Gyöngyös, 1876 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-19 / 47. szám

V. Évfolyam, 1876. »-----------------------------------------------9 Előfizetési árak: Egész ,évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 56 kr. Egyes szám­ára: IS­kr. Előfizetés, levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadó­hivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. &-----------------------------------------------m 47-ik szám. Gyöngyös, november 19. Megjelenik minden vasárnap. ■ B Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyilttérben egy petitsorh­ely ára SO kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. -----------------------------------------------é VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Iparunk akadályai. (Folytatás.) (S. L.) Első és főkellék tehát iparunk emelésé­ben az iparos állást megillető tisztelet megalapítása, mit s­z­ó­h­ű­s­é­g , jó munka, jól ren­dezett háztartás szokott létre hozni. De épen itt van ismét újabb három nagy akadály, melyeket csak nagy küzdelemmel lehet megtörni, mert e téren a visszaélések szomorúan elszapo­rodtak és meggyökeresedtek annyira, hogy a szóhűségre épen nem lehet mindig számítani, ami igen sokat levon a tiszteletből. Alig boszantja valami jobban a rendhez és pontossághoz szokott embert mint az, ha vala­mire nézve ígéretet nyer, arra biztosan számít és számításában többnyire csalatkozik és károsul. S hazánkban e visszaélés, a szóhűtlenség,— tisztelet az annál érdemesebb kivételeknek, — sok helyen el van terjedve, némely vidéken meg épen annyira, hogy mérget vehetne be reá az ember, miszerint az ígéretnek megfelelni esze ágában sem tartja az illető. A szóhűség első holyon emeli az iparos te­kintélyét s megtartása nem is kerül valami nagy áldozatba; mert igaz ugyan, hogy azon műhely jö­vedelmez, hol folytonosan megrendelésekre s kész helyre dolgoznak; de az adott ígéret meg nem tartása elidegeníti a megrendelőket s az iparos tekintélyét is végtelenül csökkenti. Javítsuk a hibát magunkban először. Vagy tartsuk meg az ígéretet magyarhoz illő férfiassággal, vagy ha teljes lehetetlen meg­felelni a föltételeknek, mondjuk ki egész tiszte­lettel és határozottsággal, hogy ezt nem tehet­jük meg. Lehet, hogy egy-két kivételes esetben talán máshoz viszik a munkát, de tekintélyünk, szóhű­ségünk sértetlenül áll, s a netalán egy elmulasz­tott munka helyett tíz fog jöni, mert minden jó­tulajdon kiküzdi magát idővel, s a szavatartó embert igen sokra szokták becsülni ebben a szó­szegő világban. . Az adott szó szent kötelezettségén alapszik leginkább a hitel, melyet kivált napjainkban alig kerülhet ki a legjobban rendezett iparos is. Az oly mester, ki mindig csak a mellét ve­ri s becsülete szentségére fogadkozik, nem sok hitelre talál, mert aki érti és érzi a becsületszó értékét, az nem igen szokott vele hajigálózni, s rendesen épen azok, kik legjobban fogadkoznak, szoktak eleget nem tenni az ígéretnek. Innen származnak a legelső­ apró kellemet­lenségek az adó és vevő között, melyek fokon­ként elidegenítik a megrendelőket, s mester uram boszankodva látja az üres boltot s a halomra he­verő munkát; nem tudja belátni az okát, pedig ha kissé szigorúbb bírája lenne önmagának, be­láthatná, hogy a mai élelmes világban nagyon meg kell becsülni az embereknek egymást, ok nélkül nem kell mellőzni senkit, mert akármily magasan képzeljük állásunkat talán mások fölött, de többé kevésbé egymásra vagyunk utalva és szorítkozva. Kevés akad már a mai világban oly korlá­tolt ember, mint aminővel egyik városban talál­koztam, aki ék­eskedőleg emlegette, hogy nálunk az egyik lapnak kötélgyártó, a másiknak szíj­gyártó a szerkesztője, s ki nagyon leeresztő fü­leit, mikor büszkén mondom neki: lássa ön, ná­lunk az iparosok is külömb szerkesztők, mint az önök drágán vásárolt fizetett szerkesztője, ama­zok lapjai épen úgy kielégítik a jogos igényeket, mint jó munkáik, s egy dicsfény veszi körül munkálkodásukat, az, hogy ezek tisztán a közügyért ingyen, függetlenül fá­radnak annyit, amennyiről ott önöknek a kritizá­ló zugban fogalmuk sincs. Mondom, ilyen lnéző üres ember, napjaink­ban már mennél kevesebb van, sőt ellenkezőleg annál nagyobb tisztelettel környeztetik az iparos, mennél inkább valósul meg azon elv, hogy min­den ember annyit ér, amennyi értéket képvisel, n­e­m p­e­d­i­g a­m­e­n­n­y­it mutat. Íme ve­gyük figyelembe tehát iparosaink akadályaik kö­zött első helyen az ígéret be nem váltása, a szó­hűség és kétség hiánya miatti kellemetlenségeket és mellőztetést, s midőn kívánjuk, és méltán kí­vánjuk a tisztes iparos állást megillető tiszte­letet, mutassuk meg azt szóval és tettel, hogy arra valóban méltók vagyunk; akkor nem fog mellőzni bennünket sohasem a megrendelő, a valóban művelt ember egy percig sem fog késni megadni a tiszteletet és bizalmat. Második akadály a munkában és anyagban lehet s igen nehézzé teszi ezen akadályok leküsz­dését azon körülmény, hogy az újabb vegyészi, kereskedelmi, gyári s egyéb találmányok által már maga az anyag is igen hamisittatik, s oly­kor a gondatlan munka által még jobban megrontatik. Igaz, hogy aki valódi szakértő mester, an­nak ismernie kell az anyagot, melyet használ­ni akar, de az is igaz, hogy az ámítás és világ­csalás mai világában oly hamisítások vannak, hogy néha még az ezüst hatos is csak bádog tizes. Hányszor sopánkodik a szegény mester, hogy csalódott a vásárolt árúval? lehet, hogy legjobban elkészíti az anyagot és mégis szégyent vall vele, sőt a megrendelő első helyen a mes­ternek tulajdonítván a hibát: ártatlanul is mellőzi. Azonban nem szabad s nem lehet tagadnunk, hogy sokszor szándékosan rész anyagot s roszul használ egyik másik s gúnyolódva mondja: hjah! akkor nem élünk meg, ha min­den örökké tart! Hiszen nem is kell annak örökké tartani, hanem csak a maga becsületes idejéig. így történik meg, hogy már maga az új munka annyira meg van szándékosan rontva, hogy a megrendelőt elijeszti. Pár heti haszná­lat után kihűl az új csizma oldala, vagy megre­ped a feje, az új kalap eltörik vagy lyukas, sőt sokszor kisül, hogy ócska, az új zár két hét alatt elromlik és igy tovább. Azért követ ma sok ember oly politikát, hogy mindig más és más mesternél dolgoztat, mert az első munkák rendesen jók, arra lévén számítva, hogy megnyerjék, megszerezzék a „kundsaftotde hogy az meg is maradjon nem sokat gondol némely könnyelmű vig magyar, s így lesz az, hogy az illető megrendelő is azt tartja, amit az egyszeri zsidó : ha egyszer megcsal kend, akorf kend a huncut; ha másodszor is meg­csal kend, akkor éji is huncut vagyok! Vagyis elhagyja, mellőzi az illetőt, hogy ne legyen alkalma többé megcsalatni, s szinte haj­landó némileg hosszú politikát követni: nojsz megállj! kerülj a kezembe, meghúzlak hét bő­rödig ! (Folyt. köv.) Vilmának. Tört kedélyem újra, újra éled, Ha meglátlak drága angyalom, El-elnézem piros rózsa képed S elmerengek szép vonásidon. Széled a bú­s szivem dobbanása Jobban hullik, miként máskoron Azt dobogja, hallgass csak szavára : Szeretlek én drága angyalom. Azt mondják, hogy csak az lehet gazdag, Kinek a sors kincset, fényt adott, Lám galambom, nekem semmim sincsen S nem mondom azt hogy szegény vagyok. Hanem, ha te egyedül hagysz engem És én pusztán, árván maradok . Boldogságom , gazdagságom elvesz S megfoghatom a koldus botot. Alig te alszol, ki tudja, hogy milyen Csalfa képek tűnnek te eléd. Itt szerelmet vallasz, ott titokba Arcodon a kéjek, kéje ég. S az én lelkem, míg te nem is véled Nálad terem kora hajnalán S leolvassa, mit rejteget képed, Kinek csókja ég az ajkadon. K. Unify Pál: A bankó, mint mozgatóért­. — Beszélyke. — (1. folytatás.) — Hallod-e barátom Béla! életedben nem láttál oly küzdelmet, annyi kérést és könyörgést, aminőt tegnap Ercely Annuskánál, annál a sar­­kon lakó szabó leányánál tevék. Dacára, hogy esténként midőn alkalmilag a varrodából haza kisértem elmondani neki, hogy szép, szeretetre­méltó leány,­ hogy én szerelmes vagyok bele, mind nem használt semmit. Végre tegnap dél­után 2 óra felé, midőn házuk előtt elmenek, szü­leit látom távozni. Egyet gondoltam: itt az idő az alkalom, látogatást teszek, tudva, hogy szom­baton a leányka mindig hol van, vasárnapra készül, tisztogat és rendezkedik. — Amint belépek a kapuajtón, a kertből lá­tom jönni őt. Elmondom, hogy kívántam tiszte­letemet tenni s magamat szülői előtt bemutatni; hozzá­tevém továbbá, hogy eme bemutatással azt akarom bebizonyítani, mit a varrodából hazaki­­sértemkor többször mondák: hogy „szeretem." — Az udvarban álltunk. Láttam a leány zavarát, amiért is iparkodom magam föltalálni. Körültekintek; előttem a kertet, annak keleti ré­szében egy magas kőkerítés mellett egy lugast látok, mely annyira be van nőve komlóval, hogy csak a tető pirosló zsindele és a bádog szélka­kas tudata velem, hogy ott tulajdonkép lúgos lé­tezik. — Ezt látva rögtön készen valók. Ah!­hát kegyeteknek kertjük is van? Oh én nagy virág kedvelő vagyok. — Vannak-e szép virágai ? Kér­dem őt, s pár lépést tevék az ajtó felé. — De kérem ügyvéd úr ! szép virágos kert­tel nem dicsekedhetünk, mert mi inkább kony­hakertet tartunk a házi szükséglet fedezésére, s csak is egy kis részecske van nekem adva s egye­dül az van virággal beültetve. — Szabad megtekinteni? — folytatom a bekezdett társalgást, mert hallod-e Béla ! nincs a kerekég alatt olyan dolog, amivel a nő első társalgását jobban megkönnyebbíthetnők, mint ha velük a virágos kertbe megyünk. Itt ezer az alka­lom. Egy-egy kis szerény virágocska honnan származásáról, tulajdonságáról akár az unalomig lehet beszélgetni, amely idő alatt a félős nőcske pláne ily libuska neki bátorodik. Mert míg a szobákban, a termekben szemünket egymáson kell hogy legeltessük, addig a kertben azon kön­­­nyítő helyzete van a fólős leánykának, hogy virág­jait nézegetheti. — A kertbe mentünk. Tudod a kert,... egy közönséges konyhakert. De minek is írjam le, nem érdekel téged sem a vörös répa, sem a ka­ralábé. Az igaz, engem sem nagyon mulattat, de tegnap oly bámulója voltam, mint az amerikai vad nép Columbus első hajójának. — Úgy el­­csudálkoztam a vörös répa nagyságán, midőn a le­ányka azt asszony anyjától hallott módon eldicsérte. — úgy intéztem a kertbeni vizsgálatot, hogy a lúgos mellett kelle elhaladnom. Ezt csu­­dáltam még erősen s úgy dicsérem, mintha a

Next