Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-11-21 / 47. szám
IT, ÉTfoIjan. I8T5._________________il m. _ __ WMiJiMferä GYÖNGYÖS. se ___~----------sg Hirdetési díjak: Minden hasálozott petitsorhely után 6 kf Nyilttérben egy petitsorhely Ara SOhr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt Kincstári illeték fejében 130 dr. előre fizetendő. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt — Fél évre .. 2 frt — Év negyedre 1 frt 50. Egyes szám ára: ISkr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény, kiadó-hivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. sí: TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. mi Tanügyi viszonyaink. *) Korunkat az átalakulás korának szokták nevezni, és méltán, mert talán egy század sem mutathat fel nagyobb, a felső parlamentáris körökben oly nagyon megbányt (részint helyesen részint bizony elég helytelenül) dolgokat, mint épen e jelen század. Különösen nemzetünknek örege apraja oly dolgok létrehozását javasolja, oly számtalan ész vitatkozik a már megvitatott dolog korszerűségéről, hogy gyakran jut az ember oly kényszerhelyzetbe, melyből kibontakoznia csak nagy fáradság és mély után-kutatás mellett lehet. — Mindenik, legyen bár avatatlan (mit az önfejűség mellőz, s a túlcsigázott elbizakodottság erőssé enged fejlődni) reformról, újjászületésről, nemzeti fény és árnyról ábrándozik. Megvan a maga oka, mert oly belátó (?) mert oly logikus(?) jelen időben nemzetünk fiatalabb rétege(?). — Nincs határozott megállapodása a tudományosság színvonalán, hanem inkább kikapkodott középszerűség (vagy ennél is kevesebb) uralg a legnagyobb számban, s ennek következménye a mindenkezi hozzászólás. (Oda jutottunk már, hogy még a dajka is politikáról mesélve altatja el gyermekét.) Tér még nem jutott akkora, kimutani bölcsességét mint most párhuzamosan, mathetmatikai következetességgel akarván haladni az idővel, különösen annak nem éppen romlott, de félreértett szellemével. Jellemezte egykor a magyar nemességet a tudatlanság (Petőfi „Magyar nemes” és számtalan történelmi adat, hogy a magyar főúr (nemes) nem tudta a nevét aláírni) valamint most a népboldogítók nagy részét a tudákosság. Hisz hogy is ne! Most minden faluban iskola, s majd minden városban 6 féle, minden néven nevezendő tanoda helyiség létezik, tehát gagyogni megtanulhatnak. Mégis vajmi gyakori az eset, mint tudok helyet, hol 33230 lakos közül 19430 sem írni sem olvasni nem tud , tehát több mint fele tudatlan, és ilyen mennyi van. Tudok megyét (Magyarhonban) hol 333237 lélek közöt sem írni sem olvasni nem tud 218627, tehát több mint fele. De ne gondoljuk, hogy eme megye legalantabb fokon áll, van ennél hazánkban még hátrább levő is. Ha pedig a szoros értelemben vett általános műveltséget tekintjük népünknél, úgy áll az általános műveltség aránya a műveletlenséghez, mint *) E czikkre föntartjuk megjegyzésünket. Szerk. I 1 aránylik a 800-hoz. Ne hitegessük magunkat azzal, hisz tanulnak a németek, tanulnak ám azok, de abból ránk épen semmi, vagy pedig kár háramlik. Igen jól tette nemzetünk, mikor példányképül vette a németet, akkor midőn szellemi fejlődésünk megkezdésének idejében a haladás zászlaját kitűzte, de igenis hibázott abban, midőn nem mint a jót kiválasztó, hanem mint puszta utánzó kezdett működni, nem vévén tekintetben nemzetünknek amattól egészen különböző viszonyait. Jóformán elmondhatnók, hogy nem is a legjobbat, hanem inkább a legroszabbat kezdte el tanulni, t. i. átültette oskoláinkba a vallástalanságot. Realismust és realismust hangoztatott mindig, mintha a reális műveltségű embernek csak vallástalanság kellene, s mintha a reális tudomány a humánus nézetekkel oly homlokegyenest ellenkeznék. Harcot vivet e kettő egymással, s harcuk nemes folyamatában mily sok elme igyekezett a csatát egyik vagy másik részre diadalmassá tenni. De hiába. Kezdők voltunk egyszerű utánzással. Utánozgattuk a németet, de amiben leginkább utánoztuk, majdnem abban mutatjuk meg, hogy mi a szó szoros értelmében utánoztunk. Ez a tanügy. Boldog emlékű b. Eötvös ministertől a mai napokig annyi tanterv látott napvilágot, hogy tanügyünk a magyar alkotmányos világ óta nem egyéb, mint egy nagy chaos. Ha a világ szellemétől áthatott német ma új tantervet talált ki, holnap nálunk egy tantárgyat belőle kiküszöböltek, és már javítva átadták a világnak. Ha a német a reált pártolta, holnap nálunk nyakra tőve reálokat alakítottak, azt híven, hogy ott táltosokat nevelnek. Ezen mint a németek. Ma Berlinben a hittan nem volt tudomány, és úgy tettek nálunk is, mint a németeknél. Ma a német kisütötte, hogy a világnyelv a latin s görög nem kútforrása a tudományoknak, tehát ki vele s helyébe franciát kell állítani. Megint fordult a kocka és így nálunk is, mint a németeknél. . Az igaz, hogy régibb középiskoláink (az úgynevezett gymnasiumok) nem feleltek meg a mai kor kívánalmának, hanem az, ki ellenök dühöngött, azt tehette volna, hogy az eltörlés helyett a sokkal könnyebben menő reformálást eszközölte volna. Mert hova jutottunk ? Oda, hova a németek. Állítottunk felekezeti, polgári, közös, reál, gymnásium s tudja Isten milyen nevű iskolákat, s majdnem ott vagyunk még most is, hol ezelőtt 2 évvel a már felhozott város és megye. Mert hisz nem attól függ, hogy valaki képzett ember legyen, vajjon mily intézetben tanult, hanem attól, hogy az intézet által előadottakat hogyan tette sajátjává. Nem igaz, hogy ez vagy ama nevű intézet jobb, hanem a működő egyének ügybuzgalma, az ifjúságtudomány szomja (mi már gyakran otthon a szülői háznál fojtatik meg, midőn a fiút regény-olvasásra szoktatja, nevettető, kedélyes regényre, nehogy eszét a negyedórás tanulás dermedésbe hozza) s legfőkép a helyes beosztás eszközli a jó eredményt. Hogy mennyiben igaz ez állításom, majd később támogatni fogom egy érvvel. A különbség reál és gymnasium közt nem épen olyan nagy, mintha némelyek hinni szeretik. Eleinte a reál keletkezésében csakugyan volt, mert a reált egészen más tudományos irányban kezdték fölfogni, mint a gymnasiumot. Azonban ép azok, t. i. a németek, kik reált kezdtek állitgatni a gymnasiumok elnyomásával, azok látják át, mily téves uton haladtak, s mily méltánytalan volt inna mellőzés, a melyben a gymnasiumot részeltették. Mindjárt mikor a német cultusminister Altenstein 1832. mart. 8-án a reálokat jogokkal ruházta föl, valamint ministersége alatt sokan, ugy utána Raumer minister alatt már nyíltan kezdték meg a támadásokat, míg Müller, ki különben nem nagy barátja volt az eszmének, mégis külbehatások következtében gazdagította is különféle facultásokkal. Falk minister üldözései után Dr. Wiese minister pártolta meg, de már közvetlen utóda Dr. Bonitz, a hírneves német minister, ha nem is egészen elterülni, de mindenesetre a reformált tanügyet újra reformálja, s amiből reformáltak, ugyanazzá akarja változtatni. (Erre nézve nálunk igen szép példa az iskolai év beosztás. Régen felosztották az évet 2 részre, utána 4 részre, most már 3-ra van s mint hallom, már kettőre akarják mint volt. Tehát evvel úgy jártunk, mint aki Gyöngyösről Budapesre akarna menni s Bukovinán s Horvátországon keresztül menne csupán azért, hogy megpróbálja, vájjon arra jobb ut van-e?) (Vége kör.) Plander PA1. ...J.JI'! **~ZÍPI?ril'r7>ÍH^1HWW gTjiBirírr-^;-----------— T£AWL€Jk. Koldusnak mondái... Koldusnak mondás, büszke lányka! Igazságod van, az vagyok; Nem a gazdagság koronája Melyet oly büszkén hordozok. tín a szegénység koszorúját, Töviskoszorút viselek, Azok is mint te, azt susogják ; A fájdalom szült engemet! A fájdalom volt szülő anyám, Boldogtalanság fölnevelt; Ő virasztott fenn álmaimnál Altató dalt ő énekelt... gangja oly bús volt, arca sápadt, Éjente bölcsőm ringatá; Száraz ajkán ha sóhaj támadt Könyét arcsomra hullatá... S ha fölsikolték álmaimban Csókkal hinté be ajkamat; Egyre zengett az altató dal S hajnal hajnalra igy hasadt.Ifjú koromban a szegénység Fűzd karjára karomat; Ekkor már én is könyet ejték, Hogy semmim nincs az ég alatti Szegény valók... Hisz csak reménység S egy szív volt minden birtokom; S fölemelt fővel jártam mindig: Mert szégyent nem tűrt homlokom ! Kicsinynek érzem a világot, Felhőkig vitt a képzelet. Magam teremték mennyországot, Bejárva földet és eget.... ^ágyaim sólyom-szárnya, hogyha Átrepülé a végtelent: Te voltál csupán kedves lányka Hol fáradt lelkem megpihent... S egy gunyszavaddal szárnyát szeged. S ő most repülni képtelen; Nincs a múltból csak nehány emlék, Azt is irigyli a jelen... Megvan amire forrón vágytál; Megtörted büszke szivemet; Egy gúnymosoly tett dúsgazdaggá Téged... s koldussá engemet! # # * A fájdalom volt szülő anyám, Boldogtalanság nevelőm, Szegénység viselt gondot reám, Csalódás lesz a temetőm !... t Keleny. t ----■-----------—a 1 A félreismert boldogság. — ((Ajánlva ft. Sebők íísija barátomnak.)— Farsang van, a carneval és hymen idénye melyben a fiatalság mohón szakasztja le a pillanat rózsáit. A családfák viruló bimbói társalgási és foglalkozási tárgyát a divatlapok képezik — melyeken a sok kézben-forgástól a rajzok egészen elmosódnak, — no meg azután a bálok, mire nézve egész ártatlanul abban állapodnak meg, hogy azok mindegyikében jó volna megjelenni. E vágyakból azonban mindig a legközelebbi jön a mama tudomására, persze föltéve, hogy ez és az a barátnéja is ott lesz a mamának, kiknek körében oly jól fogja találni magát, azután meg az édesapának is kell szegénynek a szórakozás, hiszen úgy is annyi teher van vállaira rakva a ház fönntartása által, azután hogyan lehet ott majd szórakozni, mulatni, tarokkozni sat. szóval mily élvezetes estet szerzend magának az édes papa... A kedves kis teremtés magáról a világért sem szól és hozzá oly arccal kiséri buzdító szavait, mintha a mamák és a papák egyedüli szórakozásukra találták volna föl a bálokat és ő, mint szüleit szerető kedves teremtés, gyermeki engedelmességből vesz részt a bálban és hozza meg az áldozatot... Hej de pajkosak ezek a kis tündérek! no de a mamák sem voltak mások ily korukban.