Gyöngyszöv, 1974 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-15 / 1. szám

2 GYÖNGYSZÖV 1974. január 15. Hotel Gyöngyszöv- Az elmúlt év december 15. sokáig emlékezetes nap ma­rad szövetkezetünk életében. Ekkor helyeztük el ünnepé­lyes keretek között a Mátra első, felszabadulás után épült szállodájának alapkövét, egy­ben ez a szövetkezeti mozga­lom első nagyobb szállodájá­nak alapköve is hazánkban. A­z események a COOPTOU­RIST igazgatóságával megtar­tott együttes üléssel kezdőd­tek. Ennek színhelye az újjá­alakított Kékes étterem volt. Itt Lesták Pál, a COOPTOU­RIST vezérigazgatója köszön­tötte a megjelenteket, köztük Szurdi István belkereskedelmi minisztert, Gyöngyös ország­­gyűlési képviselőjét, dr. Mol­nár Frigyest, a SZÖ­VOSZ el­nökét, Fekete Győr Endrét, a megyei tanács elnökét, dr. Tallós Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyette­sét, Bartolák Mihályt, a SZÖ­­VOSZ elnökhelyettesét, Sivó Tibort, a Belkereskedelmi Mi­nisztérium főosztályvezetőjét, Vadász Józsefet, a városi párt­bizottság első titkárát, Seré­nyi Józsefet, a városi tanács elnökét, dr. Havellant Feren­cet, a MÉSZÖV elnökét. Az együttes ülés határozat­képességének után az elnöklő megállapítása Lesták Pál megadta a szót Csernyánszky Tam­ásnak, a szövetkezetünk igazgatósága elnökének, aki beszámolt a szálloda megépí­tését célzó előkészületekről, a szálloda létesítését indokló és sürgető körülményekről, szervezésben résztvevő orszá­­­gos, megyei és helyi szervek segítőkészségéről, tenniakará­­sáról. Közölte, hogy a szálloda megépíttetéséhez a Belkeres­kedelmi Minisztérium 52,6 millióval, a SZÖ­VOSZ tízmil­­millió, a megyei tanács 12 mil­lióval, a MÉSZÖV négymillió, míg a Gyöngyszöv hárommil­lió forinttal, járult hozzá. Ismertette a szálló működé­si feladatait, teljesítő képessé­gét, szolgáltatásait. A beszámoló után dr. Mol­nár Frigyes kért szót. Támo­gatta a szálloda megépítésé­nek programját, és ajánlotta az együttes ülésnek, hogy a terv megvalósítását határozat­ban is erősítse meg. Leszék Pál ismertette a ha­tározati javaslatot, amit az együttes ülés egyhangúlag el­fogadott. Ennek szövege a kö­vetkező: HATÁROZAT A GYÖNGYSZÖV Általá­nos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága, va­lamint a COOPTOURIST Ma­gyar Szövetkezetek Utazási Irodája Igazgató Tanácsa a Gyöngyösön, 1973. december 15-én megtartott együttes ülé­sén a következő határozatokat hozta: 1. Tudomásul veszi és elfo­gadja a Csernyánszky Tamás igazgatóság elnöke által a mátrafüredi szálloda „GYÖNGYSZÖV HOTEL” be­ruházási programjára, kiviteli tervére, a beruházás előkészí­tésére vonatkozó részletes tá­jékoztatót. 2. Hozzájárul az igazgatóság és igazgató tanács, hogy az emlék­okmány alapkőben el­helyezést nyerjen, erre tiszte­lettel felkéri Belkereskedelmi Szurdi Istvánt, Minisztert, Gyöngyös város országgyűlési képviselőjét. 3. Az igazgatóság és igazga­tó tanács felkéri a Heves me­gyei Tanácsi Építőipari Válla­latot, hogy 1973. december 15- vel a beruházás kivitelezését kezdje meg, és a munkálatok végzését oly mértékben és ütemben biztosítsa hogy az engedély okiratban is megje­lölt határidőig, 1975. III. ne­gyedévig befejezést nyerjen. 4. Az igazgatóság és igazga­tó tan­ács felkéri továbbá Szö­vetkezeti Tervező, Kivitelező és Üzemszervezési Vállalatot, hogy a kellő szintű és mérté­kű tervezői közreműködést, művezetést, valamint a haté­kony beruházási bonyolítást folyamatosan és magas szín­vonalon biztosítsa. Következett az emlék­ok­mány ünnepélyes keretek kö­zött történő aláírása. Az alapkőletétel Má­trafüre­­den trrtént meg. Itt Serényi József, a Gyöngyösi Városi Tanács elnöke méltatta az építkezés jelentőségét, emlé­keztetve arra a kormányhatá­rozatra, amely a Mátra és a Bükk rendezési tervét szabta meg. Adatokat sorolt fel, hogy érzékeltesse, mennyire idő­szerű egy modern szálloda megépítése Mátrafüreden. Míg 1960-ban a hazánkba látogatók száma alig haladta meg a negyed­milliót, tíz év­vel később már hárommillióra nőtt ez a szám. A személyko­csival érkezők száma ugyan­ezen időszak alatt a 23 ezer­ről a másfél millió fölé emel­kedett. Ezt az ugrásszerűen megnőtt turistaforgalmat csak­ megfelelő vendéglátó hálózat­tal tudjuk lebonyolítani zök­kenők nélkül. Ebben majd a Hotel Gyöngyszöv segít is az elkészülte után. Az eml­ékokmány szövegét Csernyánszky Tamás olvasta fel. EMLÉKOK­MÁNY Ez a ház, melynek építése 1973. esztendőiben, a béke és a szocializmus 29. évében kez­dődött, a „GYÖNGYSZÖV” Általános Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezet és a COOPTOURIST Szövetkezeti Vállalat tulajdona. A közös vállalkozás Gyön­gyös Város Pártbizottsága, Gyöngyös Város Tanácsa és a Gyöngyszöv Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet kezdeményezésére jött létre, mely a Magyar For­radalmi Munkás-Paraszt Kor­mány a Mátra és a Mátra kör­nyékének fejlesztésére hozott határozatával­­ teljes összhang­ban van. Célja: egy üdülő szálloda megépítésével a Mátra idegen­forgalmának fejlesztése. szálloda megépítését indokol­­­ta, hogy a Mátra növekvő ide­genforgalmának lebonyolítá­sához kellő szállodai férőhely és differenciált igényeket ki­elégítő vendéglátóiipari létesít­mények nem álltak rendelke­zésre. A megépítendő szálloda 7 szintes, hatezer-negyven négy­zetméter. Bekerülési értéke 81 millió 600 ezer forint. A társulásban résztvevők szándékát pénzügyi fedezettel támogatta a Belkereskedelmi Minisztérium, a Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Heves megyei Tanács, a Szövetkeze­tek Heves megyei Szövetsége és Gyöngyös Város Ingyenes Közművesített Tanácsa telek juttatásával. Az elhatározás támogatásra talált a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bi­zottsága, Gyöngyös Város Párt Végrehajtó Bizottsága, vala­mint a területileg illetékes tö­megszervezetek részéről. Az épület tervezője: Szövet­kezeti Tervező, Kivitelező és Üzemszervező Vállalat. Kivi­telező: Heves megye: Tanácsi Építőipari Vállalat. A beru­házás bonyolítója: Szövetkeze­ti Tervező, Kivitelező és Üzemszervező Vállalat gyön­gyösi irodája. Üzemelője: GYÖNGYSZÖV Általános Fo­gyasztás; és Értékesítő Szövet­kezet. Az emlékokmányt aláírták: Szurdi István Gyöngyös város országgyűlési képviselője, bel­kereskedelmi miniszter, dr. Molnár Frigyes, a Szövet­kezetek Országos Szövetsége elnöke, Fekete Győr Endre, a Heves megye Tanácsának el­nöke, Berényi József Gyöngyös Város Tanácsának elnöke, Csernyánszky Tamás, Gyöngy­szöv Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnöke, Lesták Pál, a COOPTOURIST Magyar Szövetkezetek Utazási Irodája vezérigazgatója. Az alapkövet elhelyezte: Szurdi István, Gyöngyös vá­ros országgyűlési képviselője, belkereskedelmi miniszter. Szurdi István helyezte el az emékokmányt a vörösréz hengerbe, mellé téve a Nép­­szabadság, a Népújság és a Gyöngyszöv üzemi lap aznap­ egy-egy példányát, illetve a forgalomban lévő pénz­érméket is. Majd a már előkészített, téglával bélelt üregbe tette a vörösréz hengert, aztán kezé­be vette a habarcsos kanalat, a zárókövet rögzítette a kis aknához. (Fotó: Dózsa Balázs) A COOPTOURIST igazgatósági tanácsa és a GYÖNGYSZÖV igazgatósága — együtt. Ez még csak az új szálloda makettje. Az ünnepély** együttes ülésen Csernyánszky Tamás előterjeszti tervezetét. a szálloda­építés * .. ■ a—■ [UNK] • ’ : .Ш * **">■ </■< *•>:: чу* •' ... <ч­> ■*сА­у. ’ U<? 'X-.v ' л -s’ V« ч '■{ . >\ V. • ■:>•• ••• : ::•••: • >•:'•. у. /. : .VttiVc Jmbr^Vtf.VV P-, *,<:<>< >>£&:>. НШ- * 5 > & и#-'-<■* ■> ■ ■ v.V»<V- у > у х:ГМ V.»: . *»*#*«». ^ :ХХ:ХХ . * ЩРШхЯЪ <Гч-г>\1;' • Шш; Ш‘,чЪ<<ж<ъ*уУ' $ -г. А >»:<>: X *.:>*<*>< ^ ■ ■■ • ?>✓.*** ■■■'■■ Л >/.•:>. у : •. •' шх Ш Ш Ш Хт* Ш v»> *%■?>: < r<- < Ш '<■■■ •' . <%> <*■'' -• • ' ТН&'М’ х- X уФХ'л ': '• v». '> ■ ■ 'Ах*:-- > • лХ-:> 'V»-« "s> : i >Лл АУ VAAbx ' ; »v • /ч ' АА: • >>‘Г:. т-И' W ■.-</'>' <&< • X-i> > <ч-.чч«" L X ж. ж~*W: v." :•••••:■<. .> ЪШ'УШ Ч> ХвХ&ЩхШЩ '■ AÍ Ът^Л: ? Г. ш? :. г, ^ t - ^ ^ V -* • . 4 - > ♦ IÜ и т % ш Az emlékokmány A városi tanács elnöke, Herényi József mond beszédet az alapkőletétel ünnepségén. Az emlékokmányt Szurdi Lstván, a város országgyűlési képviselője, belkereskedelmi miniszter helyezi a vörösréz tokba.

Next