Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-07 / 1. szám

Hort 1877. január 5-én. Kis községünkben morajtitlan, lárm­a nélküli csendélet honol, az az honolna, ha az a kérlelhetlen adóexecutió oly erélyesen nem zaklatná üres pénztárainkat. Leszámítva ezt és a már-már megszokott , de még mindig kellemetlenségeket, csak megvolnánk valahogy, ha egy eddig ismeretlen dolog nem rettegtetné különösen a szegényebb népet. Községünk jó talaja mondják éspedig jogosan, mert itt minden termény és teremtmény ép úgy megterem, mint­­ Gyöngyösön és más vidéken. Sőt még az is terem, mit senki­­ nem vetett Csak nem akarja elhitetni velünk nemes Gyöngyös városa, h­ogy a szép számmal uralkodó, s közülök nehány legázva-magasra-érdemes uzsorásokat gonddal ültette s á­­polta! ? Csak nem akarja vitatni, hogy a védelem szárnyai alatt nőttek oly gyorsan s oly szaporán a tisztabuza között azok a kirivó és kigyomlálásra méltó mákvirágok ... az uzsorások! ? Megteremnek azok mindenhol, hol a rész időjárás miatt adósságba keveredett nép lakik, hogy a végcsapást megadják, s amit addig még megóvtak, a segítség címe alatt menten elrabolják.­­Külömböző neveik vannak, — mint szerkesztő úr is szokta őket címezni — ennek a csudabogaraknak. Né­melyek előtt: uzsorás, vérszopó nadály, mások előtt: foszto­gatók, rablók neve alatt ismeretesek. Egy tisztes körben az eddigi méltán kiérdemelt cí­mektől eltérőleg „vámpírok“-nak hallom címezni. Azon kérdésemre, mi az a „vámpír?“ a következő felvilágosítást és magyarázatot nyertem. A mythologiai hagyományokban egy denevér fajról tétetik említés a vámpír név alatt, mely az embert éjjel midőn aludt, meglepte, mellére szállt, két szárnyával legyez­­ve mély álomba szendeltte, s míg az aludt­ vérét teljesen kiszívta. E vámpírok leszármazása titokteljes, noha nyomásuk és vérszopásuk mindig érezhető volt a társadalmon. Úgy látszik, titkolva és titokba szaporodott s tartotta fen v­á­l­f­a­j­á­t. Eme vámpír faj, midőn az országgyűlés a szabad ka­matlábat törvén­nyé­ alkotta, mint az elsülyedett, elerkölcs­­telenedett, javíthatlan, bukott, erény telen ne léptek a nyilt­­térre, s használva az alkalmat: raboltak lelketlenül, szív­telenül, hasonlóan a vérengző vadállathoz. A vámpír sajátsága a simaság s többször az engedé­kenység, vagy ha sima pad­on járni szokott: az udvarias­ság is. Arcukon mosoly, szivükben roszasság. Tekintetük tévedező zavart, modoruk szolgáias. Eme faj mint fönnebb mondám ott is megterem hol nem vettetik, soraim első bekezdésének végén azt mondám, „csak megvolnánk valahogy, ha egy eddig ismeretlen dolog nem rettegtetne bennünket, különösen a szegényebb­­ sorsú polgártársakat." Eme „dolog“ nem más mint az, hogy itt is, élet­jel kezd adatni a vámpír tettéről és tartózkodásáról. S no­ha még életet nem oltott, de kezdi szárnyával leginkább a legszegényebb­­ osztályt legyezve altatni, mely ha elalszik, a műtét bizton fokozódik. Közszájon beszélik, hogy községünkben is van olyan egyén, ki magas uzsorás kamatra ad pénzt a szegény nép­nek, hogy később a néhány írtért vagyonától megfoszthassa. Névvel eddig nem szolgáltak, s igy én sem akarok szolgálni. Hátha eme sorok a kapzsi szemei elé kerülnek és látva magát kidicsőrtve, bekezdett szennyes útjáról letérend. D­e ha úgy tapasztalnám, hogy eme célzó sorok nem használ­nak , adatokat szerzek és bemutatom tisztes személyiségét. Kis községünk lakói most azon is gondolkoznak, mi­kép tegyenek eleget azon minis­zeri rendeletnek, mely a köz­ségeket kerületi orvosok felfogadására utasítja. Az én nézetem az, miután egy kerületi orvosnak évenként legkevesebb 300 frt fizetendő, fizessen többet a község 200 frttal és tartson egy rendes orvost. Nézetem védelmére elég legyen csak azon egyszerű dolog, hogy ha az orvos községünkben lakik, mindig, bár­mely eshető körülmények között kész a rögtöni segély, míg a másik esetben: ott vagyunk ahol voltunk , mert nem intéz­heti el az ember úgy a dolgot, hogy akkor legyen épen be­teg, midőn a kerületi orvos körútjában oda ér ? Inkább hozzunk némi áldozatot, de intézkedésünk cél­szerűségét ne tévesszük szem elől. Egy horti lakos. 1 G­y­öngy é­s 1877. január 5-én. Tisztelt Barátom ! Lapod múlt számában szives vol­tál ígérni, hogy közzéteendőd e számban: hol­ vettem új lakást, mert a Beus» -féle ház nyugoti része bedűléssel fenyeget s a rendőrség kiürítését rendelte el Köszönöm szívességed ; de biz én nem szándékozom télnek idején az utcára hurcolkodni. Ha a hatóság csak annyira tartotta veszélyesnek a la­kást, hogy N­o­v­e­m­b­er el­e­j­é­n tett följelentésem s az építészeti bizottság által rögtön eszközölt helyszíni szemle dacára, midőn is az épület e részébeni lakás veszé­lyesnek nyilváníttatott, a lakás azonnali kiüríté­sét csak D­e­c­e­m­b­e­r 29-én rendelte el, midőn a ve­szélyes boltív már kellőleg feltámasztva van, ne neheztel­jen meg ugyanaz a hatóság, ha az „azonnali kiürítést“ én is csak hivatalos szóvirágnak tartom, s a „leszakadódnak nyil­vánított hálószobámban nyugodtan hajtom álomra fejemet. Tisztelettel üdvözöllek Annák Kolos köz- és váltóügyvéd. Tek. Szerkesztő Úr! Becses lapja múlt évi utolsó vagy­is 53-ik számában a „Vegyesek rovatában“ egy helybeli szőlőműves panasza folytán az iránt volt szives engemet nyilatkozat­­adásra felhívni, hogy magyaráznám meg : miként történhe­tett azon tévedés, miszerint a panaszolkodó szőlőműves hordója, mely 1872-ik évben 4 akóra hitelesíttetett, 1876-ik évben újból megméretvén, négy és fél akó tartalmúnak ta­láltatott ? Ha a hordónak burgonya természete volna, azt hin­nénk, hogy 1872-ik évtől 1876-ik év végéig fél akót nőt, — de miután az ellenkezőjét tudják annak, azt t. i. hogy a hordó, ha kiválóképen üresen gyakrabban áll, — minden új kifoltózásnál, illetőleg abroncs megszorításnál összébb és összébb megy, következve űrtartalma vészít, — valóban gondolkozásra hívja fel a körülményeket nem ismerő nagy­­közönséget e jelen eset. De hogy mind a panaszkodó polgártársunkat, mind T. Szerkesztő Évát, mind pedig a nagy közönséget a gon­dolkozástól felmentsem, e tárgy körüli tapasztalataimat a fenforgó kérdés megoldása tekintetéből következőkben adom elő: Midőn az 1850-es években az absolut kormány ide­jében a mértékek s igy a hordók hitelesítését is behozták, tartozott minden város, mely mértékhitelesitő-hivatalt állí­tott fel, egy hitelesítő-biztost felfogadni. A városok által felfogadott mérték­­­hitelesítő - biztosok oktatás végett fel­rendeltettek a központi hitelesítő hivatalhoz. Ott jól-ro­­szúl már t. i. akkor, amint az a valaki előtte (valószínűleg az akkori hivatalos nyelven németül) elmondotta, s igy az el­mondottakat megtanulván , lovaggá felüttetett, az az vizs­­gázott-hitelesitő-biztosnak kikiáltatott. Gyöngyös városa e szakmában bölcseséget nyerendő, néhai Pászthy Mihályt küldötte fel. — Ő lett tehát a mér­­tékhitelesítő-biztos, és azt hiszem, hogy fönt megnevezett úr idejéből nem származik a panasz. Midőn már a mérték­­­hitelesítő-hivatal fejős­tehén megszűnt lenni, az az : mit sem jövedelmezett; fogott a vá­ros egy embert, ki külömben is tétlenül élt az időben s anélkül, hogy a hitelesítés körüli teendőkbe bevezettetett volna, megtette fele keresetre hitelesítő­ biztosnak. Miu­tán ezen hivatal a városnak éven által annyit sem jövedel­mezett, hogy a hitelesítő hivatal bemelegítésére szükséges fa árát sem hozta meg, — arra a bölcs gondolatra jutottak a város urai, (értsd okosai és bölcsei) hogy legcélszerűbb lesz ha azt a hivatalt árendába adják. Ez eszme tetté is vált; akadt ember, a ki ezen hivatal­ért évenkint 40 irtot ígért, (mondom: csak Ígért; mert nem fizette be*) szabad volt a kereset, nem is gyakoroltatott felette legkisebb felügyelet sem, hanem hitelesített az á­­rendás úgy, ahogy neki tetszett. Most azonban a dolog egész máskép áll. Mérték­hitelesítő csak az lehet, ki a budapesti országos központi mértékhitelesítő hivatal előtt tesz vizsgát, ezt pedig nem épen oly könnyen nyeri meg. ( A jelenlegi hitelesítőnk *) Az akkori bérlő, ma a városnál városgazdai minőség­ben él és húz fizetést; az a kérdés tehát: lefogy-e már a vá­ros az árendából fölmaradt részt,? Ha nem, akkor le kell most fogni. Szert. C hétig volt fent Budapesten, addig folytonosan naponta tanult s csak azután nyert oklevelet Az a meggyőződésem, hogy most már nem lesz alka­lom és ok többé ily panaszra, de ha mégis lenne — mit nem hiszek, — felhívom az illetőket, hogy e tekintetben emelhető alapos panaszaikat előttem tegyék le, a ki min­den esetre fogok tudni az alapos panasznak elégtételt is szolgáltatni­. Tisztelettel maradván Gyöngyös 1877 január 3-án. Tekintetes Szerkesztő úrnak tisztelő barátja Horner Gusztáv polgármester. Isten minden jókval állya meg az helységek tú­ráit.*) a tizenhetedik század második felében (1650—80- ig) oly nagy mérvet öltöttek, hogy az egri és hatvani basák ez időszakról kelt okmányainak záradéka mind azon figyelmeztetésből áll, hogy „az elkeseredett szegény népet fej­vesztés terhe alatt zaklatni ne merészeljék.“ A kimerült s kétségbeesett magyar nép, engedve a külhoni izgatásoknak és biztatások­nak is, kivált meg bátorítva a saját érdekeit el­ső helyen fenyegetve látó osztrák, lengyel és egyéb nemzetiségi seregek előnyomulásának, egy végső, elszánt kísérletet tőn, melynek eredmé­nye jön magyar hazánknak fölszabadu­­l­á­s a török uralom alól. Heisler és Merz német vezérek Vác városa felől lassan közelgőnek a hatvani vár felé, hol a hős Kurt basa vitte a parancsnokságot, ki­nek öcscse, Ysej bég egyike volt az akkori török hadsereg legszebb, és legkedvesebb egyé­neinek, ki mohamedán tettére igen kedvesen lá­tott vendég volt a mátravidéki magyar főúri csa­ládoknál, s ha olykor Hatvanból el-elrándult egy kis barátságos társalgás kedvéért Gyöngyösre is , az öreg Kompolthy Pál épenúgy, mint a még öregebb S­a­l­g­ó Illés nagyon szívesen fogadta a derék ifjút, s szinte nem bánták ha évenként egyszer-kétszer a kedves bég hosszabb időre volt az ő ekkori kényszer lakhelyökre. Gyöngyösre parancsolva, hogy az adószedőket, a h­a­r­á­csok­a­t népével támogassa. Főszórakozás ez időben, a nőéi korszakból hagyományos ártatlan koccintáson s már a török uralom alatt nálunk is többnyire elkezdett do­hányzáson kivül a szobai tornászat volt, melynek küzdteréről némely ifjú oly kék foltokat vitt haza, hogy rőf számra lehetett volna elmér­ni, ha történetesen még nagyobb lett volna. Ysej bég minden téren első volt, s kissé ritka, de annál sötétebb színű bajsza és szakálla között pirosró duzzadt ajkát midőn a tornászok ellenében a küzdteremben összesz­ok­ta: ugyancsak tágult előle minden lábalni képes fiatalság. Az öreg K­o­m­p­o­lt­h­­y Pálnál buzgóbb, jám­borabb patriarchát a mesében sem találunk. A Báthory család által még 1400-ik év kö­rül épitett góth­iztosú s gyönyörű bordázatú egyházban, a barátok templomában, mely a hat­vani és az egri basák különös kedvezménye foly­tán ez időtájban ismét teljes fényben állott, min­den nap egész úri és igen gazdag családjával megjelent, s ha iíz szónoklat lett volna valamelyik ünnep vagy vasárnap alkalmából, az öreg Kom­polthy uram valamennyit oly érdemes kegyelet­tel hallgatta volna végig, mintha maga Herkó Páter beszélne. Pál uramnak azonban minden gazdaságánál és kincsénél drágább gyöngye volt egyetlen le­ánya Judit, aki teljességgel nem ütött tejvérű aty­jára sem az imában sem a higgadtságban, ha­nem aki egyszer látta gyönyörű alakját s in­kább férfias élénkségét, hajlandó volt hinni bizo­nyára, hogy egy csöppet sem lehetett külömb (Folyt. köv.) Mostan die 19-én fbr. 1774. Egerben tartatott Tet­tes N. Vmgye Gratis gyüléssének alkalmatosságával tehzet a Tettes N. N. Völgyének a húsnak Limitátióját is meg­tenni, úgymint Gyöngyösön és Egerben a Tehén húsnak fontja fog m­érettettni .... denar 6. Falu és más varasokon .... denar 5. Borjú húsnak fontja mindenüt. . denar 8. Sertés húsnak fontja......................denar 5. Bárány vagy juh húsnak fontja . denar 2. Az fagyunak fontja Gyöngyösön a denar 12. falu és más helyeken a denar 10. ehez tarttván magukat az mé­szárosok kötelessek lesznek jó húsval mind az uraságokat mind a szegénységet tartani. Emellett parancsoltatok ez is, hogy az kukorica Szá­rat senki kemény büntetés alatt az uczára ne horgya ; nem különben az dohányozás uczákon és minden veszedelmes helyeken keményen tiltatik. Ezel maradok Eger die 20. fbr. 1774. Jóakaró Or. Szolga­birá­hk. jók Gösztönyi Pál. H­a­t­v­a­n 1877. január 3-án. A hatvani „Önképző Kö­r“, múlt év december hó 31-én tartá első nagy és nyilvános ülését Juhász Antal úr elnöklete alatt. Elnök úr megnyitó beszédében élénken ecsetelé az Önképző­ Körnek a társadalmi életre kiható jótékony hatá­sát. Elég terjedelmes, de kedvessége és mély beható tárgya miatt nem hosszú beszédében a kérelem meleg hangján szó­lott a jelenvolt szép számú közönséghez, kérvén őket a kör iránti pártolásra s pártolók gyűjtésére. A múlt évben az ,,Ö­n­k­é­p­z­ő­­ K­ö­r“­tagjai egy mű­kedvelő egyesület életrehivásának eszméjét karolták föl, melyet mihamarább oly siker koronázott, hogy a műkedve­lői egyesület az Önképző Kör tagjainak legnagyobb részé­ből megalakult, mely működését mihamarább megkezdendi. (Bravó! Csak előre! Szerk.) Az „Önképző­ Kör“ javára több rendbeli adakozások is történtek, melyek közül ezúttal csak néhányat említek meg: Kolozsváry L. 5 frt. Juhász A. 5 frt. Schweitzer Ja­kab 24 db könyv s. a. t. Ebből látható, hogy kis városunk is megtéve az első lépéseket a haladásra, s hogy célunk felé kitartó vasakarat­tal haladandunk reméllem­ engedi: városunk közönségé­nek, az egyesület fönállása és fejlesztése iránt feltűnő lelkesedése. A szellemi művelődés nemcsak az egyes emberek jól fel­fogott érdekeinek kielégítésére elkerülhetlen, de a kor szel­leme is hangosan követeli, a szellemi képesség fejlesztését. Csak azon ember képes ügyeit rendesen kezelve anyagi jó­létét biztosítani, kinél a kézt az ész, az intézkedést, a ta­pintatos megfontolás karöltve kíséri. A világ­események fényesen igazolják a szellemi ké­pességnek az anyagi erő feletti hatalmát; az egyszerű kuny­hó lakójának jóléte, állásához mérten, szellemi képességét tünteti elő. A szellemi fejlődés lévén az egyéni jólét, a nemzetek nagy hatalmi állásának biztosítéka, minden honfinak úgy saját boldogsága megállapítására, mint honfiúi kötelessége a szellemi művelés előmozdítására törekedni. *) A napokban jutott kezeinkhez eme régi levél, mely elég régisége mellett azért is érdekes, hogy mily árban le­hetett akkor a szükségletet beszerezni. Szerkesztő: Bethaliai Judit, s hogy Holofernes uram emberé­re talált Volna Kompolthy Judit kisasszonynál is. Nagy, fekete szemeiből szenvedélyek sugarai törtek elő, s fölpittyesztett eperpiros ajkai egy kis könnyen-gondolkozásról is tanúskodtak. Szabályos arcvonásai s arcrészei egy plas­­tikus keleti arcot tüntetének föl, melyet festői szé­pen környezett a göndör, dús fürtökben hullámzó hajzat, könnyedén összetartatva egy gyöngyök­ből összerakott csokor rózsaszín szalagja által. Öltözete ... különféle és mindig gazdag volt; említeni sem kell talán, hogy egy oly finom ne­velésű úrhölgyecske nem épen a legroszabb íz­léssel bírt, annál is inkább, mert Bécsben is volt jó ideig s mindenütt figyelmet keltett. Előtte azonban nem igen fordult még oly ifjú meg, aki miatt eperajkait rendbe hozni ér­demesnek találta volna, m­ig végre a bosszú utolérte a büszke hölgyet s teljesült rajta is Ovid mondata: mennél később lángol föl szerelem a szívben , annál jobban éget! Ysej bég szívesen látott vendég volt az öreg Kompolthy házánál s férfias szépsége a szemeiben ragyogó keleti élénk tűzzel, finom mo­dora és lovagiassága annyira hatott Judit keblé­nek húrjaira, hogy midőn az öreg úr az ő jám­bor szemeit kezdé figyelmesebben emelgetni a fiatalokra, már akkor késő volt a figyelem mert lángolt a szerelem.

Next