Gyöngyszöv, 1992 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

1992. január Mi lesz velünk, emberek! Ki tudja megmondani hogy mi lesz velünk holnap vagy egy hét múlva? A távolabbi jövőről pedig aligha lehet fogal­ma még azoknak a vezető politikusoknak sem akik irigy­lésre méltó magabiztossággal jelentik ki hogy így lesz az év végére és emígy két év múlva. Persze, hozzáteszik, ha rájuk figyelünk, ha mindenben úgy cselekszünk, ahogyan ők azt az orrunkra kötik. Ilyenkor eszembe jut, hogy ezt a fajta megoldást már volt alkalmam és szerencsém a régebbi időkben is elég sokszor hallani. Akkortájt is arra figyelmeztettek bennünket, mezei hadakat, hogy mi alapvetően tehetetlenek vagyunk, nem értünk semmihez, és az csupán a szerencsénk, hogy vannak kiválóan képzett politikusaink, akik tudják, hogy mi a teendő, sőt, mindent tudnak, sőt, mindent jobban tudnak. Nekünk pedig itt, a végeken, más dolgunk sincs, mint hogy megkíméljük magunkat a gondolkodás nehéz és fárasztó tevékenységétől. Hiszen úgy sem értünk a „magas politi­kához”. Már akkoriban sem hittem ebben. Manapság pedig végképp nem hiszek semmiféle emberi „mindentudásban”. De abban sem, hogy a sorsunk csupán néhány vezető politikusunktól függ. Jól tudom, hogy nagyon sok múlik azokon, akik ott állnak a kormányrúdnál. Ők sok mindent megtehetnek, meg is tesznek. És ha a „sok min­den” közül egy és más balul üt ki, azt nem nagyon szeretik hangos szóval közreadni. Lenyűgöző az a magabiztosság, ahogy kormányfőnk nyilatkozik intézkedéseinek tökéletes­­ségéről, politiká­jának százszázalékos biztonságáról. Közben senki sem törődik azzal, hogyan vélekednek erről a politikáról az emberek milliói. A nagy hallgatást szívesen veszik beleegyezésnek. Mármint a hivatalos politika minden intézkedésével való egyetértésnek. Pedig ... ! Tény az, hogy sok minden megváltozott a legutóbbi válasz­tások óta. Ahogy sok minden roszabbra is fordult. Megismer­kedhettünk a munkanélküliséggel például. Igaz, tudtuk, hogy ez el fog jönni, de arra senki sem gondolt, hogy milliók kerül­nek majd a nyomor lélekemésztő állapotába. Miért örüljenek ők a változásnak? Miért lelkesedjenek azért a politikáért, aminek köszönhetik tönkremenetelüket? Ráadásul mindezt önhibájukon kívül. Az a bizonyos szociális háló, ami a fejlett világokban védi a tisztességes ember méltóságát, az nálunk nagyon lyukas. És nincs, aki megfoltozza. Lehet, hogy mi még „nem panaszkodhatunk , ha a keleti szomszédainkra nézünk, mert ami ott van... ! Jó, jó, én ezt nem vitatom. De miért vigasztalna engem az, hogy sok­ tíz­­millióan nálamnál sokkal rosszabb helyzetben tengetik életüket, ha egyáltalán életnek lehet nevezni azt az állapotot, amiben ők nyúzzák le magukat és kínlódják át napjaikat valamiféle csodára várva? Az én állapotomon ez nem segít. De miért nem mondják azt soha, hogy nézzem csak, a tőlünk nyugatra lévő országok milliói milyen nagyszerű körülmények között élnek? Mert ott mások a kereseti viszonyok. Ilyenkor bölcs politikusaink azonnal megjegyzik, ott sokkal magasabb a termelési színvonal is. Bizony­ ám! Én ilyenkor hangosan felnevetek. Mintha rajtunk, kiszolgálta­tott milliókon múlna, hogy milyen termelékenységgel dolgo­zunk. Nevetséges! Olyannal, amit lehetővé tesz a nálunk honos technika és szervezés. Ne tessék már ezeket az ó­világi állapotokat is az én nyakamba varrni. Én döntöm el, hogy a gyárért felelős személy és személyek milyen gépeket vásá­rolnak meg, és milyen gépekkel dolgoztatják a munkásaikat? Persze ennek is vannak buktatói. Gondoljunk csak a saját szövetkezetünkre. Hányszor fulladt bele a tehetetlenségbe a mi törekvésünk. Szerettünk volna sikeres vállalkozásokba kezdeni a külföldi tőke segítségével és hol az egyik, hol a másik rendelkezés miatt esett kútba az ilyesfajta törekvésünk. Ki a felelős ezért? A mi vezetőségünk? Szó sincs róla. Mosta­nában is megtörtént még, hogy sok százmillió dolláros üzlet bukott meg egy rossz, bürokratikus huza­vona miatt máshol. Ilyenkor az ember tágra nyílt szemmel bámul bele a vak­világba és nem érti, hogyan lehetnek ilyenek azok, akiknek az íróasztal-fiókjukban ott a pecsét. Hja, sok mindent meg tud érteni az ember és sok mindent nem. Olyan jó volna, ha mielőbb elérhetnénk oda, hogy az ember sorsa csak attól függne, hogyan végzi a munkáját, mennyi szaktudás és szorgalom szorult belé. Mikor jön el már ez az idő? G. Molnár Ferenc Kötelesség is van a világon Talán kevesen tudják, hogy szövetkezeti boltjainknak egy része veszteséggel működik. Emiatt a legegyszerűbb az volna, ha ezeket a boltokat becsuknánk. Ezt nem tesszük, mondta az elnökünk, mert kötelességünk a tagjaink el­látásáról gondoskodnun­k. Egészen addig maradnak nyitva ezek a boltok, amíg ellensúlyozni tudjuk a vesz­teségeiket. A GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ LAPJA Mondjon véleményt a tagság Megkezdjük a vezetőség­választó küldöttgyűlés elő­készítését. Már a közeli jö­vőben összeül szövetkezetünk igazgatósága hogy döntsön az egyes tennivalókról azok idejéről és tartalmáról. Elegendő idő jut majd arra, hogy a községekben a szövet­kezetünk tagjai végiggondol­ják az elmúlt évek esemé­nyeit, felmérjék a tervek megvalósítását, és ugyanak­kor észrevételeiket is meg­fogalmazhassák. Az újravá­lasztott küldöttek pedig majd döntenek arról, hogy kik kapjanak ismét bizalmat a Gyöngyszöv Áfészben arra, hogy a tagság érdekeit képvi­seljék a különböző vezető testületekben. Az elgondolások szerint ezek a gyűlések várha­tóan májusban fejeződnek be a vezetőség megválasztá­sával. Reméljük, a tagságnak az állásfoglalása megalapoz­za szövetkezetünk további jövőjét. t Ára: 5,50 Ft XIX. évfolyam 1. szám Ó­ év búcsúztató az Avar Hotelben 2. oldal Csak egy időszak az életükből? 2. oldal Mit vár az új esztendőtől? 3. oldal Néhány szó a számviteli törvényről 3. oldal A Gyöngyszöv-Zsákai Kft. egy éve 4. oldal Búcsú Benei Tibortól 4. oldal Gyöngyöshalászi helyzetkép Bő egy hét van még a ka­rácsonyi ünnepekig, mikor a címben szereplő községbe érkezem. Szövetkezetünk 171-es ABC áruházában 3 vevő óhaját éppen 4 kereske­dő fürkészi. — Hová lett az évekkel ez­előtt megszokott szombat délelőtti tolongás? — teszem te, — Á­m­lat köszönés­­t.«.: azonnal Kiss László egység­vezetőnek. — Nézze, két-három évvel ezelőtt egyértelműen­­ több pénzük volt az embereknek. A fizetések nem emelkedtek olyan mértékben, mint az árak. Előbb a ruhán spórol­tak az emberek, most már az élelmiszeren is. — Mondana egy közvetlen példát? — Igen. Két éve napi át­lagban 460 liter tejet adtunk el. Most 160 liter zacskós és 100 liter kannás tej fogy el, pedig új tejforgalmazó nem lépett be. Hasonló a helyzet a hús és húskészítménnyel is, bár itt az is „bejátszik”, hogy aki teheti, az otthon sertést vág és hűtőládából látja el magát. Most már olyan is előfordul, hogy 4-5 fő összefog és egyikük kocsi­val lemegy Törökszentmik­­lósra a Baromfifeldolgozó Vállalathoz. Ott a vállalati szakboltban termelői áron jut hozzá az alkalmi társaság a fagyasztott baromfi termék­hez. Több tucat kiló megvá­sárlása már jócskán megéri, hiszen például ott 200 forint helyett 140 forintért meg le­het kapni a csirkecomb ki­lóját. — Érezni lehet a gomba módra nyíló diszkont bolto­kat az ABC forgalmán? — Természetesen ezt is erősen érezzük. Mellesleg pontosítanám a kérdésben szereplő meghatározást hi­szen a falunkban 5 helyen garázsokban és mellékhely­ségekben nyílt diszkontok elárusító helyek inkább, mint boltok. Tessék, nézze meg a nagy hűtőszekrényünket, 69 ezer forintért újították fel. Ilyen költsége nincs egy disz­­kontosnak sem. Amivel kö­­tözködik a Köjál, azzal ők elegánsan nem foglalkoznak. — Hogy próbálják felvenni a versenyt? — A lisztet, étolajat, ros­tos leveket, uborka és zöld­borsó konzervet diszkont áron tudjuk adni a szövet­kezetünk áruforgalmi osz­tályával kialakult jó kapcso­lat eredményeképpen, így tudjuk a vevőket visszacsa­logatni. Különben már va­sárnap is nyitva vagyunk 7- től fél 10-ig. Ez utóbbit sa­ját magunk érdekében vál­laltuk, hiszen csak akkor van szükség ránk, ha for­galmat produkálunk. Itt kí­vánom még elmondani, hogy most már cement, növényvé­­dőszer, műtrágya, fenyőfa, gázpalack, totó-lottó és új­ság árusítással is foglalko­zunk. Mindent meg kell ten­nünk az eredmény érdeké­ben. — Jóval kevesebb műsza­ki árut látok, mint a ko­rábbi évek során. — Való igaz. Az üveg, porcelán és a műszaki áruk iránt visszaesett a kereslet. A Vasvill, a Gála, az Am­fora és a Füszért sorra nyi­totta diszkontjait Gyöngyö­sön és környékén. Így az említett termékeket ott szer­zik be az emberek, hiszen ott 30 százalékkal olcsóbb. — Hogyan alakult az 1991- es év forgalma? — A vásárlóerő csökke­nése és a számtalan konku­rens elárusítóhely eredmé­nyezte, hogy erősen elma­radtunk az 1990 évi bázis­forgalomhoz képest. — Mi lesz a kereskedelem jövője? — Már régóta a szakmá­ban vagyok, de nem tudom. A piacon már mindent árul­nak adómentesen, legyen az szesz, konyak, cigaretta vagy csempész csoki, netán műszaki áru. Ezt így az ál­lam nem hagyhatja a vég­telenségig. A szabályzók csak minket szorítanak. Az OВС-vezetőtől való elköszönés után csak 50 lé­pést kell megtenni a közeli felvásárló telepig. A cégtáblán zöldség-gyü­mölcs felvásárlás van je­lölve. — Mi valósult meg ebből az idén? — érdeklődöm Ber­­náth Jánosné telepvezető­től. — Az egres, a málna és eper átvett mennyisége 6 vagonnyi volt összességében. Ez t­öbb mint az előző évek átlaga, hiszen számos fiatal telepítés ez évben fordult termőre. Sajnos, a sárgaba­rack termés 1991-ben rend­kívül gyenge volt, a salátára pedig nem volt igény. Így ez utóbb említett mezőgaz­dasági áruk felvásárlása ki­maradt. — Mennyi veszteséget je­lent ez? — Az ebből fakadó késés nem határozható meg, mert mindig is hullámzó volt a kérdéses árukból a leadott mennyiség. Itt kívánom meg­jegyezni, hogy a zöldségfé­lék, saláta, paradicsom ter­melése országos szinten nincs megfizetve. A Hatvani Konzervgyár 3,50 forintot tudott biztosítani a paradi­csom kilójáért. Nem csoda, hogy romlik a termelői kedv. — Úgy látom a nyitvatar­tási tábláról, hogy most 6 órát üzemel az egység na­ponta. Így van ez? bér — Igen, így van. Decem­1-jétől a csökkentett munkaidő van érvényben a felvásárló telepeken. Az alapbérem 7200 forint ma­radt, de ezért 6 órát kell dolgoznom, ilyen formában lett a fizetésemelés bizto­sítva. Nézze, ennek is örülni kell mert a közvetlen kör­nyezetemben sokkal rosszabb és nehezebb szituációk is kialakultak. Azt várom 1992- ben, hogy a tápok, szemes­termények eladásának ju­talékkulcsai emelkedjenek, hiszen 1975 óta alig volt el­mozdulás ezen a téren. Bi­zakodó vagyok. — A táp­forgalom hogy alakult ebben az évben? — Értékben az elmúlt esz­tendő 80 százalékában fog alakulni. 1991 elején 25 szá­zalékos áremelés volt, majd ősszel az árak az 1990-es szintre estek vissza a ter­mények rekordterméséből ki­folyólag. A forgalmi tervtől való elmaradás a hízó állo­mány csökkenésével is ma­gyarázható. (Folytatás a 2. oldalon) Az ABC pultja mögött Veres Imréné. (Fotó: Vibók Róbert)

Next