Állami leánygimnázium, Győr, 1935
Berzsenyi Dániel) (1776—1836) A XVIII. század végének és a XIX. század elejének költői között Daykán és Csokonain kívül alig van olyan, akiben a költői hajlam nem pusztán a tanultság, a műveltség nyomán szólalt meg. A kultúra, különösen az irodalom, sőt azt mondhatnék, az irodalmi élet után való vágy ott él majdnem mindegyikben, legjellegzetesebb alakjuk Kazinczy, aki szívvel-lélekkel „irodalmár“. Olyan költő, akiben a költői ér önmagától buzog, tör elő s eget kér, csak egy van: Berzsenyi Dániel. Iskoláit nem végzi el s már korán szellemi kedvteléseinek él, ősere, akit nem lehet keretek, korlátok közé szorítani. Bizonyára már az iskolában megismeri a latin költőket, mégis a korabeli német költők (főképen Matthisson) hatásával indul el a költői próbálkozások terén. Verselget, de csak magának. A duzzadó életerő azonban nem elégszik meg az idegen, német, érzelgős költészet titkos esdekléseivel, a beteg szív hús nyögéseivel, Luna szemérmes képével, Matthisson lírája csak bánatos rímelgetésre indítja Berzsenyiben a magyar önérzetétől fékentartott költői erőt. A latin költészet s annak magyar utánzói (különösen Virág Benedek) juttatják el Horatiushoz, akinek nemcsak költészete, hanem talán még inkább életfölfogása mint ideál jelenik meg Berzsenyi lelkivilágában: az okosan élés derűs nyugalma lebeg a forrongó, ifjú költő nyugtalan sőt féktelen való élete előtt. Horatius nyelve döbbenti rá a nyelvi kifejezések tömörségében rejlő ércnél maradandóbb energiákra; átveszi a klasszikus verselésmódot és magyar erejének minden pompájával tölti ki. Megtaláljaa latin költőnél azt az alapot, amelyen szunnyadó magyar érzése, a „hív honszeretet daliás erénye“ életre kelhet. A római szellem kialvásának ostorozója, Horatius szólaltatja meg a nagy időket, Napóleon korát élő Berzsenyiben a hazaszeretet érzését. A klasszikus, római ódában pedig megtalálja a formát, amelyben hatalmas hangú, „férfias énekei“ előtörhetnek. Mint a vészharang szava, úgy zúg Berzsenyi ódája A magyarokhoz. Romlásnak indúlt hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajut? Nem látod a bosszúságeknek Ostorait nyomorúlt hazádon? A XVIII. század végén a napóleoni háborúk hullámai hozzánk is eljutottak s belesodortak a bizonytalanságba. Féltette Berzsenyi is a nemzetét; az új eszmék a rendi alkotmányt védő nemesi öntudatát, a dinasztiákat, trónokat, nemzeteket ledöntő harcok pedig magyar önérzetét keltik föl. A régi dicsőség ") A költő halálának századik évfordulójára.