Gyöngyszöv, 1983 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1983-01-15 / 1. szám

2 GYÖNGYSZÖV A nőbizottság munkájáról Nőbizottságunk 1982-ben az újjáválasztást követően igen nagy lelkesedéssel készítette el éves munkaprogramját. A munkaprogram során úgy ítélte meg a nőbizottság, hogy a szövetkezet nőtagságát és dolgozó nőtagjait akkor szolgálja híven, ha a helyi szervekkel együttműködve szervezi prog­ramját. Községről községre Az együttműködésben kü­lön kiemelkedik Gyöngyös­tarján, Gyöngyöshalász, At­­kár. Ugyanis itt több olyan közös rendezvényt szervez­tünk, ahol a dolgozókon kí­vül a szövetkezeti nőtagsá­got is sikerült bevonni a rendezvényekbe. Gyöngyöshalászon a nő­klub keretében 50—60 sze­mély részvételével Nőgyó­gyászati betegségek címmel szerveztünk előadást. Gyöngyösön közel 50 dol­gozó részvételével orvosi elő­adással segítettük a nyug­­díjba készülő dolgozókat Felkészülés a nyugdíjas évekre címmel. Nőbizottsá­gunk május 12-én tartott női aktíva értekezletet, ahol a SZÖVOSZ nőbizottságának elnöke adott tájékoztatót a SZÖVOSZ IX. kongresszusá­nak határozataiból. Az érte­kezletre meghívtuk a szövet­kezet választott testületeinek nőtagjait, valamint a közé­leti tevékenységet végző nő­­dolgozókat. Az érdeklődést mutatta a nagylétszámú, 70—80-as meg­jelenés is. Utaznak az érdeklődők Gondot fordít nőbizottsá­gunk a nődolgozók művelt­ségének fejlesztésére, mely­nek érdekében különböző színházi látogatást is szer­veztünk. Hasznosnak ítéljük meg a Gyöngyöstarján és At­­kár művelődési otthonokkal a kapcsolatot, így a helyileg szervezett műsoros estéikre a szövetkezet nőbizottsága be­lépőjegyeket vásárol és a nő­tagok, valamint a dolgozók­nak juttatjuk el. A nemzetközi gyermeknap alkalmából 138 gyermek a részvételével szerveztük meg szövetkezetpolitika és KISZ-bizottsággal közösen a budapesti Vidámpark és Ál­latkert megtekintését, mely maradandó élményt nyújtott a gyermekeknek. Ez évben a balassagyarma­ti nőbizottságot fogadtuk ta­pasztalatcserén, kik elisme­rően szóltak munkánkról. Személyes példák Nőbizottságunk a Pattinka üzem harmadik műszakjának indításához a munkaerőszer­vezésben adott segítséget. Ugyancsak kezdeti eredmé­nyeket értünk el a célrész­jegy jegyzése terén, melyet tovább kell javítani a nőbi­zottsági tagok személyes pél­damutatásával. Ez évben megszerveztük a gyes­en lé­vő kismamák találkozóját, melyet rögtönzött gyermek és felnőtt szabadidőruha be­mutató tett még színesebbé és az V-ös számú általános iskola úttörőinek ajándék­műsora. A szövetkezet gaz­dasági vezetése közel 40 ezer forint értékű vásárlási utal­ványt osztott ki a kisma­máknak, a gyermekek szá­mától függően, differenciál­tan. Nőbizottságunk szakmai nap keretében látogatott el az őszi BNV-re, a kiállítás megtekintése után a Dunán sétahajózáson vettünk részt. Fontos napirendek Nőbizottságunk az elmúlt év tapasztalata alapján ez év­ben is megszervezte a KISZ-bizottsággal közösen az alap­fokú német nyelvtanfolya­mot. Jelentős segítséget jelent a munkánk során az évenkén­ti küldöttgyűlés által jóvá­hagyott nőbizottsági alap, mellyel az erkölcsi és társa­dalmi munkát az anyagi hozzájárulással teszi színe­sebbé, mert így módunkban áll a közművelődés terén egy-egy önálló színházláto­gatás szervezése is. Nőbizottságunk üléseit munkaprogramoknak megfe­­­lelően tartotta, ahol olyan fontos napirendeket tárgyalt, mint az ABC áruház nődol­gozók élet- és munkakörül­ményei, a nőpolitikai hatá­rozat végrehajtásáról tájé­koztató a Gyöngyszöv áfész­­nél, az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztalatai szövetkezetünknél, különös tekintettel a nődolgozókat érintő gondokról. A tárgyalt napirendekkel kapcsolatosan általánosan megállapítható, hogy kedve­zően alakult a szövetkezeti nőtagság és dolgozók helyze­te. Iskolai és szakmai képzés következésképpen a jövő­ben is hasonlóan, de egyes esetekben következetesebben kell munkálkodnunk a kitű­zött célok érdekében. Továb­bi munkánk során fontos feladatunknak tartjuk a nő­dolgozók élet- és munkakö­rülményeinek alakulását fi­gyelemmel kísérni és felvi­lágosító munkával javítani a nők iskolai és szakmai képzésének helyzetét. Tovább javítjuk kapcsola­tainkat a helyi szervek szö­vetkezeti nőtagságával. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a szövetkezet választott testületeinek, párt- és gazdasági vezetés­é­nek a segítő támogatásukért, melyet a jövőben is várunk. Vadász Józsefné Búcsúzunk Bikádi Sándor, szállítási csoportunk dolgozója, 46 éves korában váratlanul elhunyt. Hat éve dolgozott a szövetke­zetünknél. Szerény, köteles­ségtudó, munkáját lelkiisme­retesen ellátó embert tisztel­tünk meg benne. Mindenkor azon fáradozott, hogy a kö­zösség, amelyben dolgozott, helytálljon a munkában. Tagja vot munkahelyén a többszörösen kitüntetett Bán­ki Donát szocialista brigád­nak. Munkatársai tisztelték, becsülték. A halál mindig fájdalmas csapás azoknak, akik hozzá­tartozóikat, barátjukat veszí­tik el, fájdalmas ez a búcsú­szövetkezetünk dolgozó kol­lektívájának is. Szövetkezetünk az elhuny­tat saját halottjának tekin­tette. Temetésén a sírnál a szövetkezet gazdasági veze­tése, társadalmi szervei, a tagság és a dolgozók nevében Szabó György, a szállítási csoport vezetője mondott bú­csúbeszédet. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. P. A. 1983. január 15. A beszámoló taggyűlésről A vezetőség beszámolóját Plósz János párttitkár ismetette. Az értékelést dr. Mocsári László közölte. (Fotó: Dózsa Balázs) Lakásügyi rendelet A közvélemény széleskörű bevonása alapján A városi tanács az új rendelkezések alapján, a helyi viszo­nyok figyelembe vételével módosította a rendelkezése alatt álló lakások elosztásáról és gazdálkodásáról alkotott korábbi rendeletét. A módosítást széles körű társadalmi vita előzte meg. A rendelettervezetet a társadalmi és tömegszervezetek, a lakóbizottságok is megismerték. Véleményüket, javaslatai­kat az anyagba beépítettük. A városi tanácsnál 1982. novemberében 1622 lakásigény volt nyilvántartásban. Az igénylők több mint kétharmada tanácsi bér, illetve tanácsi értékesítésű (szövetkezeti) lakásra vár. A VI. ötéves tervben a Pacsirta­ téren 94 tanácsi bérla­kás lesz, ez év elején valószínűen beköltözhető lesz a Vörös Hadsereg úton 121 tanácsi bérlakás. Tanácsi értékesítésű la­kásépítést 1985-ig nem tervezünk, ugyanakkor ez a lakástí­­pus a vonatkozó rendelkezések alapján 1986-tól meg is szű­nik. OTP és lakásépítő szövetkezeti formában a tervek sze­rint még 290 lakás épülne. A magánépítés támogatására a közelmúltban a város Kál­vária-parti részén 23 telket adtunk tartós használatba. Az északi városrészen 48 telekre 68 lakás építhető a kö­zeljövőben befejezendő telekkialakítások kapcsán. A tanácsrendelet szerint is a városban a tanácsi bérlaká­sok két fajtáját különböztetjük meg, egyrészt a szociális ala­pon juttatott bérlakást, melynek kiutalásánál figyelembe kell venni a jövedelmi és szociális viszonyokat, másrészt a nem szociális alapon juttatott bérlakást, melynek kiutalására ki­vételes esetekben — ötszörös lakáshasználatbavételi díj ki­fizetése mellett — kerülhet sor. Az OTP-beruházásban épülő lakások és a lakásépítő- és fenntartó szövetkezeti lakások is­mertek, bekerülési árakban, hitelfeltételekben lényeges kü­lönbség nincs, de míg általános gyakorlat szerint az OTP-s lakásokba a szerződés megkötését követően rövid időn be­lül be lehet költözni, addig a lakásépítő szövetkezet által épített lakásokba a beköltözés a szerződéskötést követően általában másfél év múlva következik. A tanácsrendelet nagy figyelmet fordít a fiatal házasok lakásproblémájának megoldására. Alapelvként meg kell fo­galmazni, hogy a lakáskiutalásoknál a lépcsőzetességre tö­rekszünk. Nevezetesen arra, hogy első lakásként általában egyszobás, alacsony komfort­fokozatú lakások kerüljenek kiutalásra. A tanácsrendelet szerint a megüresedő félkom­fortos vagy komfort nélküli lakások tizenöt százalékát kell „első lakás” címén biztosítani jövedelmi viszonyukra tekin­tet nélkül a fiatal házasok részére. A lakásjuttatási névjegy­zékre felveendő igényjogosultak kielégítésére szolgáló laká­soknak legalább 40 százalékát kell fiatal házasok részére fel­használni. Itt említjük a fiatal házasok részére épülő garzonlakásokat. A rendelet szerint ezek a lakások átmeneti elhelyezésre szol­gálnak, itt a fiatalok öt évig lakhatnak. Kötelesek vállalni havi 1500 forintot e­lőtakarékosság címén, míg a városi ta­nács és az OTP vállalja az OTP-s lakás biztosítását öt év múlva. A városban 40 egyszobás garzonlakás építését tervez­zük 1985-re a Dózsa György utcában. Nem változtatott a tanácsrendelet az igényjogosultság megállapításánál az egy személyre eső jövedelemhatárokat illetően. Ezek szerint tanácsi bérlakásra az az igénylő jogo­sult, akinél az egy személyre eső havi átlagjövedelem a 2000 forintot nem haladja meg. Ez az összeg tanácsi értékesítésű lakás esetében 3000 forint. Egyedül élő, vagy gyermekét egyedül ne­velő személy esetében ez az összeg 2700, illetve 3500 forintra módosul. Ahol ennél magasabb az egy személy­re eső jövedelem, csak OTP vagy lakásszövetkezeti lakásra adhatnak be igénylést. A tanácsrendelet felsorolja azokat a kizáró okokat is, ami­kor lakásigénylés nem fogadható el (saját tulajdonú szabad rendelkezésű lakóépület, öröklakás, társasház, beépíthető la­kótelek, stb.), de nem szerepel kizáró okként a személygép­kocsi. Nagyon fontos rendelkezés az, hogy az 1982. december 31-én fennálló igényléseket 1983. január 1. és június 30. kö­zötti időben és ezt követően ötévenként meg kell újítani. Valamennyi igényléssel rendelkezőt megkerestünk írásban ezzel kapcsolatban. Lényeges a határidő betartása, mert aki ezt elmulasztja, annak lakásigénylésénél az igénylés ideje az újbóli benyújtás időpontjától számítható, a korábbi évek elvesznek, ami a besorolásnál hátrányt jelent. Új rendelkezés a letéti díjak fizetési kötelezettsége a la­kásigényléssel egyidőben. Ennek összege az igénylésben meg­jelölt lakás típusától és szobaszámától függ. A tanácsi bér­lakásnál ennek összege az egyébkénti lakáshasználatba vé­teli díj tíz százalékánál, illetve 3000 forintnál kevesebb nem lehet (általában 3—7000 forint közötti összeg). A tanácsi értékesítésű lakásnál: A letéti díjat az OTP fiókjánál kell letétbe helyezni, amely összeg után az OTP kamatot térít. Amennyiben egy éven be­lül lakáskiutalásra vagy vevőkijelölésre nem kerül sor, úgy tartós betétté alakul a letéti díj az érvényes kamatlábak fel­számolása mellett. A végrehajtó bizottság felhatalmazást kapott arra, hogy a letéti díj megfizetése alól különös méltánylást érdemlő eset­ben felmentést adjon. Az igénylésekhez mellékelni kell a munkáltató által ki­állított kereseti igazolást, az esetleges vagyoni viszonyokat bizonyító adó- és értékbizonyítványt, esetleges orvosi bizo­nyítványt. A családi és kereseti viszonyokban beállott vál­tozást haladéktalanul közölni kell a lakásügyi hatósággal. A lakásigénylések elbírálása továbbra is a lakásügyi albi­zottság közreműködésével, a helyszíni vizsgálat útján nyert tapasztalatok alapján történik. A rendelet részletesen tartal­mazza a lakásigények kielégítésének sorrendjére vonatkozó elveket, köztük az öt évi folyamatos helybenlakást, a több gyermeket, a romos vagy életveszélyes lakást, a zsúfolt kö­rülményeket, stb. Kiemeli a társadalmi tevékenység fontos­ságát, az azonos munkahelyen eltöltött munaviszonyt, a mun­kahely véleményét, a különböző kitüntetéseket, elismerése­ket, mint soroló tényezőket. A lakásjuttatási névjegyzék tervezetét ezután is 30 napra közszemlére tesszük ki a városi tanács hirdetőtáblájára. Kér­jük, hogy az ezzel kapcsolatos esetleges észrevételeket idő­ben juttassák el az igazgatási osztályhoz. A lakáshasználatbavételi díj megállapításánál és fizetésénél egyéni elbírálás alapján méltányossági szempontok szerint a díj mérséklésére, részletekben történő fizetésére is sor ke­rülhet. Ennek elbírálása az igazgatási osztályt illeti meg. A tanácsi bérlakások — a városban 3800 bérlakás van — felmérése a lakbérmegállapítások szempontjából jelenleg is folyik. A felmérés adatainak feldolgozása után valamennyi bérlő megkapja azt az értesítést, amely 1983. július 1-től közli a fizetendő lakbér összegét, majd évenként, 1988-ig be­zárólag közli tételesen a lakbéremelések összegét is. A lak­bérösszegek ellen annak megállapításától számított tizenöt napon belül lehet kérelemmel élni, annak megváltoztatását kérni a városi tanács vb műszaki osztályánál. A műszaki osztály a kérelmeket az e célra létrehozott bizottságban bí­rálja felül és dönt a lakbérösszegekről. A lakásügyi tanácsrendelet a lakbéreket érintő övezeteket a városban nem alakított ki, így olyan terület, ahol a meg­állapított lakbér­összeg még tíz, huszonöt százalékkal emel­kedne az átlagostól eltérő ellátás, ellátottság, illetve a szol­gáltatások díja következtében, a városban nincs. A lakás­rendeletekben megfogalmazott csökkentő tényezőket a lak­bér megállapításoknál természetesen figyelembe veszik. A lakásügyi tanácsrendelet részleteiben is megismerhető a városi tanács vb ügyfélszolgálati irodájában és az igazga­tási osztályon. Bármilyen részletkérdésben, a rendelkezések értelmezésében készséggel adunk segítséget. Dr. Jakab István a városi tanács vb titkára 1 szobás igénylésnél: 10 000 forint, 2 szobás igénylésnél: 15 000 forint, 3 szobás igénylésnél: 20 000 forint. OTP és lakásszövetkezeti lakásigénylésnél: 1 szobás igénylésnél: 20 000 forint, 2 szobás igénylésnél: 25 000 forint, 3 szobás igénylésnél: 30 000 forint.

Next