Gyöngyös, 1879 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1879-02-23 / 8. szám
8-ik szám Gyöngyös, február 23. 9---------------------------------------------VIII. Évfolyam. 1879 Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt. 50 kr. Egyes számára: ‘12 kr. Előfizetés, levelezés, úgy minden, a lap szellemi részét illető küldemény kiadóhivatalunkba utasítandó. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. ---------------------------------------------------« VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDÁSZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Nyilttérben egy petitsorhely ára 20 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri közléséért 30 petitsorig 1 frt. 50 kr., ezen felül 2 frt. előre fizetendő. --------------------------------------------------B A nemzedék satnyúlása. (S. L.) Megdöbben a minden téren haladást, emelkedést, erősbülést óhajtó figyelmes szemlélő, ha csak futólagos áttekintés alá veszi is azon felötlő jelenségeket, melyek a fizikai, a természeti, testi satnyúlás terén mutatkoznak birodalmunk bármiféle nemzetiségű lakosságánál. A sorozóbizottságok állomáshelyei, többnyire a központot képviselő városok, meglepetéssel nézik az újoncok azon különböző csoportjait, melyek csak egyben látszanak hasonlítani egymáshoz : abban hogy csak szálanként vetődik elő közöttük egy pár egészséges, ártatlan, rózsás-arcú, jól megtermett szép-szál legény; mig ijjesztő nagy száma van a centiméter népségnek és élettelen lézengőknek. Ha szembe állítanák az alkalmasok seregét az alkalmatlanok táborával, akkor tűnnék ki egész borzasztóságában: mennyire satnyálnak a nemzedékek? mennyire hervad az ifjúság virága? mennyire vesz az erő ? pedig a közmondás szerint ahol az erő, ott a hatalom. Midőn épen a francia-porosz hadjárat végén, nyolc év előtt a franciákat saját hazájuk több vidékén láttam, vézna termetükkel, puhaságra következtetni engedő léhaságukkal, fénytelen szemeikkel , viszont, kivált az éjszaki német tartományokban tett utazás alatt, bámultam azt a gyönyörűen megtermett, piros, izmos, szép éjszaki német népet s midőn a két hadakozott fél között párhuzamot vontam, a még egy év előtt nem is sejtett kedvezőtlen eredmény teljesen megfejtve állott, sőt a mi vereségünk is. . . Nagyon súlyosan érezték ezen bajt a szegény franciák, kiken szomorúan teljesedett a közmondás : bízd el magad, fiam ! ha meg akarsz szégyenülni. Vitatták, kutatták a baj okát. Baudot eme szavaival vélték azt legalkalmasabban kifejezhetni, hogy a nemzedékek nagyobbak és erősebbek legyenek, tiszta erkölcsökre, elégséges és egészséges táplálékra és edző munkára van szükség.*) *) Pour que les races deviennent plus grandes et plus robustes, il faut des luoeurs pures, tine nourriture abondante et saiue, un travail, qui fortifie les hommes. It a u d o t M. Erreurs sociales. 28 pag. Ha ezen helyes elvet elfogadjuk kiindulási pont gyanánt, úgy semmi másra nincs szükség, mint rövid összehasonlítást tenni ezen elv és a valóság között, kérdezvén, vajjon hogy van ezen három sarkpont nálunk is, a mi magyar hazánkban általán elfogadva ? figyelemmel kisérve és keresztül vive? Oly módon-e? hogy az ifjúság tiszta erkölcseiről kellőleg gondoskodva vagyon a családban úgy, mint azon kívül ? Van-e fiatalságunknak épen a fejlődés legszükségesb korában elégséges és egészséges tápláléka ? s ha nincs mindenütt , ki, vagy mi annak oka? Van-e oly munkája, foglalkozása, mely a testet fejleszti, az izmokat edzi ? A tiszta erkölcsök mily állapotban vannak a családban is, de leginkább a családon kívül, erre felelhet minden ember önmagának. A falusi alsó néposztályt nem lehet vádolni azzal általában, hogy oly hibákban szenvedne a tiszta erkölcsöket illetőleg, melyek testi egészséget rongálnák, tönkre tennék , mert igaz, hogy az iszákosság egyik főbűn, de erről majd csak az elégséges és egészséges táplálkozásnál leszen szó. Annál inkább lehet vádolni a test épsége és ereje elleni vétkekről a magasabb társadalmi osztályok ifjúságát, mely a többnyire tévesen fölfogott s még tévesebben alkalmazott szabad nevelés korlátokat alig ismerő terén növekedvén, megdöbbentő s eltagadhatlan példáit és példányait mutatja föl a kicsapongó, érzéki élet következményeinek. A külföld korábban érzi a kultúrnak áldásait és átkait is. Csakhamar érzi átkait, az ifjúság nem kellően korlátozott, túl liberális elvekre helyezett nevelésénél, melynek elvei nem, erkölcsi elvei többnyire nem, hitelvei pedig teljességgel nem valának. A legjobban és legtöbb ellen által fenyegetett iparos ifjúság megmentésére a legényegyleteket, a magas vagy gazdag fiatal urak figyelmének elvonására az utaztatásokat gondolták ki. Végtelenül áldásos mindkettő. Sokat megmenthet , sokat megment, de azért tény, hogy magyar főúri osztályaink, hogy igazán kimondjuk, úgy szólván kihalófélben vannak; a közép osztályok pedig — kivált a jobbmódú családok Három hosszú század óta ostora . Herde szívhez, de igazán szól a dal: „Hogy azóta sírva vígad a magyar!“ No de semmi! Nem sokáig lesz ez így, Megragadjuk majd a remény üstökit Megérem még — érzem én — azt az időt, Hogy mi teszünk mostohánkra szemlédet! Azt az időt — hallod fiú — megérem, Hajnalcsillag fog kigyulni az égen, És mostohánk undok holtteste felett Térdre hullva zengünk hála éneket! Meddig tűrsz még? Mire vársz még nemzetem? Meddig ül még a gaz lidérc kehieden ? Hát a bitó, hát a börtön hol maradt ? Erről számot jó szomszédunk kinek ad ? Nem folytatom ... nem bírom már... nem lehet Elfojtani szememben a könyeket. Édes hazám! Édes, kedves, szép hazám Reményled-e tavasz jő a tél után ? — Lásd. barátom ! vigasztalni jöttem, és Alost is úgy bánt a sok átélt szenvedés ; Úgy szeretném átsirni az életem, Megsiratni porba tiport nemzetem ..! De ha mégis olykor reád gondolok Szegény szivem sebesebben földobog, És úgy érzem, hogy e megtépett kebel Újra éled s reményét nem veszti el .. . Aziért nem vagy, mért nem ülsz itt mellettem ? Enyhítenéd bám s osztanád örömem Amint ezelőtt... Hová lett e szép idő ? Kihajt-e még az elhervadt rózsatő ? Vagy a remény, mely szivünket ölni jár Tél idején érzett bádgyatt napsugár ! Alajd ha eljő a koszorús kikelet; S daloktól zeng hegy, völgy, erdő és liget: Ha a réten csörgő patakcsa fölött Ingó ágra a madár fészket kötött: S ha a most oly sötét borús égben sarjai — oly vékony lábon kezdenek állani, melyek csak ingadozva képesek őket elszállítani a katonamérték alá. Csodálkozhatunk - e aztán, ha „pusztulunk, veszünk ?” (Folyt. köv.) Sajtó-ügyi tárgyalás. Folyó hó 17-én tárgyalta az egri kir. törvényszék Földváry Kálmán és Endrey Gyula, mint a „Heves vármegye“ volt felelős-szerkesztői ellen indított sajtópert. A sajtóper tárgyát azon vád képezte, hogy a volt felelős-szerkesztő urak, dacára hogy a kauciót le nem tették , lapjukban többször politikai közleményeket hoztak. A tárgyalás igen érdekes volt. A védők talpraesett védelmeik után, mely a nagy számban egybegyült hallgatok által tetszéssel fogadtatott, az Ítélet délután 4 órakor hirdettetek ki. Dacára hogy a közvádló nem kevesebbet, mint Földváry K. ellen 6 hónapi fogságot s 600 frt pénzbírságot, Endrey Gyula ellen 2 havi fogságot s 300 frt pénzbírságot kért kimondatni, — a következő ítélet hozatott: „Földváry Kálmán 40 frt pénzbírságra, nem fizetés esetén 8 napi fogságra, Endrey Gyula 10 írtra, nem fizetés esetén 48 órai fogságra ítéltettek. A nagy közönség nagy érdeklődéssel kisérte ezen sajtóper lebonyolítását. De méltán is, mert alig van nehezebb kérdés, mint annak megbírálása: váljon a cikk politikai tartalmú-e, avagy nem? A társadalmi s a politikai cikkek demarkacionális vonala még eddig precíz meghatározva sehol, de sehol sincsen. A vádlónak tehát szabad tere nyílik üldözni, zaklatni a szerkesztőt, ha az neki úgy tetszik. De hogy elmarasztaltassék s büntettessék : az más kezekbe vagyon letéve.* S ha a vádló vérrel írott, vassal pontolt vádja s ezt követve a kiszabandó büntetés iránti kérelme mindig érvényre jutna , minél kevesebben kérnének a szerkesztői dicsőségből , s minél kevesebben lépnének azon térre , hol az örökös állandó munkásság mellett az elismerés babérja minél ritkábban és csekélyebben diszlik. De mi is lenne az irodalomból, mi lenne a szerkesztői állásból, s ki vállalkoznék a közügyek emelésére, ha a közvádló szeszélyeiből, helytelen felfogása avagy személyes boszújából eredő vádja mindannyiszor érvényre jutna ? . . Ily zulu - kafferi - muszka állapot hála az égnek még nincsen ; hogy nincsen, bizonyítja ezen ítélet is. Igaz, hogy kedvesebben vettük volna, ha volt kollegáink fölmentetnek ; de ha ez nem történt, örömünkre szolgál azon enyhe ítélet, mérsékelt büntetés, mely reájuk kiszabatott. A mosolyok közt tündér szivárvány pihen . Alajd elmegyek én megnézni tehozzád Alilyen itt lenne földön a menyország ? Hogy az a szív, mely oly sokat szenvedett Elfeledte-e már akit szeretett? Kihajtott-e az elgázolt rózsatő ? Vagy kebeled egy elhagyott temető, Melyen búsan vonul át az őszi szél Keblet keres a kitombolt szenvedély. Addig is hát Isten veled jó barát, S ha e pár sor vigaszt, megnyugvást nem ád, Gondold meg, hogy én is .. . én is szenvedek : S vérző szívvel vigasztalni nem lehet! TÁRCA. derengés. K. L. barátomhoz. Hogy vagy fiú, túl rónán és bérceken ? Talán most is fájdalmasan kónyerel ? Tedd félre már vérző szived bánatát, Hidd el nekem, enyhülést az sosem ád ! Te vagy az úr , parancsolj hát szivednek Riassz rá, hogy : „lassabban ! mert kivetlek !“ Egyszerre úgy elnémul a kis hamis Alig dobog ... tapasztaltam magam is ... Inkább mondd el, hogy nézhet ki most lakod ? Tele van-e még virággal ablakod ? S a ház előtt busán ingó lombokon A kis madár ugy-e most is ott dalol ? Emlékszel-e midőn kicsiny kertedben Fuvoláztunk a szép nyári éjeken ? Dalra dal kelt, az én szivem könnyebb lett, Alig szemedben két fájó köny remegett.. ! Mintha most is, mintha most is hallanám, Hogy sírt a dal, kesergett az éjszakán . A madár azt vélte: párja énekelt, Es fészkében álom között dalra kelt. . . Hogy elrepült! Hová lett e szép idő ? Kihajt-e még az elhervadt rézsatö ? Vagy a sírra, mely reményinkre borult Hervadt lombból tűzhetünk már koszorút ? Lásd barátom, vigasztalni akarlak, S a bánatba magam viszem magamat. Nehéz annak vigasztalni ugyebár? Aki után annyi remény sírva jár ? Nézd hazánkat, azért nincsen semmije, Mert csak remény volt szegénynek mindene ; És ha olykor esdve nyúlt ki két keze, Levágták, hogy ne tudjon még kérni se! Az a szomszéd ! Az az áldott mostoha Keleny Iván. Válasz w— h— Művészeti levelére. Gyöngyös 1879 febr 20-án. Uram !.. Ön el van keseredve. Imádott zenéjét — nem az ön gordonkáját értem — nem fogadják úgy amint ön óhajtaná s panaszával hozzám fordul, hogy fájdalmán vigaszom balzsamával enyhítsek... Ezt, jól tette ön — bennem panasza méltatóját megtalálta... De mig fájdalmára csalhatatlan elixiremet küldeném: olvassa rendelvényemet, melyet még annál is csalhatatlanabb hatásúnak ismerek.. . „Csak száz olyan szív volna mint az őré!“ — sóhajt ön hozzám irt levelében. — Száz ilyen szív ? ... Uram, ha ezután százunkat akar udvarlása bókjaival tömjénezni, úgy azt kell hinnem, hogy az ön szíve valamivel még nagyobb a gordonkájánál ! .. De ne tovább ... Ezzel csak azt