Gyöngyös, 1880 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1880-08-01 / 31. szám
31-ik szám. IX. Évfolyam. 1880. Előfizetési árak:“8 Egész évre 6 frt. Fél évre 3 frt. Évnegyedre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára: 12 kr. Előfizetés, levelezés, úgy mindet, a lap szellemi részét illető küldemény, kiadóhivatalunkba utasítandó. Nérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. ■ A Mí^jplpiiilí iiiiiidni vsisáni»!». fi1' Hirdetési díjak: Minden halálozott petitsorhely után 6 kr. Közönség köréből vagy Nyílttérkjén egy petitsorhely ára 20 kr. Kéziratok vissza nem küldetnek. Hivatalos hirdetések egyszeri közléséért 30 petit sorig 1 frt. 50 kr., ezen fölül 2 frt. előre fizetendő. VEGYES TARTALMÚ TÁRSADALMI, GAZDASZATI, SZÉPIRODALMI HETILAP. Gyöngyös, augusztus 1. Mea kulpa!... Ti urak ott a másik oldalon, kik oly fennen hirdetitek az eredményt, üssétek melleteket s mondjátok bűnbánólag : mea kulpa !. . Fennen hirdetitek, hogy a városi ügyek ziláltságát ti fedeztétek fel, az érdem titeket illet. Nem tgy uraim nem! Azok fedezték fel, kik 3-4 évvel ezelőtt a tarthatatlan helyzet megszüntetését zászlójukra tűzték, kik a két évvel ezelőtt megejtett városi tisztujitásnál fennen hangoztatták a városi ügyek ziláltságát. Ezek voltak a kezdeményezők, ezek akarták a rendellenes dolgokat megszüntetni.. .. míg ti uraim, kik most nagy garral hirdetitek a mentőjogot.. .a jelenlegi állpotot teremtettétek. Igen ti teremtétek meg a jelen helyzetet. Ha dicséretet érdemel, az titeket illet; ha bűn ha mulasztás van benne annak ti, egyedül ti vagytok okozói ott oda által! Azért tehát üssétek melleteket s mondjátok: mea kulpa!... Emlékezzetek vissza midőn 3 évvel ezelőtt a város lakossága körében a tarthatatlan helyzet miatt mozgalom indult meg, emlékezzetek vissza midőn a polgárság ezrével gyűlt egybe tanácskozni a helyzet javításán. A mozgalom erős hullámokat vetett s a nép kétségbeesésében nem irtózott még a legerősebb gyógymódtól sem, s a rendszerben egészen más változást óhajtott. Gyülésezett, tüntetett, ti a helyett hogy felvilágositólag köztük megjelentetek volna: értelmetlenek s tudatlanoknak neveztétek. Emlékezzetek vissza, midőn a városi képv. választás volt, mily roppant erővel lépett a lakosság az akcióba, mily bámulatos óriási többséggel választá meg városi képviselőit! Tudjátok jól mi volt a nép zászlójára írva: „a tarthatatlan helyzeten segíteni!”1 Később a választott városi képviselők sorakoztak, a jelszó volt: a város zilált ügyeit rendezni. Röpiratok hirdették a tiszti kar mulasztásait; a nép fennhangon követelte, hogy a hanyag tisztviselőktől a bizalom vonassák meg. A hallatlan városi állapot, a zavart pénzügyi helyzet, a tisztikar mulasztásai síkra szálliták a választottakat, ... s ti urak mit tettetek ? Homogén elemből alakult többséget hirdetve bedugtátok fületeket a jogos panaszok előtt, magatokat makacsul megvetve ; a volt tisztikar újbóli megválasztására vállalkoztatok. Szemet hunytatok a kimutatott roppant mulasztásokra; elpalástoltátok egyes tisztviselők bűneit ; meg nem történtté tettétek az illetéktelen pénzkezelést. Hiába volt minden lelkesült felszólalás, kérelem, ti mereven maradtatok s végeredményben : a bűnös helyzetet továbbra is fentartottátok; a bűnös, a hanyag tisztikart — tisztelet a kivételnek — újból megválasztottátok, s azzal a jelen helyzetet teremtettétek. Ha a jelen helyzet boldogságot áraszt: az érdem tietek, — ha bűn, mulasztás, hivatalos visszaélés van, a te tetteitek teremték azt. Azért tehát ne olyan garral, ne hirdessétek magatokat mentőknek, de verjétek melleteket és mondjátok .. sokáig mondjátok: mea kulpa!... mea kulpa!... mea maxima kulpa!... Társadalmi kötelmeink. A társadalom kifejlődhetésének létalapja: az eszmék születése és azoknak a társadalmi életbeni érvényesítése. Első szükségesség tehát, hogy tér és alkalom teremtessék az eszmék képződhetésére; második szükségesség pedig, hogy eszközök szereztessenek, melyekkel azok az életben megtestesithetők legyenek. Fájdalom azonban, épen a tér és alkalom az, melyek a képzeletben sokszor léteznek ugyan, de megtestesítésüknek akadályai épen azokban rejlenek, kiknek társadalmi kötelességük volna létesitésöknek vagy művében az építést vezetni, — ők az egyetemes visszavonulás éghajlata alatt az általános tespedésben sincenek. E szörnyű szerencsétlenségnek létokai: az ázsiai kényelem ; egy kissé a tudatlanság; majd a szenvelgő közöny: ez után a túlképzettség érzetéből származott önhittség s végül még maga a szerencsétlen állapot is. Az ázsiai kényelem ősiségét félti, tehát nem tesz semmit, nehogy kényelme megzavartassék. A tudatlanság már álszenvedélyből indul ki, azt hazudva önmagának, hogy ő úgy sem lévén képes egy árva eszmét sem teremteni, tehát szükségtelen közreműködése. A szenvelgő közöny pedig épen magasabb: koszmopolitikai alapon hiszi magát nyugodni. Modern elv a mai világban mindent fitymálni, — mire való tehát a tényleges működés?.... Az önhittség meg épen jogosult állásponttal bír. Ö sokkal tudósabb, mint a többiek: minek mennek tehát valahova, hogy tegyen valamit, mikor meg sem tudnák érteni, föl sem tudnák fogni ; — hogy pedig ő mások éretlenségeit hallgassa, az csak nem követelhető tőle?... Végül még a szerencsétlen anyagi állapotnak is megvan a maga mentsége. Az ő anyagi helyzete a viszonyosságot meg nem engedi ; a species társaságot tehát kerülnie kell, ha meg nem akarja magát ítéltetni. De kerülnie kell az átalános társaságokat is , mert ezekben meg ki van téve, hogy kopottabb kabátja miatt még mellőzik; szivarjának rosszabb illata miatt meg épen kikerülik. Általános visszavonulás tehát az egyetemes ok, melyek alatt a fönnebbiek meghúzódnak még ha tudják is, hogy az által a társadalom fejlődhetése nagy mérvben akadályoztatik. Fájdalom! a tagadás erős szelleme tehát még társadalmi életünkben is jogot követel, és még fájdalmasabb, hogy azt meg is szerzi. Ámde jogosak-e okaik a nagy moloch szörnyszülötteinek ? ... Ám nézzük az ázsiai kényelmet. Abidon ő az emberi társadalom polgári kötelékébe beleesett, nemcsak jogok élvezése, hanem kötelezettségek teljesítésére is kötelezte magát. — A midőn tehát valamely társadalmi eszme kivitelének művéhez tehetsége arányában nem járul, akkor elvállalt polgári kötelezettségét nem teljesiti; mi által többi polgártársai vállalta nagyobb teher nehezedvén, ezek ellen társadalmi bűnt követ el. Nem jogosult a tudatlanságnak védekezése sem; — mert ha igaz is, hogy eszmék teremtő képességével nem bir, az még ki nem zárja, hogy exekutiv erővel sem rendelkezik; már pedig a fejlődhetés két tényezőjének egyike: az eszméknek a társadalmi életbeni érvényesitése. — TÁRCA: „Hervadt virágok. I. Az én ifjúságom : Virágtalan tavasz, virágos sirhalom. Örömtelen bánat, bánatos fájdalom. A bú viharától zaklatott kis csolnak, S minden ékességgel cicomázott kinpad. Az én ifjúságom! az én hő szerelmem : Haldokló reménye a jövő világról. Börtönbeni álom, a szép szabadságról. Elit nélkül hit és reménytelen remény, Mondhatlan lemondás, fagylaló verőfény, Az én hő szerelmem! S az én költészetem , A megölt boldogság siró fuvolája. Összetépett szivem végső szent imája. Éli-halott lelkem felzokogó jajjá, S halottas sírboltok borzasztó sohajja, Az én költészetem ! II. Hideg vagyok mint egy szobor, Mint egy elátkozott szobor, A szivem se dobban, Mintha nem is lenne, Hej, pedig egy egész világ Fájdalma van benne! Kiket lángolón szerettem, Egytől-egyig elvesztettem, Szüleim a sírban, Kedvesem is ott van, Én istenem ilyen búra, Vigasztalás hol van ?! Hideg vagyok mint egy szobor, Mint egy elátkozott szobor, a szivem se dobban, Mintha nem is lenne. ■ Hej, pedig egy egész világ Fájdalma van benne ! III. A gólya, fecske, rég megérkezett, Ah, újból itt a díszes kikelet! Virág a fán, virág a fa között, Fű, fa, bokor virággal fürtözött. Ali élv, mi üdv, merengni csöndesen, Fényes tavasz, csodás szépségeden ! Mi élv, mi üdv, másnak, de nem nekem, Varázslatod már rég nem élvezem ! Engem csupán — egyért — ha érdekelsz, Hogy sirjokon virágokat nevelsz ; Apám s anyámnak, s ifjú kedvesemnek, Kik távol innen békén szenderegnek IV. Szerettelek .. . szerettelek ... Csillagomnak neveztelek ! S akaratlan, öntudatlan, íme igazságot mondtam : Csillag voltál leszállónál. Le a mélybe a sötétbe, A sirhalom éjjelébe, Minek hull hát könnyem árja? Élj a csillagok hazája ! Szerettelek ... szerettelek... Angyalomnak neveztelek! S akaratlan, öntudatlan, * íme igazságot mondtam : Angyal voltál, felszállottál, Fel a mennybe, menyországba, Az angyalok szép honába, Akinek hull hát könyem árja ? Menny az angyalok hazája! Jeney Szabó Árpád: Az özvegy fecske. (Folytatás.) Figyelmes lettem arra is, hogy a kis fecskék éjjel a szokottnál nagyobb nyugtalanságot követnek el. Ebből azt következtettem, hogy üres begyecskéjük készteti őket az éjjeli lármára, mert hát az anya maga nem képes annyi éhes s pelyhes purgyé részére élelmiszert gyűjteni. Csak nem történt valami házi kellemetlenség; csak nem tett talán a nő félreszállásokat s nem lett a férj hűtőjen övéihez hiszen úgy szerették egymást? S végre ha lettek volna is a férjnek holmi okadatolatlan kiszállásai, az apróság ápolásával elfoglalt nőfecske figyelmét csak tán nem költötték föl?... Napok múltak s a him nem érkezett meg. A nőfecske halálig fáradva teljesité anyai gondját, etető ápolá kisdedeit. De hát mit tudott mást tenni a párját vesztett s özvegygyé lett női fecske ?!... Sajnálattal vevék részt az árván maradt kicsinyek s özvegygyé lett fecském sorsán. Naponként el-elnézdeltem az anyai szeretet eme roppant hatalmát, bámultam a gyors munkálkodást, melyet a tápszer összegyűjtésében kifejtett. Alig igy sajnálkozom, egy vendéget láttam fecskéim fészke előtt elrepkedni. Repülése lassú, szintén bánatosnak látszott; kis szemei a szokott