmel tisztelt meg, látjuk Bessenyei magas lelkének vívmányait, Garayt, Köleseit és a halhatatlan emlékű Kisfaludiakat. De mit szóljak magasztalásodra költők királya Vörösmarty, ki a legegyszerűbb adatot a magasztosság színvonalára tudtad emelni; ki az ellanyhult nemzeti kedélyt varázsszavaddal föl tudtad lelkesíteni. S valóban ő a nemzet legnagyobb költője, kinek mint egy irodalmár megjegyzi: „Minden sziv lüktetéséből s minden művéből a nemzeti lelkesedés ihlete szól.“ Ő költészete által nemcsak a magyar irodalomnak lesz mindörökön dísze, de még a világirodalomban is ragyogó helyet foglal el. Ezek is örömmel emlegettetnek, mint ama régi írók sőt nevük hallatára kettőztetjük megilletődésünket, mert ők is ugyanazon hazának gyermekei; őket is ama honiérzés hatotta át, a mely minket, ők is ama hazáért lángoltak, melyért lángolni kötelességünk. Távol ama czéltól mi is, — valamint ők is távol voltak — hogy azért miveljük magunkat, s azért pártoljuk a költészetet, hogy csupán saját nevünk, a későbbi utódok által dicsérve emlegettessék, vagy hogy gránit oszlopok örökítsék lelki derékségünket, mert ezeken a ezél nemességét tekintve, túl kell tenni magunkat; hanem hogy a virágzó hazában azon dicséret, a melyet mi kivívunk, minden korlát nélkül hatolhasson túl annak határain s dicsérve a magyar haza emlegettessék. Mi volt az, mint a költészet pártolása, — mint már emlitve volt — mely eszközzel Homér és Virgil a népszerűséget és közkedveltséget megszerezték; mi volt más továbbá mint a költészet, a mely egy Petrarchahans Dantéban a lelki derékséget egész a bámulásig fölvitte. Mai számunkhoz egy negyediv melléklet van csatolva.