Állami leánygimnázium, Győr, 1920
, mni úgy érezzük, hogy Te még ma is köztünk vagy és köztünk élsz. Látjuk modon ma is, amit akkor láttunk: hazafial fájdalomtól megtört szived vágó könnyeit, midőn mártirnemzeted sorsáról és mai állapotáról beszél'llottuk rezegni hangodon az igazságszerető lélek mélységes felhábomelyet a hazájáért küzdő nemzet hősies és becsületes harca nyolvetkezett igazságtalanság és embertelenség fölött éreztél; hallottukan megtestesülve fajunk mérhetetlen erkölcsi fölényét az üzleti lelki a magasabb ideálok nélkül való, csupán a jelennek élő rövidlátás, soksággal, rosszakarattal szemben; hallottuk Istenben hívő lelkedlen reményét az igazság és a magasabb erkölcsi ideálok feltétlen nmében és kiéreztük lelkedből a meggyőződést, hogy a reánk zúdított sztrófából csak egy út vezet a haza jobb jövője felé : történelmi nagyit példát adó, férfias energiája, a Haza érdekében kitűzött célok mellett ben körülmények között, életre-halálra kitartó állhatatosság és követkeesség. Te tanításéi, erkölcsi örökségül hagytad ránk azt, hogy mit kell űznie, hogyan kell gondolkodnia minden becsületes magyar embernek, nek hivatásáés a serdülő nemzedékek nevelése jutott. A Te érzelmeid és ndolataid alkotórészei a mi lelkünknek is s mi hűséggel, becsülettel kiirtunk közös ideáljaink mellett. Az Örökkévalóság honába elköltözött lelked imája szálljon a mi forrószánkkal egyetemben az Egek Urához, hogy valósítsa meg mielőbb s vágyainkat s fordítsa jobbra nemzetünk sorsát, közös boldogságunkra tes fájdalomdíjul Neked, korán és árván itthagyott, kicsi családodért! Áldás emlékedre ! Cs. S. Church Eliza. 1920. dec. 9-én húnyta le fáradt öreg szemét tanári karunk egyik legjobb tagja, aki iskolánkban annak alapítása óta tanította az angol nyel, akitől növendékei nemcsak Shakespeare nyelvében nyertek ernyetlen kötelességtudástól támogatott alapos oktatást, hanem előkelő úri odort és szerénységet is tanultak. Sokat vesztettek hálás tanítványai, de még többet nagyszámú tisztelői, -akit a világlátott, mély tudású, csendes és megnyerő egyéniségű, pedáns szorgalmú és rendszerető nőben olyan barátot vesztettek el, akit udvariasságban és ragaszkodásban túlszárnyalni nem lehetett. Iskolánkat rajongásig szerette. Utolsó éveiben nem mozdulhatott ki szobájából. Ha látogató tanárkollégája elterelte a beszélgetést az intézettől azokra a meseszerű vidékekre: Kanadára, Hawaira, Indiára és a Fokföldre, amelyeken ő járt és amelyekről annyi érdekes dolgot tudott mesélni, mindig ezzel a kérdéssel tért vissza