Gyöngyös, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-21 / 47. szám

IT, ÉTfoIjan. I8T5._________________il m. _ __ WMiJiMferä GYÖNGYÖS. se ___~----------sg Hirdetési díjak: Minden hasálozott petitsorhely után 6 kf­ N­yilttérb­en egy petitsorhely Ara SO­hr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt Kincstári illeték fejében 130 dr. előre fizetendő. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt — Fél évre .. 2 frt — Év negyedre 1 frt 50. Egyes szám ára: IS­kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi ré­szét illető küldemény, kiadó-hivatalunkba uta­sítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert ke­zektől fogadunk el. sí: TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. m­i Tanügyi viszonyaink. *) Korunkat az átalakulás korának szokták ne­vezni, és méltán, mert talán egy század sem mu­tathat fel nagyobb, a felső parlamentáris körökben oly nagyon megbányt (részint helyesen részint bizony elég helytelenül) dolgokat, mint épen e je­len század. Különösen nemzetünknek örege apraja oly dolgok létrehozását javasolja, oly számtalan ész vitatkozik a már megvitatott dolog korszerű­ségéről, hogy gyakran jut az ember oly kényszer­helyzetbe, melyből kibontakoznia csak nagy fá­radság és mély után-kutatás mellett lehet. — Min­­denik, legyen bár avatatlan (mit az önfejűség mel­lőz, s a túlcsigázott elbizakodottság erőssé enged fejlődni) reformról, újjászületésről, nemzeti fény és árnyról ábrándozik. Megvan a maga oka, mert oly belátó (?) mert oly logikus(?) jelen időben nem­zetünk fiatalabb rétege(?). — Nincs határozott meg­állapodása a tudományosság színvonalán, hanem inkább kikapkodott középszerűség (vagy ennél is kevesebb) uralg a legnagyobb számban, s ennek következménye a mindenkezi hozzászólás. (Oda jutottunk már, hogy még a dajka is politikáról mesélve altatja el gyermekét.) Tér még nem ju­tott akkora, kimutani bölcsességét mint most párhuzamosan, mathetmatikai következetességgel akarván haladni az idővel, különösen annak nem éppen romlott, de félreértett szellemével. Jelle­mezte egykor a magyar nemességet a tudatlan­ság (Petőfi „Magyar nemes” és számtalan törté­nelmi adat, hogy a magyar főúr (nemes) nem tudta a nevét aláírni) valamint most a nép­boldo­gítók nagy részét a tudákosság. Hisz hogy is ne! Most minden faluban iskola, s majd minden vá­rosban 6 féle, minden néven­ nevezendő tanoda helyiség létezik, tehát gagyogni megtanulhatnak. Mégis vajmi gyakori az eset, mint tudok helyet, hol 33230 lakos közül 19430 sem írni sem olvasni nem tud , tehát több mint fele tudatlan, és ilyen mennyi van. Tudok megyét (Magyarhonban) hol 333237 lélek közöt sem írni sem olvasni nem tud 218627, tehát több mint fele. De ne gondol­juk, hogy eme megye legalantabb fokon áll, van ennél hazánkban még hátrább levő is. Ha pedig a szoros értelemben vett általános mű­veltséget tekintjük népünknél, úgy áll az álta­lános műveltség aránya a műveletlenséghez, mint *) E czikkre föntartjuk megjegyzésünket. Sz­erk. I 1 aránylik a 800-hoz. Ne hitegessük magunkat az­­­­zal, hisz tanulnak a németek, tanulnak ám azok, de abból ránk épen semmi, vagy pedig kár há­ramlik. Igen jól tette nemzetünk, mikor példány­képül ve­tte a németet, akkor midőn szellemi fej­lődésünk megkezdésének idejében a haladás zász­laját kitűzte, de igenis hibázott abban, midőn nem mint a jót kiválasztó, hanem mint puszta utánzó kezdett működni, nem vévén tekintetben nemzetünknek amattól egészen különböző viszo­nyait. Jóformán elmondhatnók, hogy nem is a legjobbat, hanem inkább a legroszabbat kezdte el tanulni, t. i. átültette oskoláinkba a vallástalan­­ságot. Realismust és realismust hangoztatott min­dig, mintha a reális műveltségű embernek csak vallástalanság kellene, s mintha a reális tudo­mány a humánus nézetekkel oly homlokegyenest ellenkeznék. Harcot vivet e kettő egymással, s har­cuk nemes folyamatában mily sok elme igyekezett a csatát egyik vagy másik részre diadalmassá tenni. De hiába. Kezdők voltunk egyszerű utánzás­­sal. Utánozgattuk a németet, de amiben leginkább utánoztuk, majdnem abban mutatjuk meg, hogy mi a szó szoros értelmében utánoztunk. Ez a tan­ügy. Boldog emlékű b. Eötvös ministertől a mai napokig annyi tanterv látott napvilágot, hogy tanügyünk a magyar alkotmányos világ óta nem egyéb, mint egy nagy chaos. Ha a világ szelle­métől áthatott német ma új tantervet talált ki, holnap nálunk egy tantárgyat belőle kiküszöböl­tek, és már javítva átadták a világnak. Ha a né­met a reált pártolta, holnap nálunk nyakra tőve reálokat alakítottak, azt híven, hogy ott táltoso­kat nevelnek. Ezen mint a németek. Ma Berlinben a hittan nem volt tudomány, és úgy tettek ná­lunk is, mint a németeknél. Ma a német kisütötte, hogy a világnyelv a latin s görög nem kútfor­­rása a tudományoknak, tehát ki vele s helyébe franciát kell állítani. Megint fordult a kocka és így nálunk is, mint a németeknél. . Az igaz, hogy régibb közép­iskoláink (az­­ úgynevezett gymnasiumok) nem feleltek meg a mai kor kívánalmának, hanem az, ki ellenök dü­höngött, azt tehette volna, hogy az eltörlés he­lyett a sokkal könnyebben menő reformálást esz­közölte volna. Mert hova jutottunk ? Oda, hova a németek. Állítottunk felekezeti, polgári, közös, reál, gymnásium s tudja Isten milyen nevű isko­lákat, s majdnem ott vagyunk még most is, hol ezelőtt 2 évvel a már felhozott város és megye. Mert hisz nem attól függ, hogy valaki képzett ember legyen, vajjon mily intézetben tanult, ha­nem attól, hogy az intézet által előadottakat ho­gyan tette sajátjává. Nem igaz, hogy ez vagy ama nevű intézet jobb, hanem a működő egyének ügybuzgalma, az ifjúság­tudomány szomja (mi már gyakran otthon a szülői háznál fojtatik meg, midőn a fiút regény-olvasásra szoktatja, nevet­tető, kedélyes regényre, nehogy eszét a negyed­órás tanulás dermedésbe hozza) s legfőkép a he­lyes beosztás eszközli a jó eredményt. Hogy mennyiben igaz ez állításom, majd később támo­gatni fogom egy érvvel. A különbség reál és gymnasium közt nem épen olyan nagy, mintha némelyek hinni szere­tik. Eleinte a reál keletkezésében csakugyan volt, mert a reált egészen más tudományos irányban kezdték fölfogni, mint a gymnasiumot. Azonban ép azok, t. i. a németek, kik reált kezdtek állit­­gatni a gymnasiumok elnyomásával, azok látják át, mily téves uton haladtak, s mily méltányta­lan volt inna mellőzés, a melyben a gymnasiu­mot részeltették. Mindjárt mikor a német cultus­­minister Altenstein 1832. mart. 8-án a reálokat jogokkal ruházta föl, valamint ministersége alatt sokan, ugy utána Raumer minister alatt már nyíl­tan kezdték meg a támadásokat, míg Müller, ki különben nem nagy barátja volt az eszmének, mégis külbehatások következtében gazdagította is különféle facultásokkal. Falk minister üldözé­sei után Dr. Wiese minister pártolta meg, de már közvetlen utóda Dr. Bonitz, a hírneves né­met minister, ha nem is egészen elterülni, de mindenesetre a reformált tanügyet újra refor­málja, s a­miből reformáltak, ugyanazzá akarja változtatni. (Erre nézve nálunk igen szép példa az iskolai év beosztás. Régen felosztották az évet 2 részre, utána 4 részre, most már 3-ra van s mint hallom, már kettőre akarják mint volt. Te­hát evvel úgy jártunk, mint a­ki Gyöngyösről Budapes­re akarna menni s Bukovinán s Horvát­országon keresztül menne csupán azért, hogy megpróbálja, vájjon arra jobb ut van-e?) (Vége kör.) Plander PA1. ...J.JI'! **~ZÍPI?ril'r7>ÍH^1HWW gTjiBirírr-^;-----------— T£AWL€Jk. Koldusnak mondái... Koldusnak mondás, büszke lányka! Igazságod van, az vagyok; Nem a gazdagság koronája Melyet oly büszkén hordozok. tín a szegénység koszorúját, Töviskoszorút viselek, Azok is mint te, azt susogják ; A fájdalom szült engemet! A fájdalom volt szülő anyám, Boldogtalanság fölnevelt; Ő virasztott fenn álmaimnál Altató dalt ő énekelt... gangja oly bús volt, arca sápadt, Éjente bölcsőm ringatá; Száraz ajkán ha sóhaj támadt Könyét arcsomra hullatá... S ha fölsikolték álmaimban Csókkal hinté be ajkamat; Egyre zengett az altató dal S hajnal hajnalra igy hasadt.­­­Ifjú koromban a szegénység Fű­zd karjára karomat; Ekkor m­ár én is könyet ejték, Hogy semmim nincs az ég alatti Szegény valók... Hisz csak reménység S egy szív volt minden birtokom; S fölemelt fővel jártam mindig: Mert szégyent nem tűrt homlokom ! Kicsinynek érzem a világot, Felhőkig vitt a képzelet. Magam teremték mennyországot, Bejárva földet és eget.... ^ágyaim sólyom-szárnya, hogyha Átrepülé a végtelent: Te voltál csupán kedves lányka Hol fáradt lelkem megpihent... S egy gunyszavaddal szárnyát szeged. S ő most repülni képtelen; Nincs a múltból csak nehány emlék, Azt is irigyli a jelen... Megvan amire forrón vágytál; Megtörted büszke szivemet; Egy gúnymosoly tett dúsgazdaggá Téged... s koldussá engemet! # # * A fájdalom volt szülő anyám, Boldogtalanság nevelőm, Szegénység viselt gondot reám, Csalódás lesz a temetőm !... t Keleny. t ----■-----------—a 1 A félreismert boldogság. — ((Ajánlva ft. Sebők íísija barátomnak.)— Farsang van, a carneval és hymen idénye melyben a fiatalság mohón szakasztja le a pilla­nat rózsáit. A családfák viruló bimbói társalgási és foglalkozási tárgyát a divatlapok képezik — melyeken a sok kézben-forgástól a rajzok egészen elmosódnak, — no meg azután a bálok, mire néz­ve egész ártatlanul abban állapodnak meg, hogy azok mindegyikében jó volna megjelenni. E vágyakból azonban mindig a legközelebbi jön a mama tudomására, persze föltéve, hogy ez és az a barátnéja is ott lesz a mamának, kiknek körében oly jól fogja találni magát, azután meg az édes­­apának is kell szegénynek a szórakozás, hiszen úgy is annyi teher van vállaira rakva a ház fönntartása által, azután hogyan lehet ott majd szórakozni, mulatni, tarokkozni sat. szóval mily élvezetes estet szerzend magának az édes papa... A kedves kis teremtés magáról a világért sem szól és hozzá oly arccal kiséri buzdító szavait, mintha a mamák és a papák egyedüli szórakozásukra ta­lálták volna föl a bálokat és ő, mint szüleit szerető kedves teremtés, gyermeki engedelmességből vesz részt a bálban és hozza meg az áldozatot... Hej de pajkosak ezek a kis tündérek! no de a mamák sem voltak mások ily korukban.

Next