Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892
A XVI. SZÁZAD SZATÍRÁI. 1. A SZATÍRA EREDETE ÉS SAJÁTSÁGAI. A költői műfajok eredetét a görög talajon szokás keresni, mert itt történt természetes fejlődésük és kialakulásuk. Valamint a római, úgy a többi európai népek költészetének is a görög képezi alapját, mint azt a legtöbb költői műfaj neve is bizonyítja. A rómaiak nemcsak érezték, hanem el is ismerték a görög irodalom hatalmas befolyását, épen azért nem kis önérzettel és büszkeséggel emlegetik, hogy teremtettek műfajt, amely ment minden görög befolyástól. Ez a «Graecis intactum carmen») a szatíra. Neve, eredete tisztán római. A görög a szatírát, mint különálló költői műfajt, nem ismerte, jóllehet a gúny legrégibb költői termékeikben előfordul (pl. Homérosznál az Iliász Il-ik énekében Therszitész vagy némely hősök és istenek szerepe), sőt az iamboszi költészet merőben gúnyos irányú volt, melynek fő képviselői: Arkhilokhosz, Szimonidéz és Hipponaksz. E költői irány sajátos jellege, hogy élő személyek elleni gúny fegy-Höz. I. k. 10. sat. Fuerit Lucilius, inquam, Comis et urbanus, fuerit limitatior idem. Quam rudis et Graecis intacti carwinis auctor etc .»