Gyöngyös, 1876 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

hogy­­ mennél jobban megtakaríthasson valamics­két, bizony többnyire úgy van az, hogy az inas­­ka érdemes személyében öszpontosu­l az egész udvari személyzet: komornától kezdve a száraz­dajkáig. Egész nap mással foglalkozik néha­­ a tanutló, mint éjxai mesterségével s igy aztán a kitűzött idő ,el pállé­rek­ f­ö­l­s­z­a­b­a­d­ú i s elindulna vala­merre vándorolgatni, országot világot próbálni, lijah ! de belenőtt már a legényke a katonasorba s nagyobb része ártatlan csöndes mestersége he­lyett gyakorolja magát a levegő­vágásban meg a szaladásban..... az ellenség után tudnillik. Három évi fegyveres szolgálat épen elég ar­ra, hogy m­il­e elfeledje .azt a keveset, amit­­ ne­talán kitanult mesterségében. Akkor hazajön, megszokta mesterségét nem gyakorolni, a tisztes tőkét tabui tuskónak találja, mert kn ,h­oogy épen történetesen egész a „káplár úr­“ságig fölötte; vagy «denique csak neki fanya­­rodik mégis a munkának; de hát Ítéljünk már most elfogulatlanul uraim, vájjon Jeszen-e oly ké­pesség az ilyen, máskép legderekabb lijakban, hogy valamely nagyobb lendületet adjon azon iparnak, amelyet vezetni van hivatva , leszen-e verseny­ké­pes? mivel kezdi mesterségét ? hatvan percentes pénzzel ? s meddig képes kitartani ? pár évig ta­lán uralkodik is, mig végre jön a kérlelhetetlen bu­kás, utána pedig a mesterséggel való teljes fölha­gyás, nem maradván aztán hátra egyéb, mint a proletárság, vagy valami olyas mellékes alkalmaz­tatás, mely nem elég ugyan arra, hogy az ember tisztességesen megélhessen, de elég arra, hogy rá eg no­h­a Eli­as­s­o­n. .. íme, ezen kimerithetlen bőségű anyagot igye­keztem e rövid sorok keretébe szorítani, s igen örülnék ,h­a az, süint a jóakarat létrehozott, épen oly jóakarattal találkoznék. Akad talán az el­mondott dolgok közt is oly pont, melyet figye­lemre és megszívlelésre méltathatunk, sőt talán méltatni kötelességünk a közérdek s hazai iparunk emelése s terjesztése é­r­­d­e­k­é­b­e­n. Többen foglalkoznak man a városi ügyekkel, többen érdeklődnek helyzetünk javításával, mint azt hinnők. Bár­merre forduljunk, bármily társaságban jelenjünk­ meg, alig van eset, hogy a társalgás terén a jelenlegi tarthatatlan hely­zet föl ne merüljön. Az állam által mindinkább emelendő adóztatás magassága mellett, a városi adóztatás s a külön­böző címen szereplő fizetési kötelesség minden polgárra, le­gyen az vagyonos vagy szegény, önsúlyként nehezül s akár­­már elviselhetlenné válik. Eme nyomás súlya alatt kezd mindenki érdeklődeni s azon eszmével küzdeni: mikén­ lehetne a terhe­ken könnyíteni? Az államháztartás minőségének megszabása az euró­pai viszonyok mellett honatyáink teendőinek hatásköréhez tartozik, s elég fájdalom, hogy a legjobb akarat, a legtöbb esetben — mint a közelmúltban — azt eredményezi, hogy a kiadások fedezésére az állampolgároktól új áldozat kívánta­tik, mely adóemelésben nehezül úgyis elviselhetetlen hely­zetünkre. Az állami terhek megszabása, az adott körülmények kérlelhetlen esélyei alatt állván, ahol csak annyi hozzászó­lásunk van, hogy választandó országos képviselőinknek tart­hatatlan helyzetünket elpanaszoljuk, s később a kivetett ter­hekkel, ahogy lehet úgy küzdünk. Mivel jövedelmünk tisztes része állami adóba fizette­tik, melyen segítenünk nem lehet; a megmaradt része nem hogy jobb lesz fiskális mint szabó mester apósá­nak lenni; s ha a dolog jól sül ki: a névestély­e­l­je­gy­z­ési es­té­l­y is lehet. E terv tetszett Sándornak is, ki előre kije­lenté, hogy valamelyik tekintélyes barátját fel­szólítja, miszerint ha az alkalom kedvező lesz, kérje meg ünnepélyesen a leány kezét. Mind­hárman, de különösen Pannuska örült az édes mama jó ötletének, melyre Sándor helyén látta azon hízelgő megjegyzést kockáztatni: — Magunk közt legyen mondva, kedves jö­vendőbeli „édes anya!“ maga nem is egy­szerű szabóimnak született; annyi lángés­szel bir, mutatja a terve is. — Bizony kedves jövendőbeli rém uram, a magam idejében én sem voltam utolsó le­ány. Akár szakasztott másom, Panni leányom, folytatá a dicsérettől izgatott édes­anya; de mi hagyjuk őket: hadd dicsérjék egymást, ne zavar­juk boldogságukat, s haladjunk tovább. Elég, hogy tervüket kileshettük. Erdely Ferenc nyugalmazott huszár kapi­tány, Ercesy Gábornak, Pannika atyjának édes testvére volt, ki X. városban, csendesen elvo­­mílva éldegélt azon összegből, melyet nyugdíjként az államtól nyert. Ercesy Ferenc ezelőtt hat évvel egyik ham­burgi­­ bank­háztól egy sorsjegyet vett s a sze­rencse. egy­­ nagy összegű nyereménynyel örven­deztette m­­eg. ■ ..: • ., A.véletlen szerencse, az öreg katonát legke­ Elmondom nézetemet, képes elbírni azon terheket, melyek m­ás oldalról a városi közüiskültségnek fedezése alapján fölem­észtetnek. Mig; a­z állami adó alászállitására vajmi csekély befo­lyást gyakorolhatunk, a városi terhek viselésének könnyí­tése tőlünk függ. A városi közterhek viselésének megkönnyítését még oly városban is, hol a kiadások semmi alapot nem relnek s így pótadóból fedezendő lehet a kiadások redukálását rendelni, annál inkább oly városban, melynek jövedelme évenként mintegy 55—05 ezer irtot­­ mutat fel. Dacára, hogy városunk évi jövedelme ez évben is ■59732 írt 18 és fél kr. még is 28%-tóli pótadóval boldogi­tatunk. Emez óriási jövedelem és pótadó mellett még azon­bal nem­is állapotról panaszkodhatunk, hogy a városi pénz­tár legtöbbször üres­; hivatalnokaink, tanítóink s szegődvé­­nyeseink fizetéseiket rendetlenül s igen sok utánjárás után kapják, sőt többször elzálogosítani kényszerülnek. E roppant jövedelem mellett az «ni leginkább jogo­san bánthatja a polgárokat, hogy a legcsekélyebb szükséges intézkedés a polgárok tárcájára nehezül, mint az éj éli örök, katonatartás sal. Nem ellenzéke­skedési viszketeg ez, egyik polgárnál sem, hanem méltó följ­aj­dul­ás azon terhek viselése ellen, melyet részben az­­ állam, részben közügyeink nem helyes vezetése idéz elő. Mi sem írási viszketegből fogunk tollat ente ,kellemet­len ügy fölötti elmélkedésre, hanem kötelességünk parancs­szavát követjük, mert jelszavunk: „a közjót, mind­annyi­u­n­k j­a­v­á­t munkálva, gyenge erőnk­höz k­épest v­á­r­o­s­un­k j­ó­lé­té­n­e­k emelésére törekedni.“ Többször reá­mutattunk az egyes mulasztásokra, me­lyek haladásunk zsibbasztására érezhető befolyást gyakorol­nak. Folytonos figyelemmel kísérve a városi ügyek veze­tését, elégszer kikeltem különösen a pénztári helytelen ke­zelés s a jövedelmek rendetlen behajtása ellen. Apró rész­letek javításában hivém az egész testnek lassankénti javí­tását.­­ Nem akartam az összes intézkedést rohammal gyöké­ben kifordítni ; nem akartam a jelen rendszer teljes felfor­­­gatásával az összes hivatalos személyzetet megtámadni; azt hitém, hogyha a fattyú növések lemetszetnek, az ágak rendszeresen vezettetnek, a fa gyönyörűen fejlődik. — Azt hiszem, ha egyes mulasztás, figyelmeztetés folytánj.helyre­­hozatik s többé nem ismételtetik: eme lassú munka biztos úthoz s célhoz vezet. Tudtam és tudom jól, hogy a városi dolgok rendbe­hozása nem egy-két napot vesz igénybe, annak a legna­gyobb jóakarat mellett is időre van szüksége. Tervemben csalódtam. Jóakaró, de sokszor elég éles, mindamellett kíméletes cikkeim nemcsak nem hozák meg a várt eredményt, sőt azt tapasztaltam, hogy az idő igen kis mértékben értékesíttetett a régi hibás és károsító dolgok el­intézésére és kiirtására. Sőt azt veszem észre: a tespedés , kezd a közügyekben újból tanyát ütni, melynek­ kiirtására egy pár hírlapi cikkecske, vagy a képviseleti gyűlésben tartandó kíméletes interpelláló mit sem használ pláne azon hivatalos közegeknél, kiknél az ily dolgok falvakonyt bor­sóként hullnak le, s kiknél az „a­gy­o­n­h­a­l­lg­a­tá­s“ po­li­t­i­k­á­j­a akar lenni a győző. Aminő a betegség: oly gyógyszerrel orvoslandó. Ha eddig a rövid, kíméletesen figyelmeztető cikkek eredményt nem szültek, a fokozatosság veendő elé ; s ha az sem hasz­nál, jő az utolsó császárvágás : a népre a­p­p­e­l­lá­l­n­i,­ népgyűlést tartani! S végre ha ezzel sem éretnék el a cél, akkor sajnos ugyan kimondani, de elkerülhetetlen, hogy „eme nép nem érdeme­l jo­bb he­l­yzetet“! Rég elhatározom, hogy szerzett csekély tapasztalata­im alapján elmondom mind­azt, mi által városunk közügye­in javítni hiszek. Vártam reá időt, midőn a mag érett talajba esik, hogy megfogamzék. Mint soraim elején is mondom, azt tapasztaltam, hogy most, midőn az érzékeny teher a polgárok érdeklődését fel­éleszti, legalkalmasabb idő lesz a kérdés fölvetésére és meg­vitatására. Nem csalódtam. Alig volt idő, midőn a polgárság annyira érdeklődött. Egyik bizonyítéka a minden oldalról hallott kifejezésnek az is, mit Borhy Mihály úr többek ne­vében lapom 42. számában hozzám intézett. E cikk, mely vésbé sem zavarta meg. A nyereményért maga ment Hamburgba, a pénzt fölvette s azt hazafe­lé jövet, hogy senki róla tudomással ne bír­jon, a fővárosban egyik pénzintézetben helyezte el. Testvérével Gáborral nem volt jó viszony­ban. Egy családi dolog miatt összepereltek s igy mintegy 10 év óta, dacára, hogy egy város­ban laktak, nem szóltak egymáshoz. A harag Gábor családjára is kihatott, s igy sem a leány, sem az anya évek hosszú során át vele nem be­széltek s meg sem látogatták. Ercely Ferenc, dacára, hogy 30 ezer fri­ urává lett, életmódján mit sem változtatott. Az utóbbi időben annyira veszélyes beteg volt, hogy életéhez alig volt remény. Ekkor látva halála közeledtét, elhatározd, hogy végrendeletet tesz s vagyonának nagy részét testvére leányá­nak hagyományozza. A végrendeletet akkép készité el, hogy a leány az ő halála után, mihelyt férjhez megy, vagy ha már férjnél lesz, 20 ezer frtot kapjon. A többit pedig jótékony célokra hagyta. Eme végrendelet készítője volt Kutasy Sán­dor fiatal ügyvéd. A nagybácsi a testamentum elkészítése után is betegebb volt s kevés remény volt életéhez. Azon időtől fogva azonban, midőn Pannuskának 20 ezer frtot hagyott, többet gondolt reá. Tudako­zódott felőle s tudomására jött az is, hogy a le­ányt Kutasy Sándor ügyvéd szándékszik nőül venni. (Vége köv.) bármikép nyerte életét, bár­milyen nézetek merülnek föl is ■ellene és mellette: n­agy j­e­l­e­n­t­ő­s­é­g­ű.­ E cikk határozottan kimondja, hogy „az évről­­é­v­r­e emelkedő deficit, pót és különbö­ző adóemeléssel h­á­ztartásunk to­v­á­b­b nem vihető“. Szomorú képben mutatja be, hogy „eme gaz­dál­kodás eredménye E­nc­sen és P.­­Benén levő birtokaink elvesztését vonja maga után.“ Nem tréfa, nem túlzás eme kitétel. Mert vagy csak­ugyan elveszítjük birtokainkat, vagy ha ezt megtartani akarjuk, megtehetjük , de akkor a pótadó fog elviselhet­­len magasra emelkedni. E­­ Cikkben némi csípősséggel jelentetik, hogy nem me­rek a bajra, a bokorra reá mutatni, hol a nyúl rejlik. De az is föltételezte­tik, hogy a levegőben beszélve a varázsgyű­­rű megoldására képtelen vagyok. Az elsőre röviden csak azt jegyzem meg, hogy közügy javítása nem oly kis pontot képez, pláne ha alapjában megin­gatva van s minden részen hibás, hogy arra egyszerűen reá­mutatni lehessen. Hanem kimerítő értekezlet kell, melyben elmondandó a baj indíté oka és lefolyása; bemutatandó a je­len stádium s a személyzet eljárása, kik a közügyet hanyag­ságból, tévedésből vagy ha szándékkal károsítják ; feltün­tetendő a szomorú eredmény, mely «ne rendszer és hely­telen kezelés után okvetlenül bekövetkezik, s végre megmu­tatandó az­ út, melyen az javítandó. Emez utolsó legyen válasz a fölhívó cikkben tett föltevésre. S mivel az időt elérkezettnek, a talajt, alkalmasnak ta­lálom, szándékozom eddig szerzett tapasztalataimon fön­tebb jelzett nézeteimnek kifejezést adni, kije­lentvén, hogy kifejezéseimben senkit nem akarok sérteni csak a közügyet emelni szándékozom; s ha egyesek eljárásait, mint hiányo­sakat tüntetem föl, akkor sem az illető sértését hanem a­z ü­gy j­a­v­í­t­ás­át c­é­l­o­z­o­m. Cikkem kezdésénél örvendeztet az említett cikk azon kitétele „Szerkesztő úr előre! Én és a nagy közönség követni fogjuk.“ Hogy talán kissé hosszúra nyúló cikkemet érthetőbbé tegyem, jónak láton? azt részekre fölosztani és pedig : I.-szer. Mi különbség van a jelen­ és múlt között az eredményben ? lI-szor. Honnan vették eredetüket azon dolgok, me­lyek közügyeinkre kárositólag hatnak ? IH-szor. Kik által és mikép ápoltatott a káros eljárás ? IV. Mire vezet a jelenlegi állapot ? És végre az eddi­gi hibákon mikép lehet segíteni ? avagy V. mikép lehet azt elérni, hogy a város ügyei legren­­desebben vezettessenek, a jövedelmek behajtassanak, kiadá­sok redukáltassanak és a pótadó alá szállítva a polgárok ter­hein könnyítve legyen s a pénztár jelenlegi zavart állapotá­ból kiszabad­ítassék. Az első kérdésre jövőben válaszolok. Csontor K. v. képviselő, Tok. Szerkesztő úr. Becses lapja­imk­ számának „Apróságok“ rovatában közlött sorokra szabad legyen a. n. érdemű közönségnek ama felvilágosításai szolgálni, hogy a lámpák a múlt évben azért égtek reggelig, mivel a szerződés akkép volt, az idén pedig azért égnek csak éjfélig, mivel a szerződés azt tartalmazza. Az ár sem egészen az, mit ama cikk mond ! node az mellesleg dolog. Ami pedig a hiányos világítást illeti, iparkodni fogok, hogy a t. közönséget ép úgy mint a múlt évben, úgy a jelen évben is kielégítsem. Szíves­kedjenek ezt tudomásul venni, s az eddigi netalán általam föl nem fedezett mulasztásért a javítás ígéretében elnézd lenni. Gyöngyösön, 187­5. nov. 30. ..Tisztelettel l­irsehl Sándor. Viszhang a vidékről. C si n y 1870. november 29-én. (A. G.) Tisztelt Szerkesztő Ur! Midőn ígéretét be­váltotta, és a vérszopó uzsorások egyik példányát, Berger Lázár és fiait 40. számában bemutatta, az olvasó közönség elismerésével találkozott. Lapjában hasznosabbat alig ad­hatott volna , mint megóvni a könnyenh­ivőket a veszede­lemtől. Előttem is fekszik Bergernek egy kötelezvénye, mely szerint ő mint hitelező pár száz, frtot kölcsön adott száztoli 30 frt. kamatra. Azonban ő a kamatot oly sűrűn, és határtalan időre kezdte szedni, hogy nem csak a kötött, hanem a másik nem kötött kamat is kikerülhetett. Az adós nyugtát tőle kicsikarni nem bírt a tett fizetésekről, és így nem maradt egyéb hátra, mint vagy folytonosan fizetni, vagy perelni. Miután ezen utóbbi esetben az adós nem igazolhatta volna a tett fizetéseket, tanácsosabbnak tartotta nagyobb áldozattal is Bergertől menekülni. Van néhány mákvirág Gyöngyösön, alkalmilag szolgálhatok némely adatokkal, azonban jelenleg sajnálom időmet reájuk vesztegetni, azért áttérek, és ezen kis időmet arra fordítom, hogy pénzviszonyaink állására egy pillantást vessek. Jelen pénzviszonyaink eszméje terjed, hogy a pénz „áru és kereskedelmi cikk.“ Ennek van is értel­me azon államokban, melyeknek pénzviszonyaik rendezet­tek. A szabad kereskedés öröktörvénye sugalja, hogy „Add el ahogy eladhatod; vedd meg, ahogy m­egveheted“ Ha például András gazda gebe lovát két áron eladhatja, — ha a szabad kereskedés öröktörvényei és viszonyai közösek és jótékonyan hatnak, — és ha va­gyon a pénz, vagyon az ingó, vagyon az ingatlan jószág,, rendezett pénzviszonyok között miért nem lehetne pénz­zel kereskedni ? Hanem azt mondtam, hogy „rendezett pénzvi­szonyok között“ jöhet az állam oda, hogy a pénzva­­gyon károsan ne hasson amazokra, vagyis hogy az uzsora, határtalan mérvet ne öltsön, és áradjon a többi vagyonos­ osztály rontására, mint hazánkban ez eset van. Mi nem rendelkezünk kellő forgalmi pénzzel, mi függünk az osztrák nemzeti banktól. Különösen érezhető volt a múlt évben lefolyt bankszerződésnek, mely az osz­trák kormány és bank között kötve volt, reánk nézve a for­galmi pénz megszorítása miatt káros eredménye, mint ezen lap 19. száma alatt érintve volt. A magyar kormány küzdelmei a bankügyben végered­ményre eddig nem jutottak, e nélkül pedig a pénz mint „áru és kereskedelmi cikk“ nálunk megölője a többi vagyonos osztálynak, iparnak, kereskedésnek és földmivelésnek.

Next