Református gimnázium, Gyönk, 1899

I. Mai az intézetnek e­ly­ik évi történetéi­ez. Az iskolai év megkezdése. Aug. hó 31-én alakuló értekezlet volt, szept. hó 1­4-ig történtek meg a beiratások, a javító és felvételi vizsgálatokat is ezen idő alatt elvégezvén, 5-én nyílott meg az iskola. Mindenek előtt templomba mentünk, a­hol a tanulóknak buzgó éneklése, nt. Kálmán Dezső igazgató-tanácsos úrnak, az ismert poéta papnak, magasan szárnyaló, szépen előadott, meleg hangú imádsága nagy hatással volt a jelenlevő úri közönségre s fokozta a hívők áhítatosságát. Visszatérvén az iskola­épületbe, az ünnep kiemelkedő külön részeként Erzsébet Ő Felségének, az áldott lelkű magyar királynénak, emlékezetét dicsőítettük s újítottuk fel a szép számmal egybegyült honfiaknak, honleányoknak és a gymn. ifjúságnak feszült figyelme kíséretében. Majd az év meg­nyitására térvén át, az igazgató intézett figyelmeztető szavakat a tanulókhoz s olvasta fel az iskola rendtartására és fegyelmezésére vonatkozó szabályokat. Következett a helyi szokások figyelembe ajánlása s a legközelebbi teendők tudtul adása. Felvétetett az egész év folyamán 88, vizsgálatot tett 86 tanuló. Személy változás a tanári testületben nem volt. A tanulók magaviseletére, szorgalmára, előhaladására ezen iskolai évben is nagy gondot fordított a tanári kar. Jó példával ment előttük a pontosságban, a kötelességnek lelkiismeretes teljesítésé­ben; tanította őket az hiedelemre, tisztaságra, az egészség gondozá­sára. Szállásaikon meg meglátogatta őket s felügyelt, hogy a heti szüneteket is okosan használják fel: tanulásra, testedző mozgásra, hasznos szórakozásra. Ugyan­csak gondot fordított a tanári kar arra is, hogy növendékeinek a munkáját megkönnyítse, a túlterhelésnek elejét vegye és hogy legalább vasárnapon lehetőleg mentek marad­janak a tanulók a házi feladatok végzésétől s a leczkék tanulásától. Ezen iskolai évben a tanítás még teljesen a konventi tanterv alapján történt, de már jövőre részben az állami tantervhez fogunk alkalmazkodni, a­minek a foganatosításához az előleges intézkedések már megtörténtek.

Next