Állami leánygimnázium, Győr, 1943

Halottaink : Dr. Kovács Ignác és Dr. Matolcsy László iskolánk nyug. tanárai. I. Iskolánk múltja. Az intézet ebben az iskolai évben betöltötte 36. évét. 1908-ban nyílt meg mint állami felsőbb leányiskola a Czuczor Gergely­ u. 26. sz. földszintes magánlakásban, amelyben addig a posta volt elhelyezve. Az első évben négy helyiséget engedett át a posta a megnyíló I. és V. osztálynak, igaz­gatói irodának és tanári szobának. 1911-ben teljes hatosztályú lett az intézet. 1912-ben hozzáfogtak az intézet épületének az építéséhez. 1913-ban átköltözött az iskola az új épületbe. 1914-ben megnyílt az internátus, s ugyanakkor az iskola helyiségeit a katonaság foglalta le, ezért a tanítás a főreáliskolában folyt a délutáni órákban. Az épület 1914-től 1918-ig katonai kórház. 1918 —19-ben a Pozsonyból menekült katonai hatóságok vették használatba. 1917-ben az intézet leánygimnázium lett, s megszűnt az internátus. 1919-ben az épület legnagyobb részét visszakapta az intézet, a volt internátus néhány helyiségében azonban 1934. augusztus végéig városi hiva­talok voltak. Az 1926. évi XXIV. tc. végrehajtása folytán az intézet az 1927 — 28 iskolai évtől kezdve l­e­án l­­­ic­eu­m­­­má alakult; az 1932—33. iskolai évtől újra leánygimnázium­má vált. 1933-ban a nm. VKM. megengedte, hogy az intézet működésének 25. évfordulója alkalmából nagy alapítójának, gróf Apponyi Albertnek a nevét felvegye. Az épületet 1943. szeptember 23. óta a katonai hatóság hadikórháznak használja. 1916-ig az intézet a felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa alá tarto­zott. 1916-ban a győri kir. tankerületnek, ennek megszűntével 1932-ben a budapestvidéki tankerületnek, 1935. őszén pedig a székesfehérvári tankerü­letnek hatósága alá került. Az intézet első igazgatója Strasser Sándor volt, akit felsőbb hatósága szolgálatai folyamán érdemei elismeréséül tanügyi főtanácsosi címmel tűnte-

Next