Gyöngyös, 1876 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1876-05-28 / 22. szám
V. Évfolyam. 1876 »-------------------------------------------------« Előfizetési árak: Egész ,évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt 50 kr. Figyelt taxáin ára: 19 kr. Előfizetés levelezés és minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó, Hémnentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. ®--------------------------------------------« Hirdetési díjak: Minden halálozott petiisorhely után 6 kr. Xyillérben egy letitsorhely ára 90 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri hirdetésnél 1 frt. Kincstári illeték fejében 30 kr. előre fizetendő. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnig». 22-ik szám. Gyöngyös, május 28. J Hova jutunk!?... Az egymásután következett több évi rész termés, városunk és vidéke szőlészettel foglalkozó polgárainak nagy részét, előbb a pénzintézeteknél tette adósokká, később az uzsorások körmei közé juttatta. A pénzintézeteknél elkerülhetlen törlesztési összeget, mivel eladni való a megelőző években alig volt, egyedül az uzsorásoktól nyerhetvén a dolog oda érlelődött, hogy a múlt évi elég bő termést potom árért kellett — legtöbb esetben a hitelezőnek — elárusítani. Ki azonban nagy kamatos tartozását, a „nem ingyen sem pénzért” elárusított bor árából ki nem fizethető, annál az ingatlanra került a sor. A pénzhiány szülte vásárlási kedvtelenség és tartózkodás azt idézte elő, hogy a bekövetkezett árverezésnél, az előbb értékes, és a család egyedüli megélhetési alapját képező birtok árverezők hiányában, egy pár sápista szemtelen művelete mellett oly potom árért árvereztetek el, hogy többeket, — egy csekély tartozási összeg, mely óriási magas kamat és perköltség által magát szépen kinőtte — egész életén át fáradságos munkával szerzett vagyonától megfosztott,és családját véginségre koldusbotra juttatta. A nemesen érző kebel vérzett a fájdalomtól midőn látta, mint bújnak el— önhibáikon kívül — városunk polgárai. E fájdalommal egyidejűleg született az ellenszenv azon szívtelenek ellen, kik a mindenároni meggazdagodási vágyuknak ellent állni nem bírván, kérlelhetlenül folytatták bakó mesterségüket. A legjobb akarat sem volt képes ezen szívtelenül indított, kapzsiság által élesztett és lelketlenül folytatott felebaráti szeretetet nem ismerő harcnak útját állni, mert a pénz kevés kivétellel azok kezében volt, kik azzal gyalázatosan üzérkedni nem iszonyodtak. Megkezdődött azonban a harc társadalmi után a vérszopó nadályok kiirtására. A művelt osztályhoz tartozó, uzsorások körmeitől ment függetlenek inditák meg azzal, hogy őket megbélyegezni akarván, kerülték társaságukat, netalán előbbi összeköttetésüket velük megszakták , sokszor célzatosan de érezhetően, többször nyíltan férfiasan figyelmeztették mintegy hatni akarván s a hatás alatt, ha még volna egy szikra keblükben a felebaráti szeretetből, azt iparkodónak felgyújtani , sőt hasonszőrű társainak elrettentéséül, nyilvános társulatokból is kizárták... S mindez mit eredményezett?... Kezükben lévén nagy részben a pénz, előbb: füleltek; később: gúnyos válaszszal iparkodtak a nemes célzásokat kikerülni, s legtöbbször emberi méltóságuk hiányában meghunyászkodtak. Eredményezett azonban mégis valamit, s tudod-e mit édes olvasóm ?... azt, hogy többen, kik előbb az uzsora ellen hangosan kikeltek és síkra szálltak, midőn látták, hogy a megtámadottak pokoli mosollyal, meghunyászkodva vagyonukat észrevehető gyorsasággal sokszorozzák,... soraik közé álltak!... Igen, soraik közé!... De a biztos jövedelmet hozó, és gyorsan meggazdagító üzlethez nem lévén arcuk elég szokott szennyes, hogy a felebaráti szeretet büntető kikeléseitől mentek legyenek: elbújva, álnév alatt, később azonban megszokva neki bátorodva saját cégük alatt, furfangos váltó, vagy kötelezvény kiállítással űzték mesterségüket olyanok, kik a népszerűségtől nemcsak nem irtóztak, sőt ha nyilvánult, örömmel vették és több esetben vezetői szerepet is vindikáltak. Fájdalommal néztük e gyorsan fejlődő és rohamosan képződött nadállyá alakultak műveleteit. De mivel a törvény e 1l önök — lévén a szabad kamatláb megengedve, — büntetőleg nem lép föl; s mivel társadalmi uton, — miután többen az előkelők és népvezetők közül, kiknek válvetett segélyével lehetett volna az uzsoráskodást némileg ellensúlyozni, szintén, a minden tekintetben, úgy becsületileg is sikamlós mezőre engedék magukat tereltetni és ma már igen jól legelésznek— el nem érhető: két dolgot láttunk és vártunk, mely a munkás nép átalános vagyoni bukását valamennyire hátráltatni képes. Az első, a ministerium által munkálatba vett, és a törvényhozó-testület elé terjeszteni jelzett , a betáblázásoknál leendő kamatláb megszabásáról szóló törvényjavaslat. A második, a természet adománya: egy pár áldásos év bő termése. Az elsőt: mivel annak eldöntését a fővárosi Esdi örömet az égből a népnek, Melynek keblén hit s erények élnek. Új örömet zengjen fölként ajkad, Légy hírnöke boldogságnak, üdvnek! Minden zengés, melyet ajkad hallat Legyen visszhangja új örömöknek! Még a halál is, ha fölsirkebled, Nyugalomra távozóink mellett: Hajnalává legyen egy jobblétnek Mely véget vet bajnak, szenvedésnek! Szállj föl újra, régi jó barátunk! Legyen az ég bő áldása rajtad. Adja Isten, hogy sokáig halljuk örömet hirdetni érces ajkad! sajtó csak az idő kérdésétől teszi függővé , hisszük. A másodikat, az áldásos évet, a kitűnő jó tél és áldásos tavaszi időjárás után, bizton reméltük. Városunk és vidéke szőlőtermelő közönségének arcáról lehetett olvasni azon örömet, melyet a szőlők dús fakadása és fejlődése szép reményekre jogosítva idézett. Örömkönyekkel tekintenek a természet hatalmas urához, hálát rebegve a kedvező időjárásért; ugyanakkor elfojtott fájdalommal nyilvánítók : végre megmenekszünk az uzsora öldöklő és biztosan buktató kölcsönétől! Az örömet, a reményszülte elhatározott szánkót fényesen tüntette föl az, hogy a szőlősgazda legutolsó erőfeszítést téve, nemcsak nem sajnálta a tavaszi munkákért fizetett óriási magas napszámot, sőt hogy szőlőiket kidolgozhassák, igen sokan kölcsönhöz folyamodva, minden zálogba tehetőt elzálogosítottak. Oda minden remény!, mint midőn a felkorbácsolt tenger hullámai által hajtott, s a tátongószájú édesgyomrú szörnyek által kisért menekülő mentőcsolnakot, a hullámok sodortatása és a szörnyek halállal fenyegető akadályai ellen már-már a parthoz terelné, midőn leírhatóan örömmel látná kevesbűlni a tért és mindinkább közelebb látná a szabadulás partját... egy perc. . . s a hullára által felkorbácsolt tengerre, az ebes szörnyek közé vettetik. . . úgy semmisité meg a f. hó 19-és 20 án volt nagy városunk és vidéke bortermelő közönségének reményét, s úgy dobáa lelketlen szörnyek az uzsorások körme közé. Mintha az afrikai homoktenger Samum égető szele, mintha a tűzhányó hegy kifolyó lávája égette volna el, úgy lett semmivé az egész határ, alig 60## kivétellel. Borzasztó szerencsétlenség!.. A nép gyengédjeinek sírása szívrenditő. ..a kétségbeesett férj, az atya összekucsolt kezekkel közel az őrüléshez áll a tegnap még dús, ma már teljesen megsemmisített szőlőtőkék között. Nincs ház, hova a fájdalom kisebb nagyobb mértékben be ne fészkelte volna magát, sőt van sok, hol a kétségbeesés a legborzasztóbb dolgokat vihet véghez. Azt mondtuk előbb : nincs ház hová a fájdelé az, mely a négy nap múlva bekövetkező vasárnapra volt kitűzve. Egy gondolat villámlott áz agyamon ... Hosszasan beszédbe eredtem a léghajóssal, tanlmányozám művének minden legkisebb részletét és szerkezetét, úgy hogy késő éj volt, midőn a vonattal megérkezem Londonba, s egy cabba vetve magamat, lázas gondolatok s viharos érzelmek között jutottam el lakásomra. — Oh Isten! mikor jó már az élet vagy halál hírnöke hozzám, gondolom magamban, midőn zajosan föltártam szobám ajtaját. Asztalomon egy levél volt. Ah! ez Elma vonási, igen, igen! A levél így hangzott: „Kedves Richard! Atyám kérlelhettem Utolsó kísérletet ma délután tettem. Mind hasztalan! Térdelve erdő egyetlen gyermekét szívtelenül dobta el magától, ígéretem s önnek adott szavam szent. Én követni fogom önt bárhova. Hiszem, hogy rövid idő múlva visszatérhetünk, s atyám meg fog nyugodni azon, amin többé nem fog segédletet. Tudósítását elvárja Elma.“ Azéjt teljes nyugtalanságban tölteni. Egy pillanatig sem jött álom szemeimre. Minden terv kivihetlennek látszott előttem, hiszen mikép lehetne megszabadítani egy sas szemekkel őrzött nőt? magában sehol meg nem jelenik, az öreg pénzember bizonyára jobban őrködik fölötte mint valaha, s kivált Edgár, ez a borzasztó teremtmény, melynek csak neve is képes volt vihart kelteni keblemben. VISOA. Jó öreg harangunkhoz! Visszajöttél tehát közénk újra! Mint a főnix tűzben megifjúlva, Ragyogsz ismét mint Gyöngyösnek gyöngye, Mely kedves hazánk szivéből jött le. Ott az édes Magyarhon szivében Lángok között új életre leltél; Légy üdvözölt városod körében! Légy üdvözölt e kegyelő népnél! Pogány volt az egykor s fényes érced Pusztitá a hont s a magyar népet, S mint ágyúk, csak gyászt, halált dörögtek Szolgálván a hóditó töröknek; De fogságba ejtett a magyar had S szolgájává tett az ősi hitnek, A toronyból békét zengő ajkad . . . A magyar köny árja szentelé meg. Hűn szolgáltad majd két századon át Főtemplomunk magas büszke tornyát, Honra, városunkra s a vidékre Az egeknek bő áldását kérve; S megrepeszté bár az idő kebled: Újra ifjan visszajövél hozzánk, lm ifjúságodat visszanyerted . . . Adja Isten, hogy örömet hozz ránk! Szállj föl, szent érc!es helyedre újra, Kérj áldást e honra megifjúlva, Sebök László. Szerelem a léghajóban. (Folytatás:) A remény és kétségbeesés, a boldogság és fájdalom legerősebb küzdelme között hagyom Hurthon lakát... talán örökre! Foglalkozni többé nem valék képes komoly művekkel, s hogy némileg szórakoztassam háborgó kedélyemet, kirándulásokat tettem. September hó 30 ik volt, s kirándultam, hogy a feledhetlen emlékű kristálypalota élményeinek bajszába temessem fájdalmamat legalább néhány percre. Egyik szögleten óriási hirdetés vonta magára figyelmemet. Egy léggömb fölemelkedését hir