Gyöngyszöv, 1988 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-15 / 1. szám

с GYÖNGYSZÖV A harmadik módosítás Határozott a testület (Folytatás az 1. oldalról) Az egységes akarat, az együttgondolkodás nemcsak megnyilvánult, de tovább erősödött szövetkezetünk magasabb szintű szakszer­vezeti fórumán. A továbbiakban az szük­séges, hogy a gazdasági helyzetünk, közérzetünk job­bításához a helyi feladatok jó szintű végzésével, a kor­rekt érdekvédelmi munka javításával, a demokrácia, az emberi humánum, a nyílt­­ság erősítésével valamennyi­en cselekvően járuljunk hozzá, így legyen. Futaki Antalné Г Új megyei tisztségviselők Küldött-közgyűlés Egerben A MESZÖV-höz tartozó szövetkezetek küldöttei 1987. november 19-én Egerben ülé­seztek. A küldöttgyűlésen — amelyet Zachar Gábor ME­SZÖV elnök nyitott meg — részt vett többek között dr. Szlamenizky István, MSZMP KB tagja, a SZÜVOSZ főtit­kára, Barta Alajos, a megyei pártbizottság első titkára, Bágyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, és Kovács Gyuláné, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára is. Elsőként az írásban is ki­küldött alapszabály-módosí­tást fogadta el a küldöttgyű­lés. Majd dr. Sumi András elnökhelyettes a szövetkeze­tek munkájáról adott tájékoz­tatást. Kitűnt, hogy a szövet­kezetek mindhárom ágazata eredményes munkát végzett a tagság és a lakosság ellátá­sára, ugyanakkor dőtt a szövetkezeti gyarapó­vagyon is. Az áfész-eknél az alap­ellátás biztosítása mellett eredményes a nagyker. tevé­kenység és kedvezően növek­szik az ipari termelés volu­mene is. A beszámolót élénk vita követte, amelynek lénye­ge az újat keresést tükröz­te. Felszólalt a vitában a SZÖ­VOSZ főtitkára, a me­gyei pártbizottság első titká­ra is. Mindketten méltatták a szövetkezetek eredménye­it, a lakosság ellátásában végzett kiemelkedő munkát. Mindketten szóltak a jövő elképzeléseiről, amelyet min­­den bizonnyal nehezebb kö­rülmények között kell majd megvalósítani. Hogy a nehéz­ségekkel széleskörű megbirkózhassunk, együttműködésre, a tagsággal való szorosabb kapcsolatra, kezdeményező­készségre, a tevékenységek ésszerű bővítésére és nagyfo­kú takarékosságra lesz szük­ség. A vita lezárása után, az új alapszabálynak megfelelő­en, a tisztségviselők megvá­lasztására került sor. Jövő­ben a MÉSZÖV elnöki tiszt­ségét társadalmi úton látják el. Erre a tisztségre, titkos szavazással, Harmati László, az egri áfész elnöke kapott bizalmat. A főállású, függet­lenített ügyvezető titkár dr. Sumi András, míg titkárhe­lyettes Ficzere Sándor lett. Az elnökség két új tagjaként Nagy Zoltán füzesabonyi áfész-elnököt és Bálint Bene­deket, a gyöngyösi lakásszö­vetkezet elnökét választották meg. Ugyanezen a küldöttgyűlé­sen búcsúztatták a nyugállo­mányba vonuló Zachar Gá­bor MESZÖV-elnököt. Dr. Szlamenizky István meleg szavakkal köszönte meg a sok évtizedes szövetkezeti munkát, és átadta részére — a megyében elsőként — a legutóbbi SZÖVOSZ kong­resszuson alapított legmaga­­sabb kitüntetést, a „SZÖ­VOSZ Díjat”. Medve János Ahány ember Mi is változunk? Ha még valaki nem tudná, vagy éppen nem hallotta vol­na, tudatom, hogy nehéz a gazdaság helyzete, sokkal többet és jobban kell dolgoz­ni azért, hogy ezen változ­tatni tudjunk. Ez természe­tesen vonatkozik az optimis­­táékra és a pesszimistáékra egyaránt. Optimistáék arra kív­­­­csiak, hogy milyen hatással lesz rájuk az új és eddig is­meretlen, míg pesszimistáék csak azt kérdezik : nem fog fájni? A két kérdés megfogalma­zásából is kiderül, milyen sok nézet alakulhat ki, társa­dalmi elhelyezkedés, felfo­gás, egyéni beállítottság, nyitottságtól függően. Hi­szen ahány ember, annyi féle és talán annyi egyéni­ség. Egy biztos, a cél közös, csak nem mindegy, hogy honnan indulunk. Nézzük talán az anyagia­kat, hiszen nem csak a nagy államkasszában fontos tárgy a forint. Optimistáéknál a forgalmi adó és a jövedelem­adó is­meretében még mindig az a vélemény, hogy majd csak lesz valahogy. Pesszimistáéknál, akár­hogy számolnak, sehogy sem jön ki. Hát igen, ezt még gyako­rolni kell. Ha már a pénznél tartunk, szóljunk talán a munkafe­gyelemről is, hiszen a jól végzett munka jutalma az elvégzett munkával egyene­sen arányos bér. Vagy talán ezen még egyenesíteni kell? Optimistáéknál hogyan va­lósul ez meg? — Még re­ménykedünk. Mi a helyzet pesszimistá­éknál? Ez van, ez volt. Nem sze­retjük a változást. Igen-igen, még nem teljes az egyetértés a két család között, de a közös nevezőt mindig keresni kell. Sokat halljuk, változik a gazdasá­gi helyzet. Változtatni kell ezen és ezen, de a változás csak úgy lehetséges, ha mi is változunk. Változunk, vál­tozni akarunk? Hogyan látják ezt optimis­táéknál? Mindig képesek voltunk megújulni. Most miért ne? Pesszimistáék úgy véleked­nek, hogy talán érdemes a változás, talán nem. És mi lesz, ha csak mi változunk, a gazdasági helyzet nem. Ugye vannak még örök ag­godalmaskodók? De lépjünk tovább. Mire gondolnak, ha ezt hallják, köztudat, közhangu­­lat? Optimistáék már halottak, és kezdik megismerni. Pesszimistáék már ismerik és úgy látják, volt már jobb is. Hát ennyire ellentmondá­sosak lennének? Biztosan nem, hiszen kell lenni vala­minek, amiben egyetértés van, ami mindenkinek kell, függetlenül attól, hogy pes­­­szimista vagy optimista. Azt hiszem, ilyen a hit, bé­ke, szeretet, bizalom, megbe­csülés. Azt hiszem, sokan gondol­kodnak így, mert akármilyen a változás, ezek a szavak ál­landóan, ismerősen köszön­nek vissza, mert szükségünk van mindegyikre. Legyen bármilyen a válto­zás, az ember mindig a fő­szereplője, ő az események irányítója. Kérem, döntse el minden­ki kedve szerint, melyik csa­lád a szimpatikusabb. Egy azonban biztos, a föld forog, az idő halad, örök optimis­ta és örök pesszimista csak a mesében van. Akkor mi az igazság? Min­denkinek a magáé. Tóth Lajosné A pénztárban odateszem a bevásárló kosarat a pénztárnak arra részére, amelyet azért talál­tak ki, hogy a vásárolt áru­féleségeket a pénztáros sor­ba vegye, kényelmesen, mert neki sem kell tartania a ko­sarat, de a vevőnek sem. Ismerős a jelenet. Amikor megállok a pénz­tárnál, ránézek a fiatal hölgyre és köszönök. — Csókolom. Figyelemre sem méltat. Megszokott mozdulatokkal végzi a teendőjét.­ A köze­lünkben senki. Nem kell si­etnie. Nem is siet. Megfon­toltan nyúl a kosárba az egyik kezével, a másikkal pedig beüti a számokat a billentyűzeten. A végén kimondja a fize­tendő összeget. Kiszámolom, leteszem abba a kis mélye­désbe, amit azért alakítot­tak ki, hogy a pénzt le ne gu­ruljon. Átszámolja a forin­tokat, majd visszaad. — Köszönöm! — mondom én. Az arcizma sem rezdül. Mintha ott sem lennék. Mintha tudomást sem venne rólam. Ahogy összeszedem a pénzt, és indulni készülök, azon morfondírozom, vajon köszönjek-e ennek az ifjú hölgynek. Hiszen eddig sem nézett embernek. Mintha csak egy elkerülhetetlen je­lenség lennék, aki neki bi­zonyos mértékű elfoglaltsá­got ad. Valami olyat, amit a kényszerből el kell végez­nie, de a legszívesebben fel­borítaná ezt az egész kóce­­rájt, ami ellopja az ő drága idejét. — Kezicsókolom! — mon­dom végül. Ö néma marad most is. Meg kellene kérdezni tőle, hogy vajon hall-e a fülére. Vagy azt: minek ment ke­reskedőnek? (mo) 1988. január 15. Fényképpel együtt Megakad az ember tekin­tete rajta. A folyosó falán egy fénykép. Fölötte az írás: A hónap dolgozója. Lám, így is lehet. Kie­melni valakit a többiek közül azért, hogy az áruhá­zi dolgozók csapata előtt ő legyen az, aki megérdemli a minősítést. Csak üdvözölni lehet ezt a gyakorlatot. Hiszen szár elmondtuk már, annyi­hogy az anyagiak nagyon fontosak az életünkben, de az úgyne­vezett erkölcsi elismerés is. Mégis, mintha időnként fu­karkodnának a dicsérő szó­val. Pedig azért igazán nem kellene a szomszédba men­ni. Még a pénzügyek fő inté­zője se szólhat érte. Bruttó­sítani sem kell a dicsérő sza­vakat, ahogy a személyi jö­vedelemadóba sem számít bele. Pedig érték. Különösen ha egy fény­kép is kíséri, és ezt a képet mindenki láthatja a mun­kahelyén. (g-né) Igazi varázslat A várakozástól sugárzó sze­mű, a meglepetéstől szavakat alig hallató, az izgalomtól pirosló arcú gyermekek sora gyülekezett december 5-én kora délután a Mátra Műve­lődési Központ folyosóin, hogy részesei legyenek szakszervezeti bizottság által a rendezett Télapó ünnepség­nek. Az első, nem mindennapi esemény már az előcsarnok­ban fogadta őket. Itt talál­kozhattak az „igazi” Tél­apóval, aki szorgalmasan osztogatta puttonyából a sza­loncukrot. Most tekintet nél­kül arra, hogy valaki egész évben jól viselkedett-e, vagy sok-sok csínytevés van a ro­vásán. A színházterem zsúfolásig megtelt részben a szülők, részben az idősebbkorú test­véreik által kísért aprósá­gokkal, majd kezdetét vette a „Télapó itt van” című gyermekműsor. A három szí­nész, Forgács Gábor, Pálos Zsuzsa és Straub Dezső játé­kával olyan hangulatot te­remtett, amely egyaránt ma­gával ragadott gyermeket és felnőttet. A színész és a kö­zönség kapcsolatát csak fo­kozták azzal, hogy a néző­téren ülő apróságokat is be­vonták játékukba, olyan­­­nyira, hogy egyre magabiz­tosabban érezték magukat a színpadon. Volt játék, ének, kacagás, önfeledt szórako­zás. A műsor után Télapó fel­lépése következett. Kedves szavak kíséretében két kézzel osztogatta a szaloncukrot, és a világot jelentő deszkák­hoz alig félórája hozzászo­kott gyermekhad egy szem­­villanás alatt a színpadra vonult. A helyzet ilyen ala­kulására Télapó sem számí­tott. Cukorkakészlete vésze­sen közeledett a kiapadás felé. Szerencsére hű segítői nem hagyták cserben. Észre­vétlenül tették Télapó keze­­ügyébe a vésztartalékot, így a feléje nyúló, kérő kis ke­zek továbbra sem maradtak üresen. A színpad lassan elsötétült, a nézőtéren kigyúltak a fé­nyek, jelezvén, hogy a va­rázslat véget ért. De az álom beteljesedése csak ezután következett. A színháztermet elhagyó gyer­­mekhadat az előtérben aján­dékcsomagok várták, kicsiny zsákokban megannyi édes­ség. Télapó ezekben a per­cekben sem tétlenkedett. To­vább osztogatta puttonyának tartalmát hívei között. Ezen a napon bizonyára minden kisgyermek azon töp­rengett lefekvés után: men­­nyit kell még aludni a kö­vetkező Télapó ünnepségig? Szalay Iván Itt járt Télapó A műsor előtt a Télapó várta a gyerekeket. A könyvek is nagy sikert arattak. (Fotó: Vibók Róbert) Anyakönyvi hírek Dr. Berzéteiné Tóth Már­ta, a nagyker raktár dolgo­zója 1987. december 11-én, második gyermekeként Áron nevű fiúgyermeknek, Liptai Anita, az Avar szálló dolgo­zója első gyermekeként 1987. november 28-án Gergő nevű fiúgyermeknek, Miklósiné Farkas Gabriella, a 94. szá­mú képcsarnok dolgozója második gyermekeként 1987. december 3-án Emese nevű leánygyermeknek, Révai Jó­­zsefné, született Hegedűs Er­zsébet, a 212. sz. ABC áru­ház dolgozója első gyerme­keként 1987. november 18-án Ákos nevű fiúgyermeknek adott életet. Új kismamáinknak szere­tettel gratulálunk és jó egész­séget kívánunk. Gál Magdolna

Next