Gyöngyös, 1876 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
hogy mennél jobban megtakaríthasson valamicskét, bizony többnyire úgy van az, hogy az inaska érdemes személyében öszpontosul az egész udvari személyzet: komornától kezdve a szárazdajkáig. Egész nap mással foglalkozik néha a tanutló, mint éjxai mesterségével s igy aztán a kitűzött idő ,el pállérek fölszabadú i s elindulna valamerre vándorolgatni, országot világot próbálni, lijah ! de belenőtt már a legényke a katonasorba s nagyobb része ártatlan csöndes mestersége helyett gyakorolja magát a levegővágásban meg a szaladásban..... az ellenség után tudnillik. Három évi fegyveres szolgálat épen elég arra, hogy mile elfeledje .azt a keveset, amit netalán kitanult mesterségében. Akkor hazajön, megszokta mesterségét nem gyakorolni, a tisztes tőkét tabui tuskónak találja, mert kn ,hoogy épen történetesen egész a „káplár úr“ságig fölötte; vagy «denique csak neki fanyarodik mégis a munkának; de hát Ítéljünk már most elfogulatlanul uraim, vájjon Jeszen-e oly képesség az ilyen, máskép legderekabb lijakban, hogy valamely nagyobb lendületet adjon azon iparnak, amelyet vezetni van hivatva , leszen-e versenyképes? mivel kezdi mesterségét ? hatvan percentes pénzzel ? s meddig képes kitartani ? pár évig talán uralkodik is, mig végre jön a kérlelhetetlen bukás, utána pedig a mesterséggel való teljes fölhagyás, nem maradván aztán hátra egyéb, mint a proletárság, vagy valami olyas mellékes alkalmaztatás, mely nem elég ugyan arra, hogy az ember tisztességesen megélhessen, de elég arra, hogy rá eg noha Eliasson. .. íme, ezen kimerithetlen bőségű anyagot igyekeztem e rövid sorok keretébe szorítani, s igen örülnék ,ha az, süint a jóakarat létrehozott, épen oly jóakarattal találkoznék. Akad talán az elmondott dolgok közt is oly pont, melyet figyelemre és megszívlelésre méltathatunk, sőt talán méltatni kötelességünk a közérdek s hazai iparunk emelése s terjesztése érdekében. Többen foglalkoznak man a városi ügyekkel, többen érdeklődnek helyzetünk javításával, mint azt hinnők. Bármerre forduljunk, bármily társaságban jelenjünk meg, alig van eset, hogy a társalgás terén a jelenlegi tarthatatlan helyzet föl ne merüljön. Az állam által mindinkább emelendő adóztatás magassága mellett, a városi adóztatás s a különböző címen szereplő fizetési kötelesség minden polgárra, legyen az vagyonos vagy szegény, önsúlyként nehezül s akármár elviselhetlenné válik. Eme nyomás súlya alatt kezd mindenki érdeklődeni s azon eszmével küzdeni: mikén lehetne a terheken könnyíteni? Az államháztartás minőségének megszabása az európai viszonyok mellett honatyáink teendőinek hatásköréhez tartozik, s elég fájdalom, hogy a legjobb akarat, a legtöbb esetben — mint a közelmúltban — azt eredményezi, hogy a kiadások fedezésére az állampolgároktól új áldozat kívántatik, mely adóemelésben nehezül úgyis elviselhetetlen helyzetünkre. Az állami terhek megszabása, az adott körülmények kérlelhetlen esélyei alatt állván, ahol csak annyi hozzászólásunk van, hogy választandó országos képviselőinknek tarthatatlan helyzetünket elpanaszoljuk, s később a kivetett terhekkel, ahogy lehet úgy küzdünk. Mivel jövedelmünk tisztes része állami adóba fizettetik, melyen segítenünk nem lehet; a megmaradt része nem hogy jobb lesz fiskális mint szabó mester apósának lenni; s ha a dolog jól sül ki: a névestélyeljegyzési estély is lehet. E terv tetszett Sándornak is, ki előre kijelenté, hogy valamelyik tekintélyes barátját felszólítja, miszerint ha az alkalom kedvező lesz, kérje meg ünnepélyesen a leány kezét. Mindhárman, de különösen Pannuska örült az édes mama jó ötletének, melyre Sándor helyén látta azon hízelgő megjegyzést kockáztatni: — Magunk közt legyen mondva, kedves jövendőbeli „édes anya!“ maga nem is egyszerű szabóimnak született; annyi lángésszel bir, mutatja a terve is. — Bizony kedves jövendőbeli rém uram, a magam idejében én sem voltam utolsó leány. Akár szakasztott másom, Panni leányom, folytatá a dicsérettől izgatott édesanya; de mi hagyjuk őket: hadd dicsérjék egymást, ne zavarjuk boldogságukat, s haladjunk tovább. Elég, hogy tervüket kileshettük. Erdely Ferenc nyugalmazott huszár kapitány, Ercesy Gábornak, Pannika atyjának édes testvére volt, ki X. városban, csendesen elvomílva éldegélt azon összegből, melyet nyugdíjként az államtól nyert. Ercesy Ferenc ezelőtt hat évvel egyik hamburgi bankháztól egy sorsjegyet vett s a szerencse. egy nagy összegű nyereménynyel örvendeztette meg. ■ ..: • ., A.véletlen szerencse, az öreg katonát legke Elmondom nézetemet, képes elbírni azon terheket, melyek más oldalról a városi közüiskültségnek fedezése alapján fölemésztetnek. Mig; az állami adó alászállitására vajmi csekély befolyást gyakorolhatunk, a városi terhek viselésének könnyítése tőlünk függ. A városi közterhek viselésének megkönnyítését még oly városban is, hol a kiadások semmi alapot nem relnek s így pótadóból fedezendő lehet a kiadások redukálását rendelni, annál inkább oly városban, melynek jövedelme évenként mintegy 55—05 ezer irtot mutat fel. Dacára, hogy városunk évi jövedelme ez évben is ■59732 írt 18 és fél kr. még is 28%-tóli pótadóval boldogitatunk. Emez óriási jövedelem és pótadó mellett még azonbal nemis állapotról panaszkodhatunk, hogy a városi pénztár legtöbbször üres; hivatalnokaink, tanítóink s szegődvényeseink fizetéseiket rendetlenül s igen sok utánjárás után kapják, sőt többször elzálogosítani kényszerülnek. E roppant jövedelem mellett az «ni leginkább jogosan bánthatja a polgárokat, hogy a legcsekélyebb szükséges intézkedés a polgárok tárcájára nehezül, mint az éj éli örök, katonatartás sal. Nem ellenzékeskedési viszketeg ez, egyik polgárnál sem, hanem méltó följajdulás azon terhek viselése ellen, melyet részben az állam, részben közügyeink nem helyes vezetése idéz elő. Mi sem írási viszketegből fogunk tollat ente ,kellemetlen ügy fölötti elmélkedésre, hanem kötelességünk parancsszavát követjük, mert jelszavunk: „a közjót, mindannyiunk javát munkálva, gyenge erőnkhöz képest városunk jólétének emelésére törekedni.“ Többször reámutattunk az egyes mulasztásokra, melyek haladásunk zsibbasztására érezhető befolyást gyakorolnak. Folytonos figyelemmel kísérve a városi ügyek vezetését, elégszer kikeltem különösen a pénztári helytelen kezelés s a jövedelmek rendetlen behajtása ellen. Apró részletek javításában hivém az egész testnek lassankénti javítását. Nem akartam az összes intézkedést rohammal gyökében kifordítni ; nem akartam a jelen rendszer teljes felforgatásával az összes hivatalos személyzetet megtámadni; azt hitém, hogyha a fattyú növések lemetszetnek, az ágak rendszeresen vezettetnek, a fa gyönyörűen fejlődik. — Azt hiszem, ha egyes mulasztás, figyelmeztetés folytánj.helyrehozatik s többé nem ismételtetik: eme lassú munka biztos úthoz s célhoz vezet. Tudtam és tudom jól, hogy a városi dolgok rendbehozása nem egy-két napot vesz igénybe, annak a legnagyobb jóakarat mellett is időre van szüksége. Tervemben csalódtam. Jóakaró, de sokszor elég éles, mindamellett kíméletes cikkeim nemcsak nem hozák meg a várt eredményt, sőt azt tapasztaltam, hogy az idő igen kis mértékben értékesíttetett a régi hibás és károsító dolgok elintézésére és kiirtására. Sőt azt veszem észre: a tespedés , kezd a közügyekben újból tanyát ütni, melynek kiirtására egy pár hírlapi cikkecske, vagy a képviseleti gyűlésben tartandó kíméletes interpelláló mit sem használ pláne azon hivatalos közegeknél, kiknél az ily dolgok falvakonyt borsóként hullnak le, s kiknél az „agyonhallgatás“ politikája akar lenni a győző. Aminő a betegség: oly gyógyszerrel orvoslandó. Ha eddig a rövid, kíméletesen figyelmeztető cikkek eredményt nem szültek, a fokozatosság veendő elé ; s ha az sem használ, jő az utolsó császárvágás : a népre appellálni, népgyűlést tartani! S végre ha ezzel sem éretnék el a cél, akkor sajnos ugyan kimondani, de elkerülhetetlen, hogy „eme nép nem érdemel jobb helyzetet“! Rég elhatározom, hogy szerzett csekély tapasztalataim alapján elmondom mindazt, mi által városunk közügyein javítni hiszek. Vártam reá időt, midőn a mag érett talajba esik, hogy megfogamzék. Mint soraim elején is mondom, azt tapasztaltam, hogy most, midőn az érzékeny teher a polgárok érdeklődését feléleszti, legalkalmasabb idő lesz a kérdés fölvetésére és megvitatására. Nem csalódtam. Alig volt idő, midőn a polgárság annyira érdeklődött. Egyik bizonyítéka a minden oldalról hallott kifejezésnek az is, mit Borhy Mihály úr többek nevében lapom 42. számában hozzám intézett. E cikk, mely vésbé sem zavarta meg. A nyereményért maga ment Hamburgba, a pénzt fölvette s azt hazafelé jövet, hogy senki róla tudomással ne bírjon, a fővárosban egyik pénzintézetben helyezte el. Testvérével Gáborral nem volt jó viszonyban. Egy családi dolog miatt összepereltek s igy mintegy 10 év óta, dacára, hogy egy városban laktak, nem szóltak egymáshoz. A harag Gábor családjára is kihatott, s igy sem a leány, sem az anya évek hosszú során át vele nem beszéltek s meg sem látogatták. Ercely Ferenc, dacára, hogy 30 ezer fri urává lett, életmódján mit sem változtatott. Az utóbbi időben annyira veszélyes beteg volt, hogy életéhez alig volt remény. Ekkor látva halála közeledtét, elhatározd, hogy végrendeletet tesz s vagyonának nagy részét testvére leányának hagyományozza. A végrendeletet akkép készité el, hogy a leány az ő halála után, mihelyt férjhez megy, vagy ha már férjnél lesz, 20 ezer frtot kapjon. A többit pedig jótékony célokra hagyta. Eme végrendelet készítője volt Kutasy Sándor fiatal ügyvéd. A nagybácsi a testamentum elkészítése után is betegebb volt s kevés remény volt életéhez. Azon időtől fogva azonban, midőn Pannuskának 20 ezer frtot hagyott, többet gondolt reá. Tudakozódott felőle s tudomására jött az is, hogy a leányt Kutasy Sándor ügyvéd szándékszik nőül venni. (Vége köv.) bármikép nyerte életét, bármilyen nézetek merülnek föl is ■ellene és mellette: nagy jelentőségű. E cikk határozottan kimondja, hogy „az évrőlévre emelkedő deficit, pót és különböző adóemeléssel háztartásunk tovább nem vihető“. Szomorú képben mutatja be, hogy „eme gazdálkodás eredménye Encsen és P.Benén levő birtokaink elvesztését vonja maga után.“ Nem tréfa, nem túlzás eme kitétel. Mert vagy csakugyan elveszítjük birtokainkat, vagy ha ezt megtartani akarjuk, megtehetjük , de akkor a pótadó fog elviselhetlen magasra emelkedni. E Cikkben némi csípősséggel jelentetik, hogy nem merek a bajra, a bokorra reá mutatni, hol a nyúl rejlik. De az is föltételeztetik, hogy a levegőben beszélve a varázsgyűrű megoldására képtelen vagyok. Az elsőre röviden csak azt jegyzem meg, hogy közügy javítása nem oly kis pontot képez, pláne ha alapjában megingatva van s minden részen hibás, hogy arra egyszerűen reámutatni lehessen. Hanem kimerítő értekezlet kell, melyben elmondandó a baj indíté oka és lefolyása; bemutatandó a jelen stádium s a személyzet eljárása, kik a közügyet hanyagságból, tévedésből vagy ha szándékkal károsítják ; feltüntetendő a szomorú eredmény, mely «ne rendszer és helytelen kezelés után okvetlenül bekövetkezik, s végre megmutatandó az út, melyen az javítandó. Emez utolsó legyen válasz a fölhívó cikkben tett föltevésre. S mivel az időt elérkezettnek, a talajt, alkalmasnak találom, szándékozom eddig szerzett tapasztalataimon föntebb jelzett nézeteimnek kifejezést adni, kijelentvén, hogy kifejezéseimben senkit nem akarok sérteni csak a közügyet emelni szándékozom; s ha egyesek eljárásait, mint hiányosakat tüntetem föl, akkor sem az illető sértését hanem az ügy javítását célozom. Cikkem kezdésénél örvendeztet az említett cikk azon kitétele „Szerkesztő úr előre! Én és a nagy közönség követni fogjuk.“ Hogy talán kissé hosszúra nyúló cikkemet érthetőbbé tegyem, jónak láton? azt részekre fölosztani és pedig : I.-szer. Mi különbség van a jelen és múlt között az eredményben ? lI-szor. Honnan vették eredetüket azon dolgok, melyek közügyeinkre kárositólag hatnak ? IH-szor. Kik által és mikép ápoltatott a káros eljárás ? IV. Mire vezet a jelenlegi állapot ? És végre az eddigi hibákon mikép lehet segíteni ? avagy V. mikép lehet azt elérni, hogy a város ügyei legrendesebben vezettessenek, a jövedelmek behajtassanak, kiadások redukáltassanak és a pótadó alá szállítva a polgárok terhein könnyítve legyen s a pénztár jelenlegi zavart állapotából kiszabadítassék. Az első kérdésre jövőben válaszolok. Csontor K. v. képviselő, Tok. Szerkesztő úr. Becses lapjaimk számának „Apróságok“ rovatában közlött sorokra szabad legyen a. n. érdemű közönségnek ama felvilágosításai szolgálni, hogy a lámpák a múlt évben azért égtek reggelig, mivel a szerződés akkép volt, az idén pedig azért égnek csak éjfélig, mivel a szerződés azt tartalmazza. Az ár sem egészen az, mit ama cikk mond ! node az mellesleg dolog. Ami pedig a hiányos világítást illeti, iparkodni fogok, hogy a t. közönséget ép úgy mint a múlt évben, úgy a jelen évben is kielégítsem. Szíveskedjenek ezt tudomásul venni, s az eddigi netalán általam föl nem fedezett mulasztásért a javítás ígéretében elnézd lenni. Gyöngyösön, 1875. nov. 30. ..Tisztelettel lirsehl Sándor. Viszhang a vidékről. C si n y 1870. november 29-én. (A. G.) Tisztelt Szerkesztő Ur! Midőn ígéretét beváltotta, és a vérszopó uzsorások egyik példányát, Berger Lázár és fiait 40. számában bemutatta, az olvasó közönség elismerésével találkozott. Lapjában hasznosabbat alig adhatott volna , mint megóvni a könnyenhivőket a veszedelemtől. Előttem is fekszik Bergernek egy kötelezvénye, mely szerint ő mint hitelező pár száz, frtot kölcsön adott száztoli 30 frt. kamatra. Azonban ő a kamatot oly sűrűn, és határtalan időre kezdte szedni, hogy nem csak a kötött, hanem a másik nem kötött kamat is kikerülhetett. Az adós nyugtát tőle kicsikarni nem bírt a tett fizetésekről, és így nem maradt egyéb hátra, mint vagy folytonosan fizetni, vagy perelni. Miután ezen utóbbi esetben az adós nem igazolhatta volna a tett fizetéseket, tanácsosabbnak tartotta nagyobb áldozattal is Bergertől menekülni. Van néhány mákvirág Gyöngyösön, alkalmilag szolgálhatok némely adatokkal, azonban jelenleg sajnálom időmet reájuk vesztegetni, azért áttérek, és ezen kis időmet arra fordítom, hogy pénzviszonyaink állására egy pillantást vessek. Jelen pénzviszonyaink eszméje terjed, hogy a pénz „áru és kereskedelmi cikk.“ Ennek van is értelme azon államokban, melyeknek pénzviszonyaik rendezettek. A szabad kereskedés öröktörvénye sugalja, hogy „Add el ahogy eladhatod; vedd meg, ahogy megveheted“ Ha például András gazda gebe lovát két áron eladhatja, — ha a szabad kereskedés öröktörvényei és viszonyai közösek és jótékonyan hatnak, — és ha vagyon a pénz, vagyon az ingó, vagyon az ingatlan jószág,, rendezett pénzviszonyok között miért nem lehetne pénzzel kereskedni ? Hanem azt mondtam, hogy „rendezett pénzviszonyok között“ jöhet az állam oda, hogy a pénzvagyon károsan ne hasson amazokra, vagyis hogy az uzsora, határtalan mérvet ne öltsön, és áradjon a többi vagyonos osztály rontására, mint hazánkban ez eset van. Mi nem rendelkezünk kellő forgalmi pénzzel, mi függünk az osztrák nemzeti banktól. Különösen érezhető volt a múlt évben lefolyt bankszerződésnek, mely az osztrák kormány és bank között kötve volt, reánk nézve a forgalmi pénz megszorítása miatt káros eredménye, mint ezen lap 19. száma alatt érintve volt. A magyar kormány küzdelmei a bankügyben végeredményre eddig nem jutottak, e nélkül pedig a pénz mint „áru és kereskedelmi cikk“ nálunk megölője a többi vagyonos osztálynak, iparnak, kereskedésnek és földmivelésnek.